2008. június 18., szerda

Poszt mindenkinek, de kifejezetten Hannának és elGabornak

Tegnap voltunk "két évesek" wooffal. Tudom, tudom, nem egy nagy idő, de azért mégis, ha azt nézem, kb. ennyi ideje annak is, hogy Pécsett lakunk, egészen furcsa érzés. Nyomott hangulatban értem haza, de a világért sem mondtam volna le az esti kikapcsolódást a városban - éppen csak azt nem tudtam, hogy woof az enoteca Corsóban (korábban ez volt a Susogó, csak leköltöztek a Király utcába) foglalt asztalt. Én erről mit sem sejtve, hülye módon kijelentettem otthon, hogy a "Susogóba" - mi már csak így hívjuk - nincs igazán kedvem menni...
Az utcán sétikálva, egy hirtelen balra kanyarodást követően azonban, miközben wooftól elhangzott az a mondat, hogy "Kukkantsunk be ide kicsit!" az Enotecában találtam magam, meglepve, boldogan, lassanként elpárolgó bűntudattal, miszerint "biztos megengedhetjük ezt mi magunknak, de évente egyszer miért ne?"

Szóval enoteca Corso. Ezúttal én is a degusztációs menüt választottam, amit az egész étlappal együtt kb. két naponta változtatnak a frissen beszerezhető és minőségi alapanyagok függvényében - mindehhez hozzáillő, hazai borokat választanak. A Susogó korábbi klasszikusabb stílusát nem tartották meg, helyette lett hatvanas évek fíling jelen századi beütéssel.
Van, aki szerint a hely meglehetősen sznob, aranyáron adnak két falatot - viszont az a helyzet, hogy ilyen ételeket sehol másutt nem kapni, és magad sem tudod előállítani otthon. Sznobság helyett én inkább azt a szót használnám, hogy exkluzív; aranyár, hát az valóban az, és bár a degusztációs menü egyes fogásai önmagukban nem képviselnek nagy mennyiséget, a három órás lassú kóstolgatás végére bizony rendesen belakik az ember. De ettől függetlenül a corso Enotecába nem jóllakni jár az ember, hanem mert kíváncsi valami újra.

Welcome drink, házi sütésű kenyérke isteni finom vajacskával - látszólag nem egy nagy kezdet, de hamar rájössz, mindez arra jó, hogy bemelegítsd a gyomrod meg az érzékeid.


A fenti képen pedig már az előétel figyel, az a jobb oldali, sötét trutyi a hagymalekvár, valami zseniális; a balszélen évő téglácskát megkóstolva pedig rájössz, miféle különbségek lehetnek májkrém és májkrém között. (Ég és föld). Középen habkönnyű, olvadós narancszselé kiabál, hogy edd már meg.

Ezután jött a vargánya krémleves, benne pirítótt kacsamájjal. Sajnos úgy hozzáláttam, hogy fotózni elfelejtettem... Helyette itt egy ínycsiklandó kép a tőkehal és a rizottó párosításáról:

A sötétebbik szutyi paprikamártás volt, a világosabbik meg narancs - mindkettőt habosították. Ahogy elmondta a felszolgáló, rém egyszerűen készülnek, de sosem jutna eszembe ilyet készíteni, és kizártnak tartom, hogy jól sikerülne...
A hal különösen ízlett, nyomát sem érezni a zsiradéknak, omlós volt és fehér - mindezt hozzá illő fehér borral (woof majd kijavít, fűszeres jellegű cirfandlit szolgáltak föl).

Ezután jött a citromszorbet, "megbolondítva" némi habzóborral; tiszta Tutti-Frutti* íze volt, ha emlékeztek gyerekkorunk nyammogós édességére, csak ez jobb... Lezárta az eddigi ízeket, és előkészítette a főételt, a bárányt...

A bárányhoz már komolyabb bor dukált, elő is bújt belőlem a fotóművész, míg vártunk, hogy kihozzák a fogást. Amúgy az a jó a kiszolgálásban, hogy nem kell integetned a pincérnek, hogy ugyan vegyen már észre és fáradjon oda - diszkréten figyelik, van-e szükséged valamire, és valahogy olyan tökéletesen van felépítve az egész menüsor, minden éppen akkor érkezik illetve fogy el, amikor kell. Ráadásul mindig szépen elmondják, mi az, amit eszel és hogyan készül; a felszolgálók barátságosak, rendkívül udvariasak és készségesek.



A bárányhoz spárga és valamiféle zöldborsó (nekem annak tűnt) volt a köret, zsenge és friss; tökéletesen passzolt a harsány ízű bordához, nyelvhez:



A főfogáshoz már nem tudtunk hozzálátni odakint, eleredt az eső - úgyhogy beköltöztettek minket a benti részbe; ha eleve oda ültünk volna be, láthattuk volna egy nagy plazmatévén a konyhát, mint készülnek az étkek. Fotók a beltérből:



A menüsort megkoronázandó jött a habos-málnás sütemény, házilag készített piskótával. Én még ilyen jó gyümölcsös süteményt nem ettem, igaz, a legjobb csokis sütihez is náluk volt szerencsém - fotózni pedig nem felejtettem el:




Most megint úgy érzem, jó darabig nem lesz kedvem beülni semmilyen étterembe; akárhol nézek rá az étlapra, végső soron mindig ugyanazt látni: sült/rántott hús, sült/főtt krumpli, rizs variációi minden mennyiségben.
Talán nem is baj, ezt a gasztro-élményt fel kell dolgozni, és csakúgy, mint a korábbi susogós, ez is igen sokszor fog eszembe jutni.




*Woof szerint az csak Frutti, de én meg Tutti-Fruttira emlékszem :)

5 megjegyzés:

Komavary írta...

Szerintem is Frutti, de volt Tutti-Frutti is, ami egészen más :p

Viszont nem tudod, mi a különbség a szorbet és a sörbet között?

csilla írta...

Jaj, jaj, jaj, jaj, éhes lett a gyerek! :D

Jud írta...

komavary: hát, nekem nagyon úgy tünik, hogy ugyanaz a kettő, de a biztonság kedvéért átpasszolom a kérdést ööö Csillának! :D

Csilla: amúgy is ebédidő van! :D

Ördögasszony írta...

Tuttifrutti biztosan volt, "gyümölcsízű karamella" alcímen (is) futott, jót röhögtem anno, hogy lehet gyümölcsízű a karamella.

A kaják fincsinek tűntek, és szépek is voltak. :irigykedik kissé:

A fordulóhoz meg gratula, igenis nagy idő (akár). :)

:)

Névtelen írta...

Ne beszéljünk ződeket, kérem, az frutti karamella volt. Túl sokat nézted a német rtl-t (vagy sat1 volt?)annak idején, kofa. :-P

woof