2010. június 27., vasárnap

Planina borkóstoló


A felújított Széchenyi tér

Csütörtökön elmentünk a mohácsi Planina Borház bemutatkozójára a pécsi Tüke Borházba, mely májusban nyílt a Tettyén, tehát igen jó helyen, felújított, szép környezetben, és ahonnan klassz kilátás nyílik a városra.


Tüke-terasz, az asztalon a BIBLIÁVAL

A borház kifejezetten a Pécsi Borvidék boraival foglalkozik, tehát aki villányit akar inni, az ne ide jöjjön, hanem üljön vonatra, és indítson távolról. Ennek megfelelően a Mecsek déli lejtőitől egészen Mohácsig kanyarodó borvidék termékeivel lehet ismerkedni.


A mohácsi Planina Borházról pedig azt kell tudni, hogy a tulajdonosa Horváth Zoltán, aki saját bevallása szerint nem borász, hanem sokac zenész, ennek megfelelően nem csak a borokból kaptunk kóstolót, de a tamburából is.




Szól a tambura (is)


Planina-plakát. A borok frenetikus, egyedi ruháját Tatai Tibor szabta, érdemes megnézni a munkáit


A zenészek torka se száradjon ki, főleg, ha még énekelnek is


Kilátás az ülőhelyünkről
A borsor öt kóstolóból állt, elsőként a roséjával kezdtük, melyet a kadarka követett, ami annak ellenére, hogy nem tartozik a kedvenceim közé úgy általában, igazán ízlett, de a legjobb a harmadikként érkező cuvée (portugieser, kékfrankos, néró), a Lárfa volt. (A lárfa egyébként sokac nyelven nem más, mint az a maszk, ami Busó-járáskor kerül elő.)

A BIBLIA nem tévedett, amikor azt írta erről a borról, hogy "veszélyesen csúszik", igazi, kvaterkázós itóka.



A kékfrankosnál is van általam jobban preferált fajta, a Planina negyedikként érkező (kissé faízű) kékfrankosa sem lesz a kedvencem, az ötödik Prím Vörös Cuvée viszont bejött.

Összességében persze a Lárfára szavazok.




Este kilenc is elmúlt már, amikor hazaindultunk.


Színes szökőkút. Nappal fürdenek benne a gyerekek, fokozva a mediterrán élményt, amit most Pécs nyújt, úgyhogy teljesen turistának érzem magam


Elfüstölt a telihold

Nincsenek megjegyzések: