2010. március 28., vasárnap

Donnák és koponyák

Újabb képek következnek, egy kivételével (az csak félig) mind rajzórák termékei.







Itália...



Bús donna a balkonon

2010. március 14., vasárnap

A korrózió sokszínűségéről

Anno az írókörben volt olyan feladat, hogy egy kép alapján kellett kitalálni történetet. Ez szolgainak tűnhet, mert úgy érzed, nem a saját ötleted írod meg, pedig nem igaz, ráadásul fejleszti a kreativitást. Festmények és fényképek éppúgy az ihlet forrásaivá válhatnak, mint az életünk történései, anekdoták, olvasmányélmények, és egy ilyen gyakorlat segíthet elcsípni azt a motoszkáló ötletet, amit aztán kényünkre-kedvünkre gyúrhatunk.

A világ telis-tele van elhagyatott, néma helyekkel, amiknek egy közös jellemzője van: az ember rajta hagyta a keze nyomát. Sőt, ismerjük a rendeltetését, és ebből tudjuk azt is, hogy egykor nagy élet folyt ott. Mi történhetett? Mert Csernobilnél még érti az ember.

Irodák, kávéházak, lakóépületek, elmegyógyintézetek, kórházak, metróállomások, gyárszörnyetegek, vidámparkok, hajókikötők, hotelek - a lista végtelen és megdöbbentő.







Ez csak néhány kép, rengeteget találni a neten, de ez a link az egyik legjobb. (Maga a site elrendezése is megér egy misét).




Lejárat a pokolba?


A korrózió színei

Valahányszor böngészem, mindig arra jutok, hogy annyi mindent mesélnek ezek a helyek, és még egy sort sem írtam le belőle, pedig élőben is láttam hasonlót. Valószínűleg nem is lehet, hanem majd szépen beépülnek más történetbe, mert önmagukban is "készek".

Addig is, tegyünk egy életveszélyes sétát A király ösvényén.

2010. március 10., szerda

A Bach-gép - megjelenés

Jövő héttől kapható - a Tuan könyvesboltjában, illetőleg már most rendelhető az Avana honlapjáról - az Avana Arcképcsarnok idei első száma, benne A Bach-gép című történetemmel, és ezúton szeretném megköszönni a közreműködést mindazoknak, akik előzetesen olvasták és értékes észrevételekkel láttak el. Többségében megfogadtam a tanácsokat, míg némelyiket elvetettem (ez így szokott lenni).

Elvileg kisregény, legalábbis Sárdi Margit meghatározása szerint, mert leütésszámra éppen átviszi az általa meghúzott alsó határt (75 ezer karakter). Mégis, lehet, hogy inkább elbeszélés, az tény, hogy tartalomra nézve vannak nála bonyolultabb szövésű novellák, ám jóval egyszerűbb cselekményű regények is, úgyhogy nem annyira könnyű eldönteni, most akkor mi is ez.

Az biztos, hogy 75 ezer leütésnyi mennyiség éppen annyi, hogy megjelentetni szinte lehetetlen. Amikor az első változat elkészült, írtam is itt a blogon (bár nem találtam meg a bejegyzést, több címkét kellene használnom), hogy ez az a terjedelem, amit novellaként elpasszolni már nem, regényként pedig még nem lehet.

De megírtam, mert akkor szükségét éreztem, és álmomban sem hittem, hogy valaha nyomtatásban látom viszont.

Az alapötlet egyetlen mondatra épült, nagyjából hat éve hallottam egy zenésztől. Most nem lövöm le, mert lehet, valakit tényleg érdekel a történet. Az első változat legalább négy éve elkészült; azóta persze átdolgoztam. (Kellett is, mivel eredetileg arra a blőd űroperavilágomra "hangszereltem", ami természetszerűleg kidolgozatlan és butácska utánérzése volt blőd és butácska filmeknek.)

A mesterséges intelligencia iszonyúan lerágott csont - nagyjából Asimov óta. Emiatt talán sokan nem szívesen nyúlnak hozzá, mondván, hogy minek, de néha érdekes kísérlet régi toposzok, klisék újragondolása, ha nem is kiforgatása, de legalább némi iróniával szemlélése. És ha már egyszer mondanivalóm támadt a témában, miért ne írjam meg? Illúzióim nincsenek, nem ez életem fő műve, és nem is korszakalkotó; bizonyára sokkal jobban (vagy inkább egészen másképp) is meg lehetett volna írni, de aztán ezt az utat választottam a sok kínálkozó közül.

Most lehet, elriasztottam azt a kevés olvasót is, akik a bejegyzés címe láttán esetleg arra gondoltak, "na, erre kíváncsi vagyok", úgyhogy gyorsan egy kis személyes történet, árnyalandó a képet:

Középiskolás koromban részt vettem a megyei rajzversenyen, utolsónak értem oda, és a jobb helyeket elfoglalták a többiek: körülülték a modelleket és a bonyolultabb, szépen elrendezett csendéleteket. Nekem, meg két másik lúzer csajnak egy száraz fatuskószerűség maradt. Rajzolás közben végig az járt a fejemben - látva a rajzsulikban tanuló, nálam idősebb versenytársakat -, hogy kész, én hazamegyek, ennek így semmi értelme. Nekem puha ceruzám volt, ők meg ügyesen bántak a szénnel, pasztellkrétával, és csak úgy színesedtek a képeik...
De lerajzoltam a fadarabot, és beadtam.

Eredményhirdetéskor odacsődültünk a közszemlére kirakott rajzaink és a felsorakozó, szolnoki művészekből álló zsűri elé, és a tömegben hallottam, amint két közelben álló beszélget.
- Nekem az nem tetszik - bökött a fadarabom felé az egyik. (Mondanom sem kell, egyből leizzadtam.) - Mivel készülhetett?
Mire a másik:
- Ceruzával, és amit lehetett, kihozott belőle.

Negyedik lettem.

2010. március 7., vasárnap

Abszolút

Megvolt a futóverseny, bár sajnos betegség miatt nem jelent meg a váltónk minden tagja, én azért derekasan lefutottam az utolsó szakaszt (7,5 km). Nagyon jól esett, jövőre is feltétlen megyek, még sosem voltam ilyen "versenyen", vadidegenek szurkoltak, olykor még az elhúzó futók is, Harkány határában mondta egy csaj, hogy nincs már sok, és valóban, egyszer csak ott termett a cél, hangosbemondóval meg tömeggel, ahogy lenni szokott (ekkor elgondolkodtam, hogy nem lehet inkább visszafutni?).

A táv tulajdonképpen barátságos, és csak két emelkedő van benne, meg egy hatalmas lejtő, ami olyan lendületet adott, hogy szinte "berohantam" Harkányba. A célban adtak emléklapocskát is, hogy "Abszolút váltó" valahányadik hely, mire woof azt mondta, adtak hozzá vodkát is?
Azt ugyan nem, csak teát.

Holnap olyan izomlázam lesz, hogy nem tudok majd le- meg felmenni a lépcsőn. És most vár egy üveg barna Staropramen!

2010. március 5., péntek

Filmes poszt

Most is filmekről lesz szó, de olyanokról, amik - szemben A Géniusszal - tetszettek, és mostanában, vagy a közelmúltban láttam őket.

A motoros naplója

Ernesto Guevara huszonévesen több hónapos utazást tett barátjával, Alberto Granadával Dél-Amerikában. A film alapvetően lassú, és valódi cselekménye sincs, mégis, a zene, a felvételek, az arcok - Dél-Amerika arca - elementáris erővel hat. Nem csoda, hogy ez az út megváltoztatta a fiatal, diplomázás előtt álló orvostanhallgató életét, és ahelyett, hogy később hülyére kereste volna magát, valami egészen más lett belőle.
Azon lehet vitázni, milyen is volt Che, elvetemült terrorista, forradalmár, idealista - ez a film nem erről szól, és éppen ettől nagyszerű.

