2007. október 31., szerda

Irritál a tévé

Gondolom, nem vagyok vele egyedül. Van vagy 30 csatorna, abból kb. 5-öt nézek, ebből 4 sportcsatorna (viszont ha box megy, meg foci, vagy póker*, rendszerint átkapcsolok), a hokin meg az amerikai focin kellemesen elálmosodom, és néha el is alszom. Újabban nézem a teniszt, de ha nem ismert ember játszik épp, akkor az sem érdekel túl sokáig.

Ha reklámblokk van, soha, de soha nem nézem végig. Vagy átkapcsolok, vagy kimegyek vacsiért a konyhába (lehet, így hízik egy csomó ember?). Másra nem jó. A reklámoktól falra mászom. Azok aztán tényleg a tévénézés legalja, Győzikével meg Mónikával, meg az emberi méltóságra fittyet hányó valóságsókkal együtt.
Én nem tudom, hol, hogyan képzik a hazai reklámszakembereket, de valami nagyon hibádzik a szakmával.
A fene gondolná, hogy még vannak emberek, akiket meggyőz X. mosóporreklám, amiben agyonmanipulált felvételen osztottképernyővel bemutatják, hogy ugyanazon ruha és ugyanazon kéztartás esetén is ott marad/eltávolítják a foltot, a más mosópor/a reklámozott mosópor függvényében. Vagy mikor valaki azért szeret hajat festeni, mert "olyan könnyű".

Azokat meg különösen utálom, mikor fiatalok szerepelnek a reklámban, és előadják, hogy húúú, de menő ez a szelet csoki(!), gyere bulizz velünk, mert ettől tökre feldobódunk! Mi van abban a Kinderben, pálinka?

Hihetetlen, olyan szinten nézik hülyének a fiatalokat meg a háziasszonyokat, hogy az már fáj.

Betiltanám az összes mosópor, tisztítószer (Tisztitusz, ó máj gád, hű micsoda ötlet, Cézár és Kleopátra lába alatt felmossa padlót), vitamin és gyógyszer- és joghurtreklámokat (Drágám, már megint fáj a fejed/gyomrod/torkod? A barátnőm ajánlotta, hogy...). Az autóreklámok maradhatnak, azok egész jópofák, és általában klassz zenét is választanak hozzá.

A híreket is utálom, a királyi tévén azért, mert valahogy az egész szörnyen hosszzzzúúúúra nyúlik, a kereskedelmiken meg azért, mert szenzációhajhász, és napokig lovagolnak egy-egy bulvársajtó által kiszipolyozott témán. Ráadásul még sosem hallottam, hogy egy bűncselekmény helyes minősítését el tudták volna mondani, még attól a riporternőtől sem, aki egyébként felettem végzett a jogi egyetemen... (Mivel szakmába vág, ez engem idegesít, gondolom, az orvosokat meg a kórházsorozatok; az meg főleg, hogy sokszor úgy tűnik, jaj, szegény vádlott, ő nem csinált semmit, az csak puszta véletlen, hogy ő bíróság elé került és elítélik).
A TV2 féle hírekben rászoktak arra is, hogy mikor van egy snitt, és abban szerepel egy ember, akkor az alámondott szöveg így hangzik: "látják, ő az, a .... elnöke", majd rögtön interjú, a feje alá kiírják a nevét. Nem, nem látom, hogy ő az, nem, nem nézem a bevágást, amin épp: "amint látják, így néz ki a leomlott híd, és az autók a folyóba estek".
A Mokkát is utálom. Milyen már, hogy Jakupcsek élő adásban, telefonon interjút készít egy nővel, akinek pár napja megölték a 18 éves lányát, és a köszönés után megkérdi tőle: "Hogy érzi most magát?" Ezért aztán tényleg fel kellett hívni.
Azt sem értem, miért kell időnként szerencsétlen nyugdíjasokat meghívni a műsorba, akikre együttérző bociszemekkel néz a Claudia, de egy idő után azon gondolkodik, vajon hogy szóljon közbe, mert a bácsi csak beszél, beszél, beszél (Léda tojásainál tartunk), de még ott nem, konkrétan miért is ül ő a stúdióban?
Ja, és ne. Ne mutassák már be havonta a felvételt, amin valaki halálos balesetet szenved. Nem azért, mert nem bírja gyomorral a nép. A műsorszerkesztők nem gondolnak arra az anyára/testvérre/stb. hozzátartozóra, aki fél évvel később a híreket nézi gyanútlanul, és egyszerre váratlanul hopp, jé, ott a fiam/párom/stb. hozzátartozóm, amint éppen belemennek és meghal. Azurákék ennyire nem találnak témát a Naplóban sem, mint hogy a halott férfi párját a balesetet okozó ember házához kísérik kamerákkal, miközben a szerencsétlen nő síró szemekkel azt mondja a kamerába, hogy azt akarom, kérjen bocsánatot. De majd biztos kijön ország-világ elé az illető.

Sorozatok és sztárműsorok. Áu. Mintha kevesebb lenne ugyan a brazil szappanopera délután, vagy csak én nem vagyok még otthon, viszont ötkor általában valamelyik színvonalas kibeszélősó megy mindkét fő kereskedelmi adón (amiben fogatlan szegényemberek/alacsony IQ szintű, már-már földönkívülinek tűnő egyének egymás alázásával vannak elfoglalva. No comment.) Meg aztán ott vannak még a B kategóriás német krimik meg 30 évvel ez előtti amerikai rendőrsorozatok, a béna varázslós fentezi szarokról nem is beszélve.
Sorozatból marad a Dr. Ház (bár attól meg hipochonder leszek), meg a Jericho (attól meg rosszat álmodtam), amiket megnézek.
A híreket követő sztárműsoroktól herótom van. Méghogy sztárok. Ki a francot érdekel, most éppen kit csalt meg a nemtudomki Miss Műmellplasztika, ki ejtette le a telefonját/vett egy kutyát/megtanult lovagolni/kit fotóz le X. férfimagazin (ilyenkor jönnek a mellek premier plánba, aztán meg az elsötétítés by ORTT).

Kabaré(nak csúfolt) műsorok. Lehet, hogy nincs humorérzékem, és ezért utálom annyira a Sas féle Mikroszkóp Színpadot. Egy ideje nem nézem a Gálvölgyi-showt, egyszerűen fárasztó; ahogy a női ruhákban, kisminkelve parádézó irigymirigyek sem kötnek le.

Filmek. Hm... Hát, izé. Nagyon ritkán, ha olyat adnak, amit moziban annó elmulasztottam, és amit még nem vetítettek le az utóbbi 3 évben ötször, egye fene, megnézem. Főleg, ha woof szembesít hiányosságaimmal, hogy te még nem láttad a...?

Állatos csatorna, természetfilmek. David Attenborough-n kívül semmit nem érdemes nézni. Steve - Isten nyugosztalja - ezredik krokodilkínzása, az amerikai állatmentők (azaz sintérek) napi melója, az amúgy tök cuki, de tök egyforma rókamanguszták élete baromira hidegen hagy egy idő után.

Van hat féle Discovery csatornánk. Ebből egy mindig valami - természetesen megoldatlanul maradó - ufológiával kapcsolatos műsort sugároz, a másikon pezsgőfürdőt vesz a műsorvezető-traveller valahol a Bahamákon, a harmadikon fekete-fehérben lövik egymást a szovjetek meg a németek valahol a ruszki fronton, a negyediken éppen beharangoznak valami FBI-os sorozatgyilkosos-erőszakolós műsort, az ötödiken éppen bebizonyítják, hogy a kacsa hápogása nem visszhangzik, a hatodikat már meg sem nézem. (Lehet, hogy nincs is, na mindegy. Valamelyik Discoveryn viszont van egy műsor How its made? címmel, de sose tudom mikor, pedig az tényleg mókás, amit láttam belőle, tök jó volt).

Egyszer egy barátném megjegyezte, hogy én csak olyan együtteseket hallgatok, akik már feloszlottak, meg olyan énekeseket, akik már meghaltak. Belegondoltam, hogy igaza van, úgyhogy a zenecsatornákról bővebben szólnom nem érdemes.

Emlékszem, mikor még nem kötötték be a tévét kb. tavaly ilyenkor, tök jól elvoltam esténként, ugyanis olvastam. Ezt kéne most is. Úgyis vettem egy tök jó művészeti könyvet, azt fogom a sok shit helyett nézegetni. Meg hallgatni a holt énekeseket, feloszlott bandákat rajzolás meg festés közben. Az egészhez csak az kell, hogy az emberben tudatosuljon: ha már ennyire utálom a műsort, és nincs más, mi a francért nézem? Ugyanúgy kikapcsol egy jó könyv. Szóval ez itt a tanmese helye.



*Mikor megtanítottak pókerezni, elhatároztam, hogy na most majd nézem a közvetítéseket, hátha okulok belőle. Korda Gyuri percekig suttog. Majd' elalszom - sportcsatornáról van szó -, hát nem beleordított a mikrofonba, hogy "ÓLL IN!!!!!!"

Nincsenek megjegyzések: