2008. március 1., szombat

Örömzene

A héten két koncerten is voltunk Pécsett, az Ifjúsági Házban. Kedden a Cornelio Tutu Band játszott; az egészen "slágeres", könnyen fogyasztható jazz élvezetét a csapnivaló hangosítás olykor agyonvágta (jellemzően a gitárszólónál...). Mégis nagyon tetszett a zenéjük - woof ismerte őket, én még sosem hallottam -, kellemes másfél órát szereztek annak a harminc embernek, akik a városban látható egy-két plakát hatására betaláltak. Ebből következően a hangulat meglehetősen családiasra sikeredett.

Nem így a csütörtöki Jeanne Carroll koncerten, ahol az alkalmi formációban Frankie Látó is fellépett. A hangosítást rendbe hozták, és a jó 150 férőhelyes terem bizony megtelt. Hiába, az élőzene varázsát az otthoni CD játszó sosem fogja produkálni; Carrollon látszott, hogy valamiféle hihetetlen bölcsességgel (jobb szót nem tudok rá) énekel, és - nem csak a közönséget, hanem - a fiatal, de persze vérprofi zenészeket is irányította, terelgette, vezényelte, ha kellett.
Annak is volt egy hangulata, mikor Carroll egy olyan dalt adott elő, amit a Mississippi partján tanult gyermekkorában. Hogyan zsugorodhatna ennél kisebbre a világ?


Nincsenek megjegyzések: