2010. június 1., kedd

Függőség

Idegenek Camino naplóit nézegetem a neten. Igen, vágyakozom, és mindig úgy kényszerítem magam, hogy emlékezzek a fájdalomra is, hogy azért nem csak szép meg jó volt. Nehogy jövőre alábecsüljem a távot, még ha nem is lesz akkora.

4 megjegyzés:

csag írta...

miféle fájdalom?

Jud írta...

Nekem volt részem fizikaiban és lelkiben is, de a végére elmúlt a lelki. A fizikai meg hol előjött, hol nem, Olveiroába menet pl. eltévedtünk, a 30-ból lett 37 km, betonon, esőben, és széttapostam a lábam. Ha ez az út első felében történik, biztosan tartanunk kellett volna egy pihenőnapot, így viszont kihúztam a maradék két napot (össz 60 km-t) Muxíáig és Fisterráig.

csag írta...

értem, de nem úgy értem. nekem is volt nehéz időszakom (pl. egy olyan nap az első héten, amikor összesen 3 km-t bírtam gyalogolni 4 óra alatt), és nem mondom, hogy nem jut eszembe, amikor rámjön a visszavágy, de nem társul hozzá semmiféle negatív érzés.

szóval, szerintem még mindig:

miféle fájdalom? :)

Jud írta...

Akkor bizonyára a lelkire gondolsz, amit szintén említettem, azt viszont megtartom magamnak. :)