2008. április 28., hétfő

Aranybucikáim

Anyai rokonságom Sopron mellett él egy faluban, már aki idehaza maradt, többen ugyanis még jóval a rendszerváltás előtt disszidáltak, de ez nem is igazán lényeges.* Szóval már egész kiskoromtól kezdve, hogy a náluk tett látogatásokra visszaemlékszem, az étel mindig fontos szerepet játszott. Ez leginkább abban nyilvánul meg, hogy a most 81 éves nagymamám, ha megpillant, rögtön közli:

- Aranybucikáim! Hát gyertek enni, van rántott csibe, vettem zsemlyét...

És még mielőtt folytatná, gyorsan közbevágok, mert két dolog magyarázatra szorul. Az egyik az Aranybucikám. Állítólag ez egy falubeli személy beceneve, akit így hívott az anyja(?), nagyanyja(?), még akkor is, mikor Aranybucikám meglett férfivá lett és kocsmába járt. A becéző formula meg elterjedt, bár nem tudom, hány lövői házban hívnak így bárkit is, öcsém, a két unokatestvérem meg én "hallgatunk rá."
A másik dolog maga az étel és az ahhoz fűződő viszony. Mikor már teljesen degeszre etted magad, és tíz perce jöttél ki Messzimama** konyhájáról, ám véletlenül a látóterébe kerülsz, újból felszólít, hogy egyél valamit, mert olyan sovány vagy... Anyám később elmagyarázta, hogy ez azért van, mert régen faluhelyen sokszor nem volt mit enni (különösen a mostani idősek fiatalkorában). Így aztán annál értékesebb az étel most, főleg, hogy van miből válogatni(!), és annyit ehetünk, amennyit csak akarunk.
Hát, nem sokszor láttam olyan kutyát, ami nem kunyerál, mert tudja, úgysem bírná megenni. Mi több, sértődött szemmel néz fel ránk, ha rászólunk (nem eszed meg, de rögtön?!), mert csak bögdösi az elé dobott falatot.***

Nos. Szombaton Zsolti unokatestvérem elvesztette a fejét és megházasodott. Szűk, húsz fős családi körben. A menyasszony rokonsága Nyíregyházáról és környékéről jött. És általában ők is úgy fejezik ki mérhetetlen szeretetüket, hogy... főznek. Meg sütnek.
Zsoltiék házában volt a szertartás utáni dínom-dánom. A garázsban kilenc, azaz kilenc db. torta várta, hogy felszeljék. (Gabi megjegyezte, hogy a nővére esküvőjén is ugyanennyi volt, csak ott 80 vendégre jutott ez a mennyiség. Ja, és ott sem fogyott el.)
Péntek este, hogy megérkeztünk, a táskák behordása után természtesen asztalhoz ültünk. "Lájtosan" némi rántotthús-rizs-majonéz kombinációval kezdtünk, és persze mi másról lett volna szó, mint... a kajáról. Hogy van tölött hús, szalonna, meg sült hús... Gabi itt felkapta a fejét, hogy:
- Sült hús? Az is van?
Mire nagynéném:
- Hát persze! Kérsz? - És ezzel a lendülettel egy egész, púpozott tepsire való sülthúst tartott elénk. - Van pörkölt is!

Ha négy, megrakott tepsit nem láttunk, egyet sem, és ez csak a "mieink" termelte adag volt, a szülői háznál. Odaát, Zsoltiéknál szállásolták el a menyasszony rokonságát. Ott is volt kb. ugyanennyi rántott-, sült-, töltött stb. Meg a torták. Meg az aprósütemények (kb. 12 tál). Meg este káposzta. Igen, az is.
Ja, azt írtam, hogy egyébként a szertartás után étteremben ettünk? Nem? Hát, most akkor ezt is hozzátettem.

Három napja cigánypecsenyét eszek. Meg császárszalonnát. Meg aprósüteményt. Meg tortát. Reggel kinyitottam a hűtőt, és hirtelen nem tudtam kiigazodni benne.

Mesélhetnék még annyi mindent, pl. mikor Lackó (Zsolti bátyja) nekiállt nótázni, mi meg sírtunk a röhögéstől, a kezemben remegett a kamera (ez szavakkal visszaadhatatlan, de majd begépelek néhány... khmm, dalszöveget), vagy amikor egy ilyesmi beszélgetés zajlott le a leendő anyós és após közt, miközben leendő anyós a másik leendő anyóssal telefonált:
- Mi? Mi kell? Szigszalag? Várj egy kicsit! Aptya! Van szigszalagunk? Aptya! (Ica, anyám nővére, torka szakadtából kiált ki a szobából a férjének. Ja, a hangerőből azután sem vett amúgy vissza, mi pedig páran néma csöndben, dermedten néztük a jelenetet. Mintha egy cseh filmből vágták volna ki.) Szóval:
- Aptya! Gyere már egy kicsit! Hol vagy?
- Mi van? Jövök már - dörmögi Lacibátyja dohányfüstös hangján, és megjelenik a szobaajtóban.
- Van szigszalagunk?
- Hát hogyne vóna?
Ica ismét a telefonkagylóba, változatlan hangerővel:
- Milyen kell? Ja... Ja... Fehér! Aptya, van fehér szigszalagunk?
- Migyá megnézem, biztos akad.
- Mingyá megnézi! Ja... Ja... átvisszük! Ollót is? Olló is kell? Aptya!

Mint később kiderült, elszakadt a menyasszonyi ruha abroncsa, és azt kellett megerősíteni.


Mindig megfogadom, legközelebb diktafonnal felszerelkezve jövök hozzájuk (már csak a szédületes nyelvjárás miatt is, ami egy mások beszéde, stílusa iránt "hivatalból" érdeklődő személynek valóságos kincsesbánya). Néha azon töprengek, írni kellene egy korokon átívelő regényt a lövőiekről, Anyám családjáról.




*Így lehetséges, hogy félmaláj másodunokatestvéreim vannak, akiket fényképről láttam csak, bár egyikük járt Magyarországon. Amúgy ezt a disszidálást nem úgy kell elképzelni, hogy szögesdrót alatt halált megvető bátorsággal kúsztak át az orsztrák-magyar határon, vagy - mint ahogy sokan tették - lefizettek valakit, aki ismerte a Fertő-tavat, és csónakkal próbáltak meg átevezni, aztán vagy megfulladtak, vagy elkapták őket. Ernőbátyja (Anyám egyik nagybátyja) egyszerűbben oldotta meg a kérdést. Egy ismerősével kimentek a határba fát gyűjteni, tüzelősnek. Eltávolodtak egymástól, ő tudta persze, hová tart, egy ideje nyújtogatta is a nyakát, lát-e valahol katonát, határőrt. A másik meg rákiabált:
- Ernő, hová mész? Gyere vissza, az már ott a határ!
Mire Ernőbátyja: - Mondd meg anyáméknak, hogy szeretem őket!
Azzal huss, elszaladt, keresztül az erdőn. Előbb Németországba, majd Ausztráliába vetette a sors. Manapság a telet a meleg óceánparton tölti, nyárra meg hazajön Lövőre. (József testvére is disszidált, ő meg Ámerikába.)
**Azért "Messzi-", mert gyermekkorunktól kezdve így "különböztettük meg" őt a "közeli" (apai) nagymamától, mivel utóbbival egy városban - Szolnokon - laktunk, onnan pedig több órás vonat-, aztán trabantos, aztán nagypolszkis, aztán ladaszamarás majd végül opelasztrás út vezetett Lövőig.
***Azért ha a dög (tacskó) meglátja, hogy a gazdi a szomszéd kutyáknak dob át valami finomságot a kerítésen, rögtön uzsgyi, rettenetes féltékenységében irgalmatlanul megugatja a nagy melák bobtail-újfoundlandi-meg-a-jó-ég-tudja-milyen keverék jószágokat.

Nincsenek megjegyzések: