2010. augusztus 30., hétfő

Párbeszéd-ellenőrzés

Ezt most találtam, frissibe' fordítottam:

Jon Gibbs tíz tippje a párbeszédíráshoz

1. Törölj ki minden narratívát – készíts egy másolatot a novelládról, majd törölj ki belőle minden narratív részt (kivéve pl. az olyanokat, mint „– mondta X.Y.”), majd olvasd fel a párbeszédeket hangosan, mintha rádióban hallanád.

2. A narratívának annyi, most mi fog történni? – a dialógus nem pusztán annyi, hogy valamit mondania kell a karakternek, a párbeszédnek előre kell vinnie a cselekményt.

3. Meg tudod határozni a karakter hangulatát? – a sokat segítő, párbeszédeket követő jelzők nélkül meg tudja-e határozni az olvasó a szereplő valódi érzéseit? Ha nem, valamit változtatnod kell. Nem biztos, hogy a dialóguson. Ha a beszéd utáni jelző az egyetlen nyom, miért nem mutatja ki a karakter az érzéseit már a narratívában, azelőtt, hogy megszólalna?

4. Valóban így mondanánk? – Mindenki tudja, hogy az emberek nem úgy beszélnek a könyvekben, mint a való életben, de ettől még hasonlónak kell lennie. Úgy hangzik-e a dialógus, mintha hús-vér alaktól hallanánk? Kérdezd meg magadtól: ha a karakter egy monoton hangú, fémes hangú robot volna, működne a dialógus? Ha a válasz igen (és a szereplő nem egy robot), akkor még melóznod kell a párbeszéden.

5. Nem ereszti-e túl bő lére, vagy nem ismétel olyat, amit már tudunk? – A túlnyújtott dialógus éppen olyan unalmas papíron, mint a való életben, úgyhogy valószínűleg a legjobb az, ha bekészíted a metszőollód. Ugyanez igaz azon szereplőkre is, akik már ismert információkat ismételgetnek. Ha a hosszú szövegelés nem unalmas, még akkor is szükség lehet egy kis szünetre, ugyanakkor ez az egyik jele a „mint azt te is tudod, Bob”-nak, ami már egy egészen más probléma.

6. Meg tudod mondani, ki beszél? – Nem a beszéd utáni magyarázó részekre gondolok. A valóságban az emberek hangjának zeneisége és ritmusa kifejezi a hangulatukat, a szituációt, azt, hogy kihez beszélnek. Eltérő hangja van-e a szereplőidnek? Ha kiveszed a magyarázó részeket („mondta”, „tette hozzá” stb.), majd összekevered a dialógus sorait, és odaadod valakinek elolvasni, meg tudja-e majd mondani, melyik karakter melyiket mondta?

7. Érted-e, mit mondanak? – Ha a karakterednek külföldi akcentusa van, nem kell mindent fonetikusan leírnod. Az olvasók okosak, ha elmondod nekik, hogy a főhősnőd francia, behelyettesítik a saját francia akcentus verziójukat a dialógusba. Neked csupán emlékeztetned kell erre őket időnként.

8. Most végy egy másik másolatot a novelládról, de ezúttal húzz ki minden dialógust – ha a történet nem világos a párbeszéd nélkül, vagy ha sok szereplő csak szemöldökráncol, mosolyog, néz valamit, bólogat, bámul, vállrándít stb. anélkül, hogy lenne közte bármi narratíva, csupán „buborék-fejeket” kapsz: sok a duma, nem elég a cselekvés.

9. Kérj meg valakit, olvassa fel neked a történeted – ez egy nagyszerű lehetőség, hogy felismerd az esetlenre sikerült párbeszédet (és narratívát). Magadnak is felolvashatod persze, de ha valaki mástól hallod, úgy fogod hallani a történeted, ahogy megírtad, semmint amilyennek gondoltad, hogy megírtad.

10. Elfelejtettem a tizediket. Te mit tanácsolnál?

***

A pontok egy része már ismerős lehetett korábbi írástechnikai anyagokból, de az ismétlés nem árt, másrészt végre rájöttem, mi a bajom sok SF novellával. A szerzőnek van egy klassz tudományos ötlete, amiről gyorsan rendez egy talkshow-t körítés nélkül - igen, szerintem az SF írások jó része inkább dialógusra épül, semmint narratív részekre, leírásra, holott a kettő együtt teszi emlékezetessé a történetet. Legalábbis általában és szerintem.

Szóval mi lenne szerintem a 10.? A sok párbeszéd vázlatosságra utal.

A cikk eredeti helyén az egyik hozzászóló (10.) a "mondtáról" (said): lehetetlenség túlhasználni. A mi nyelvünkben ez azért nem így van.

8 megjegyzés:

Névtelen írta...

Jud: a legutolsó megjegyzésedhez: igen, ez nagyon igaz. Az angolban az emberek a hajukat tépik, ha valaki a "said" helyett mást használ ("frown", "declared", "demanded"). Neil Gaiman szerint a "said" az csak egy nyilacska, ami rámutat a párbeszédre. Mintha a "said" behelyettesítései tudálékosságra utalnának.
Ez a magyarban nagyon nem így van, ugyanis megköveteli, hogy elejét vegyék a szóismétlésnek. Míg az angolban néha a kérdések után is "said" van, a magyarban a "mondta" mellett szükséges a "kérdezte", "felelte", "magyarázta", "sóhajtotta", "mordult fel" és társai. A lényeg, hogy ahol lehet, ne ismételjük magunkat.

Huhh, így hirtelen ennyi okoskodásra futotta. :(

Nihil

Névtelen írta...

Párbeszédírás fejlesztésére szerintem remek módszer, ha néha az emberfia drámát vagy forgatókönyvet ír.

raves

Névtelen írta...

Vagy ha írásban látod némelyik erősen párbeszédre építő sorozat forgatókönyvét (pl. Az elnök emberei, Szívek szállodája).

Jud

Névtelen írta...

Miért utal a sok párbeszéd vázlatosságra? Szerintem csak egy eszköz, elnyújtja a pillanatot és dramatizál(hat)ja a helyzetet.

onsai
(csak szólok, az elős szóellenőrzést sosem látom, és hangosan sem mond kódot a blog)

Jud írta...

onsai: szerintem ha valaki csak párbeszédes formát használ, akkor nem dolgozza ki a részleteket. Ettől nem lesz dráma jellege a novellának, mert még a színműveknél is általában meg van adva a környezet, a helyzet, van jelentősége a karakterek mozgásának stb. De sok olyan SF történet van, amiben jóformán narratíva nélkül beszélget pl. két tudós. Vagy beszélget pl. egy űrlény és egy ember. Vagy két űrhajós. Az író párbeszédes formában feldolgoz egy problémát (ehhez választ két kézenfekvő karaktert - szócsövet) anélkül, hogy mélyebben belemenne a dologba. Holott a karakterek cselekedetei ugyanolyan fontosak lehetnek, vagy fontosabbak, mint amit mondanak. Beszéltetni azonban sokszor kényelmesebb, hiszen nem igényli pl. a szereplő környezetének bemutatását; a szerző sem vesz igénybe más írói eszközöket, és a történet kínosan lineáris maradhat.

Az pedig saját tapasztalat, hogy a párbeszéd hamarabb elkészül, mint a "többi", és sokszor használom vezérfonalként, vázként, amire további rétegeket húzok. Ez főleg a hosszabb lélegzetű kéziratoknál működik, ha rövid novellát írok, akkor könnyebben tudom "egyszerre" fejleszteni a narratívát és a párbeszédet.

Szóellenőrzést nálam mindig kér a rendszer, nem tudom, mi a gond.

Névtelen írta...

Köszönöm, így már értem mire gondolsz. Valószínűleg a szöveg jellege is sokat számít. A ponyvaregényekben alapvetően párbeszédpárti vagyok, viszont a novelláknál a terjedelmi korlát miatt legtöbbször kerülöm.
Szerintem jól beszéltetni nehezebb, mint jól mesélni.

onsai

Névtelen írta...

"Szerintem jól beszéltetni nehezebb, mint jól mesélni."

Egyrészt kinek mi a nehéz, másrészt úgy tapasztaltam, aki csak párbeszédeket használ, narratívát szinte alig, vagy egyáltalán nem, a dialógusai sem jók. Találni kell valamiféle egyensúlyt.

Jud

Névtelen írta...

Speciális eset, de ezekről eszembe jut, hogy Terry Pratchettnél is túlnyomórészt a párbeszéd dominál, és mégis frappánsan műveli. :)

Másrészt meg viszont nyilván mind a leírásban, mind a párbeszédekben jól kell teljesíteni... ami egyébként számomra a legfontosabb, hogy megfelelően adagoljuk a kettőt, azaz ne csak ömlesztve az egyiket vagy a másikat kapjuk.

Harmadrészt pedig a párbeszédeknél elhangzott az, hogy minden szereplőnek legyen hangja. A számomra annyira nem bejövős hosszú dialógusokkal pont az volt a bajom (és asszem, ez az, amit Jud is felhozott), hogy néha az az érzésem, hogy az író magával beszélget.

Kari1: Te Bob, mi a véleményed a társadalmi feszültségekről?
Kari2: Jó, hogy kérded, Bill, már éppen akartam kérdezni, Neked mi erről a véleményed. Szerintem jobb lenne ez a világ, ha az emberek jobban törődnének egymással.
Kari1: Így van ez Bob, és azt se felejtsük el...

Jó, ez már paródiaszerűen sarkított, de amúgy pont a különböző hangú (és ezzel együtt különbözű karakterű, hátterű, véleményű) szereplők az egyik feltétele annak, hogy egy témát jobban körül járjunk. A másik nem szerencsés variáció az, amikor az egyik karakter magyaráz, a másik tátott szájjal bólogat.

Persze a cselekmény azért is jól jöhet, mert megtudhatjuk, miben különböznek a karakter cselekedetei attól, amihez szóban tartja magát. A legtöbb elmélettel pont az a gond, hogy a gyakorlatban nem működnek zökennő mentesen. Ha ezt kihasználjuk, akkor máris egy kicsit árnyaltabban nyúltunk a témához. Pláne, ha azt is hozzávesszük, hogy a karakter véleménye/világképe miképpen formálódott közben.

Nihil