2011. december 31., szombat

Instant óévi fotók Pécsről

Isten ujja és a lángos

A Kovács-Harmat pincészet sokféleségéről

A hideg száraz bor jobban melegít, mint a forralt

F é n y

Marcipánok tobzódása

Radó stand

Jud naplója, 2011-ben

Januárban több bejegyzésben is foglalkoztam az alkotás folyamatával és végtermékeivel (másokéval - Nyolcak - és sajáttal egyaránt), már akkor nyammogtam rajta, miért és mennyivel jobb a Clarkesworld, mint egy véletlenszerűen választott magyar SF novella, spekuláltam az e-book jelölhetőségén a Zsoldosra, a végéhez közeledtem egy több mint 600 K-s történetnek (amit nem olvastam, hanem írtam), megállapítottam, hogy a nőket kritikaírás terén is bájosan tudják degradálni, és elkezdtem kiásni egy döglött kutyát a szerkesztők udvarából.

Februárban folytatódtak az SFmagos cikkajánlóim, az év eleje ebből a szempontból is sűrű volt, belerázódni szerkesztésbe és mások érzékeny lelkébe. Folytattam és befejeztem az eb exhumálását, valószínűleg kiakasztottam pár embert a lehet-e művészet az SF álláspontommal, fenyegetőztem egy esetleges HungaroConos jelenléttel, elindítottuk az LFG novellapályázatot, és befejeztem a regényt.

Márciusban elkezdtük tervezni a nyaralást, azaz a Camino Portuguést, megállapítottam, hogy mégis csak geek vagyok, és meglepetésemre, megjelentem a Galaktikában (A szeretet egyenletei). Festettem e hónapban is, az SFmagnak egy e-novella borítót, értekeztem a kritikaírásról (még ekkor is erősen foglalkoztatott a szerkesztői lét tömény megtapasztalása), valamint elmeséltem egy régi "túravágyam" teljesülését. Lemondtuk a tévében a műsort. Március egy jó hónap volt.

Áprilisban ismét feltettem egy nemesvámosi beszámolót, értekeztem az erőszak ábrázolásáról a fantasztikus történetekben, melynek következményeképpen a mai napig megtalálják a blogom olyan kifejezésekkel, mint "erőszak történetek". Beindult a tavaszi fesztiválozás Pécsett és Orfűn, a medvehagymás napokkal, és persze áprilist sem hagytam szó, akarom mondani fotóblogolás és festmények, rajzok nélkül. 

Még több élménybeszámolóval (és persze sok-sok fotóval) terheltem a kedves blogolvasókat májusban, Balaton-felvidék, Bivalyrezervátum, borkóstoló Szabadkán, a Dibonisnál, a honi SF életnek pedig a finnekkel példálóztam. 

Június a bejegyzések számát tekintve termékenyebbre sikeredett, mint az előző hónap, ami nem csoda, mert e hónapot az SFmag is a magyar SF havának titulálta. Felfedeztem a plein air festés örömét, és megjelent egy újabb novellám a Galaktikában (A magány sárga sivataga). Életemben először láttam tiszavirágzást, és ma is olyan jó érzéssel tölt el, mintha ezek a kis apró, érzékeny, tűnékeny lények puszta létezése reményt hordozna. (Ezt a bejegyzést különösen jó volt visszanéznem, ekkor készítettem el életem első - asszem, azóta is utolsó - animált gifjét egy kikelő kérészről). E hónapban sem maradt el a Tüke Borház hangulat, a Tettyén fönt üldögélni mindig öröm, remélem, jövőre is lesz benne részünk. Júniusban öt évesek lettünk Wooffal. Előadtam és kiállítottam a HungaroConon, a Zsoldos-díjon második lettem (ha ezt így lehet mondani) a kisregény kategóriában (életemben először neveztem úgy egyáltalán), és kimerítő, fényképes beszámolót írtam a rendezvényről. Magam is megdöbbenek rajta, milyen optimista voltam. Láttam élőben Roger Waterst. Június for the win.

Waters koncertjéről csak júliusban meséltem a blogon, és még mindig szentül hittem a magyar SF forradalmában. Megismerkedtem és beleszerettem egy valódi Kindle 3-ba, bár e-olvasóm azóta sincs, könyvem és olvasnivalóm viszont igen. Nyakig elmerültem - immáron 160 ezer leütés mértékben - egy önarcképféleségben, amiről már tudtam, hogy félbe kell hagynom a Camino miatt. A szokásos csapattal távolról indítottunk, javarészt Nemesvámoson és Badacsonyban. Górcső alá vettem orca pontrendszerét. Megjártuk Pannonhalmát, az erről szóló cikkem megjelent az Origón. És már egyre éreztem a Camino közeledtét...

Igazi nyaralás volt a Camino Portugués, nagyon más a második út, az egész egyetlen hatalmas, napfényes masszaként él a fejemben azóta is. Megérte várni augusztusig, és úgy jöttünk haza, hogy muszáj harmadjára is (Woofnak negyedjére) caminózni. Majd, egyszer, ha már nem lesz 300 felett az Euró (ha lesz még egyáltalán Euró). Távollétemben azért egy festményem képviselt az Art.Rpg.hu nívós, szép kiállításán, és mire hazaértünk, nem sokkal később Jun nyert 1 millát a magyar SF-nek... (bár eredményhirdetésről azóta sincs semmi hír).

Szeptemberrel ismét elkezdődtek a dolgos hétköznapok és a taposómalom. Várt még ránk azonban - a folytatódó nyári melegben - a borozós fesztiválszezon. A szekszárdi bornapokra jövőre is kinézünk, mintha a nyaralás része lett volna, annyira jó nap volt, koccintottunk a Tükében (és Pécs nyert a maga borváros kategóriájában), poharunk pedig a Budai Várban is könnyezett. Másodjára is bejártuk hosszában a Villányi-hegységet. Kéziratokra, majd olvasókra is e hónapban vadásztam, valamint kalandoztam egyet a fészbúk világában.

Október sem telt eseménytelenül. Megjelent az Új Galaxis 18. száma, benne az Engedd a kondort c. novellámmal. Sokat rajzoltam, ostoroztam a magyar SF szerzők hozzáállását, és csapongtam különféle témák között - amik talán megértek volna önálló bejegyzéseket, de egy kissé elhanyagoltam a blogot e hónapban. 

Az októbert végigbetegeskedtem, amiből csak november első hétvégéjén, Nemesvámoson gyógyultam ki, köszönhetően a tiszta levegőnek, erdei sétának, remek ételeknek és nem utolsó sorban a minőségi pálinkáknak. A halottak napját valahogy mindig kényszeresen, "életigenléssel" ünneplem. A hónap első felében kitört a fantasy díjas pörgés, ami miatt lassanként megváltozott a nyári optimizmusom a hazai fantasztikus irodalmi életet illetően. Erre csak rátett egy lapáttal a 12-ei budapesti SF nap, annak minden tanulságával. Csapdába ejtett az e-könyv és a Dance with Dragons, az SFmag pedig megünnepelte első születésnapját. A hó utolsó napján egy őz a kocsi elé vetette magát - a sofőr és én egy karcolás nélkül megúsztuk.

Az ünnep havában megjelent az SFmag első antológiája, jobbnál jobb novellákkal. Ízelítőt kaptam az emberi játszmák legjavából, amiért részben kár, részben várható volt, részben nem baj, hogy így alakult. Neveztem, bár eredménye nem lett, a Tilos Rádió pályázatára. Összeszedtem az SF-F írók megjelenési lehetőségeit hazánkban, és végre, befejeztem a Portugál út caminonaplóját. Betöltöttem a huszonkilencet.

Összességében szép évem volt, tanulságos, sok dologban felemás. Szert tettem új barátokra, ám el is vesztettem őket gyorsan. A régiek megmaradtak. Írhattam volna még sok minden másról, nyakamba szakadt munkákról, belső tépelődésekről, befejezett és elkezdett ötletekről... jövőre azt kívánom, minél többnek tehessek pontot a végére, és minél többet kezdhessek el.

Ez a napló, úgy látszik, marad.

Boldog új évet minden blogolvasónak!

2011. december 22., csütörtök

Ügyes húzás

A karácsonyi forgatagban két férfi egy-egy babakocsit tologat, meg-megállnak. A tömeg szétválik, majd ismét összeolvad körülöttük.
Végül hátraszól az egyik a másiknak:
- Te, hová tűntek a tojók?

2011. december 20., kedd

Camino Portugués - a napló

Elkészültem a Portugál útról készült fényképes-festményes élménybeszámolóval, ami némileg guide is, hiszen magyar nyelvű, részletesebb útmutatót a Camino Portugál útszakaszáról nem nagyon találni az interneten.

Kellemes olvasgatást, nézelődést kívánok - legyen ez az én karácsonyi ajándékom a blogolvasóknak!

2011. december 3., szombat

Modern idők

Ma legalább húsz mikulást láttunk - de nem rénszarvasok vontatta szánon, hanem motorokon ülve. Integettek, dudáltak a vigyorgó embereknek. Azon gondolkodtam, mi hiányzott róluk? Hát a puttonyuk!

2011. december 1., csütörtök

A vad választása

Azt láttam, hogy bal oldalon, a cserjésből kiugró állat nem nyúl. Hanem annál sokkal nagyobb. Aztán a fényszórók fényében már azt is láttam, hogy őzbak. És nem fog megállni.

A sofőröm ügyes volt, nem kapta félre a kormányt, nem satufékezett, nem adott gázt - egyik sem használt volna. A kocsi eleje behorpadt, a motor rögtön füstölni kezdett, mi pedig félreálltunk a tök sötétben. A mögöttünk jövők is, aztán amikor meggyőződtek róla, hogy semmi bajunk, továbbálltak. Én meg belefogtam néhány telefonhívásba.

2011. november 24., csütörtök

A munka hőse

Fekete tussal szimpla papíron, kb. 35x40 cm. Egy kihegyezett hurkapálcát használtam eszközül
(Mostanában kicsit sok a meló. De még ura vagyok a helyzetnek. :D)

2011. november 22., kedd

Kaszkadőrök

A téren néhány tinédzser hangosan visszaszámol, mielőtt leugranak a kőperemről a közhasznú munkások által egy méter magasra tornyozott avarba.

Egyéves az SFmag!

2011. november 15., kedd

Éjszakai repülés

Az utcai lámpák fénye elmosódik a leszálló ködben. Felnézek, de az eget nem látni. Hallom a darvak kiáltásait, amint nem sokkal a panelházak felett láthatatlanul elrepülnek a semmibe.

2011. november 11., péntek

2011. október 17., hétfő

Hajnal


Egy régi, magányról szóló festményem és egy tavaly nyári akvarellemen megjelent helyszín egybegyúrása szénnel, akvarellpapíron.

2011. október 5., szerda

Áldás


Minden elismerésem Dórié, aki még áldott állapotban is modellt állt, ült, mászkált nekünk egy egész rajzórán keresztül. Ennek a képnek minden pillanatát élveztem, főleg a kifestést.

2011. szeptember 19., hétfő

Túrony - Villány 2x30

A Caminót "keretes szerkesztéssel" oldottuk meg: előtte is, utána is végiggyalogoltunk a Villányi-hegységen, Túronyból indulva. Azt hittem, kb. 20 km lesz az egész, a jelzésről letérve, végig a gerincen. Tévedtem, miután felkapaszkodtunk a gyűdi zarándoklat útvonalán, találtunk egy táblát, hogy onnan még Villány 26 km...

A túrát mindkétszer nagyon élveztük, és ha el is csüggedtünk, szederbokrok, második alkalomra pedig már érett szőlőszemek vigasztaltak, és persze az ígéret, hogy a táv 2/3-ánál egyenesen a Vylyan mellett haladunk majd el...

A mintegy 30 km-es sétáról íme néhány fotó:

A túronyi templom

Pókhálóegyüttes hanglemeze

Ganajtúrók iszonyatos munkában


Szép lassan magunk mögött hagytuk a siklósi várat

Még kék párába vész a Szársomlyó

A Vylyannál kaptunk egy kis csemegeszőlőt a borhoz, nyamnyamnyam


Pihenő

Az út első harmada erdőben visz, utána végig nappal szemben, szőlősorok mentén. A hegységet kettészelő műútnál tértünk le a jelzett útról (valójában már hamarabb eltűnnek a jelzések), és átvágtunk az egyébként bekerített, de nyitott kapukkal váró Vylyan Pillangó dűlőn. Ez a kép már nem tudom, melyik részen készült augusztus elején...

Irány a mélybe

Kézfogó

Augusztus eleji permetezés

A mókás hordóinstallációk egyike a Vylyannál

Felületek

Retró

Sauska terasz

Félig elpusztított Sauska hidegtál (nyamnyanyam)

Hangulat a Tiffánnál

2011. szeptember 12., hétfő

A nagy kéziratvadászat

Nem, nem az SFportalosé, aminek most már tudjuk a zsűritagjait, illetőleg az antológia szerkesztőit (jelöljetek majd nekik minél jobb novellákat és regényeket - erről később lesznek részletek), hanem úgy általában. Játsszunk el a gondolattal, hogy alapítunk egy zsánerkiadót! Kifejezetten sci-fi és fantasy kötetekre, elsősorban hazai szerzőkre, antológiákra és regényekre koncentrálva. A pénz nem számít. (De, számít, tudom, ezért gondolatkísérlet).

Akit már ettől kiráz a hideg, az inkább görgessen lentebb valamelyik borozós bejegyzésemhez.

Szóval az egész onnan indult, hogy hozzászóltam (első felvonás) az LFG-n az e-bookos fórumhoz (második felvonás), majd Renier válaszát követően meglepően sokan kíváncsiskodtak magánban, pedig semmi "szaftos" nem hangzott el (íródott le). Egyszerűen csak felsoroltam néhány nevet, akik rögtön regénnyel jelentek meg a hazai zsáner piacán az utóbbi öt évben. Aki akar, nézzen utánuk (segítek: főleg Cherubion vonalon). Az érdekesség talán nem is ez, hanem hogy közülük azóta vajon hányan ismételték meg a regénymegjelenést, és ugyanannál a kiadónál? Írtak-e egyáltalán novellát, és az megjelent? Ez pedig átvezet egy másik kérdéskörhöz, amit a hozzászólásaim részben szintén érintettek: kiépítenek-e a kiadók saját szerzőgárdát, segítik-e őket a szerkesztők és kiadóvezetők, vagy csak egy-egy kiadvány erejéig csábítják magukhoz a szabadúszó szerzőket?

Nem régiben egy nem zsánerkiadó egyetlen e-novellamegjelenés kapcsán olyan szerződést kínált fel, ami szerint évekig minden, nyilvánosságra hozatalra szánt kéziratomat előbb nekik kellett volna megmutatnom (sőt, még akár határidő tűzésével átírást is kérhettek volna, majd újbóli bemutatást, végtelenítendő a kört, arról pedig nem szólt a fáma, hogy mi is legyen a már máshová beadott kéziratokkal...). Természetesen nem írtam alá, mert ennyire azért nem fontos a megjelenés. Valószínűnek tartom azonban, hogy sok más szerző igen - az érem másik oldala ugyanis fényesen csillog: "képzeld, mama, egy kiadó szerződést ajánlott nekem!"

Hála az égnek, nem az írásból (és még csak nem is a festésből) élek, így olyan szerződést (és életem nagy lehetőségét :D) utasítok vissza, amilyet csak akarok. Igazság szerint azt is egy kezemen meg tudnám számolni, hogy közvetlenül hányan élnek SF-F írásból hazánkban. Jóformán senki, mert aki mégis, az is csinál mellette mást, pl. forgatókönyvet, újságcikkeket ír, fordít, szerkeszt stb.

Tegyük fel, hogy képzeletbeli kiadónk piacra lép. Honnan és hogyan válogasson kéziratokat? Tegyük fel, hogy nem vettünk meg semmiféle logós kiadványjogot, hanem a semmiből szeretnénk lehetőséget adni eredeti szerzők eredeti műveinek. Nem utasítjuk el a befutott szabadúszókat sem (a zsánerben jóformán mindenki az), korrekt pénzt, szép, modern borítót, nívós szerkesztést és reklámot is ajánlunk, mert valljuk: másként nem lesz normális olvasótáborunk. (Ez továbbra is gondolatkísérlet! :D)

Előzetes piackutatásaink szerint Magyarország a nem egész tízmilló fentezzi és sssci-fffi író országa, több a szerző, mint az olvasó, avagy legalább minden második olvasó egyben műkedvelő író(wannabí) is. Nem kell aggódnunk, kapunk majd kéziratokat dögivel (így is lesz).

Előzetes terveink szerint évente néhány antológiát és néhány regényt, összesen mondjuk tíz kötetet szeretnénk megjelentetni. Ezt a kéziratok minősége láttán már az első negyedévben alább adjuk, és fordítókat keresünk külföldi, menő, még kiadatlan regényekre. Szóval marad mondjuk öt hely a magyaroknak. Három regény, két antológia. Fantasy, sci-fi vegyesen. (Vegyük észre: még mindig erősen garázskiadó vagyunk az évi max tíz kötetecskével...).

Előzetes szerkesztési elveink, mércéink szigorúak: olyan kiadványokat szeretnénk, amelyek az átlagos magyar SF-F kötetek színvonalánál magasabbak. Külcsínben, témában, megfogalmazásban egyaránt. Érdekelnek a kísérletező kedvűek, a már-már szépirodalom felé kacsingató vadhajtások, a nyomokban tartalmazott szürrealitás, eredeti, felszabadult képzettársítások és képzeletvilágok. Ergo nincs logó, ami megbélyegez, befogad és álminőséget garantál, nincs lerágott csont, és közepes-unalmas szöveg. Sarkítva: egyik sem csinnadratta űropera, bár nem zárkózunk el tőle, ha az jó, és egyik sem csinnadratta sword&sorcery, bár a jó fantasy kalandoktól sem menekülünk.

Szeretnénk olyat kiadni, ami megállná a helyét adott esetben egy külföldi kiadás esetén is. (Ez nem feltétlenül cél, mert még gondolatkísérlet szintjén sincs rá pénzünk, ill. megjelentetünk kifejezetten a magyar közönségnek szánt, csak általuk érthető remek történeteket). A szerkesztők teszik a dolgukat, ismerik a mai külföldi trendeket (bármilyen durva is legyen, hogy szempont az ezeknek való valamilyen szintű megfelelés), és szelektálnak.

Találnak-e mindjárt az első évben három, fiókban búvó kéziratot, és két kötetre való novellát magyar szerzőktől? (Novellista előéletüktől függetlenül).

Valójában nem ez az igazi kérdés. Hanem az, hogy találnak-e a rákövetkező évben, meg az azután következőben is? A kiadó indulásától gyakorlatilag folyamatosan? (Gyors átkötés: ha az SFportal nem akarja maga alatt vágni a fát, az utóbbi tíz évből válogat, ami szerencsésebb helyzet a felhozatalt tekintve, mintha csak az utóbbi egy évet-két határoznák meg).

Tavaly bekövetkezett az, ami valahol várható volt: a Zsoldos-díjra nem neveztek legalább öt SF regényt. És ez - egy-két kivételtől eltekintve - a teljes magyar SF zsánerkiadós paletta egész évben! (És hol vannak a minőségtől, amikor már magának az alapvetően retró ízlésű zsűrinek is sokkot okoz némelyik). Megjegyzem, jövőre valószínűleg rekord mennyiségű jelölés várható, hiszen a két év terméséhez hozzáadódik majd az e-book is.

Megtölthető-e jó (de még mindig közel nem kiemelkedő) novellákkal az Új Galaxis (avagy miért nem jelent meg még idén a kiadvány)? Miért bővül olyan lassan az SFportal e-book kiadó kínálata, illetőleg miért látni a kínálatban olyan regényeket, amelyek javarészt korábban papír alapon (vagy a neten ingyenesen) napvilágot láttak? Lenne-e még értelme az AACS-knek, amikor éppen az egyik szám szerkesztőjétől hallottam, milyen iszonyú nehezen talált egyáltalán vállalható(!) írásokat egy-egy röpke füzetbe (a sokadik szerkesztési kör után). Abba pedig bele se merek gondolni, mi lehet a Mágus házatáján, ha a DV megjelentette Boruzs Gergely kéziratát. Sőt, annak folytatásait...

Mióta elindult az SFmag, alább kellett adni azt az elképzelést, hogy minden hónapban magyar novellát is közöljünk. Vajon ténylegesen talál a Galaktika havonta legalább egy minőségi magyar novellát? És ha igen, további szerkesztőségek - pl. az SFmag - válogathatnak még valamiből? Vagy ha egy kiadó antológiát akar összeállítani, ők honnan merítenek?

Elvitázhatunk, hogy mi a jó, hogy mi a szint, mert ez persze szubjektív. Van, ami befér a Galaktikába, az SFmagon elutasítják, és fordítva. Van, amit mindkettő elutasít, bekerül egy harmadikba. De azért valamelyest össze lehet rakni, mi a képzeletbeli kiadónk elvárása. A tisztes iparosmunkánál egy kicsit több, ha úgy tetszik, de minimum az.

Van-e ilyen nálunk, van-e évről évre legalább három író kiadónként, akik megbízható teljesítményt nyújtanak? Vagy pedig, ha összevetem az összes jelenlegi zsánerkiadót, találunk-e három-négy embert, akik legalább kétévente tisztes minőségű regényekkel jelentkeznek?

Avagy: mennyi idő kell valójában egy jó regény megírásához?

Ahány író, annyi válasz. Túl három, egyenként is több százezer leütéses kéziraton, úgy, hogy én azért nem húzom, halasztom az írást folyamatában, és viszonylag gyorsan is gépelek, emberileg nem tartom lehetségesnek, hogy munka, család, háztartás, nyaralás és egyebek mellett valaki fél/háromnegyedéven belül tisztességes kéziratot tegyen le az asztalra. Egyféleképp igen: a cselekmény egyszerű, mint a faék, a szereplők sablonok, a (csikorgó) mondatok alany-állítmány-tárgyból állnak, néha egy-egy jelző, kevés leírás, sok párbeszéd. És a téma alapvetően lerágott csont, vagy ha vállaltan az, újszerű tálalás híján.

És ezek után még azt is hallani, hogy valaki egy-három hónap alatt megír egy regényt... Kérdés persze, hány százezer leütésnél kezdődik nála a nagyepika, de ha mondjuk a határt az igencsak vékonyka 300 K-nál húzom meg, akkor is gyanúsan rövid idő az a néhány hónap. Ha ebből élne, ha egy héten legalább öt napon át napi hat órát gépelne, a fennmaradóban agyalna, visszaolvasna, húzna, csiszolna, nos, úgy még csak-csak. A fizika törvényei felett létező, egyből csiszolt szöveget termő SF-F írózsenik pedig nincsenek köztünk - ez itt a kiábrándítás helye -, ellenben a zsánerszerzők (wannabítól befutott íróig) nem a fentezzi és sssci-fffi könyvek írásából élnek...

Képzeletbeli kiadónk megelégszik kétévente egy antológiával (melyet részben pályázatok győzteseivel, részben neves szerzőket körbekuncsorogva, fogcsikorgatva megírt kéziratokkal tölt fel az egyébként beérkezettek mellett), és két regénnyel. A rákövetkező évben a regényíróink újabb kéziratot - hacsak nem fiókban lapultak évek óta, szinte készen - aligha produkálnak, így kénytelenek vagyunk más szerzők után nézni.

Egyszóval azt gondolom, nincs ma hazánkban annyi, megbízható minőséget produkáló szerző, akiket a zsánerkiadók "befuttathatnának", akikre hosszútávon építhetnének, akikkel olyan szerződést írathatnának alá, mint amilyet az a nem zsánerkiadó nekem kínált. A magyar fantasztikus irodalmi piac annál is kisebb, mint hisszük.

Képzeletbeli kiadónknak az "istállóépítés" nem jött össze. Pedig, mint mondtam, a pénz itt nem is volt akadály.

2011. szeptember 5., hétfő

Camino Portugues "trailer"

Szorgosan gépelem be a naplót, de addig is néhány fotó és festmény (mert hogy minden nap sikerült legalább egy kis méretű akvarellképet elkövetnem!).








2011. augusztus 14., vasárnap

Mintha otthon lennenk

Fel uton jarunk Santiagoba, tegnap atleptunk a portugal-spanyol hataron, es olyan erzesunk van, mintha otthon lennenk, dos cafe con leche uno bocadillo por favor, sok-sok meselnivalo lesz, az biztos. Szorgalmasan irom a naplom es eddig sikerult minden nap festenem egy kis akvarell kepet is. 15-20 km altalaban egy nap, ugyhogy nem megerolteto, meg csak vizholyagom sincs. Jo sokat beszelunk angolul, sokkal csaladiasabb az utvonal, mint az elozo volt...

Neha gondoljatok rank. :)

2011. július 28., csütörtök

Zarándokvédjegy

Mostanság meg-megnézem mások fényképeit a Caminóról, és annyira bájosak a magyar zarándokok a kis spáros szatyraikkal. (:D)

2011. július 26., kedd

Pannonhalmáról az [origo]-n!


Hűséges blogolvasóim megszokhatták, hogy időnként kimerítő élménybeszámolókkal és fotókkal floodolom tele a blogot. Ezúttal csak utóbbira szorítkozom, de nem időspórolás okén. A pannonhalmi kirándulásunkról ugyanis a szöveget - néhány további fotóval - az [origo] utazás rovatában olvashatjátok!

Viator étterem - minimalizmus

Látkép a turisták beléptetőjéről. Előtérben a Viator



Harangtorony





A legrégebbi épület a hegyen

Porta Speciosa




Könyvtár



A Viatorban ülve







Apátsági borászat mélyén

Likőrök

Egy csodás nap vége

Irányzék

Apátság