2008. március 25., kedd

Filmajánló, bár nem szoktam filmajánlani

De most mégis, hétvégén megnéztük a Nem vénnek való vidéket, és mondhatom, megérdemelten kapott Oscart, nem mintha ez bárminek fokmérője volna újabban (vagy régebb óta, na mindegy). Akinek nem virágoskert a lelke, és kedveli a "tarantinós" párbeszédeket (és szereplőket), ugyanakkor némileg komolyabb hangvételű filmet szeretne látni, annak érdemes beülni erre a múvira.

Semmi rosszat nem tudnék mondani, egyszerűen minden a helyén volt, mind képileg, mind a történet folyását illetően. Jóformán nem használtak zenei aláfestést, ami szerintem külön jópont, mivel úgy érzem, a tengerentúlról érkező filmeket alapvetően agyonzenélik.

Nem csak a párbeszédek elmések, de az is, ahogy a két fő(bb) szereplő próbál - életre-halálra - túljárni a másik eszén; senki ne számítson nagy lövöldözésekre, utcai harcra és hasonlókra. A gyilkosságok nagy részét nem látjuk, csak az eredményt.

A Coen-fivérek mesterien készítik elő az egyes jeleneteket, finom utalásokkal, jelentéktelennek tűnő pillanatok, cselekvések bevágásával, melyek nem csak akkor és ott ülnek, hanem jóval később plussz értelmet nyernek. Anélkül, hogy spoilerkednék: mikor a gyilkos kinyírja az egyik áldozatot, és annak vére szépen lassan közelít a csizmája felé, felteszi a lábát az ágyra; eközben telefonál, s egyébként ez a beszélgetés viszi előre a cselekményt. A film végén aztán, mikor egyáltalán nem látjuk magát a gyilkosságot, ugyanez a férfi kijön a házból, mintha mi sem történt volna, és megnézi a csizmája talpát... Az már a nézőre van bízva, hogy a sok apró utalás láttán kombináljon, összekössön, értelmezzen, és ez bizony a film befejezésére is vonatkozik.

A történet egyszer sem ül le, és végig "a kevesebb több" elve érvényesül, de nem olyan mértékben, hogy ne lehessen érteni, mit is akarnak elmondani mindezzel. Mert hogy ebben a filmben semmi sem öncélú, és miközben a teremből kifelé tartva, a mozi okozta, időutazás- és emlékezetkiesésszerű élmény lassan elpárolog, a lelkünk mélyén nagyon is tudjuk: ez a történet véresen közel áll a valósághoz, akár lehetne igazi.

Nincsenek megjegyzések: