2008. április 24., csütörtök

Charlie Wilson háborúja

Ha nagy ritkán eljutok moziba, általában a filmek előtt vetített bemutatók 99 %-a alapján rögtön eldöntöm, na, ezt sem fogom megnézni. Marad az az 1 %, ami most éppen a Charlie Wilson háborúja volt, Tom Hanksszel a főszerepben.

Amikor kiderült, hogy a forgatókönyvet az a Sorkin követte el, aki Az elnök embereit is jegyzi, már sejtettem, ebből nem hogy baj nem lehet, de egyenesen imádni fogom a filmet. Így is lett, aki szerette Az elnök embereit, semmiképp se hagyja ki a Charlie Wilson háborúját.

Zseniális párbeszédek, humor, nem is annyira burkolt utalás Sorkin washingtoni sorozatára ("vájtszeműeknek" ez feltűnhet mindjárt az elején), egyszóval figyelni kell, mert az onnan már ismert pergő stílust itt is hozzák. A téma pedig csöppet sem súlytalan, a '80-as évek véres afganisztáni valósága - kimondani is döbbenet - húsz év elteltével még mindig aktuális. Épp csak a felek változtak meg, a fegyverek a régiek.

Nincsenek megjegyzések: