2008. január 31., csütörtök

A tavalyi öt legmeghatározóbb könyv (blogos-továbbküldős-játék)

Chelloveck "belerángatott" ebbe a blogos őrületbe, úgyhogy a 2007. év legmeghatározóbb olvasmányélménye volt számomra:

1. Alessandro Baricco: City (Aki még nem olvasta, szaladjon, szaladjon, szaladjon, ez a könyv az elképesztő lelemények, hangulatok és szereplők könyve. Imádom.)

2. Neil Gaiman: Amerikai istenek (Brainoiz remek fordításában végre egy mű, ami tetszett Gaimantól - a novellái ugyanis nem jöttek be. Ez viszont... eh, utálom, ha valamire azt mondják, kötelező darab, de ez tényleg az.)

3. Joanne Harris: Urak és játékosok (Az írónőtől azóta már kézbe vettem a Partvidékek című regényt is, és ezután kicsit úgy éreztem, mintha egy kaptafára dolgozna. Úgyhogy most egy darabig nem olvasok Harrist. De ettől függetlenül az Urak és Játékosok iszonyatosan jó!)

4. Ray Bradbury: Az öröm masinériái (Minden egyes novella egy-egy gyöngyszem. Nagyban hatott rám, legfőképp azért, mert szembesültem vele, milyen nehéz is igazán jó, rövid novellát írni, és hogy milyen messze vagyok én attól a bizonyos szinttől. Na jó, vígasztal a tudat, hogy Bradbury egy zseni.)

5. Sokat gondolkodtam, mi legyen az ötödik, de mivel a játékban a legmeghatározóbb olvasmányélményekről kell szólni, Brandon Hackett poszthumán döntését választottam. Nem csak azért, mert nagyon jó könyv, de talán azért is, mivel éppen magam is egy SF regényen dolgozom. Nagyon sok dolog el tudja venni az ember kedvét az írástól, scifi írásától pedig különösen, ha általában olyan vélemények jutnak el hozzá/ő maga érzi úgy, hogy a scifi (a magyar scifi) halott. Szerintem A poszthumán döntés jól példázza, hogy érdemes írni, van miről írni, újat mondani, és nem kell szégyenkezve ácsorogni a kortárs külföldi nagyok mellett. A regény még valamire példa: szigorú, de kreatív szerkesztő nélkül nem lehet jó regényt, főleg scifit írni.

No. Írja meg a frankót onsai is, csag, valamint szs!

1 megjegyzés:

csag írta...

Kösz! (pedig reménykedtem, hogy megúszom :D)