2011. május 14., szombat

Carpe diem!

Egy hét után végre jut időm a blogra, élménybeszámolni cserebogár rajzásról, Badacsony-mászásról, házi sörben talált bizarr lényről és más hajmeresztő, nyálcsorgató kalandokról, avagy: Nemesvámoson jártunk Wooffal, kettecskén.

Pécset Orfű felé kanyarodva hagytuk el, mondván, szedünk egy kis medvehagymát vendéglátóinknak, de nem csak hogy erősen virágzott már kedvenc tavaszi erdei csemegénk, hanem egészen elveszett a májusi, másféle aljnövényzetben. Az idő egyre melegedett, és Woof elültette bennem a tudatalatti motoszkát: jól esne megérkezéskor egy kis sör. Ki is találtam, ha már Orfű felé megyünk, keressük meg a magyarhertelendi sörfőzdét.

Mint kiderült, egy korábbi túránkon elhaladtunk az épület előtt, és első nekifutásra most is sikerült túlmenni rajta. A falubeliektől ezt az instrukciót kaptuk: "egy nagy vaskapu, el sem lehet téveszteni". (Csak vaskapu volt az utcában). "Az udvarban áll egy nagy diófa, el sem lehet téveszteni" - már közelebb vitt a megoldáshoz. Még éppen ott találtuk a tulajt, úgyhogy be is vásároltunk (valamint konstatáltam az udvarban hatalmas söröskriglivel a kezében hasát düllesztő szobrot, mint egyértelmű cégért, ami mellett kétszer is elmentünk).

Immár Nemesvámoson kiültünk a kertbe iszogatni, felettünk csicsók (cserebogarak) berregtek, házigazdánk a szomszéd kertjét mutatta, ott egész komolyan lerágták a friss hajtásokat a diófákról, és most az ő cseresznyefáin tömték a hasukat a három centis, húsos bogarak. A jelző, hogy húsos, később is előkerült, momentán az egyik üveg sörben úszkáló valami láttán. Woof kiöntötte a fűre, én ott inkább nem néztem meg, az üvegben lebegve kágyilóra (Őrségben tanult szó a meztelencsigára), vagy piócára hasonlított... Sebaj, az alkohol fertőtlenít!

Másnap házigazdánk Csopakra fuvarozott minket, ahol vonatra szálltunk, és elzötyögtünk Badacsonyig. Út közben stílszerűen Jásdi István Szerenád a szőlőben c. könyvét olvastam, illetőleg a csopaki "restiben" szereztünk egy példányt a balatoni borrégió ingyenes szaklapjából, a Balaton Borkurírból. A formátum, minden ugyanaz, mint a Pécsi Borozó esetén, de sajna nem voltak benne borász bullshit generátorral írt frappáns, csak "sima" borbírálatok. (Vö. Távolról indít, ill. Szájban zömök).

A badacsonyi vasútállomáson megvettem a visszaútra szóló jegyet, hát, a néni azzal kezdte, hogy megkérdezte tőlem, hány kilométer innen Csopak? Tudja a tököm, válaszoltam majdnem, és inkább odaadtam a kalauztól vásárolt jegyet, hogy tudjon miről puskázni. Ennek nagyon megörült, aztán adott egy ősrégi, "ollóval levágom a megfelelő számnál és lepecsételem" típusú fecnit. Eltettem, megőrzendő örök időkre.

Megszemléltük, aztán lefotóztuk a turistatérképet, majd fagyival a kezünkben nekivágtunk a hegynek. Felfelé nem tértünk be sehová, a visszaútra terveztük a borkóstálást. Felmásztunk a Kisfaludy-ház után kezdődő fain kaptatón, a Rózsa-kő és a Hertelendy-emlék (Hertelend is visszatér, mint a húsos?) után elfordultunk a Ranolder-kereszt felé (a Jásdi-könyvben meg jó sok szó esik Ranolderről, ennyit a szinkronitásokról), átnéztünk a Szent György-hegyre a Tördemici kilátóról, majd leereszkedtünk a Bujdosók lépcsőjén. A helyek rémlettek kiskoromból. A Bujdosók lépcsőjén, emlékszem, külföldiek jöttek szembe, lógott a nyelvük, mi meg lefelé mentünk akkor is, és apa közölte velük angolul, hogy még hány lépcsőfok van hátra. Szerintem kis híja volt, hogy visszafordultak.

Tomaj és Tihany felé nézve

A Szent György-(tanú)hegy a Tördemici kilátóhelyről nézve

Láttunk sárgarigót, fiókáit etető madarat, gigantikus méretű rózsabogarat, kék torkú gyíkot és olyan szép, egészséges csalánost, hogy mélyeket szippantottam a levegőből, annyira finom illata volt. Kerülgettünk tanárbácsival túrázó, unott középiskolásokat, majd a Kuruc-körúton meg a Geológiai és botanikai tanösvényen baktattunk vissza a Kisfaludy-ház csomópontjáig. Onnan pedig már csak le kellett gurulni a pincékig.




Ittunk egy kis rozét meg rizlinget Lérántnál, elpilledtünk a melegben, és közben előkerült a festőfelszerelésem:


A Balatonban az a jó, hogy jellegzetes

A Caminón azt tervezem, hogy hasonló, rövid vázlatokat készítek, amikor letelepszünk, vagy megérkezünk a szállásra, úgyhogy gondoltam, ideje kicsit gyakorolni. Meg egyébként is bennem van a rajzolhatnék (ma le is égtem a napon a Málomi-tó partján akvarellezés közben, később feltöltöm az "okát").

A már korábban felfedezett és bevált Léránt pincészet után - kihagyva a más, közeli helyeken olykor kólagépből töltött "jobbnál jobb" rizlingeket - a Szeremleybe vitt az utunk. 

Mediterrán hangulat Szeremleynél

Régóta tervbe volt véve, hogy nem csak iszunk, de eszünk is. Az étlap szűkös választéka ne tévesszen meg senkit, valószínűleg a Szent Orbán birtokon enni a legjobbat egész Badacsonyban.

Libamáj és barátai

Medvehagymás öntettel takarózik a jérce. A csodálatos sült padlizsánt legnagyobb örömömre Woof rámruházta

A túrógombócok sem menekültek meg

És a gesztenyés fánkok is kitartóan sikítoztak, hogy ENGEM EGYÉL MEG ENGEM EGYÉL MEG

Persze két fogás közt itt is előkaptam a vázlatfüzetet, a közelben ücsörgő, mit sem sejtő emberek ideális modellek voltak egy kis hangulatos rajz-emlékhez.


A krokiban az a jó és a nehéz, hogy gyorsnak kell lenni, mert az alanyok elmozdulnak

Woof viszont türelmesen kivárta
Tudok élni
Miután megtömtük a hasunkat, tovább battyogtunk, kívülről megszemléltük az ipari építészeti díjat elnyert Laposa-birtokot, és kerülőutakon, kertek alatt eljutottunk a Balaton-partra. 

Laposa



A mólón vártuk meg a vonatot, Woof alvással, én rajzolással ütöttem el az időt:




Másnap, elbúcsúzva kedves házigazdáinktól (Vámosra úgy járunk vissza már, hogy barátokhoz megyünk), Füredre kocsikáztunk. Készítettem pár borongós fotót a Tagore-sétányon...





...aztán beültünk a Karolina cukrászdába, ahol ismét fenséges süteményeket ettünk, és a hideg időre tekintettel egy kis forrócsoki is belénk fért. Odakint közben leszakadt az ég, és zuhogó esőben indultunk neki a Balaton-felvidéknek, hogy mindenféle mellékutakon gördülve gyönyörködjünk a tájban. Úgy húsz kilométerrel később félre is álltam, hogy na, most fotózzunk! Ha lett volna mivel. A gépünk ugyanis a Karolinában maradt...

...ahol hatalmas mázlinkra egy felszolgáló megtalálta, és a tulaj - aki persze nem állta meg a poénkodást: "Fényképezőgépet? Itt? Nem találtunk... Vicceltem! Hogy lehet egy ilyen szép gépet itt hagyni?" (:D) - gondjaiba vette. (Ezúton is kifejezem mély hálámat). Mikor visszaértünk Füredre (á, dehogy remegett a lábam), már egy másik balesetnél helyszíneltek a rendőrök a Tagore-sétány lejárata közelében (az elsőnél a mentőhelikopter a négy sávos út közepén várakozott, és elterelték a forgalmat). A kényszerű, de részünkről happy enddel zárult kitérőt követően a Kis-Balaton felé vettük az irányt.

A hideg, esős idő dacára kiszálltunk, és fotókat is készítettem tojásain alvó vöcsökről, kacsamamáról és kiskacsákról, nyári ludakról, amik méltatlankodva gágogtak, mert tőlük húsz méterre merészeltünk tartózkodni. Megállapítottuk, hogy a Tüskevár helyszínére vissza kell jönni, lehetőleg akkor, amikor több időnk van és nincs ekkora zimankó.





A hazaút a balatonszemesi Kistücsök éttermen át vezetett, ahol szintén remek dolgokat ettünk (rózsaszín kacsamell; vaddisznó lapocka erdei gombákkal). Fáradtan, de törve nem, így érkeztünk végül haza, estére. Végszó helyett még néhány kép kommentár nélkül (avagy: jaj, de jó, megvan a fotómasinánk!):








1 megjegyzés:

Névtelen írta...

És ne feledjük BePe múlhatatlan érdemeit a fényképezőgép visszaszerzésében. Az Ember, Aki Mindig Elérhető És Bármilyen Információt Kettő (De Inkább Egy) Percen Belül Szállít :D

woof