2011. június 14., kedd

Tiszavirágzás

Évekig éltem a Tisza mellett, és gyerekkoromban afféle legendaként mesélt nagymamám a tiszavirágzásról, amit el sem tudtam képzelni. Sokáig azt sem tudtam, hogy rovarokról, ráadásul önmagában annyira nem is szép jószágokról van szó. Soha nem láttam egyet sem.

Tiszai csönd
A hétvégén Szegedre látogattunk, és kimentünk a Tiszára, mert barátunk azt mondta, hatkor kezdődik a kérészrajzás. Kicsit később, a nap hanyatlásával valóban furcsa, szitakötőre emlékeztető rovarok kezdtek kiemelkedni a vízből, és ha szerencséjük volt, nem kapták be őket a halak. Ha még nagyobb szerencséjük volt, eljutottak a partra, ahol ismét vedlettek, immár utolsó alakjukba, hogy tovaröppenjenek, végig a folyó fölött. Néhány órás életük során párosodnak, lepetéznek és elpusztulnak. Miközben jóllakatják az erdei pintyeket (a környező fákon állt lesben egy hím), a sirályok tömegeit, és sok-sok halat.

A csapat elvarázsolva bámulta a vizet, és időnként hangos "nézd, ott egy, ott jön egy" kiáltásokkal instruáltuk a kamerázókat, fényképezőgéppel lesben állókat. Aztán az egyik kérész a borospoharam szélén kötött ki, és rövidesen kígyózó mozgással kezdett kibújni a bőréből. Alátartottam a tenyerem, amibe kisvártatva bele is pottyant. Nem sejthette, mennyire kiszolgáltatott, de azt sem, hogy valójában egész életében ekkor volt a legnagyobb biztonságban.

A levedlett bőr, amit "bugyinak"
kereszteltünk el
Amint kiszabadult az új szárnya, már ott sem volt, még a "bugyiját" is magával vitte, amiből egyébként később többet is találtunk a parton. Ha nem válik le róluk, később a víz segítségével húzzák le.

Nem mindnek sikerül kibújni a bőréből, ami még üresen is sokáig meg-megmoccan, de kárba nem vész egy sem. Még akkor sem, ha egy idő után a sirályok már annyira jóllaktak, hogy csak mélán köröztek a magasban. A természet mindig a nagy számok törvényében gondolkodik. Az ember nem.

Azt mondták, régen a kecsege kedvence volt a kérész lárvája, és szó szerint felkaparták a folyómedret a lárvákért, hogy aztán horogra tűzve fogják vele ezt az ízletes tiszai halat. Mindkettő jóformán kipusztult. Ráadásul még levonult az a frankó ciánfertőzés is a folyón (emlékeztek még?) - és mégis, azt megelőző nap, hogy kint voltunk, tiszai barátunk mesélte, felhő mennyiségű rovar keringett a víz felett, a csöndben hallani lehetett a milliónyi szárnyak csapkodását. A rajzásból szinte csak hírmondók maradtak ehhez képest, amikor mi voltunk, de még így is fél órán át néztük a folyó közepét, ahol a sodrás irányában, mint megannyi repülő virág, indultak első és egyben utolsó útjukra a kérészek.

Ez csak látszólag könnyű

Nincsenek megjegyzések: