2011. január 22., szombat

A Nyolcak - impressziók

Voltunk tegnap a pécsi Modern Magyar Képtárban A Nyolcak időszaki kiállításon (március végéig megnézhető). Majd' 500 képet láttunk az első olyan magyar művészcsoport alkotóitól, akik a 20. század elején tudatosan fordultak az új, modern művészeti ábrázolásmódokhoz. Berény Róbert, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan és Tihanyi Lajos képei mellett a rájuk elementáris erővel ható Cézanne-tól és Matisse-tól is volt néhány festmény. Egy félreeső folyosón nők is képviseltették magukat - nem festményekkel, hanem szövéstervekkel. (No comment).

Összbenyomás? Határozottan jó, érdemes elmenni és megnézni, de lehetőleg ne zárás előtt másfél órával, mert ha elmélyülten szeretné valaki az ecsetkezelést tanulmányozni, vagy a színkeverést, vagy a kompozíciókat, az tovább tart, mint azt elsőre gondolná. Nem csak egy terem van, hanem konkrétan három szint(!).

Hat méterről érvényesül. Élőben szebb
A képek elrendezése néhol nem volt szerencsés, oszlopokra is függesztettek fel, és a legtávolabbi pont, ahonnan meg lehetett őket nézni, másfél méterre szűkült. Holott ezeknek a képeknek kifejezetten az a fő jellegzetessége, hogy nagy térben érvényesülnek igazán. (Némelyiket úgy néztem meg, hogy közelhajoltam, tanulmányoztam a színeket, rétegeket, foltokat, aztán hátrálni kezdtem, és kb. 5-6 méternél lett tere a pacáknak, akkor állt össze. Ez mindig frenetikus élmény). Voltak nagyméretű festmények is, amelyek túl kicsi terembe kerültek - gondolom, tematikus elrendezés okán.

Márffy Ödön: Fekvő akt
Az első benyomásom az volt, hogy szépek, szépek, modernek és útkeresők, csak az a baj, hogy ezt a stílust, amit "másoltak", már előttük mások, a nagy francia elődök feltalálták. Magyar kollégáik pedig szinte nem tettek mást, mint nagyjából két-három évtized késéssel rávetették magukat az "új" ábrázolásmódra. Némelyik festmény annyira hasonló volt a másikhoz, hogy többször is megdöbbentem, hogy két külön személy festette őket a nyolcakból. Mintha egyszerre, egy helyen festettek volna a szabad ég alatt. Máskor kivillant a pucér vászon a festék alól - látszott, hogy koncepciózus polgárpukkasztás a cél, de bő száz év távlatából ez már inkább gyerekesnek hat. (Egyébként kétségtelenül nagy bátorság kellett ahhoz, hogy akkoriban ilyeneket fessenek. Bő tíz évvel korábban azt írta egy kritikus: "Egy üvegmedencébe öntött szappanos vizet állítsunk az ablakba, a medence oldalán megkapjuk Monet képét; kissé rázzuk meg a medencét, megkapjuk Monet másik képét; tovább rázva, megkapjuk többi képeit Monet-nak és tanítványainak, kik között sajnos, magyar is akad." - Malonyay Dezső, 1899.).

Pór Bertalan családja
Akadtak képek, amelyeket riasztóan rossznak találtam (pl. a legkevésbé sem burkoltan homoerotikus és valahogy ostoba, kidolgozott-mégis-torz-férfiak-meztelenül-lovagolnak-a-tóparton-festményeket; nem jöttek be Tihanyi Lajos portréi sem). Akadtak viszont, amelyek lenyűgöztek (Pór Bertalan családjáról készített óriásképe; sok-sok tájkép, és Czigány Dezső két önarcképe is megfogott, szabályosan a hátamon éreztem a tekintetét, amikor elhagytam a termet, egyúttal rávezetett, hogy az önvizsgálat leghatásosabb és legdrasztikusabb módja az elmélyült, tanulmányozó önarckép festés).
Berény Róbert: Olasz lány
 
A legelborultabb képeket Czóbel Béla és Berény Róbert festette, ha van a különcök között különc, az leginkább Berény lehetett, ami érdekes, hogy mind ő, mind Kernstok Károly jelentős beosztást kapott a művészeti életben a Tanácsköztársaság idején. Amikor eljött a bukás, mindketten külföldre kényszerültek, és a nyolcak képviselte avantgárd modern művészeti törekvések évtizedekre háttérbe szorultak hazánkban. A kiállításon olvasható ismertető szerint ez nagy mértékben vetette vissza a magyar festészetet - amiben nyilván sok igazság van. Ugyanakkor különös, hogy e szélsőbalos indíttatású művészi képeket (annak tekintett képeket) érzésem szerint már csak egy egészen vékony hajszál választja el a joggal degradált "szocreáltól". 

2 megjegyzés:

Nihil írta...

Oké, Te aztán pörögsz... a mai nap folyamán ez a negyedik posztod, és a második hosszú. Jó, persze, ha jön az írhatnék, akkor jön...

Más: megjegyzem, az említett pucér pasik pacikon kép szerepelt is az egyik történelmi könyvemben a lovas magyar nép illusztrációjaként, és mellesleg ez volt az egyetlen pucérkodós kép iskolás tananyagban (leszámítva egy rajztankönyvet, ami némileg ellensúlyozta a nemek arányát). Jut eszembe, tévedtem: egy másik borítóján még Michelangelo Dávid szobra virított teljes valójában, persze ez nem is volt ellensúlyozva, mert az ízléstelen lenne. Oookééé...

Jud írta...

Hajjaj, és még mennyi mindenről nem írtam!