Augusztus 6. A szeres településforma igazi felfedezése akkor kezdődik, ha volán mögé ül az ember. Túra helyett esőnapot tartunk, menjünk át
Szalafőre. Jó. De melyikre? Papszerre? Pityerszerre? Csörgőszerre? Templomszerre? Végre kisüt a nap, még gyaloglunk is kicsit, és vásárlunk tökmag- és mákolajat.
Őriszentpétert, az "Őrség fővárosát" csak átutazóban érintjük, már vagy háromszor láttam a templomot.
Pankaszon esőben megnézzük a
haranglábat, fáradtan bár, de átgurulunk Magyarszombatfán
Szentgyörgyvölgyre, ahol
Csótár Rezső bácsi rögtön be is fog korongozni. Jelentem, tiltakoztam. Én ugyanis kezdettől fogva tudtam, hogy el fog szállni az agyag. A bácsi egyébként tündéri, pálinkát tölt a vásárlóknak, és folyamatosan oszt, miközben a koronggal bénázok (másik irányba kezdtem volna hajtani).
Augusztus 7. Ismét esik. De mindegy is, ha nem esne, a túrának a felázott erdő miatt lőttek. Délelőtt megnézzük
a magyarszombatfai vadászati kiállítást és "vadasparkot" (néhány szarvas elbújva, egy őzike, két egymással agresszív kukoricaporszívó, azaz vaddisznó). A kiállítás meglepően színvonalas, értékes gyűjteményt bocsátott közszemlére a világot bejárt vadász, Gömbös Mátyás. Ezt követően átgurulunk a közeli
Kercaszomorra, ahol állítólagos vargánya- és hajdinafesztivál zajlik (értsd: bográcsol a falu, és környékbeli települések csapatai fociznak; a pályát határoló fasor másik oldalán gólyák békásznak békésen). Végre nem esik, elsétálunk az iszonyú hosszú falu másik végére, megnézzük az itteni
haranglábat is. Délután négyre időpontunk van a
helyi kecskesajtüzembe, "gyárlátogatásra" és kóstolóra. Hát, mit mondjak. Iszonyú egy meló, de a végeredmény fenomenális. Természetesen kecskéket is simogatunk.
Augusztus 8. Cipőt a cipőboltból, fazekat a fazekastól, pálinkát a... fodrászatból. Délelőtti programként még átmegyünk
Velemérre, még mielőtt megérkezne a rokonság, akikkel majd együtt utazunk fel Sopron mellé. Megnézzük a
Csinyálóházat és egy padlástérben berendezett kiállítást régi cserepekből, fazekakból. A rokonsággal megismételt magyarszombatfai fazekaskörutat követően irány Lövő.
Augusztus 9. A túra ismét elmarad hála az esőnek, délelőtti henyét követően megnézzük
Kőszeget egy séta erejéig.
Augusztus 10. Mennénk
Sopronba nagybátyámhoz, ámde egy kisívű kanyarodást követően, amikor kettesből hármasba váltanék, elszáll az erő a kocsiból. Még van lendület félregurulni. Vontatás Sopronkövesdig (rémesen rövid a kötél), ahonnan másfél óra papírmunka és tíz perces szerelést követően kicserélt gyújtáselosztóval távozunk.
Augusztus 11. Végre egy megvalósult programpont, a régóta tervezett
Soproni Borház felfedezése. Tanulság:
Ráspihoz. El. Kell. Menni. A Borházat is ajánlom, mert kiválóan alkalmas arra, hogy a borvidék termékeivel megismerkedjen a vendég, ahelyett, hogy találomra bejelentkezne borkóstolásra valahová a környéken.
(Mindezekről fotók később.)
Augusztus 12.-13. Pesti ott alvással és ottani barátokkal irány a
Zemplén, azon belül is
Kishuta 
(mert miért ne mennénk az ország másik végébe, ugye...). Annyira párás a levegő, hogy a hegyek is csak szürkéskék fátyol mögül látszanak, az asztalra kitett szalvéta egy idő után elázik, a sótartóban szó szerint áll a víz. Térerő csak a kertkapunál. A környékbeli településeken még látni homokzsákokat, a sátoraljaújhelyi Tesco továbbra is zárva.
Augusztus 14. Felfedezzük
Regéc várát. A kilátás csudaszép, de továbbra is párás, pedig van vagy 33 fok meleg. A vár belülről sokkal nagyobb, mint hinnénk, egy kiálló sziklapadon szendvicsezünk és ostobalepkét fotózok (képek szintén később). A vár bejáratánál a jegyárustól megtudjuk, hogy
Tolcsván éppen
borfesztivál van, úgyhogy teszünk egy kört oda is. Az egyik bódénál kérünk valami száraz cuveé bort, kétfélét, az egyik helyett az édes változatát töltötték ki, a másik meg nem száraz volt, hanem egyszerűen bűnrossz. A következő bódénál nem kísérletezünk, amikor látjuk, hogy nem a palackból, hanem egy kancsóból töltik a tokaji bort. Végül az egyetlen árva
szekszárdi pincészetnél kötünk ki, a rozéjukból veszünk is egy üveggel, mert tényleg igen jóféle, viszont kadarka helyett véletlenségből valószínűleg franc-t töltenek.
Augusztus 15. Végre túra, igazi, tizenhét kilométeres, némi szederrel és sok-sok változatos, vadregényes erdővel, iszonyú mennyiségű gombával,

emelkedővel és lejtővel, a végén borús éggel, majd égdörgéssel, villámlással és "emlőfelhőkkel". (Fotók részben szintén később.) Előreszaladás az autóhoz, a pálházai kisvasút nyomvonalán még éppen átgördül a kocsi, kettesből váltanék hármasba, amikor... A vontatásban kezd egész jó gyakorlatom lenni, ezúttal szakadó esőben, indokolatlanul elhelyezett, lesből támadó fekvőrendőrökön át.
Augusztus 16. Kiderítjük, hol van szerelő Pálházán, de nincs otthon, úgyhogy vásárlást követően irány a
nyíregyházi állatkert. Jobb, mint a fővárosi, és bár tetszett a győri, azt is veri. De a Szegedi Vadaspark az etalon továbbra is, még ha ott nincs fókashow, jegesmedve vagy ócenárium. A kisgyermekes szülőktől pedig mentsen meg az ég, a gyerek már unja, fáradt, de még ide nézz, kincsem, ide nézz, még egy fotót az oroszlánnal... Hatalmas a tolongás, az étteremben pedig senki sem gondol a vegákra. Késő délután megyünk vissza Kishutára, az égen ocsmány felhők gyülekeznek. A rádióban az előző napi viharkárról beszélnek, és ismét vörösriasztás van érvényben.

Pálházánál látjuk, mint közeledik a hegyeken át a hófehér(!) esőfüggöny, azt mondom: fél perc, és itt van, és valóban. Azért teszünk egy kört a szerelőhöz, aki rögtön közli is, hozzuk el a kocsit
most, mert ő holnap délig ér rá. Enyhült esőben irány Kishuta, vontatókötél fel, és a vihar ekkor érkezik. Csak apám kocsijának vörös lámpáit és vészvillogójának sárga fényét látom.

Érzékelem, hogy áthajtunk két "folyón". Az erdő övezte úton visszafelé letört faágakat kerülgetünk az úton. Pálházára menet észre sem vettem, hogy már akkor ott voltak. Az áram állandóan elmegy, így nincs melegvíz a szálláson. Átfagyásos caminós élmények. Gondviselés. Pálinka. Rikiparti.
Augusztus 17. Szép időben séta a szomszédos
Nagyhutára, majd irány a kocsiért Pálházára, az egyébként
rallyversenyző szerelőhöz. Ismét működik. Mármint a kocsi. Meg is nézzük, elmegy-e
Kőkapuig. Ásványkiállítás, tó körüli séta, kastélyra dőlt fenyőfák. Kicsiavilágtalálkozás.
Augusztus 18. Sárospatak, Rákóczi-vár. A Wesselényi-féle összeesküvés helyszínén, a
Sub Rosa terem bejáratában állva belém hasít, hogy milyen furcsa, ezek a nagy nevek ugyanazokat a köveket tapodták, mint most mi, és több száz év távlatából szemléljük a történteket. A hiábavalóság a jó szó rá. Vajon, ha tudták volna, mi lesz, nem csak a felkeléssel, de később az országgal, hogy a várból egy nap múzeum lesz, és jönnek-mennek a látogatók, mit tettek volna? Sárospatak után felmászunk a Sátoraljaújhely feletti
Magas-hegyre, részben a sípálya mentén (meredek volt, de legalább rövid), a kilátás pedig lenyűgöző, látni Szlovákiát, Ukrajnát, Tokajt, Sárospatakot. Lefele menet pedig még készítünk néhány fotót a
Zsolyomkai pincékről, ami, ha egy kicsit egységesebb képet mutatna, vetekedhetne a prágai aranymívesek utcácskájával.
Augusztus 19. Hazautazás Pesten át Szegedre (igen, kb. 800 km-t vezettem csak tegnap).
Vizsolyban nem őrzik valami nagyon az egyszer már meglovasított Bibliát, a freskók gyönyörűek

(hasonlóak korban is a velemérihez), és még fotózni is lehet, csak egy könyvbe kell beírni a nevünket és a lakcímünket. (Sárospatakon bezzeg 2100 Ft-ot/!!!/ kérnek a fotójegyért. Gépenként, nem csapatonként. Persze senki sem vett. A nyerészkedés teteje mégis a WC-pénz, amiért a megváltott belépő ellenére is külön fizetni kell...).

Vizsoly után megállunk még
Boldogkőváralján, a gyilokjáróra kimenni nem lehet, mert életveszélyes, de legalább jól fotózható. A kilátás innen is megkapó, és a várban van egy rakás kiállítás.
A nyaralásnak ezzel vége, még nem számoltam ki, hány km-t utaztunk, ezerféle sok szépet,

jót láttunk (élményért nem kell külföldre menni), kiválóan vezetem a vontatott autót, de jövőre jó lenne valami közelebbi helyre kirándulni az üdülési csekkel. Mondjuk a Mátrába...