2010. szeptember 5., vasárnap

Horgok

Az Isten lelke fúj a Maty-éri pálya felett, alig néhányan merítik lapátjukat a tükörbe, a szél csak fent kap bele hajukba és a lendítésbe. Két eső közt fülledt a lég, láthatatlan fagylaltként olvad a céltoronyról a stégekre, szaga sem cukor, vagy virágillat, helyette nedves kenyérgalacsiné terjeng - pedig a túlparton ül horgász hozzám legközelebb -, ám ennyi is elég, a szagemlék horgán gyerekké változom.

Egy másik tükör partján ülünk, bőrünkre nehezedik a túlérett nyár, formázom az apró galacsint - ebben nagyon jó vagyok -, ilyenkor még kevésbé félek a horogtól, óvatosan nyomom rá, ujjam nem érinti a fémet, mintha legalábbis tűzforró lenne, a mélyben buta törpeharcsák várakoznak, Apa, ugye, leszeded nekem róla, ha kifogtam?

Nincsenek megjegyzések: