Ahhoz képest, hogy eredetileg nem akartam két-három szobanövénynél többet a kis lakáskánkba, majd' minden négyzetméterre jut valami zöldség, idén pedig telipakoltam az erkélyt muskátlival. Legutóbb pedig, mikor Villányban jártunk, a Günzer pincészetben kértünk és kaptunk a csudálatos futómuskátlijaikról két hajtást, kíváncsi leszek, megnőnek-e). Valami futónövényt is nevelek magról (azt vicces lesz majd ősszel lefejteni a korlátról, na mindegy), az egyik paradicsom meg már el is virágzott, reméljük, hamarosan terem. Mert az Obama is megmondta, aki teheti, termelje meg otthon magának a zöldségeket.
Szóval ilyenkor tavasszal rámjön a kertészkedhetnék, csak az a bökkenő, hogy panelben kissé korlátozottak a lehetőségek.
Mióta befejeztem a kis színdarabocskát az angol pályázatra, nem írtam egy sort se. Na jó, ez két szempontból nem igaz, mert elszöszögtem két ismertetővel (az egyik már felkerült az rpg.hu-ra), és régi novellákat is csiszolgattam. Megfigyeltem, hogy novellát egy ültő helyemben egy-két nap alatt meg tudok írni, aztán akár éveken át szarakodom vele, mígnem úgy döntök, már nem vállalható...
Na, azért most van a kezemben egy, amit meg mernék mutatni, csak ki kéne találnom, hol nem ismernek még, mint gonosz megmondóembert - na, oda kéne elküldeni. (:D)
Az rpg.hu-n meglepően jól fogadták a Tiszteletkört, bár azon csodálkoztam, hogy csak 9-en szóltak hozzá (a 10. én voltam ugyebár). Ez valószínűleg a biztos középszerűség jele (:P).
Írás helyett inkább festegettem, készül egy nagyobb olajkép (visszatértem régi vázlatokhoz, amikről már azt hittem, sosem fogom megfesteni), és néhány akvarell (fotók hamarosan).
Elképesztő, hogy vannak emberek, akik iszonyúan felelőtlenek, torz gondolkodásuk folytán egyáltalán nem hajlandóak alkalmazkodni, végletekben gondolkodnak, és ami tőlük különbözik, azt képtelenek elfogadni. Az még elképesztőbb, hogy van egy egész ország, amelyik így működik. És ha majd összeomlik a rendszer? Akkor mi lesz? Tömeges öngyilkosság, mert rájönnek, miben éltek eddig? Vajon hányan haltak éhen közülük azért, hogy legyártsák a rakétáikat meg az atombombát, amivel most fenyegethetik a világot, LYÓL.
Miféle elmebajban szenvednek ezek?
Persze nyilván van köztük olyan, akinek nem sikerült kimosni az agyát, de az tényleg jobban teszi, ha csöndben marad abban az országban, vagy pedig már el is hallgattatták. Olyanok ők, mint valami zárvány a múltból, egy energialeszívó fekete lyuk, és ha valaki azt találja mondani, milyen beteg világban élünk, hát, nem, nem mi.
Az ENSZ meg az USA is elmehet a jó fenébe, pofázni, ostoba határozatokat hozni, kinyomtatni, meglobogtatni, nyilatkozni, hogy irgumburgum, elítéljük a robbantásokat, mindez marhára könnyű. Ez egy ország barikádok mögött, mégis mit vártak?
Szóval, a hibajegyzék készítője maga is az autizmus egy formájában (Asperger-szindróma) szenved (ja, az említett regény főszereplője autista). Belenéztem a blogjába, és bár semmit nem tudok róla, és effajta személyes naplókat, főleg idegenekét, képtelen vagyok hosszú távon követni, semota mégis más. Piszok jó a stílusa, és nehéz elhinni, hogy - saját bevallása szerint - élőben nem menne neki ilyen könnyedén a kommunikáció. Sőt.
Mindenesetre elgondolkodtató dolgokról ír, arra késztetett, hogy eltöprengjek, annak idején nekem miért nem sikerült beilleszkedni sem az általános iskolai, sem a középiskolai közösségbe. Nem, szó sincs róla, hogy most aztán diagnosztizáltam magam, biztosan nem vagyok "aspi", legfeljebb túlságosan (irritálóan) szókimondó és öntörvényű (ami azért mára valamennyire lazult). De mélységesen átéreztem (a magam hibáit is elismerve), amiket írt, mégha más-más okból nem is voltunk népszerűek (vagy legalábbis elfogadottak) egy adott közösségben.
Ha nagy ritkán moziba megyünk, vetítés előtt benyomnak egy csomó filmelőzetest. Szinte kivétel nélkül mindre azt mondom, na tessék, itt egy újabb film, amire nem fogok beülni.
Nem tudom, miért kényszeres a fantasy-sci-fi írók körében, hogy kidolgozzanak egy újabb és újabb és újabb, ámde valamely korábbi, jól felépített világra hasonlító másikat. (Én sokkal jobban bírom az olyanokat, akik minden egyes írásukhoz kanyarítanak egy sajátos hátteret, és nem alkotnak hozzá külön nyelvet vagy térképet, vagy visszatérő szereplőket).
Azzal nincs gond, ha ez a még oly kidolgozott világ véletlenül eredeti, vagy legalábbis nyomokban tartalmaz némi újszerűséget (én pl. nagyon bírom szs-ék ómagyar birodalmát), de komolyan elbír a hazai piac egy újabb klasszikus-másik-világba-átkerülős történetfolyamot? Amire - ne adj Isten - még egyszer valaki szerepjátékot is ír (vagy inkább abból kerekedett)?
A kiadó volt oly szíves, és feltett három novellát a honlapjára, kedvcsinálónak. Beleolvastam, pedig már az álnevek láttán erősen elbizonytalanodtam, akarom-e én ezt (ez a másik, amit nem értek, a főként angolszász álnevek erőltetése, lehetőleg úgy, hogy a kereszt- és a vezetéknév közé beékelődjön egy R., T., B. vagy más bötű). De az ellenállás hasztalan, ki tudja, hol bukkan gyöngyszemre az ember.
Hát. Kezdetnek mondjuk meg lehetett volna szerkeszteni őket. Vagy visszadobni, hogy ú, gyerekek, ez így ebben a formában, izé... gáz. Persze lesz majd, akinek bejön, és elvakultan rajongani fog érte (láttunk ilyet korábban), de... de... de... Brahms írt Magyar táncokat, és nem Liszt, a halálnak nincs súlya, és a szereplőkben sem a külső aprólékos bemutatása volna a lényeg.
Mert ez olyan dolog, hogyha már eredetiek nem vagyunk, legalább írjuk meg jól.
Szóval ilyenkor tavasszal rámjön a kertészkedhetnék, csak az a bökkenő, hogy panelben kissé korlátozottak a lehetőségek.
***
Mióta befejeztem a kis színdarabocskát az angol pályázatra, nem írtam egy sort se. Na jó, ez két szempontból nem igaz, mert elszöszögtem két ismertetővel (az egyik már felkerült az rpg.hu-ra), és régi novellákat is csiszolgattam. Megfigyeltem, hogy novellát egy ültő helyemben egy-két nap alatt meg tudok írni, aztán akár éveken át szarakodom vele, mígnem úgy döntök, már nem vállalható...
Na, azért most van a kezemben egy, amit meg mernék mutatni, csak ki kéne találnom, hol nem ismernek még, mint gonosz megmondóembert - na, oda kéne elküldeni. (:D)
Az rpg.hu-n meglepően jól fogadták a Tiszteletkört, bár azon csodálkoztam, hogy csak 9-en szóltak hozzá (a 10. én voltam ugyebár). Ez valószínűleg a biztos középszerűség jele (:P).
***
Írás helyett inkább festegettem, készül egy nagyobb olajkép (visszatértem régi vázlatokhoz, amikről már azt hittem, sosem fogom megfesteni), és néhány akvarell (fotók hamarosan).
***
Elképesztő, hogy vannak emberek, akik iszonyúan felelőtlenek, torz gondolkodásuk folytán egyáltalán nem hajlandóak alkalmazkodni, végletekben gondolkodnak, és ami tőlük különbözik, azt képtelenek elfogadni. Az még elképesztőbb, hogy van egy egész ország, amelyik így működik. És ha majd összeomlik a rendszer? Akkor mi lesz? Tömeges öngyilkosság, mert rájönnek, miben éltek eddig? Vajon hányan haltak éhen közülük azért, hogy legyártsák a rakétáikat meg az atombombát, amivel most fenyegethetik a világot, LYÓL.
Miféle elmebajban szenvednek ezek?
Persze nyilván van köztük olyan, akinek nem sikerült kimosni az agyát, de az tényleg jobban teszi, ha csöndben marad abban az országban, vagy pedig már el is hallgattatták. Olyanok ők, mint valami zárvány a múltból, egy energialeszívó fekete lyuk, és ha valaki azt találja mondani, milyen beteg világban élünk, hát, nem, nem mi.
Az ENSZ meg az USA is elmehet a jó fenébe, pofázni, ostoba határozatokat hozni, kinyomtatni, meglobogtatni, nyilatkozni, hogy irgumburgum, elítéljük a robbantásokat, mindez marhára könnyű. Ez egy ország barikádok mögött, mégis mit vártak?
***
A napokban elolvastam, sőt, egy ismertetőt meg is írtam Elizabeth Moon A sötét sebessége c. regényéről. Azóta láttam egy hibajegyzéket (link tenksz tu Rorimack). Nem mondom, én ugyan nem vagyok fordító, de néhányszor nekem is felszaladt a szemöldököm egy-egy mondat láttán. Igazán kár, hogy ennyi hiba maradt benne, mert egyébként az alapanyag nem egy rossz valami, de erről majd máskor, más oldalon.Szóval, a hibajegyzék készítője maga is az autizmus egy formájában (Asperger-szindróma) szenved (ja, az említett regény főszereplője autista). Belenéztem a blogjába, és bár semmit nem tudok róla, és effajta személyes naplókat, főleg idegenekét, képtelen vagyok hosszú távon követni, semota mégis más. Piszok jó a stílusa, és nehéz elhinni, hogy - saját bevallása szerint - élőben nem menne neki ilyen könnyedén a kommunikáció. Sőt.
Mindenesetre elgondolkodtató dolgokról ír, arra késztetett, hogy eltöprengjek, annak idején nekem miért nem sikerült beilleszkedni sem az általános iskolai, sem a középiskolai közösségbe. Nem, szó sincs róla, hogy most aztán diagnosztizáltam magam, biztosan nem vagyok "aspi", legfeljebb túlságosan (irritálóan) szókimondó és öntörvényű (ami azért mára valamennyire lazult). De mélységesen átéreztem (a magam hibáit is elismerve), amiket írt, mégha más-más okból nem is voltunk népszerűek (vagy legalábbis elfogadottak) egy adott közösségben.
***
Ha nagy ritkán moziba megyünk, vetítés előtt benyomnak egy csomó filmelőzetest. Szinte kivétel nélkül mindre azt mondom, na tessék, itt egy újabb film, amire nem fogok beülni.
Nem tudom, miért kényszeres a fantasy-sci-fi írók körében, hogy kidolgozzanak egy újabb és újabb és újabb, ámde valamely korábbi, jól felépített világra hasonlító másikat. (Én sokkal jobban bírom az olyanokat, akik minden egyes írásukhoz kanyarítanak egy sajátos hátteret, és nem alkotnak hozzá külön nyelvet vagy térképet, vagy visszatérő szereplőket).
Azzal nincs gond, ha ez a még oly kidolgozott világ véletlenül eredeti, vagy legalábbis nyomokban tartalmaz némi újszerűséget (én pl. nagyon bírom szs-ék ómagyar birodalmát), de komolyan elbír a hazai piac egy újabb klasszikus-másik-világba-átkerülős történetfolyamot? Amire - ne adj Isten - még egyszer valaki szerepjátékot is ír (vagy inkább abból kerekedett)?
A kiadó volt oly szíves, és feltett három novellát a honlapjára, kedvcsinálónak. Beleolvastam, pedig már az álnevek láttán erősen elbizonytalanodtam, akarom-e én ezt (ez a másik, amit nem értek, a főként angolszász álnevek erőltetése, lehetőleg úgy, hogy a kereszt- és a vezetéknév közé beékelődjön egy R., T., B. vagy más bötű). De az ellenállás hasztalan, ki tudja, hol bukkan gyöngyszemre az ember.
Hát. Kezdetnek mondjuk meg lehetett volna szerkeszteni őket. Vagy visszadobni, hogy ú, gyerekek, ez így ebben a formában, izé... gáz. Persze lesz majd, akinek bejön, és elvakultan rajongani fog érte (láttunk ilyet korábban), de... de... de... Brahms írt Magyar táncokat, és nem Liszt, a halálnak nincs súlya, és a szereplőkben sem a külső aprólékos bemutatása volna a lényeg.
Mert ez olyan dolog, hogyha már eredetiek nem vagyunk, legalább írjuk meg jól.
9 beleszólogatás:
De igen.
A halálnak súlya van. :titok:
"(Én sokkal jobban bírom az olyanokat, akik minden egyes írásukhoz kanyarítanak egy sajátos hátteret, és nem alkotnak hozzá külön nyelvet vagy térképet, vagy visszatérő szereplőket)."
Ööö... Brandon Sanderson. Kidolgozza hozzá a világot, térképekkel látja el, sajátos mágiarendszerrel, és az eltelt pár év alatt már sokadik háttérrel áll elő.
Ami a novellákat illeti, beleolvastam, és tényleg rájuk fért volna egy kis csiszolás. Az elsőben pl. egy mondatban háromszor szerepel a hőség szó.
Tisztelettel,
Daniel R. R. Wasteland
Nekem nem tetszik semota stílusa. Határozottan irritál. Mellesleg nem hiszek az Asperger-szindrómában sem.
Ngabor: de akkor az életnek is! :D
Nihil: Sandersonra nem vettem rá magam. érdemes?
Chelloveck: én meg abban nem hiszek, hogy az Asperger-szindróma hit kérdése volna. :P :)
nem értek egyet mindenben semotával, de nekem szimpatikus ez a kritikus önvizsgálat és öntörvényűség. azt nem állítom, hogy élőben hosszútávon el tudnék viselni olyan embert a környezetemben, aki valamilyen oknál fogva rugalmatlan és nem tud rendesen beilleszkedni, de ilyenkor igyekszem türelmesebb lenni, mert arra gondolok, hogy az ismerőseim többsége engem sem tudott elfogadni.
Ha nincs alapvető kifogásod az epikus fantasy ellen, akkor Sandersonra kifejezetten érdemes, mert tényleg ötletes. De bármilyen ötletes, készülj fel rá, hogy attól még nagyon epikus és nagyon fantasy.
Chelloveck: gratulálok, hogy nem hiszel az Asperger szindrómában, csak hát az tényleg nem hit kérdése, tudod... :/
Jól van, nyugodtan összefoghattok ellenem, lányok :) én akkor is azt hiszem, hogy ez az úgynevezett Asperger-szindróma csak egy jól csengő műkórság, amellyel beilleszkedni képtelen vagy nem hajlandó, öntörvényű enberek takarózhatnak. Lehet, hogy nincs igazam, ám az is lehet, hogy de. Semota blogja mindenesetre csak megerősített ebbéli hitemben.
Szerintem aranyér sem létezik, csak azért találták ki, hogy jó poénokat lehessen elsütni.
Chelloveck: történetesen ismerek Aspergeres kisgyereket, és kisebb-nagyobb dolgokban láthatóan másképp viselkedik, mint a többi kölyök, pedig viszonylag enyhe eset. És hidd el, a szüleinek sem volt esze ágában sem ilyesmivel "érdekesebbé" tenni egy 3éves gyereket.
Egyáltalán nem műkórság, és tényleg nehezebb megtanulniuk, hogyan kezeljenek olyasmit, ami számunkra egyértelmű. Pl. egyáltalán elolvastad, amikor Semota arról ír, hogy mennyivel nehezebb neki értelmeznie a non-verbális kommunikációt? Ha mindez csak olcsó kifogás az öntörvényű emberek részéről, akkor mivel magyarázod, hogy ilyen és hasonló, jellegzetes közös tüneteik vannak?
Van egy csomó öntörvényű ember, aki nem Aspergeres. De nem hiszem, hogy aki igazán öntörvényű, az "takarózni" akarna bármivel is, pláne egy olyan rendellenességgel, ami tényleg megnehezítheti az ember életét.
Nem magyarázom semmivel.
Megjegyzés küldése