2009. november 12., csütörtök

Témaválasztás és tudatosság

Alapvetően nem írok, nem festek vicces, vidám műveket, pedig azt hiszem, nem vagyok depresszív alkat (ugye?). Mégis, előfordult, hogy "szememre vetették", miért ilyen negatívak, komorak a képeim (és akkor gondolom, az írásaim is). Az illető, aki ezt mondta nekem, akkortájt vesztette el az édesanyját, és emiatt - érthető módon - meglehetősen rossz lelki állapotban volt. Nem tudom, ez közrejátszott-e benne, hogy ezt mondta. Ugyanakkor egy kiállításomon valaki ismeretlentől is kaptam olyan beírást a vendégkönyvbe (és ez nagyon megmaradt bennem), hogy "szép, de szomorú."

Foglalkoztat a kérdés, mert alapvetően szerencsésnek, sőt, boldognak mondhatom magam, még ha nekem is vannak hullámvölgyeim, érnek sikertelenségek és kudarcok, megpróbáltatások, de nem érzem úgy, hogy elindultam volna valami lejtőn, ahonnan nincs visszaút, vagy hogy minden csupa rossz volna körülöttem. Ez nem volt mindig így, az egyetem alatt rengeteg stressz ért, nem is emlékszem rá vissza nosztalgikus áhitattal, hogy ej, de gondtalan is volt akkor az élet (a középiskolára pedig végképp). Míg most, hogy egyszerre több mindenben megkaptam az élettől azt, ami/aki biztonságot ad, igazán festhetnék/írhatnék vidámakat.

Őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy kell.

Egy darabig azt hittem, biztos van egy sötét énem, amit e "művészetterápiával" tartok kordában. Hogy ki kell írnom magamból a rossz dolgokat. Vagy talán régi sérelmeket, negatív hatásokat. Vagy ezt így együtt.

És könnyen lehet, hogy ez részben igaz. De ugyanakkor azt sem hiszem, hogy az összes képem és írásom megoldást nélkülöző, öncélú negatív üzenetet hordoz. Igyekszem némi konklúziót, valami feloldást adni, nem csak a befogadó orra alá dörgölni, hogy mekkora szar az élet, és nincs is értelme az egésznek.

A dolog másik fele viszont az, hogy nem vagyok egy poéngyáros. Nem tudok komikus helyzeteket tudatosan kitalálni, nem tudok jól parodizálni, karikírozni. Attól tartok, szánalmas, erőltetett végeredmény sülne ki abból, ha megpróbálnék csak és kizárólag vidámat létrehozni.

A humor nagyon fontos, a komor történeteknek is szüksége van rá, hogy oldják és hihetőbbé tegyék a feszültséget. Az emberek ugyanis még a legsötétebb helyzetekben is képesek humorizálni - még ha az fekete vagy morbid humor is. A humor nem jelent kizárólag felhőtlen nevetést, vidámságot, a fanyarság, a játékosság és az irónia néha sokkal hatásosabb, mintha erővel akarnánk földbedöngölni szegény olvasó-szemlélő lelkét (vagy épp erőltetett poénkodással késztetnénk nevetésre).

Arról kell írni, ami foglalkoztat. Korábban nehezebben tudtam meghatározni, mi is az pontosan, amiről írok, mára el sem kezdem az írást, ha nem jöttem rá, hová akarok eljutni. Nem gondolkozom egetrengető dolgokban, ritkán jönnek toll/ecsetvégre globális problémák, és a végeredmény szinte mindig több ötlet szintézise, amiken, ha kell, évekig is ülök. Visszatekintve meglehetősen üresnek és unalmasnak - fájdalmasan kezdőnek - találom a régi írásaim (ez nyilván rendjén van így), de legalább látom, honnan indultam és hová fejlődtem.

Évekkel ezelőtt egy ismert hazai SF-F író azt mondta nekem, hogy szerinte egy idő után én abba fogom hagyni az írást, mert már nem fog érdekelni. És hogy igazán abból válhat író, aki sok mindenen keresztül ment az életben, nekem pedig nincsenek megrázó tapasztalataim. Nagyon-nagyon sokáig visszhangzott bennem ez a két gondolat, és nem voltam benne biztos, hogy az illetőnek nincs-e esetleg igaza.

Mára tudom, hogy tévedett.

2009. november 8., vasárnap

Negyvenhárom másodperc Londonban

Talán még emlékeztek a darabomra, amit bemutattak nyáron a Conon. Eredetileg egy angol pályázatra írtam, még áprilisban (a fordítást illetően többek hathatós segítségével, mert annyira azért nem tudok jól inglisül).

Őszintén szólva már el is feledkeztem róla, hogy elküldtem az Eyebrow Productionsnek, eltelt egy csomó idő, a honlapjuk sem frissült, amit egy ideje nem is néztem. Aztán tegnap kaptam tőlük egy levelet.

Ami úgy kezdődött, hogy "örömmel értesítünk".

Igennnn, beválogatták!!!!!! A párszáz - nem tudom, pontosan mennyi - közül, és néhány másikkal (ezekről sem tudok még semmit - ÁPDÉT: 8 másik színművel) együtt előadják. Itt (ezt a meghívót kaptam e-mailben):


A Royal Academy of Dramatic Art valamiféle bárjában, klubhelyiségében lesz az előadás, és még valami programfüzetbe is betennének, rövid életrajzzal meg minden...

Nem hiszem el. Mint egy álom. Kb. tízszer olvastam el a levelet, hogy ez most komoly, és tényleg? Tegnap fel sem fogtam. Ma már igen. Nagyjából. Félelmetes érzés, annyi szent.

A dátum borzasztó közeli, november 17.
Nincs sok időm, hogy eldöntsem, ott akarok-e lenni...
Most mit tegyek, most mit tegyek, most mit tegyek?

2009. november 3., kedd

A ragyogás erdeje

Ismét rövid, fényképes túrabeszámoló következik a Mecsekből. Hihetetlen, hogy ezek a fotók szombaton készültek, ma meg már havazott...






2009. november 1., vasárnap

Frissítés

Összegyűlt néhány rajz és festmény, amelyek még nem kerültek ki a festomuvesz.hu-ra, most az is frissült. Egy részét itt-ott már láthattátok, de azért jó így egy helyen látni a képeket, és azt hiszem, az is megfigyelhető, miként alakult át (fejlődött?) a téma és (remélhetőleg) a megvalósítás.

2009. október 28., szerda

Menjetek holnap zenés fotókiállításra ide

2009. október 27., kedd

Októberi ez + az

Szs unszolására - miszerint ő olvasna régi novellákat tőlem, ha egyből rá tudna oldalt kattintani - belinkeltem minden irományomat, ami a neten itt-ott fellelhető, az ismertetőkkel együtt. Azokat is, amiket az én írásaimról írtak mások. Főleg azon a bizonyos oldalon.
Legyünk korrektek. Nem mintha nem találnám alapvetően igaznak, elfogadhatónak a kritikákat, amiket kaptam. Szóval: kellemes böngészést.

*

Levizsgáztam, és még mindig nem teljesen tértem magamhoz, de nem tudom eldönteni, hogy mi miatt: az öt hét zombulás vagy az eredményem okán. Na, dicsekvő üzemmód kikapcs.

*

Túrafüggő lettem. Jön a téli bezártság, a rossz idő meg a sötét, majd azzal vigasztalom magam, hogy milyen jó, hogy nem Helsinkiben élünk, lehetne sokkal rosszabb is. Csak hát ilyenkor nem nagyon lehet menni az erdőbe, vagy gyalog munkába, úgyhogy a hétvégén remélem, még jó idő lesz, és kiélhetem magam őszi erdő fotózásban.

*

Most, hogy hetekig nem blogoltam, nem érzem azt a késztetést, hogy bejegyzéseket írjak, lehet, egy darabig inkább csak fotókat pakolok fel, ennek megfelelően íme néhány:







*

A Devartos galériámba feltöltöttem az ötven legjobbnak ítélt caminós fotómat, a rendszer valamiért össze is kutyulta az egészet, azért, ha van kedvetek, böngésszetek.

*

Mostantól igyekszem ismét szigorúan fogni magam, úgy gazdálkodni az időmmel, hogy tényleg befejezzem a naaagy projektet, amit elkezdtem. És még néhány kisebbet, ami inkább festmény lesz és nem novella - utóbbit most tudatosan nem fogok írni. Kiállítani viszont szeretnék, valahogy, valamikor, valahol...

2009. október 24., szombat

Agytekerés

Az első három hét azért izgalmas, mert félsz, hogy nem jutsz a végére. Pedig ha tudnád, nem is egyszer lesz időd átismételni azt a pár ezer oldalt! A kolléga úgy mondta: na, majd ha a Be.-t (büntetőeljárási törvény) egy nap alatt átnézed... Ja, persze, 600 szakasz. És tényleg. A vizsga előtt két nappal ennyi kellett rá, nem több.

A harmadik héten rád tör az alkotásvágy. Ezt jó előre tudtam, fel is jegyeztem pár festmény- és novellaötletet, a megvalósítás bizonytalan ideig elhalasztva.

A negyedik héten arra ébredsz, hogy magolsz. Félálomban. És úgy is alszol el, hogy mondod magadban az anyagot. Fura szerkezet az emberi agy, annyira rááll a tanulásra, hogy most akármit nézek a tévében, akármit olvasok, azon kapom magam, hogy automatikusan memorizálom. Egymás alá, szépen, rendszerezve, vonalkázva.

Az igazi kikapcsolódás naná, hogy a természetjárás volna, de mikor máskor húzzam meg a lábam, mint most, úgyhogy a "szobafogság" kissé meghosszabbodott e hétvégével is.

Na de, a vizsga. Van egy rakat fórum a neten, szakvizsgaponthu és gyakori kérdések meg minden, utóbbiakat érdemes megnézni, eléggé le tudja lombozni az embert, hogy négy hét után is van még, ami tizedjére sem megy a fejébe, és csak gyűlnek a témák azzal a címkével, hogy "ezt inkább ne kérdezzék". Pedig én igazán könnyű helyzetben vagyok mondjuk az ügyvédjelöltekhez képest, akik egyrészt nem kapnak tanulmányi szabit (ennyit biztosan nem), másrészt nem büntetőjoggal foglalkoznak. Elkerekedett szemmel néznek, hogy "te büntiből írtál???", én meg ugyanígy rájuk, hogy te meg "gazdasági jogból???". Kinek a pap, kinek a papné, ugye.

Szóval van egy írásbeli része a mókának, ha megtaláltad az igazságügyi minisztérium (egyik) épületét, nyert ügyed van, a biztonsági ember azonnal kiszúrja, hogy vizsgázni jöttél, és kérdés nélkül mondja, melyik terembe menj. Annyira nincs nehéz dolga, tekintve, hogy mindenki hátizsákkal/bőrönddel érkezik, kiskosztümben/öltönykében. Ha már egyszer jogszabálygyűjtemény használható az amúgy alapvetően szemét kis jogesetek megoldásához, semmi ne maradjon ki. (De, kimarad, az egyik csaj KRESZ-t kért volna tőlem, de azt szerintem senki sem vitt be magával.)
Mert hogy olyan bírósági döntéseket adnak ám fel, amire mondott valamit az elsőfok, mondott rá valamit (mást) a másodfok, aztán a Legfelsőbb Bíróság egy harmadik megoldást talált - amivel egyetérteni nem feltétlenül kötelező, csak követni.

A szakvizsga sok szempontból tök ugyanolyan, mint a régi jó egyetemi szigorlatok. Eressz össze egy rakás jogászt a folyosón, olyan rémtörténetekkel traktálják egymást fél percen belül (akkor is, ha sosem találkoztak korábban), hogy az bármely horror történetnek becsületére válna. (Elképzeltem a képet, amint a csukott ajtó alatt egyszer csak vér szivárog ki a résen, aztán nyílik az ajtó, fény villan a szemünkbe és megjelenik egy öltönybe/kosztümbe öltözött zombi, háttérben meg egy háromfejű, acsargó szörny, a bizottság...)

Egy a lényeg, nem szabad bekapcsolódni ezekbe a beszélgetésekbe, mert akkor tényleg átragad az emberre a PARA.

Az írásbelin derül ki, hova kell menni két-három nap múltán szóbelizni. Igen, addig esz a fene. Na nem mintha nem tudnád meg, jót írtál-e (éljen a telefonos segítség), csak nem ismered a bizottságot. Az egyetemen legalább volt fogalmad, kikhez kerülsz és mire számíts, de ez lutri. Egy kolléga szerint - maga is vizsgáztat - 70% szerencse, a többi a tudás. Köszi...

Nos, mind a 70%, mint a maradék 30 bejött: haláli rendes bizottságot fogtam ki, és a vizsga a lehető legjobban sikerült (még nem egészen tértem magamhoz - részben az örömnek is köszönhetően), viszont az tényleg fura érzés, hogy négy és fél hét után húsz perc alatt vége is az egésznek. Na nem mintha faggatózós vizsgáztatót kívántam volna magamnak. Azt senkinek. Az egyik lány elmesélte, hogy délután 1-től tartott a vizsgája (nem bünti, hanem egy másik), 5-kor (!) került be, végül 7-kor hagyta el a Legfelsőbb Bíróság épületét (tessék, rémtörténet, nem voltak székek a folyosón, így leülni sem tudtak, nekem kb. ott szakadt volna le a derekam). Nem tudom, de az ilyen vizsgáztató nem csak a jelöltet bünteti, és ilyenkor nem tudok mást gondolni, csak azt, hogy az efféle embernek kb. ennyi lehet az egész öröme az életében.

Remélem, a következő két vizsgán is megúszom őket. Ha meg nem, hát görbülő jeggyel. De addig még van pár hónap.

Most elolvasom, mik történtek a mindenféle fórumokon. Vagy nem is tudom. Inkább nem. Sajna mindent memorizál az agyam.