Ezt most találtam, frissibe' fordítottam:
Jon Gibbs tíz tippje a párbeszédíráshoz
1. Törölj ki minden narratívát – készíts egy másolatot a novelládról, majd törölj ki belőle minden narratív részt (kivéve pl. az olyanokat, mint „– mondta X.Y.”), majd olvasd fel a párbeszédeket hangosan, mintha rádióban hallanád.
2. A narratívának annyi, most mi fog történni? – a dialógus nem pusztán annyi, hogy valamit mondania kell a karakternek, a párbeszédnek előre kell vinnie a cselekményt.
3. Meg tudod határozni a karakter hangulatát? – a sokat segítő, párbeszédeket követő jelzők nélkül meg tudja-e határozni az olvasó a szereplő valódi érzéseit? Ha nem, valamit változtatnod kell. Nem biztos, hogy a dialóguson. Ha a beszéd utáni jelző az egyetlen nyom, miért nem mutatja ki a karakter az érzéseit már a narratívában, azelőtt, hogy megszólalna?
4. Valóban így mondanánk? – Mindenki tudja, hogy az emberek nem úgy beszélnek a könyvekben, mint a való életben, de ettől még hasonlónak kell lennie. Úgy hangzik-e a dialógus, mintha hús-vér alaktól hallanánk? Kérdezd meg magadtól: ha a karakter egy monoton hangú, fémes hangú robot volna, működne a dialógus? Ha a válasz igen (és a szereplő nem egy robot), akkor még melóznod kell a párbeszéden.
5. Nem ereszti-e túl bő lére, vagy nem ismétel olyat, amit már tudunk? – A túlnyújtott dialógus éppen olyan unalmas papíron, mint a való életben, úgyhogy valószínűleg a legjobb az, ha bekészíted a metszőollód. Ugyanez igaz azon szereplőkre is, akik már ismert információkat ismételgetnek. Ha a hosszú szövegelés nem unalmas, még akkor is szükség lehet egy kis szünetre, ugyanakkor ez az egyik jele a „mint azt te is tudod, Bob”-nak, ami már egy egészen más probléma.
6. Meg tudod mondani, ki beszél? – Nem a beszéd utáni magyarázó részekre gondolok. A valóságban az emberek hangjának zeneisége és ritmusa kifejezi a hangulatukat, a szituációt, azt, hogy kihez beszélnek. Eltérő hangja van-e a szereplőidnek? Ha kiveszed a magyarázó részeket („mondta”, „tette hozzá” stb.), majd összekevered a dialógus sorait, és odaadod valakinek elolvasni, meg tudja-e majd mondani, melyik karakter melyiket mondta?
7. Érted-e, mit mondanak? – Ha a karakterednek külföldi akcentusa van, nem kell mindent fonetikusan leírnod. Az olvasók okosak, ha elmondod nekik, hogy a főhősnőd francia, behelyettesítik a saját francia akcentus verziójukat a dialógusba. Neked csupán emlékeztetned kell erre őket időnként.
8. Most végy egy másik másolatot a novelládról, de ezúttal húzz ki minden dialógust – ha a történet nem világos a párbeszéd nélkül, vagy ha sok szereplő csak szemöldökráncol, mosolyog, néz valamit, bólogat, bámul, vállrándít stb. anélkül, hogy lenne közte bármi narratíva, csupán „buborék-fejeket” kapsz: sok a duma, nem elég a cselekvés.
9. Kérj meg valakit, olvassa fel neked a történeted – ez egy nagyszerű lehetőség, hogy felismerd az esetlenre sikerült párbeszédet (és narratívát). Magadnak is felolvashatod persze, de ha valaki mástól hallod, úgy fogod hallani a történeted, ahogy megírtad, semmint amilyennek gondoltad, hogy megírtad.
10. Elfelejtettem a tizediket. Te mit tanácsolnál?
Jon Gibbs tíz tippje a párbeszédíráshoz
1. Törölj ki minden narratívát – készíts egy másolatot a novelládról, majd törölj ki belőle minden narratív részt (kivéve pl. az olyanokat, mint „– mondta X.Y.”), majd olvasd fel a párbeszédeket hangosan, mintha rádióban hallanád.
2. A narratívának annyi, most mi fog történni? – a dialógus nem pusztán annyi, hogy valamit mondania kell a karakternek, a párbeszédnek előre kell vinnie a cselekményt.
3. Meg tudod határozni a karakter hangulatát? – a sokat segítő, párbeszédeket követő jelzők nélkül meg tudja-e határozni az olvasó a szereplő valódi érzéseit? Ha nem, valamit változtatnod kell. Nem biztos, hogy a dialóguson. Ha a beszéd utáni jelző az egyetlen nyom, miért nem mutatja ki a karakter az érzéseit már a narratívában, azelőtt, hogy megszólalna?
4. Valóban így mondanánk? – Mindenki tudja, hogy az emberek nem úgy beszélnek a könyvekben, mint a való életben, de ettől még hasonlónak kell lennie. Úgy hangzik-e a dialógus, mintha hús-vér alaktól hallanánk? Kérdezd meg magadtól: ha a karakter egy monoton hangú, fémes hangú robot volna, működne a dialógus? Ha a válasz igen (és a szereplő nem egy robot), akkor még melóznod kell a párbeszéden.
5. Nem ereszti-e túl bő lére, vagy nem ismétel olyat, amit már tudunk? – A túlnyújtott dialógus éppen olyan unalmas papíron, mint a való életben, úgyhogy valószínűleg a legjobb az, ha bekészíted a metszőollód. Ugyanez igaz azon szereplőkre is, akik már ismert információkat ismételgetnek. Ha a hosszú szövegelés nem unalmas, még akkor is szükség lehet egy kis szünetre, ugyanakkor ez az egyik jele a „mint azt te is tudod, Bob”-nak, ami már egy egészen más probléma.
6. Meg tudod mondani, ki beszél? – Nem a beszéd utáni magyarázó részekre gondolok. A valóságban az emberek hangjának zeneisége és ritmusa kifejezi a hangulatukat, a szituációt, azt, hogy kihez beszélnek. Eltérő hangja van-e a szereplőidnek? Ha kiveszed a magyarázó részeket („mondta”, „tette hozzá” stb.), majd összekevered a dialógus sorait, és odaadod valakinek elolvasni, meg tudja-e majd mondani, melyik karakter melyiket mondta?
7. Érted-e, mit mondanak? – Ha a karakterednek külföldi akcentusa van, nem kell mindent fonetikusan leírnod. Az olvasók okosak, ha elmondod nekik, hogy a főhősnőd francia, behelyettesítik a saját francia akcentus verziójukat a dialógusba. Neked csupán emlékeztetned kell erre őket időnként.
8. Most végy egy másik másolatot a novelládról, de ezúttal húzz ki minden dialógust – ha a történet nem világos a párbeszéd nélkül, vagy ha sok szereplő csak szemöldökráncol, mosolyog, néz valamit, bólogat, bámul, vállrándít stb. anélkül, hogy lenne közte bármi narratíva, csupán „buborék-fejeket” kapsz: sok a duma, nem elég a cselekvés.
9. Kérj meg valakit, olvassa fel neked a történeted – ez egy nagyszerű lehetőség, hogy felismerd az esetlenre sikerült párbeszédet (és narratívát). Magadnak is felolvashatod persze, de ha valaki mástól hallod, úgy fogod hallani a történeted, ahogy megírtad, semmint amilyennek gondoltad, hogy megírtad.
10. Elfelejtettem a tizediket. Te mit tanácsolnál?
***
A pontok egy része már ismerős lehetett korábbi írástechnikai anyagokból, de az ismétlés nem árt, másrészt végre rájöttem, mi a bajom sok SF novellával. A szerzőnek van egy klassz tudományos ötlete, amiről gyorsan rendez egy talkshow-t körítés nélkül - igen, szerintem az SF írások jó része inkább dialógusra épül, semmint narratív részekre, leírásra, holott a kettő együtt teszi emlékezetessé a történetet. Legalábbis általában és szerintem.
Szóval mi lenne szerintem a 10.? A sok párbeszéd vázlatosságra utal.
A cikk eredeti helyén az egyik hozzászóló (10.) a "mondtáról" (said): lehetetlenség túlhasználni. A mi nyelvünkben ez azért nem így van.
