2011. január 31., hétfő

Az elhantolt kutya a szerkesztők udvarában II.

A nagy büdös helyzet az, hogy a netes honlapok szerkesztői semmivel sem különbek (sőt!) e- és nem e-antológiákat ráncba szedő kollégáiknál, mint ahogy az az alapanyag sem jobb vagy rosszabb, amiből dolgoznak.

Az e-antológiák kifejlődésével, esetleges díjakra jelölhetőségével még inkább vissza fog esni azoknak a szerzőknek a száma, akik szívesen küldenek be novellát "csak úgy" a honort nem fizető, e-publikációt "hivatalos értelemben" nem kínáló honlapoknak. Egyszóval ez egy többismeretlenes folyamat, ami mostanra odáig vezetett, hogy az Lfg-n is, és más honlapokon is egyre kevesebb a jó minőségű, leközölhető novella.

Van azonban még valami, ami ebben közrejátszik, ami sokkal prózaibb, és nem lehet pusztán a megjelenési lehetőségek hangsúlyeltolódásaival magyarázni. Jelesül a szerzők lelkiismerete.

A magyar SF-F írók alapvetően nem írnak jól. Ezen lehet hörögni, pörögni, összeesküvés-elméleteket gyártani, nevetgélni, elnézően fejcsóválni, de amiket én bármikor is magyar szerzőktől olvastam, nem győztek meg ennek ellenkezőjéről. Kivételek természetesen akadnak. Nem személyek, hanem inkább egyes történetek szintjén, mert ugyanaz az ember is képes magasságokban szárnyalni, és utána valami olyat az asztalra tenni, amin őszintén csodálkozom. Neveket épp ezért nem emelek ki, nincs is értelme, hiszen szubjektív név (és cím)sor lenne, ami csak sértődésre adna okot.

Kaptam véleményeket, nem csak itt a blogon, de magánban is, hogy igaztalanul bántom az ÚG-t, mert nem lehet összemérni a benne szereplőket a külföldi kollégák elitjével, illetőleg van az ÚG-n kívül más hazai kiadás, papír antológia, amelynek minősége még ennél is sokkal (hagyományosan) rosszabb. Ez tényleg felmentené az ÚG-t? Tehető egyáltalán ilyen distinkció a közepesen-rossz, átlagalatti írások között? Azt leszámítva, hogy tényleg vannak olyan novellák, amik képesek fizikai fájdalmat okozni, vagy vinnyogva röhögést kiváltani - szerencsére az ÚG 17. ilyen szintre nem süllyed.

Nem. A gond a tág, langymeleg középszerűség, ami a "középszerűen rossz"-tól a "még elmegy"-ig tart. Efölött jönnek csak a tisztes iparos munkák, és még efölött állnak fényévekkel a ritka kivételek.  Megjelenési helytől függetlenül.

Mikor tíz éve (jó Isten!) írásra adtam a fejem, még nem voltak a neten egy kattintásra elérhető írástechnikai anyagok, az Rpg.hu mellett működő műhelyekről sem tudtam, egyébként is zártabb közösségek voltak. Ezzel szemben mára kinőtték magukat egyes írókörök, van írástechnikai blog, az ismertebb írók is elkaphatók e-mailben néhány keresetlen szóra, hogy ugyan nyilvánítsanak már véleményt.

Csak az nem tanulja meg az alapokat az írásról, aki nem akarja. Úgy hiszem, mára  alapszinten majd' mindenkinek igénye van  rá, hogy legalább OSC anyagait elolvassa. Hogy tudja, a szóismétléseket ki kell iktatni. Hogy a létige használata nem túl szép. Hogy vannak bizonyos SF-F archetípusok. Most megint az ÚG 17-el fogok példálózni: a szerzőknek igénye van rá, és ez nagyon jó, hogy valami üzenetet közöljenek. Társadalombírálatot, jövő iránti aggódást, emberi kapcsolatok komplexitását. (Ez azért sok hazai megjelenésről nem mondható el, és nem is céljuk. Hozzáteszem, a puszta, elgondolkodtatás nélküli szórakoztatásnak is megvan a létjogosultsága, más kérdés, hogy nekem az nem jön be). Egyszóval mára - szerencsére - ciki lett, ha valaki nincs tisztában az alapokkal, és mindig akad egy-két (ön)jelölt segítőkész, ámde hasonló cipőben járó bajtárs, aki felhomályosítja az új delikvenst a legelemibb írástechnikai szabályokról.

De szinte senki nem lép tovább. Rákérdeztem egy tehetséges szerzőnél, hogy lehet, hogy az általam ebben és ebben olvasott újabb megjelenése nem olyan jó, mint ez meg ez a korábbi? Ebből kerekedett egy érdekes beszélgetés, amiből az derült ki, hogy szerinte az írók, és ebbe magát is beleértette, egyszerűen nincsenek rászorítva, hogy fejlődjenek. Ha megüt egy közepes olvashatóságot a novella, és van ismeretség a szerkesztővel, szinte biztos a bekerülés.

Mielőtt elátkoznánk a szerzőket, hogy tehetnek ilyet a saját közönségükkel, nos, kettőn áll a vásár. Nem, nem a közönségen (ez egy külön téma, mennyire befolyásolható az ízlés, erről majd máskor). A szerkesztő (feltéve, ha egyáltalán észreveszi a novella hibáit) úgy van vele, havert inkább nem kritizál, egyébként is, azzal  csak a munka lenne. A kötetet össze kell állítani, ha mindet visszadobná átdolgozásra, az életben nem készülne el. Ráadásul azt kockáztatja, hogy a visszaküldött kéziratok - változatlan tartalommal - majd másutt látnak napvilágot. A szerkesztők szakmai felkészületlensége egy másik téma, nyilvánvalóan nem kérhetőek számon, hogy végezzenek el bizonyos képzéseket, amúgy sem feltétlenül volnának hasznosak. A gond az, hogy sokszor maguk a szerkesztők is középszerű írók, akik megelégedtek a jelenlegi helyzettel, meg is szokták, hogy az ő írásaik is jobbára kritikátlanul napvilágot látnak. Azt gondolják, a szerkesztés a helyesírási hibák kijavításával és a stilisztikával egyenlő; cselekmény, ötlet kibontás szintjén nagyon minimálisan vagy egyáltalán nem nyúlnak bele a szövegekbe. Nem elég olvasottak, és már csak emiatt sem eléggé szigorúak. Egyszerűen nem tudják megítélni, hogy mi az, ami igazán jó, pontosabban: miért rossz a középszerűség, és egy menthető írásból miként lehetne legalább egy fokkal jobbat kihozni.

A novellák minőségén a megjelenést követő, elszórva érkező kritikák sem segítenek, főleg a haveri alapú kiadás okán, és mert annyira kis közösség a honi SF-F élet. Aki egyszer megmondja a véleményét valamiről (a negatívat), barátokat nemigen szerez. Minden kritikus, főleg, ha maga is író, válaszút elé kerül: nyilatkozzék-e a kollégák műveiről, vagy hallgasson örökre? Ugyanakkor már az is látszik, hogy az sincs jobb helyzetben, aki úgy kritizál, hogy egyébként nem dédelget író-karriert. Rajtuk nincs fogás, ezért a kritizált személyek más módokon igyekeznek valamiképp kétségbe vonni a vélemény hitelességét. Ez egy külön téma, és ennél mélyebben most nem is fogok belemenni (a harmadik és a negyedik, befejező részben sem).

Harmadik rész

3 megjegyzés:

onsai írta...

Szerintem idehaza nincs irodalmi szerkesztés.
Bármily vicces, még az avanás kiadványok a legszerkesztettebbek. Persze más kérdés, hogy mit fogad meg belőle a szerző, de legalább lehetősége van egy külső nézőpont megismerésére.

Attila írta...

"Azt leszámítva, hogy tényleg vannak olyan novellák, amik képesek fizikai fájdalmat okozni, vagy vinnyogva röhögést kiváltani - szerencsére az ÚG 17. ilyen szintre nem süllyed."

Dehogynem. Többnyire tényleg szürke alsó középszer a szint, de van benne clusterfuck rendesen. Se az írók, se a szerkesztő nem volt a feladata magaslatán, az írások laza kétharmada újraírandó/kidobandó kategória, a maradék elmegy, ha tekintettel vagyunk arra, hogy kezdők a szerzők.

Jud írta...

Attila, most próbálom magam elhelyezni a kidobandók és a "könyörüljünk meg rajta mert kezdő"-k között. :D:D

Nem, az én szubjektív érzésem szerint nem volt vinnyogós (én jobbára felsóhajtottam, hogy jaj, ezt nem így kellene), ami valószínűleg a különböző tűréshatárunkból ered.