Egek ura

A többség mostanság inkább az Avatár miatt megy a moziba, de ha ez a film nem volna, akkor is, az Egek ura alapból nem az igazi moziélmény, úgy értem, nincsenek benne látványos robbanások, akciójelenetek és hasonlók, ugyanakkor a légi felvételek jól mutatnak a vásznon.
A történet mélységesen emberi (munkahelyek elvesztése, de nem a munkavállalók oldaláról, hanem a profi kirúgókéról; családi és párkapcsolatok boncolgatása, elveszett lehetőségek), szintén csodálatos zenével (pluszpont, hogy nem volt agyonzenélve), remek színészi játékkal és nagyszerű párbeszédekkel.
George Clooney-t ezúttal egy kicsit másként látjuk viszont, kíváncsi leszek, mennyi Oscart lesz képes bezsebelni a nyilván látványos, ámde butácska Avatárral szemben. (A magyar cím egyébként nem tetszik, az eredeti angol - Up in the air - jobb szerintem.)

Good-bye, Lenin!

A "régebbi" német film, gondolom, senkinek nem újdonság, de én ezt akkoriban nem láttam, valahogy elmaradt. Most bepótoltam, és nem csalódtam, ültek a poénok, és a tragikum is a helyén volt. Főleg a tőlem úgy egy tízessel idősebb korosztálynak jöhet be, akik többet láttak, tapasztaltak a '80-as évek keleti blokkjából és az azt követő változásokból.
(A főszereplő Daniel Brühl egyébként játszik a Becstelen Brigantykban, a zenéjét - ami szintén nagyon bejött - ugyanaz a Yann Tiersen szerezte, mint aki az Amelie csodálatos életéét.)

A Keresztapa - rendezői kommentárokkal

Tudtátok, hogy a II. részben Michael testőre - az a rosszarcú, magas, feketeruhás-kalapos fazon - Amerigo Tot, a magyar származású szobrász? És hogy a nagy családi tömegjelenetekben Coppola rokonsága is szerepel? Hogy Michael szerepére eredetileg Robert Redfordot nézték ki? Hogy a producer kijelentette, ebben a filmben Marlon Brando sosem fog játszani? Hogy a film majdnem el sem készült, és Coppolát ki akarták rúgni; az I. rész 60 napos forgatása alatt végig kétségek gyötörték? Hogy eredetileg nem is az '50-es évek idejére akarták tenni a film idejét (mint ahogy az Puzo regényében szerepel), hanem, a költségeket csökkentendő, a '60-as, '70-es évekre hangolták volna át a történetet?
Ez csak néhány kérdés, amikre választ ad Coppola, aki - a nézővel együtt "nézve" a filmet - alámond sok-sok érdekességet, ami csak eszébe jut az egyes jelenetekről, színészekről, stábról, maffiáról, családról és emberi kapcsolatokról. Igazi bepillantás ez a kulisszák mögé és Coppola rendezői módszerébe, A Keresztapa rajongóinak kötelező.

2010. március 3., szerda

Télszínpad

Mára ocsmány telet ígért az időjárás-jelentés, sőt, igazság szerint már tegnapra, ehhez képest süt a nap és kellemes meleg van, és már kezdek reménykedni, hogy az átmeneti rossz idő elmarad. Aki jegyet vett rá, az visszaválthatja, vagy jövő téli előadáson felhasználhatja.

(De, tuti rossz idő lesz, mert vasárnap futóversenyre megyek. Harkány-Pécs, váltó, én futom az elsőt, ha minden jól megy, ami azért király, mert végig emelkedik a terep, és újra megtapasztalhatom, milyen nem Lance Armstrongnak lenni. Ja, 8,5 km. Gondoljatok rám.)

2010. március 2., kedd

Váratlan öröm

A linket úgy küldték, mert nem ismertem Mg-b blogját (vele is csak egyszer találkoztam IRL, még egy rpg.hu találkozón, és ő lehet, hogy nem is emlékszik rá, mert csak egy csapatba verődtünk többen).

Jól esik a dicséret, főleg, ha ilyen váratlan helyről érkezik.

Köszönet!