2011. július 18., hétfő

Jódos kesernye

"Kortyban is széles spektrumon támad."

Szóval ez úgy volt, hogy megint összeállt a távolról indítós csapat, de most nem Villányba mentünk, hanem mind kocsiba vágtuk magunkat, és meg sem álltunk Nemesvámosig, a jól bevált, imádott helyünkre. (Az utóbbi években kizárólag ide cipeljük az összes barátainkat. Eddig még senki sem bánta meg).



Péntek este bográcsozást rendeztünk a házigazda, Csaba hathatós segítségével, elfogyott egy rakat habzóbor és rozé (Ebner Borzongás, Riczu rozé rulez), és persze - főleg a többiek - az interaktív pálinkamúzeumot is meglátogatták.


Beesteledett, mire mind asztalhoz ültünk - a pörkölt istenien sikerült, hiába a szabad tűz egész más, mint odahaza a gázon. (Odahaza a gázon nem állunk neki marhapörköltnek. Amúgy sem álltunk még neki soha. Woof ki akarta próbálni, és senki sem tiltakozott).


Másnap reggel nem voltam benne biztos, hogy felébred a csapat, és eljutunk Badacsonyba (Csopakon szálltunk fel). 8.45-kor még az udvarban zajló véres eseményeket néztük, Brainoiz pedig csak azért nem alakult át szuperhíróvá, ugrott le az erkélyről, landolva a sövényen, hogy megmentse a baromfiakat, mert otthon felejtette a szuperhíróköpönyegét. A tyúkok aztán forróvízbe kerültek, majd később még, ha valaki hozzájuk ért, holtukban, félig fejetlenül rángtak egy kicsit. (Ennyit a vidéki élet horrorisztikus momentumairól).

"Sokrétegű és izgalmas illat. Szájban először az alkohol és a nagy test
taglózza le a kóstolót, itt is idő kell,
hogy előbújjon a csokikrém,
meg a sűrű, vastag gyümölcslekvár."

Elértük a vonatot, Csopakig megváltottuk a hazai SF-F életet, aztán rögtön behanyatlottunk az első hamisítatlan balatoni vendéglátóipari egységbe. Azt nem tudom, hogy a rétes meg a kávék milyenek voltak, a két gombóc fagyi finoman szólva is felejtős. Legalább bajom nem lett tőle.

A helyek, ahol valahogy sosem állunk meg
Ezután nekiestünk a szőlőhegynek. Igen, a 35 fok melegben. A pince előtt húsz méterrel a többiek szóltak, hogy lassítsunk, lassítsunk. Mire én: de hát már mindjárt itt vagyunk. Így értünk a Léránt Pince hűvösébe, annak is a legmélyebb bugyrába, ahol...

Léránt Pince
...előkerült a Zombie Dice.

Itt nem túlélő vagy, hanem zombi. És vagy agyat dobsz, vagy lábakat (menekülés), vagy bekapsz egy golyót. Három életed van.

A Léránt Pince hűvösében

"Nem a tanninos, vastag iskola növendéke,
savai nagyon jól eltaláltak, szinte haraphatóak,
és jól állnak a közepesen izmos testnek."

Nagyszerű játék, bár sem a kockázást, sem a zombikat nem komálom, lehet tőle beszélgetni, konstatálni a másik szerencséjét/szerencsétlenségét, sok derültséget okoz, és mivel kizárólag a szerencse dönt, így igazán nem is haragudhatunk magunkra a döntéseinkért. (Miért, miért, miért kockáztattam, amikor már begyűjtöttem NYOLC AGYAT!!!)

Ritka balatoni tükörvíz
A Léránt pincét (ittam kéknyelűt, isteni volt) hátrahagyva immár csak lefelé csorogtunk (föntebb nem igen érdemes menni - bár legutóbb a kólagépes olaszrizlinges hely zárva volt, új helyek iránt ilyen melegben nem indultunk felfedező útra), a Szeremleybe.



Brainoiz és Woof bevállalták a halászlevet, de a többség jobbára salátákig merészkedett. Felettünk döngtek a szőlővirágtól bódult méhecskék, a ház másik oldalán cigány zenészek húzták a talp alá valót. Igen, délután háromkor, a 35 fok melegben. Át is ültünk egy távolabbi asztalhoz, mert erre lelkileg valahogy egyikünk sem volt kész. A zenészeknek ugyan nem tetszett, de hát ez van. (Én amúgy is átültem volna, mert más körülmények között sem rajongok a nótákért).



"Már az illata is nehezen körberajzolható..."

A partra le sem jutottunk, mert kitaláltuk, hamarabbi vonattal megyünk vissza, és Csopakon beülünk az állomástól kb. 100 méterre lévő Jásdi Pincészethez. Rizling-fröccsöt és hideg bodzaszörpöt ittunk - egyikért sem néztek ki minket.



Még itt is átalakultunk zombivá (szó szerint, meg a játék kedvéért is), kókadoztunk még egy kicsit az asztalnál, aztán hazaindultunk. (Házigazdánk eljött értünk kocsival).

Mire összeszedtük magunkat némi zuhany segítségével, addigra Csabáék olyan terülj-terülj asztalkámmal vártak minket a kertben, hogy azt elmondani nem lehet. Inkább csorgassátok ti is a nyálatokat:



Nem tudtam sokáig fent maradni (kb. tízkor kidőltem), ráadásul másnap vezetnem is kellett, és már bor sem igen fért belém.

Mint mindig, remekül éreztük magunkat Nemesvámoson, és továbbra is csak ajánlani tudom mindenkinek a helyet.

Reggel érzékeny búcsút vettünk házigazdáinktól és egymástól, aztán Wooffal nyakunkba vettük a Balaton-Felvidéket. Két helyen álltunk meg: felmásztunk a Hegyestűre...



...és a szentbékkállai ingókövet (kőtengert) is megnéztük.


Fantasy írók, kérem, mozgassák meg képzeletüket, miféle jószágok kövülhettek itt meg

Megállapítottuk, hogy ide vissza kell jönni, mert rengeteg más látnivaló van, és ezeket is csak kutyafuttában tudtuk megtekinteni. 

Kilátás a Káli-medencére, a Hegyestűről

A Káli-medence tényleg medence, ez látszik a Hegyestűről, és az ottani falvakban autózva is furcsa érzésem volt, van a helynek egyfajta megmagyarázhatatlan hatása. (Ennyit a misztikusságról).

"Mögötte egy vegetális,
vadas-zöldséges világ is felsejlik,
amitől még izgalmasabb."

Utunk következő állomása a Kis-Balatonon túli Bivalyrezervátum volt. A bejáratnál két csacsi kunyerálja a zoo-eledelt, később kecsék rohanják meg a gyanútlan látogatót... De a bivalyok, hát, azok az igazán jópofák. Hogy lehetnek ezek a nagy melákok olyan édesek, ahogy heverésznek a pocsolyában? Egyébként ürgéket is láttunk, ott rohangáltak tőlünk méterekre, és tűntek el járataikban.

Következzék egy kis bivalytünc:





A Bivalyrezervátum után a nagy melegben Balatonszemesre gurultunk, hogy elköltsük ebéd-ozsonnánkat a Kistücsökben, majd az egy hétnek tűnő, élménygazdag hétvége után dögfáradtan, ragadva-sósan hazaindultunk.

(Idézeteink továbbra is a zseniális Pécsi Borozó bormustráinak szövegéből származnak, nem mi agyaltuk ki őket. Mi ilyet nem tudnánk. :D)

És akik még bloggerhagyományunk szerint távolról indítanak:
Anngel
Brainoiz
Tapsi

2 megjegyzés:

adeptus írta...

Halászlét a Balatonnál???

Jaj, a szívem!

Jud írta...

Na, most, ha a szalonsörös pörgésből indulok ki...

...de csak azért is tiltakozom, bár nem én ettem halászlevet, a Szeremleynek iggggen jó a konyhája. :)