2011. március 20., vasárnap

Ismertető-, cikk- és kritikaírás

Számolatlanul találni a neten íróknak szóló workshopot, írástechnikai anyagot, tippeket etc., míg az ismertetőket, kritikákat, úgymond, csak megírjuk. Kifejezzük a véleményünket, reklámot csapunk valakinek, vagy éppen lehúzzuk a művet ilyen-olyan okokból. Az utóbbi időben többen is kérdezték tőlem, mi alapján írom az ismertetőket, cikkeket.

Hát, jó kérdés. Aki tag volt valamilyen írókörben, az találkozhatott OSC kritikusoknak szóló jegyzékével, ami egyfelől használható, másfelől egy ismertető nem válhat tesztkérdésekre adott válaszok egymásutánjává. Igazság szerint erre a jegyzékre konkrétan sosem alapoztam cikkíráskor, hanem úgy összességében vettem hasznát sok írástechnikai anyagnak, amelyek segítenek szavakba önteni azt, amit sokszor csak érzek. Ugyanígy az ilyen irányvonalak félre is tudnak vezetni, pl. konkrétan kijelentik valamiről, hogy  téves, az adott műben mégis működik (azaz okkal rúgta fel a "szabályt" a szerző). A kritikus örömittasan felkiált: "áhháá, ott egy tipikus hiba!", holott jobban megnézve kiderül, hogy szándékos, és az író "meg is fizette az árát".

Az írástechnikai anyagok továbbá aligha használhatók művészeti jelenségekről, irányzatokról szóló ismeretterjesztő cikkekhez. Ráadásul, irodalmi vagy más alkotásnál maradva, írástechnikai anyagok ismerete nélkül is bárki írhat korrekt, értelmes és építő kritikát, ismertetőt - tehát ami már meghaladja egy odavetett blogbejegyzés szintjét. Ez nem a blogok ellen szól, sok netes naplóban olvasni különb kritikát, mint ún. szakmai portálokon, napilapokban, de előbbiek alapvetően kötetlenebb hangvételűek, igazi "megszólal az olvasó" benyomást keltenek. Míg egy nagyobb szakhonlapon az inkább blogba illő ismertetőnek is nagyobb hátteret adhat a mögötte álló stáb puszta léte - és emiatt a kommentelők esélyesebben szét is szedik. Ergo: aki nem blogba "dolgozik", annak érdemes szem előtt tartania néhány dolgot.

A szerkesztőre hagyni, hogy majd kigyomlálja az elütéseket, vesszőhibákat, értelmetlen mondatokat és logikátlanságokat, nem jó ötlet, ő is ember, benézhet dolgokat (én, az élő példa). Szóval ha valaki magától is látja, hol fogalmazott rosszul, vegye a fáradságot, és javítsa ki beküldés előtt. Mert aztán ketten magyarázkodhatunk az élesebb szemű közönség előtt.

Az ismertető inkább szól annak írójáról, mint magáról a műről. (Vö. "a kritika nem elég ojjektív"). Bevezetőnek egy-két mondat erejéig én is gyakorta élek olyan, a mű szempontjából lényegtelen információ közlésével, hogy pl. miként jutottam hozzá a műhöz, vagy hogy sokan ajánlották, vagy hogy halogattam az olvasást, vagy már alig vártam stb. Ez ne tegyen ki egy bekezdést. Főleg ne kettőt. Főleg ne akkor, ha az egész cikk három-négy bekezdés összesen, és a maradék tartalmi ismertető csupán.

Azt is felesleges hosszan sorolni, kiknek nem ajánljuk az adott művet: eleve azokhoz beszéljünk, akiknek szánnánk. Tekintsük úgy, mint egy ajándékot: kinek vennénk meg a könyvet?

Szinopszis vagy fülszöveg? Egyik sem. Előbbi lelövi a poént, a puszta tartalmi leírás, mint valami középiskolás olvasónapló, ennek ellenére gyakori hiba. Nem arra vagyok kíváncsi, miről szól a mű, hanem arra, hogy a kritikusnak mit vagy mit nem mondott, és miért. Ez utóbbit megfogalmazni persze nyilvánvalóan nehezebb, mint visszaböfögni a tartalmat. Arra csak annyiban van szükség, hogy alátámasszuk az érveinket. (Ezért inkább hasonlítson egy bővebb fülszövegre). Megfigyelhető azonban, hogy a lehúzó kritikák mindig sokkal spoileresebbek, mint a magasztalók. Ennek oka az lehet, hogy a kritikus szerint rossz mű már az alapötlettel kezdve elhibázott, és annak puszta felvázolásával kívánja érzékeltetni a helyzetet. Ritkán elég, de a zsánerben működhet, mivel a sci-fi és a fantasy az ötletek irodalma (is), és könnyű sablonra építeni a konfliktust. Az archetípusok felvillantása pedig sokszor már elegendő mögöttes információval bír a rajongóknak. Buktatója, ha az archetípust kiforgatják a mű végére, de a kritikus nem veszi észre, vagy ha olyan olvassa az ismertetőt, aki nem ismeri az elkoptatott toposzokat/azt az OSC leckét, amiben pl. a szmírpre hivatkoznak.

Tégy megállapításokat, ne félj közölni a véleményed! Olvastam olyan cikket, amiből a végén nem derült ki, most akkor ajánlja-e a kritikus a művet, vagy nem? Ennek sok oka lehet; jó szándékot feltételezve ilyenkor mindig arra jutok először, hogy a mű egyszerűen közepes. Ezekről a legnehezebb írni, mert sem lelkendezni nem lehet róluk, sem érdekesen, szemléletesen bemutatni a hibáikat. Amilyen unalmasnak találta a könyvet a kritikus, az ismertetője is éppen olyan lapossá válhat, főleg, ha "kényszerből" ír róla.

Használj idézeteket, de csak módjával. Ez is sokszor inkább jellemző a lehúzó kritikákban, az oka ugyanaz: nem csak ötlet szintjén hibás a mű, de a stilisztika is "mosolyt csal az arcokra." Buktatója, hogy az író, vagy akár más olvasó nem fogja érteni, mi a gond a kiragadott résszel. Az idézés ráadásul lehet önkényes, rosszul értelmezett és spoileres. Idézetet mottóként, kezdésnek, bevezető helyett érdemes kipróbálni.

Gyakran mondják az íróknak a kritika fogadásánál, hogy "jaj, hát a kritika nem a te személyednek szól, hanem a műnek, ne vedd magadra!" Most mondom én is a kritikusoknak: tegyél róla, hogy így is legyen! A művet szemléld önmagában, ne befolyásoljanak díjak és korábbi kritikák. A prekoncepcióktól és a személyes ismeretség tudatától szabadulni sem egyszerű (nem lehet), azt pedig mindenki döntse el magában, vajon kifizetődő-e őszintének lenni.


A kritikus szavai valójában nem közvetítik a valóságot: előfordult, hogy ismeretség okán tudtam, hogy a kritikus véleménye mélyen lesújtó volt a műről, de magában a cikkben ezt olyan finoman fogalmazta meg, hogy szinte fel sem rótta hibaként azt, ami végig idegesítette. És ez egyáltalán nem vezethető vissza minden esetben a vélemény elkendőzésére: egyszerűen nem a megfelelő, a véleményét tükröző, erősebb, de még ugyanúgy korrekt kifejezéseket használta.

Kell-e minden áron keresni a rosszban a jót? Én tudom magamról, ha egy idő után a műben nagy mértékben idegesítővé válik valami, utána "már a szar is büdös", és ha észre is veszem benne a jót, összességében annyira hangsúlytalannak érzem, hogy meg sem említem a kritikában. Ha az alapötlet nincs a helyén, a karakterek is sántítanak, nehezebb lesz elnézni az apróbb stilisztikai hibákat is. Ha ezek után adódik egy elszigetelt értékelhető rész, nem menti a művet, de ha mégis nagyon jelentős pozitívum, érdemes kitérni rá a kritikában. (Némileg hitelesebb is lehet tőle a véleményünk, mert azt az érzetet kelti, hogy nem félünk elismerni, ha valami tetszett benne). Buktatója, hogy nagyon mondvacsináltnak tűnhet. (Ha meg nem írjuk bele, ránk süthetik, hogy egyoldalúan álltunk a műhöz).

Gyakori hiba, hogy az ismertető csak úgy abbamarad, nincs lezárás. Ez kivédhető idézettel, kiadási információkkal, vagy keretes szerkezetek alkalmazásával is. Ha pl. személyes volt az indítás, lehet a lezárás is az, ha mottóval kezdtünk, visszautalhatunk rá.

Mindig meg kell nézni, hova szánjuk az ismertetőt. Hideg ráz a hosszú oldalakra rúgó, öncélú lila ködbe burkolózó esszéktől. Könyörgöm, csak egy filmsorozatról/fantasy regényről írsz, minek összehasonlító irodalmi mélységekbe menni és még a lábjegyzetekben is fejtegetni a nyilvánvalót? (Természetesen ezeknek is megvan a maga helye és ideje).

Az ismertető, kritikaírás legmegosztóbb része a jópofizás, vicceskedés és gúny használata. Egy végtelenül rossz mű esetén nehéz visszafogni a megjegyzéseket, főleg, ha a kritikus úgy érzi, hülyítik, vagy ha egyszerűen dühíti, hogy pénzt adott ki valamire, ami egy petákot sem ért. A kiboruló bili tartalmát rendszerint az adott kiadó, szerkesztő nyakába is zúdítja, nem csak az íróéba, aki jóformán nem is tehet "semmiről", mert nem rajta múlt, hogy nem utasították vissza/nem szerkesztették meg a kéziratot. A jópofizás, vicceskedés és gúny szükségképpen bántó, kétélű fegyver, ezért jobb aludni rá egyet. Buktatója, hogy az olvasók egy idő után el is várják; a lehúzott szerzők és a művek rajongói minden módon megpróbálják aláásni a kritika hitelességét; az ismertető inkább fog szólni a kritikusról és annak személyes ellenérzéseiről, mint magáról a műről és annak hibáiról; hiába közöl egyúttal megalapozott és valójában hasznos véleményt, a stílus miatt a szerző nehezebben veszi rá magát, hogy hasznosítsa azt. (Ha egyáltalán volt ilyen jobbító szándéka a kritikusnak).

A kritika, mint promó: szintén kényes téma, főleg, ha kérésre ír valaki ismertetőt barát vagy haver könyvéről. Az sem jobb, ha hivatalos felkérésre kell tollat ragadni, mert ilyenkor is függetleníteni kellene magunkat az előzményektől, és csak a műre koncentrálni. A benyalás mindig átlátszó ingyenreklám, csakúgy, mint a személyes ismeretségre hivatkozás, annak többszöri kinyilvánítása (dörgölőzés) - mindez aláássa a hitelességet. Ha túl kellemetlen a helyzet (rossz a mű), inkább mondjuk vissza az ismertető megírását, vagy passzoljuk tovább a kérést másnak.

A kritika kritikájának fogadása. Ha a véleményed pozitív volt, legfeljebb azoktól kaphatsz a fejedre, akiknek nem tetszett a mű. Ha viszont lehúztad, magadra haragíthatod a szerzőt, a szerkesztőt, a kiadót, és mindazokat, akiknek tetszett. Jó, mi? Mivel a palacsintába mindenképp került némi salakanyag, így tulajdonképpen mindegy is: aki akar, személyeskedést és direkt lehúzást fog belelátni a még oly korrekt véleménybe is. A legrosszabb, amit ilyenkor kritikus tehet, hogy szabadkozik és bocsánatot kér, mert van véleménye, majd amiatt is, hogy nem vonja azt vissza.

Mindezeket betartani persze nem egyszerű, nekem sem sikerül mindig, és bizonyára fel lehetne még állítani pár "magvas gondolatot". Van olyan "intelem" is, ami már önmagában megérne egy hosszabb eszmefuttatást - más fórumokon meg is tették nem egyszer, úgyhogy én most eltekintek tőle.

3 megjegyzés:

tapsi írta...

"Nem arra vagyok kíváncsi, miről szól a mű"

Engem pl. kifejezetten érdekel, miről szól a mű, még ha nem is úgy, hogy spoilerezzék el nekem kérem... de ha nem tudom, miről szól, akkor egyáltalán nem fog érdekelni. Az ismertető sem.

acélpatkány írta...

Én direkt mindig adok egy rövidke szinopszist az ismertetőknél. A kritikánál is, de ott sokszor lelövi az ember a poént, mert pl. azzal is baja van. Mindenesetre szerintem kell szólni a történetről is, mert az ember így el tudja helyezni.

Jud írta...

igen, ebben igazatok van, szokás szerint túl sarkosan fogalmaztam. :D