2011. augusztus 29., hétfő

Megint egy kis egyveleg e-könyvről, cikkről

Az SFmagon olvasható a képzeletbeli antológiám első része (neki kéne fogni a másodiknak is), egyetlen vezérelvem az, hogy olyan novellákról írjak, amik megragadtak bennem, amikre évek múlva is emlékszem.

És ha már novellák, borzasztó nehéz lesz összeválogatni, kiválasztani azt a néhány történetet és regényt, amivel a magyar SF végrehajthatja első nagy dobását. Kik, hogyan, nyilvánosan vagy háttérben válasszanak? Azt hiszem, a kérdés sokakat foglalkoztat, mégis, több írótól hallom, nem akarja törni magát ezért az angol nyelvű megjelenésért. Pedig azért biztos jól esne nekik is egy kis felkérés...

Egy biztos, ha olyan novellákat és regényt fordítanak majd le, amit én őszintén kedveltem, fogok róla valami review-t írni. Aztán meg reménykedni, hogy a külföldnek is tessen, hogy ne érezzék úgy, minden szentnek maga felé...

Mert az igazi az lenne, ha egy külföldi írogatna jókat a magyar novellákról.

Aztán ott van még az is, hogy ami itthon jó, nagyra becsült, odakint - tematikailag - nem értelmezhető. Vajon mennyire írnának másként a magyar szerzők, ha már eleve azzal a tudattal állnának az íráshoz, hogy globális (angolszász) közönségnek szánják őket? Biztos, hogy ugyanazokat a témákat és úgy írnánk meg?

Az LFG-n a Valóraváltó pályázat sikerének híre alatt elfajult a vita az e-könyv-hagyományos könyv témában. Főnököm nem rég beszerzett egy Kindle 3-at, amit Jun távsegítségével be is üzemeltünk. Főnököm azóta - saját bevallása szerint - többet olvas, és most, a nyaraláskor roppant hasznosnak bizonyult ez a kis kütyü. Nem tudom, mi kell még? A nyomdafesték illata, az.

A vita egyik leghevesebb pontja volt, hogy az e-könyv vajon kiszorítja-e a hagyományos könyveket a piacról, és hogy ez természetesen nem történhet meg. Dél-Koreában papír alapú tankönyvek helyett e-olvasót kapnak a diákok, ezen a kis könnyű táblácskán lesz rajta minden: tananyag, kötelező olvasmány. Mit nem adtam volna egy ilyenért általános iskolában, amikor naponta cipeltük a suliba és vissza a több kilós hátizsákot! Emlékszem, hogy a nagyi fel volt háborodva (az unokák gerincének egészsége okán), annyira, hogy olykor nem engedte vinnünk az iskolatáskát, amikor hazavitt minket. Fogta, és maga hozta, mi meg öcsémmel versenyt futottunk a járdán, a kapuk mögött szaglászó kutyák "örömére".

Szóval ez az egész nagyon meg fog változni, akár akarjuk, akár nem, akár szeretjük az e-olvasót, akár nem.

Nincsenek megjegyzések: