2010. augusztus 31., kedd

Olyan a világ

Az üvegburán túl december-kék a Második Város. Nem otthon. Vizsga lebeg a fronton, vizsga-hangulat a tanszéken, pedig nekem még nem most, és már nem itt. Ezúttal, s először néző vagyok. Kérdezni nehéz, nem csak felelni. Kegyelmezni a legnehezebb. Jó, hogy nem én ülök azokban a székekben.

Az üvegburán túl december-szürke háztetők. Belül fáj a hideg, olthatatlan a szomjam. A szél rángatja a redőnyöket: Itt vagyok! Itt vagyok! December-kék voltam, amikor születtem, és mégis, a nyár fogadott örökbe. Oly távoli az aranysárga napfény, mintha csakugyan fél éve lett volna.

Mert most éppen olyan a világ...

Villogó monitoron internet, a honlapok, s a fekete-fehér, tömény sorok közt cirkálok, tanulni kellene, de nem tudok. Az éj gyorsan ereszkedik. Fél ágy van csak megvetve - oly messze vagy, szerelmem!, akár a nyár -, forró víz üti hátamat, mégsem olvadok. Gyújts nekem lángot, s fújd el nyomban, az édes füst illatával az illúzió tökéletes. Ha eljön az igazi, üres leszek és fehér, akár a kiszáradt tengeröböl.

Ezért inkább hagyom, hadd játssza elmém e gonosz-furcsa játékot, hadd higgyem még egy percig, holnap itt a Karácsony.

Nincsenek megjegyzések: