2008. február 25., hétfő

Leonardo rajzai

Vasárnap elmentünk megnézni a tematikus kiállítást a Szépművészetiben (A Mediciek kora); szerencsére nem volt sor, még azok is bejutottak simán, akik nem vettek elővételben jegyet. Nem mintha össze akarnám hasonlítani a korábbi nagyszabású tárlatokkal, nem volt a legjobb, de a legrosszabb sem.*

Az elején meglehetősen szűkös a tér, viszont annál több - rendkívül idegesítő hangú - tárlatvezető körül ácsorog úgy tíz-húsz ember a szűk átjárókban; alapvetően mindenki behajol a képekbe, akkor is, ha az kb. 2 m X 3 m nagyságú.**

A képek, domborművek, asztallapok, egyebek melletti ismertetők, ha vannak, szerintem nem túl informatívak (kiállítottak pl. egy ókori római mellszobrot, de nem derült ki, miért válogatták be), ráadásul főleg az elején okoz nehézséget elolvasni őket a nagy tömörülésben; néha pedig eleve lehetetlen helyre rakták ki, hogy véletlenül se legyen könnyű megközelíteni.

Az ember persze elámul azon a mérhetetlen gazdagságon (és alighanem önteltségen is), ami a korabeli mecénásokat jellemezte; nem fukarkodtak a pénzzel, ha saját gazdagságuk fitogtatásáról volt szó. Mert elég sokszor így éreztem: ez már hivalkodás, túlzás; mégis, ennek köszönhető oly sok remekmű megszületése, úgyhogy a Mediciek allűrjei igazán megbocsáthatók. Különösen jól jövedelmező állás lehetett akkoriban a tondókészítőké.***

Aztán, amikor már úgy érzeztem, megfulladok a sok - számomra meglehetősen elfolyó, összemosódó, képlékeny - szépség láttán, meg az agyamból is éppen elpárolgott a sok birka ember okozta vörös köd, hirtelen néhány Leonardo rajzzal találtam szembe magam. Akkor és ott éreztem, érdemes volt megnézni ezt a kiállítást, átverekedni magam tömegen és idegenvezetőkön, mert ez bizony egy magasabb szint. Pedig csak rajzokról, egyszerű vázlatokról van szó! Akkor és ott szembesül igazán a néző azzal az egyszerű ténnyel, mennyivel is volt magasabb szinten Leonardo a többi reneszánsz mesterhez képest - úgy általában.**** A szomszédos falon Boticelli, szemközt Raffaello festményei várták a látogatót, de azok a Leonardo rajzok szinte arcul vágják a nézőt, szinte számonkérik, hol járt eddig, miféle "kontármunkákra" mert mosolyogni, csodálattal adózni, amikor e rajzok fölött már csak a csillagos ég van...

Szóval, aki a végső zsenialitással akar pár percig "randevúzni", ne hagyja ki; ha Leonardo munkái nem is lesznek rá olyan hatással, mint énrám, akkor is sok szépet, érdekeset, jót láthat (főleg a tárlat második felében, mert ott már szellősebb a tér).



*Mindeddig felülmúlhatatlan a Monet és barátai, a legrosszabb meg a 400 év francia festészete volt számomra.
**Balga módon - mikor végre kényelmesebben ráláttam a tömegben - kicsit távolabb álltam meg egy ilyen méretű képtől. Erre mit csinál egy csaj? Bambán rámnéz, aztán minden további nélkül belép elém. Áh, nem baj, úgyis csak egy Boticelli volt, a felső harmadát meg így is látni.
***Tondó: köralakú festmény vagy dombormű; ha utóbbi, akkor olyasmiként is funkcionált, mint a mai utcanév tábla, csak ez jóval nagyobb, úgy egy méter átmérőjű faragvány, már-már barokkosan gazdag koszorú, a közepén a megrendelő család címerével. (Mi mással?)
****Tiszteletben tartva a másik kedvenc, Michelangelo zsenijét.

Nincsenek megjegyzések: