2010. június 24., csütörtök

Sporttörténelmet író szervagépek

Gondold el, hogy elmész melóba, egész nap talpon vagy, őrültek háza, és aztán még ráhúzol úgy másfél órát, és tudod, hogy még mindig nincs vége, és sok múlik rajta, hogy mi lesz a vége, közben lejátszanak egy rakás focimeccset, egy rakás teniszmeccset, ennyi idő alatt az ember kitakarít, vasal, megfürdik, de még két akvarellfestményt is simán befejez - nos, a francia Nicholas Mahut és az amerikai John Isner több mint 9 órás teniszmeccset vív egymással, így, jelen időben, mert még mindig nem dőlt el, ki győz. (Valahol már mindketten, mert konkrétan minden rekord megdőlt, ami a hosszúságot, játszott pontok, szettek, ászok stb. számát illeti.)

Az eredményjelző egy idő után kiakadt Wimblendonban, a képernyőn pedig, amikor az volt kiírva, hogy

2 30
2 30

vagy az, hogy

2 40
2 40,

a Sport1 csatorna egyébként roppantul unalmasan közvetítő riporterei azt találták mondani, hogy azok a kedves nézők, akik most kapcsolódnak be a műsorba, ne gondolják, hogy ez az ötödik játszma első game-jének pontjai, ez a szettek száma, valóban nagy poén volt. Egyébként, amikor elkezdték a közvetítést, olyan 20-20-nál indult az eredményjelző, és fel sem fogtam, hogy mi van, amikor azt mondta az egyik riporter, hogy három és fél órája játszanak, agyam taszította a gondolatot, és azt hittem, azt mondta, háromnegyed órája. Meg is jegyeztem magamban, hogy ez miért sok?

Egy idő után az amerikai már csak vonszolta magát két brutális, második adogatásra ütött ász között, míg Mahut-nak volt arra is ereje, hogy az egyébként szintén órák óta a helyén ücsörgő főbíróval pereljen egy-egy kétes pont miatt. A meccset egyébként annyira egy szélső pályán játsszák, hogy nincs is sólyomszem, tehát vagy jól látják a bírók, vagy nem. De azért a francia is fárad, mert ha annyival jobb lett volna, akkor Isner nem tartotta volna magát olyan jól.

Tegnap végül sötétedés miatt - írd és mondd - 59-59-nél hagyták abba, hogy ma folytassák. Megjegyzem, a mai nap lesz a meccs harmadik napja, mivel az első négy szettet nem tegnap játszották. A meccs három órás azon része tehát két napja lement, tegnap hat és fél órát voltak a pályán. Vajon ma eldől a sorsuk néhány perc alatt?

Nincsenek megjegyzések: