2011. július 20., szerda

Orka pontrendszere - górcső alatt

Ha az utóbbi hetekben valamit biztosan a hazai SF online köztudatba sikerült vinnie az SFmagnak, az Bécsi József (orka) pontozási rendszere. Ezt vette alapul SFinsider és Acélpatkány az idei Zsoldosra jelölt írások értékelésekor, ezt veszi alapul az SFmag továbbra is az augusztusi tematikus hét során, amit a Hugo-díjnak szentelünk. Nem tudom, a KIMTE Fantasy Díj zsűrije döntött-e már, de Eve Hconos tájékoztatása szerint ők szintén ez alapján szeretnének majd értékelni; újabban pedig már kritikát is írtak e pontrendszer felhasználásával.

A linkelt kritika alatt több észrevétel is olvasható, de ezektől függetlenül már korábban akartam írni a témáról.

Mindig ellenére voltam - és azt hiszem, vagyok - a pontozásnak. Az LFG novellapályázaton sem pontoztunk,  nem is volt rá szükségünk. Igaz, a zsűri sem állt olyan sok tagból, hogy az esetleges nagy véleménykülönbségeket ilyen "objektív" módszerekkel hozzuk közelebb, "fájdalommentessé" téve a végső sorrend megállapítását.

A pontrendszer nélkül ugyanúgy lehet és kell véleményezni, még egy többtagú zsűriben is, főleg, ha nincs sok történet nevezve. (A Zsoldos esetén a "kiesik a legnagyobb és a legkisebb pontszám" elvét sem igazán értem, mi szükség rá, de ezt kritizálták már éppen elegen, és ráadásul nem is ez a legnagyobb gond a díjjal).

Ugyanakkor az SFmagos Zsoldos értékeléseket elnézve a két szerkesztő ízléséről sokat elárultak a pontszámok, talán elvárásaikról is, miközben eléggé "összehasonlíthatóvá" tette kettejük véleményét. Megneveztek néhány művet is, ami szerintük 10 pont (novellának A. C. Clarke: Isten kilencmilliárd neve), és ahhoz mérten adták a magukét. Szinte alig volt nagy eltérés a pontszámaik között. Ugyanakkor kétlem, hogy a szerintük első három helyezett sorrendje másként alakult volna, ha egyáltalán nem alkalmazzák orka pontrendszerét: enélkül is meg tudták volna határozni, melyiket tartják jónak és miért.

A cél a pontozással, azt hiszem, az lehetett, hogy keretet adjanak az 1-10 pontnak (és így egy esetleges jövő évi értékelés is meglehetősen összevethető lesz az ideivel), amit más esetekben más értékelők rendszerint csak "oda vetnek", és nem tudjuk, kinél mit takar egy-egy pontszám, és mik a viszonyítási alapok. A fentebb linkelt kritikánál Gulandro is megadta végül, és így már alighanem érthetőbbek a Zsoldos értékelésekhez képest adott magasabb pontszámok. (Mert azt én sem hiszem, hogy a legalább két évvel ezelőtt egy kötött világ pályázatára írt fantasy novellák 2-3 pont átlaggal túlszárnyalják a tavalyi sci-fi novellákat).

Szóval orka rendszere, ezúttal emelkedő sorrendben:

1. Különösen erőtlen és ötlettelen alkotás, amely kellemetlen emlékeket hagy

Azt mondják, hogy egy írásműre legalább kettest kell adni. Mert hogy dolgozott vele szegény szerző. Orka azonban - helyesen - nem foglalkozik az írók lelkével. Egy pont jár a nulla helyett, mert egyáltalán megírta. Ez is több, mint a semmi.

2. Alapvetően rosszul, gyengén kivitelezett, sablonos mű

És

3. Komolyabb hibákkal és hiányosságokkal küszködő írás

A kettő között én nem érzékelem a különbséget. A komolyabb hibák és hiányosságok = több sebből vérzik = alapvetően rosszul kivitelezett. Csak a pontszám árulja el, hogy a kritikus saját belső érzéke szerint adott mű "egy fokkal" jobb vagy rosszabb annál, mint amit egy tíz pontos skálán adhat. Ugyanis itt aligha lehet viszonyítási alap a legjobb: a tízes olyan elérhetetlen magasságban van, hogy 2-3 pontos írás esetén össze sem hasonlítható a kettő.

4. Az átlagosnál kevésbé kidolgozott, nem túl olvasmányos írás

És

5. Az átlagosnál némileg jobb, olvasmányosabb mű

Talán ez a két pontszám a legérdekesebb, nem csak azért, mert a többség e pontokkal kellett, hogy beérje a Zsoldos értékeléskor, hanem mert valójában a skálát elnézve is ez az ÁTLAG. A középszerűség, amiről négy részes blogbejegyzést írtam hónapokkal ezelőtt (lásd az elhantolt kutyás címkét oldalt). A pontszámokhoz fűzött szöveg azonban ezt kikerüli: átlagosnál kevésbé, átlagosnál némileg jobb. Emiatt a két pontszám között szerintem áthidalhatatlan és indokolatlanul nagy szakadék keletkezett. Ellenben, ha kivennénk belőle az átlagosra utalást, ez a távolság oldódna.

A legnehezebb ugyanis a középszerűn belül értékelni - én ezt valahogy így kategorizálnám:
- ebből jó ugyan nem sült volna ki, de nem is értékelhetetlen mű;
- jól megírt, de unalmas, felejthető;
- ebből lehetett volna már valami, de hiányérzetem van.

6. Kellemes olvasmány, határozottan pozitív összhatással

Főleg oldani volna érdemes a 4-5 pont közötti különbséget, mert valójában ez a 6. pont is még az átlagost (középszerű felső határa) jelöli. Ezek tipikusan olyan írások az én szememben, amiket jó érzéssel tettem le, azonban egy idő után elhalványul az emlék, nem tesz mély benyomást - ezért a 6 pont.

7. Jól megírt, igényes alkotás

Ezt is nehezen tudom elválasztani a 6. ponttól: valahogy az a helyzet, mint a 2-3 esetén, csak a pozitív tartományban (lásd kritikus belső érzékelője). Rendszerint még ez is az a kategória számomra, ami az adott pillanatban szórakoztat, de egy idő elteltével nem tudnám felidézni a művet. Még a hangulatát sem.

És ami innentől jön, az a jelenleg alig elérhető kategória a magyar SF/F-t olvasva. (Látok belőle eleget, hogy ezt meg tudom ítélni, beleértve a saját írásaimat is).

8. Kiemelkedően hatásos és ötletes mű, emlékezetes élmény

Egy kezemen meg tudnám számolni, hány novella hatott így rám magyar fantasztikus szerzőtől (regényről nem is beszélve). De valójában ez nem rossz arány a volument tekintve. Külföldiből (angolszászból) azért van több, mert ők létszámuknál fogva egyszerűen többen vannak, így többet írnak (a szar is arányaiban növekszik persze).

Kíváncsi lennék, hogy akik szerint a magyar SF átlaga eléri ezt a szintet (és nem csak az 5-ös körül mocorog), hány emlékezetes olvasmányt tudnának felsorolni, olyat, amit őszintén tudnának mondani, hogy na, ez minden körülmények között, maradéktalanul és mindent vitt. Aminek a cselekményét, a szereplőit, a mondanivalóját, de legalább a hangulatát fel tudják idézni (és nyilván nem azért, mert annyira félelmetesen gagyi volt). Gúglizni, polcról levenni és beleolvasni nem ér. Azonnal felbukkanó címek, időről időre, akaratlanul felidéződő művek, amik hatására beindul az agyunk, amik akár megihletnek, vagy szívesen, érdeklődéssel olvasnánk újra - na ezek tartoznak szerintem ebbe a kategóriába.

Persze tudom, ez is roppantul szubjektív, és könnyű felsorolni címeket, szerzőket, hogy na ezek. Miközben másik ember számára nem mondanak semmit sem.

Kinél "az igazság"? Aki hangosabb? Vagy a többségbe kerülő azonos vélemény számít? Szerencsére van még két pont ezen a fránya pontrendszeren:

9. A zsáner meghatározó, irányadó írása

És

10. Mesterien megírt, korszakalkotó, szinte hibátlan alkotás

Orka SF-F-re alkalmazott pontrendszerében ez a két kategória egyszerűen nem osztható ki valós időben, és emiatt ez a kettő "már-már valóban objektív" - feltéve, ha a kritikus is belátja ezt a szándékot, hogy szinte ízléstől függetlenül mit kell korszakalkotónak tekintenie. Egy-két évtized távlatából ugyanis már látható, hogy valamely mű hatást gyakorolt-e más írókra, olvasói szokásokra, vagy sem. Mondok egy példát: szerintem ilyen a Hyperion. Tetszett? Nem tetszett? Na és? Vitatja-e bárki, hogy korszakalkotó mű?

(Persze felmerül az is: vajon egy korai, a hazai viszonyokat elnézve kétségtelenül meghatározó Mágus-regény értékelhető-e 10. pontosnak, miközben Martin regényciklusára mondjuk én jelenleg 9 pontot adok, mert még nem tudhatom, valóban korszakalkotónak bizonyul-e, sőt, hogy egyáltalán befejezi-e, és mennyi bakival...).

Egyébként itt sem egészen elválasztható az irányadó-korszakalkotó megjelölés: a kettő jóformán ugyanazt jelenti. Ezt pedig nem lehet azonnal megmondani egy regényről a megjelenése pillanatában. A regény szót használtam, ugyanis egy kisepika aligha gyakorol olyan elementáris hatást, mint egy trilógia, vagy akár csak egy regény. (Úgyhogy a novelláknak e rendszerben adott 9-10. pont már eleve nagyon gyanús).

A 10. pontot továbbá nem szabad úgy értelmezni (szerintem persze), hogy "na, az már művészet", eleve nem győződtem meg róla, hogy a zsáner képes ilyesmire, ha igen, akkor azt már nem hívják sci-finek vagy fantasy-nek. (Erről én már nem akarok vitázni, inkább lásd a 4 részes SFmagos cikkemet). Ugyanakkor talán elférne a 10. pontra egy olyan jelző, ami időtlenségre utal, arra, hogy újraolvasva sem fog enyhén avíttnak tűnni, amit csak azért nézünk el, mert egyébként a megjelenése hatalmas változásokat indukált.

Azt gondolom, ha bárki a jövőben alkalmazza ezt a pontrendszert, akkor azt valószínűleg nem úgy érdemes tennie, hogy megjelöli, neki személy szerint mi áll a 9-10. ponton, hanem ezek mellett legalább részben érdemes fejet hajtani az évtizedek óta elismert és nem véletlenül etalonnak, alapoknak tartott írások előtt. Mert ha a zsáner irányadó írásáról szól a 9. pont, akkor magasabb pontszámok érdekében nem vihetem lentebb a lécet (pl. egy antológiát a saját kiadója más könyveihez hasonlítok csupán). Az irányadó/korszakalkotó megjelölés nem (csak) a kritikus belső meggyőződését tükrözi, hanem tőlünk független, kevésbé vitatható időbeli és térbeli irodalmi hatást.

Az alkalmazáshoz pedig - a korrekt véleményezés érdekében - elengedhetetlen a szöveges értékelés.

Aki pedig a majdani véleményekből le akar magának szűrni valamit, akár olvasóként, akár íróként, az ne szemlélje önmagában a kapott pontot, külön az értékelést és külön a ponthoz fűzött mondatot, hanem mindhármat összességében értékelje.

Az SFmagos alkalmazás bizonyosan következetes lesz, főleg, hogy a Hugo-hét során főleg ugyanazok a szerzők fognak kritizálni; akik pedig csatlakoznak, igyekeznek hasonlóként gondolkodni a mércéről, így alighanem a pontszámok ténylegesen összehasonlíthatók lesznek a Zsoldos-jelöltekével. Azt még nem tudom, tanulságos lesz-e, tekintve, hogy az olvasások-kritizálások még folyamatban vannak. Ami szinte biztos, ismét elő fog kerülni az állandóan kiforgatott "angolszász SF, mint példa" vitája.

4 megjegyzés:

Hanna írta...

AZ Orka-féle rendszerben szerintem kortárs esetén a 9-10. pont ki sem osztható, ettől függetlenül látom létjogosultságát, hiszen korábbi művek megjelölésével, elemzésével érthetővé válik ez a két kategória is. A kettő között én árnyalatnyi különbséget érzek, lehet 9 pontos mondjuk egy Mélyállomás, 10 pont pedig az, ami maga is alzsánert indított el, vagy komplett témaforradalmat váltott ki, alapvetően megváltoztatta egy sci-fi elem megítélését, pl. The Female Man, Neurománc, Én, a robot.

Azzal mondjuk nem értek egyet, hogy a kisepika nem gyakorolhat akkora hatást, mint egy regény, sőt. A már emlegetett Clarke novella ilyen, de ilyen a Ködkürt Bradburytől (illetve tőle még lehetne sorolni jó pár novellát), a Magic for Beginners Kelly Linktől.

adeptus írta...

Bár egy időben én is ész nélkül pontozgattam mindenfélét, egy kritika esetében szerencsésebb, ha a leírtakból derül ki szerzőjének véleménye, nem egy pontszámból.

A pontozósdi akkor érdekes, ha sok művet kell összehasonlítani.

szs írta...

Nekem a ZSP szélsőértékmentesítése úgy tűnik, mintha azért lenne, hogy egy zsűritag ne lehessen elszabadult hajóágyú, vagyis a neki ellenszenves írást ne torpedózhassa meg, illetve ennek tükrözése pozitív irányban. (Mert hogy volt erre példa.) Ugyanis sokszor annyira egybefolynak a pontok, hogy igen kicsi különbségek döntenek és ha valaki lepontoz egyet, akkor az máris bukja az egészet.
Szóvak ilyen belső védelmi mechanizmusként van értelme, az más kérdés, hogy mi az, hogy erre egyáltalán szükség van/volt?

fairylona írta...

Irodalom estetében én sem szeretem a pontozást. A viták mindig ízlésről szólnak, a pontozósdi meg csak arra jó, hogy az objektívitás látszatát keltse. :)