2011. február 2., szerda

Az elhantolt kutya a szerkesztők udvarában III.

Szerkesztő és író sokszor meggyőzik egymást és magukat: lesz, akinek tetszeni fog a közreadott mű, és ez a lényeg, akinek meg nem jön be, az nem a mi közönségünk. Meddig tartható még ez a mindent felülíró hozzáállás?


Megtehetjük-e mi, speciel az Lfg.hu szerkesztői, hogy azt a maradék két novellát is inkább visszadobjuk? Megtehetjük-e, hogy a menthető, szódával elmegy kategóriás középszarokat megszerkesztjük (az elütéseken és a nyilvánvaló magyartalanságokon túl), reménykedve, hogy a tisztelt szerző nem fog besírni rajta, és egyáltalán, képes lesz kijavítani a hibákat. Vagy vessük őket inkább a nyilvánosság elé, mondván, van egy csomó írástechnikát ismerő ember, akik nem bírják ki, hogy ne szólaljanak meg, majd azok megírják pontról pontra hozzászólásban, amit talán nekünk kellett volna?


Sem minket, sem a szerzőt nem fizetik az effajta ingyenmunkáért, az viszont az olvasói reakciókból biztos, hogy a rossz írásokért a szerkesztőket is éppúgy hibáztatják, ha nem jobban, mint a szerzőt, aki oktondi módon vállalhatónak hitt egy rossz novellát (a szerkesztő pedig, ha látta is a hibákat, átengedte). (Ez meg egy érdekes adalék a szerzők hozzáállásával kapcsolatban).


Ugyanakkor a részletes kritizálást másutt sem viszik végig. Tudom, hány helyről jött vissza korrektúra (ami még mindig nem egyenlő a tüzetes szerkesztéssel) a saját novelláimra. Azt nem merném mondani, hogy nem lehetett rajtuk szerkeszteni való, mert átnézettem ugyan négy-öt emberrel a beküldött írásokat, de hát ki tudja? Utólag visszanézve én is látom, némelyik mennyire közepes, zsenge volt, de akkor ezt velem senki nem közölte. Hogy jobb volt így? Nem tudom. Abbahagytam volna-e az írást egy durva kritika láttán? Nem hiszem. A műhelyben volt benne részem, és lám, még mindig itt vagyok.


De nem mindenki műhelyezik. Megírja élete első néhány novelláját, és nem kap visszajelzést sem ún. szerkesztőtől. Vajon hasznos lenne-e egy darabokra szedett, korrektúrafunkcióban telepirosozott "gyermeket" visszaküldeni neki? Iszonyú mellbevágó dolog lehet egy ilyen véleménnyel szembesülni mondjuk a család, a barátok meg az illetékes magyartanár dicsérete után. A szerkesztő pedig rosszabb esetben még meg is kapja a válaszlevelet, mocskolódással, boszorkányátkozással és egyebekkel... De ha csak egy, csak egy elgondolkodik idővel, már jól járt. A szerkesztő persze dolgozott vele, és a munka gyümölcse nem nála fog beérni (ha egyáltalán tehetséges volt az író), szabadúszó szerzőkről lévén szó.


A zsáner fejlődése érdekében a szigorodó szerkesztés és a kevéssé (egyáltalán nem) haveri alapú kiadás volna a járható út. Ez az író, akivel beszélgettem, azt mondta, ha egy szerkesztő visszadobta volna az általa is sablonosnak tartott írását azzal, hogy te, ez nem üti meg a szintet ezért meg ezért, akkor átdolgozta volna. Így viszont egyszerűen nem vitte rá a lélek, mondván, a szerk. azt mondta, jó lesz. Lehet arra fogni, hogy a külföldi magazinok nagyobb volumenből válogathatnak, mint a hazai szerkesztő kollégák, de ez nem ok arra, hogy mi egyre lentebb és lentebb engedjük a lécet. Hogy mi, önjelölt szerkesztők (hiszen ez irányú végzettsége szinte egyikünknek sincs, mivel tudok én többet, mint más egykori műhelyes), szóval hogy mi, szerkesztők, csak hogy legyen tartalom (?) a honlapon, a magazinban, a középszerűség alsó határát súroló írásokat is átengedünk. És ha novellák nélkül is van anyag, akkor meg minek kínlódunk vele? Komolyan azzal takarózunk, hogy szegény íróknak adjunk lehetőséget? Hogy az olvasók reagálhassanak, és a szerzők tanulhassanak belőle? És közben az munkál bennünk tudat alatt, hogy mivel az írott kiadások sem jobbak, akkor minek legyen egy e-formátumú, alacsony presztízsű megjelenés esetén magasabb minőségi követelmény...


Miért ne lehetne bevezetni terjedelmi korlátot, miért ne lehetne határidőt szabni, hogy oké, átnézzük, és részletes korrektúra megy a közepes, ámde elutasítandó írásokra. Hátha visszakapjuk vállalható minőségben? Idő és energia. Még akkor is, ha a teljesen menthetetlen, bűn rossz írásokkal csak két sorban foglalkozunk. De legalább azokat az írásokat, amelyeket közölhetőnek tekintünk, muszáj lenne durván megszerkeszteni, vállalva azt is, hogy a szerző megsértődik, és esetleg visszaretten az átírástól.

Negyedik rész

17 megjegyzés:

onsai írta...

Jó ez a cikksorozat, sok helyütt elgondolkodtató.

A szerkesztői kérdésnek van még több oldala is. Ki a kompetens szerkesztő? Mi alapján tudja az író, hogy nem egy önjelölt kis diktátor van a nyakán?

Miért összefoglaló véleményt kap egy kezdő, és miért nem szinte mondatonkéntit?

Ha az író megnyer egy pályázatot, joga van-e a szerkesztőnek azt mondani, ha nem írod át, akkor nem jelenhet meg?

Jud írta...

onsai, köszi! Válaszok:

1. Az író szerintem semmiből sem tudja, hacsak nem később meg nem ismeri személyesen/tettek útján az illetőt, vagy már korábban találkoztak. A zsáneren belül maradva: ez annyira kis dagonya, hogy szinte mindenki ismer mindenkit, és a netes előéletet is számon tartják. Így aztán nincs zsákbamacska annak, aki legalább 1-2 éven át aktívan figyeli a fórumokat és blogokat, mielőtt bármit elküld bárkinek.

2. Mert nincs rá idő és energia, ráadásul ingyenmunka. Másrészről nem is biztos, hogy minden esetben van értelme, ami menthetetlenül rossz, azt el kell intézni egy bekezdésben, összefoglalóan, lényegretörően. Amelyik menthető, azt nyüstölni érdemes, ez viszont gyakorlottságot igényel a szerkesztőtől - mennyire, hogyan kell belenyúlni egy írásba. Mivel a szerkesztői kvalitások szerintem itt dőlnek el, ezért is olyan kevés a részletes, vesééig hatoló szerkesztői vélemény. Ha ilyet megtesznek valakiért a szerkesztők, akkor annak a vége valószínűleg papír alapú megjelenés.

3. Én nem választanék nyertesnek olyan művet, amit nagyon át kéne írni ahhoz, hogy működjön. Ha viszont minden áron ki akarnak adni valamit, akkor onnantól már nem számít, hogy átírja és mennyire a szerző (aki jókor volt jó helyen). Ha szigorú a szerkesztői eszménykép, akkor nem fér bele, hogy a makacs szerző a szerkesztési elvek ellenére megjelenik - egyébként volt erre is példa.

Névtelen írta...

Nagyon jó a cikk, jók a felvetések!
onsai: "
Ha az író megnyer egy pályázatot, joga van-e a szerkesztőnek azt mondani, ha nem írod át, akkor nem jelenhet meg?"

Na igen, jó a kérdés. Én mindig feltenném a kérdést: mi a cél? Ha a cél az, hogy az olvasót, mint fogyasztót maximálisan kielégítsük, akkor bizony a szerkesztő feladata (megőrizve a magazin/újság/antológia hírnevét), hogy az újság által vállalható anyagot engedjen ki a keze közül. Nem hiszem, hogy íróközpontú világot kellene teremteni. A cél az olvasó kegyeinek elnyerése mind írói, mind szerkesztői részről. Ez, ha úgy vesszük, közös cél és közös munka kell, hogy legyen.

Az, hogy egy író nem látja az írása gyengeségét, az nem feltétlenül hiba, hiszen túlságosan belemerült a részletekbe, nem távolodott el tőle... stb.

raves

sezlony írta...

Emlékszem, hogy a régi Galaktika végén olvasható szerkeszti üzenetek mennyire megijesztettek mindig. Akkor még nem írtam novellákat, de úgy éreztem, belehalnék, ha egy ilyen lesújtó és nyilvános véleményt kapnék vissza az írásomra. Úgyhogy biztos voltam benne, hogy csak olyat küldenék el nekik, amit nagyon-nagyon vállalhatónak érzek.

Szóval így is lehetett akkoriban: volt elrettentő erő, ami (talán) előre kiszűrte a nem veleszületett írói egóval rendelkező szerzőpalánták zsengéit.

Jud írta...

Raves, van rá példa, hogy az író nagyon is tisztában van írása gyengeségeivel, de mégis beküldi - és itt kapcsolódva sezlony hozzászólásához: ha a szerzők azt látják, hogy egy honlapon/kiadványban milyen béna novellák is helyet kapnak, akkor azt gondolják, ezt a szintet ők is tudják hozni. És be is küldik, mert teljesen joggal azt gondolják, nincsenek elvárások, ők semmivel sem írtak rosszabbat, mint amiket máskor már átengedtek a szerkesztők. (De tudják, hogy valójában az írásuk közepes vagy az alatti).

Nekem különösen tetszik a Clarkesworld magazin beküldési feltételeinek meghatározása, hogy nem is e-mailen kell továbbítani, hanem egy feltöltő rendszeren keresztül, amelyik sorszámot küld. Ez nyilván megkönnyíti a szerkesztők munkáját.

Szigorúbb szerkesztési elvek meghatározása pedig akár meghozhatja a kedvét az igényesebb szerzőknek arra, hogy jó novellákat küldjenek be, mert látják, nem gáz a többi, nem gáz azon a helyen szerepelni. Sőt, a honlapon vállaltan kitett elvárásoknak megfelelni egyfajta elismerés lehet.

sezlony írta...

Jud, igen, én is erre gondoltam.
A gond itt megint az erőforrás: kinek van energiája/szabadideje/fizetése ahhoz, hogy valóban alapos módon válogasson, és folyamatosan visszacsatoljon a szerzők felé?
Ha egy orgánum erre képes, akkor hamar fel tudja építeni a maga tekintélyét, mint minőségi irodalom leközlője.

Raon írta...

Maga a felvetés jó - szerintem mindenképpen az vezethet csak előre, ha minél többen, minél többet beszélünk ezekről a problémáról. Én emellett azt gondolom, hogy a probléma felvetéseken túl még az segíthetne sokat, ha említésre kerül a problémák lehetséges megoldása is. Lehetséges, és nem univerzális, természtesen - hisz ha bármelyikünk birtokolná a Magnus Opust, nem ezen az oldalon, nem ilyen dolgokról beszélhetnénk.

Van ugyanis egy nagy probléma a kezdők írásaival: nagyon sokszor csak arról lehet beszélni nekik, hogy mit NE csináljanak, hogy jelenleg mit csinálnak rosszul. Ezt pedig marha nehéz úgy tálalni, hogy végig segítő szándék jöjjön ki belőle. Persze akik átélték ezt, azok tudják, hogy minden kezdőnek - általában vérrel és verítékkel - össze kell szednie annyi alapismeretet, hogy egyáltalán lehessen neki érdemben a mit hogyan dolgokat is fejtegetni - előtte nem érdemes, nem érti ezt a nyelvet, holtbiztos kudarc ezzel próbálkozni.
Másrészt viszont valahol ez a természetes szelekció: a gépelés önmagában még nem írás, akár tetszik ez a kezdőknek, akár nem.

Itt léphetnek be a képbe azok, akik esetleg segíteni szeretnének ezen.
Én azon a párton vagyok, hogy nem feltétlenül kell írózseninek lenni ahhoz, hogy a kezdők számára fontos és használható ismereteket át tudjon adni az ember - néha az is elég, ha megírja a saját, szubjektív nézőpontú tapasztalatait. Szakmai szemmel nézve persze elképzelhető, hogy ez erős visszatetszést kelthet, de én úgy vagyok ezzel, hogy ha már egy ember lesz, aki egy ilyen anyag átolvasása után egy lépést előrébb lép a maga pályáján, már megérte.

Bepétől amúgy megkérdeztem, volna- értelme cikkeket írni az efféle anyagokból - én egyre inkább úgy látom, hogy igen. Akár többünknek is: akinek van mit mondania, akinek van kedve mondania. És persze kitenni a kirakatba, megadni a módját, ahogy kell, mindenki okulására.

Én jelen állás szerint eddig jutottam:
Ifjú titánoknak:
http://heideldan.freeblog.hu/archives/2010/01/13/Az_kritikarol/

A pusztító módszerről:
http://heideldan.freeblog.hu/archives/2010/01/24/Az_kritikrl_2_-_a_pusztt_mdszer/

Minimum és nullás szint:
http://heideldan.freeblog.hu/archives/2010/08/25/Az_rsrl_2_-_a_minimum_s_a_nulls_szint/

Másokét nem akarom idelinkelni, ezt sem reklámnak szántam, ha akarják, majd jelentkeznek. A lényeg, hogy vannak még, többen is, és ez szerintem kezdő lépésnek (hehe) megteszi.

szs írta...

Ezek szerint akkor a "haveri alapú kiadás" már tényálladéknak tekinthető? :)

onsai írta...

Szs, te mit gondolsz róla? Érdekelne, hiszem elég rég vagy a pályán.

Jud: "Én nem választanék nyertesnek olyan művet, amit nagyon át kéne írni ahhoz, hogy működjön."

Soványka ACS szerkesztői múltamban tapasztaltam, hogy egy zsűri időnként más szempont alapján választ. pl az ötlet jó, de ócska a nyelvi szint.

Raves: "az újság által vállalható anyagot engedjen ki a keze közül."

Ez igaz. Meg sajnos az is, hogy havilapnál, de még pályázatnál is (határidős elszámolás!) ki KELL jönnie az adott lapnak.

Raon: jó a felvetés, tényleg kéne egy ilyen linkcentrum a hazai írók írástechnikai gondolataival. Szerintem elég sokan írtak ilyen irányú blogbejegyzéseket az elmúlt években.

Névtelen írta...

El lehet menni az írói irányba is, de szerintem nem ez a megoldás. Az írók majd megtalálják egymást, meg hierarchiába rendeződnek, de ahhoz előtte kell egy másik hierarchia, ez pedig a kiadványoké.

A megoldás pedig sajnos a pénz. Fizetni a szerkesztőt, és fizetni a külföldi novellákat, amelyeket akkor kell beletenni a kiadványba, ha nincs megfelelő szintű hazai anyag. És akkor nem lesz olyan kényszer, hogy muszáj megjelenni, és ezért tesszük bele az alját.

Egy olyan kötet, amilyen az Új Galaxis, eleve kudarcra ítéltetett: csak hazai science-fictiont megjelentetni fix időközönként, úgy, hogy a minőség is jó legyen... hááát.

Szélesebb merítés kellene: ez a külföldi novellák mellett a műfaji határok tágítását is jelentheti. Nem csak sci-fi, hanem famtasy, misztikus, mágikus realizmus, horror, stb.

De ez ugye eléggé álom, amíg mindenki valakinek a valakije :)

raves

Jud írta...

szs: az én meglátásom és tapasztalatom alapján teljes mértékben, a kivétel elenyésző.

Raon: köszi, hogy belinkelted, a legutóbbi M* novella alatt már egyszer rábukkantam (lfg.hu), és át is futottam; a saját novellád szétcincálása is nagyon jó volt, jókat nevettem. :D

(Én ugyanezt terveztem az első regénykéziratommal, de inkább nem szánok rá időt).

Amiről viszont írtál itt, inkább a teljesen kezdőkre vonatkozik, míg az én szívfájdalmam főleg a már nem kezdő szerzőkkel kapcsolatos. Sokan tisztában vannak az alapokkal, sőt, el is sajátították azokat, sőt, ha az írástechnika nyelvén szólsz hozzájuk (pl. OSC valamely megállapítására hivatkozol), érteni fogják - csak éppen nem érdekli őket. Vagy nincs rá igényük, vagy nincsenek rákényszerítve, hogy tovább képezzék magukat, hogy ne írják le az első eszükbe villanó ötletet.

Az én szívfájdalmam az, hogy a szerkesztők egyszerűen benyelik ezeket a közepes, jól, de laposan, unalmasan fogalmazott szövegeket (hol a nyelvi játék? A költői eszközök kihasználása? A szóképek? A hasonlatok? Ha ezeket használják is, triviálisak - "kék a szeme, mint az ég"). Benyelik a középszerű, átgondolatlan ötleteket - még akkor is, ha látják, hogyan lehetett volna kihozni belőle jobbat.

Az eredetiség hiányzik.
És az nem tanulható OSC-től meg más anyagokból. Az írástechnika csak arra jó, hogy a kreatív ötleteket minél jobban adhassa át az író, hogy meglegyen hozzá az eszköze, ne csak az ötlete.

Nem művészi szöveget várok el, hanem szórakoztatóan frisset, mert éppen ez az a zsáner, a fantasy és a sci-fi, amelyik a jól megírt ötlet irodalma.

Jud írta...

Raves: igen, talán az Új Galaxis jobb lenne, ha nem csak szigorúan sci-fit fogadna, csak kérdés, mit szólnának hozzá az olvasók, hogy kifejezetten sci-fire utaló név alatt sword&sorcery is fut. :D

szs írta...

Én szeretném azt hinni, hogy nem igaz a haveri (ismertségi, stb) alapú megjelenés, de akármikor alkalmam nyílik egy kicsit is megkapargatni a felszínt, valahogy mindig ott figyel valami ilyesmi. De az én merítésem teljesen szubjektívnak tekinthető, nem végeztem átfogó kutatásokat.

onsai írta...

Szs, én is csak egy részét látom, de az a rész elkedvetlenít.

Chelloveck írta...

Futaki József for prezident!

Raon írta...

Jud:
Jogos, és amit írtál, abban sajnos teljesen igazad van. Aki nem zseniálisan jó (márpedig a többségünk nem az), szimplán csak tehetséges, annak egy adott szinten túl hatványozott munkaidővel lehet csak a minőséget emelni. Általában ebből is alakul ki a megjelent művek átlagminősége: ami egy harminc plusszos embernek munka mellett, hobbis szabadidős tevékenységként, esetenként pár plusz hétvégével és éjszakázással még belefér. Ahhoz, hogy ennél jobb munkák szülessenek, minőségi idő kellene, amit a legtöbben nem engedhetünk meg magunknak. A B terv az lehetne, hogy pénz, pénz, pénz, de ez persze nem lesz. Ilyenkor születik az az eredmény (gyakran még azoktól is, akiknek amúgy a minőségi írással kapcsolatos hozzáállását tanítani lehetne), hogy az adott műbe most ennyi fért bele, én megtettem mindent, ami tőlem telt, az iparos szintet hoztam, ebbe belekötni már nem lehet, a megjelenés mindig jó, a lelkiismeret a hangzatos önigazolásokkal szépen meg is van nyugtatva.

A szerkesztő meg sajnos azért ugyanez a kategória, mert nála is éppen így megy ez a munka-idő-pénz vonalon. Ha nem rosszabbul.

Summa summárum: szerintem is csak egyetlen lehetséges kiút van ebből. Összefogás, szakmai párbeszéd, közösen létrehozott minőségi mérce. Márkanév bevezetés egy új kiadvánnyal (kezdetben akár csak netes verzióval), amelybe tényleg kizárólag olyan írások kerülhetnek be, amelyek átviszik az átlag feletti lécet. Ha meg nincs ilyen írás, akkor nincs kiadvány, pont.

Vaszilij írta...

Jud, sokat írsz a középszerű novellákról és regényekről, talán azért, mert ezekből lát napvilágot a legtöbb. Ami első ránézésre is menthetetlenül ócska, azt nyilván nem fogják kinyomtatni vagy kitenni egy szerkesztett honlapra, jóból vagy zseniálisból meg nyilvánvalóan kevés van, így marad a középszint.

Szerinted az volna a helyes út, ha csak a jó és kiváló írások kapnának megjelenési lehetőséget? Ez nyilván azt jelentené, hogy lenne évente néhány novella és még kevesebb regény magyar szerzőtől, és slussz. (Tényleg, hány olyan írás van, ami eléri ezt a szintet?) Lehet, hogy nem volna ez baj, mert évente néhány könyvet könnyebben megvesz valaki, mint sok tucatot, főképp ha tudja, hogy biztosan minőséget kap a pénzéért.
Vagy maradjon a viszonylagos bőség, és a köz majd kiválasztja, mi kell neki, és mi nem?