2010. július 31., szombat

Összeesküvés

Szeretném hinni, de nem tudom, hogy az sfblog kimaradásnak tényleg csak technikai okai vannak, és nem azért nem érhető el, mert most zajlik a Con. Mindenesetre én ezennel bezárom az sfblogom (csak férjek hozzá), mert ez tényleg nevetséges, semmiféle adatot nem szabad/érdemes ott tárolni, még jó, hogy a blogspot a főblogom, és nem az.

2 megjegyzés:

Chelloveck írta...

Jud, én mérgelődtem egy kicsit tegnap, hogy pont a Con idején nincs sfblogs, amikor jó lenne minél hamarabb olvasni valami beszámolót vagy legalább kommentben egy-két infót, de úgy tudom, júli 31-ig volt szerződés a tárhelyszolgáltatóval (vagy mivel), ennek semmi köze a Conhoz. Mindenesetre én szeretem más össz.esk.elm-it olvasgatni, úgyhogy elmondod, mi lenne szerinted az összefüggés? :)

Névtelen írta...

Mi más volna mindig, mint személyi ellentétek, meg a Con szervezése miatti mizéria. Volt is némi szennyesborogatás némelyik (nem SF)blogon.

Egyébként meg, ha ekkor járt le a szerződés, azt jó előre tudni lehetett, mint ahogy a Con időpontja is megvolt, szóval át kellett volna állni már egy héttel korábban is, vagy egy nappal előtte, vagy nem tudom, de nekem az is fura, hogy egy csere ilyen hosszú ideig tart.

A freeblogot éppen azért hagytam ott, mert túl sokszor volt hasonló, bár olyan ott sem fordult elő, hogy napokig nem lehetett hozzáférni; a blogspoton 2007. óta vagyok, és egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor volt ezeknél egyébként sokkal kisebb problémám a szolgálgatással...

J