2011. január 16., vasárnap

Hétvége, pontról pontra

Anitámékhoz érve meglapogattuk Robit, a barnára sült kolumbiai világutazót, és kicseréltük az elmaradt karácsonyi ajándékokat. A fiúk a bort, a lányok a nyakbavalót, szerintem mindenki örült, legalábbis Anitával eltaláltuk a másik szíve vágyát.

Képünk csak netről szerzett illusztráció
Este egy baráti házaspárnál beszélgettünk, ettem - életemben először - sushit, és jó volt, meg minden, de nem érzem azt a késztetést, hogy "ej, milyen jó volna megint enni ilyen japán kaját!" A tengeri herkentyűk nem rémisztenek el, a wasabi sem, a pálcikákkal evés már inkább, ugyanakkor kétségtelen, hogy sushit villával enni esélytelen. Ránningszusi nem lett belőle, mint Kőhalmi legendás stand-upjában, és ez pozitív.

Az este folyamán kezembe akadt egy aukciós ház műtárgyalbuma (avagy mindent a szemnek, semmit a pénznek), és volt benne egy festmény, ami "beszippantott". Azt vettem észre, hogy percek óta megbabonázva bámulom és elemzem. Sajnos nem találtam meg a neten (nagy méretű, '72-ben készült és fotórealista),  eszembe sem jutott, hogy lefényképezzem (nem is nagyon sikerült volna), a festő nevét jegyeztem csak meg (Csernus Tibor). A festmény tulajdonképpen egy kocsmai jelenet, legalábbis első pillantásra, a kép nagy részét egy óriási sötét tükör foglalja el. Hatalmas nagy talány, hogy mit látunk benne az előtérben-lent ácsorgó, iszogató és beszélgető, beteges neonfényben fürdő alakokon túl... Lenyűgöző. Bár megoszthatnám az élményt.

Másnap régi barátnémhez mentem, Annával mindig úgy beszélgetünk, mintha előző nap találkoztunk volna utoljára, és nem lenne több hónap kihagyás. Mint művészetszerető ember, nála is belefutottam egy másik nagyszerű magyar festő munkáiba. (És bármilyen hihetetlen, a neten Szakács Imre nagyméretű, szürreális képeiből sem találni egy rendes, átfogó, igazi, virtuális galériát). Nem linkelek semmit, ha gondoljátok, keressetek rájuk.

(A hétvégén az új Liam Neeson film jóvoltából az ízlésterror-mélyrepülést is letudhattuk Wooffal, azt ajánlom, a Takent inkább ne nézzétek meg. Az egész film tulajdonképpen egy nagy orvosi ló a béna jelenetekre, levegőben lógó, logikátlan cselekményen keresztül rángatott, 2D karakterekre. Mennyivel jobb a cím alapján összetéveszthető Spielberg-minisorozat a kis szürkékkel!)

Szombat délután következett az SFmag szerkesztőségi ülés, az élőbeszéd hatásos és gyors, szemben a félreérhetőbb és lassabb netesnél, pedig én igazán gyorsan gépelek, és igyekszem akkor használni a szmájlikat, amikor tényleg szükséges. Gyökeres változások igazából nem lesznek, tisztáztunk néhány elképzelést a jövőre nézve, és a cél továbbra is a minőségi tartalom. Igen, ez itt a reklám helye. Bevallom, új pletykákat sem tudtam meg, és saját írói tevékenységünkről sem esett igazán szó - nem volt rá idő.

Hétvégi találkozóim útjain a cserélt/megszerzett könyvek a mérföldkövek, mire mindet elolvasom, lesz az... hmm, pár év. Atwood, Harris (2x is), Simmons, Le Guin (2x), egy képregény, és még ami itthon vár félbehagyva...

A szerkesztőségi ülés estébe hajlott, végül hármasban folytattuk a beszélgetést, majd jóval később, amikor már Bepe elbúcsúzott, Wooffal Brainoizra vártunk a Nyugati téren, ahol kígyózó sorokban vártak 15-18 éves fiatalok, hogy bejussanak egy diszkóba. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy a sok műszempillás, kifestett arc között talán pont láttam a három gyermeket.

Ma, tehát vasárnap délelőtt hazakocsikáztunk, és olyan szépen sütött a nap, és olyan kellemes volt a levegő hőmérséklete, hogy megkockáztattam az idei év első futását. Jól esett, és talán nem lesz akkora izomlázam, hogy úgy járkáljak holnap, mint aki betojt.

2 megjegyzés:

acélpatkány írta...

Csernus nagyon jó festő volt, ráadásul a sci-fihez is elég sok köze van: http://sfcover.blogspot.com/2010/11/csernus-tibor.html

Névtelen írta...

De jó, köszi, ezt nem is tudtam.

Jud