2011. szeptember 11., vasárnap

Pohárkönnyezés a Várban

Na, hol kezdjük?
Szombaton már egy óra előtt a standok között lézengtünk a Budai Várban, bújtuk a térképet, és főként találomra válogattunk olyan, minél kisebb borászatok közül, amelyek nem a mi borrégiónkhoz tartoznak.

Részben sikerült is tartanunk a "fogadalmat", pécsi, villányi bort nem ittunk, de azért a Tüke Borház standját (egészen pontosan a Dél-Dunántúli Borturisztikai Klaszterét) többször is meglátogattuk. (Barátainkat pedig érkezési sorrendben terelgettük oda, így időről-időre visszatértünk).

A kutyák unták
Valamiféle szervezési hiba (?) okán a NAV-osokat találtuk a DiBonis helyén, a tiszt állítása szerint szerda óta vannak kint, és mindenki itt keresi a határon túli borászokat. Miután nem találják őket, legalább igen értelmes kérdéseket tesznek fel nekik. Mi is megtudtuk, hogy pl. nincs jövedéki adó a boron. További értelmes kérdések helyett aztán inkább távoztunk kóstolni.

Bősz Adrián borai
Két sorral lentebb Bősz Adrián még nem ért vissza szekszárdi (bátai) útjáról, hogy újabb rekeszekkel hozzon nedűt a standjára. (Végül vele este sem találkoztunk, de a prémium rizlinget megkóstoltuk, kitűnő!).

A Sebestyén Pince kínálatából
Elvetődtünk a szintén szekszárdi Sebestyén Pincészethez, ahol - az egyre melegebb idő hatására is - frissítő cserszegi fűszerest ittunk. Ők ajánlották az Orbán Pincészetet, amit (pontosabban akit) az egyszerre több borászatot bemutató Balatoni Borgaléria standján találtunk meg.

Ráböktem az árlapra, hogy nézzétek, ez az, mire megszólalt mellettem egy szimpatikus úriember, hogy "az én lennék". Orbán Gergely végigkóstoltatta velünk az egész repertoárt - a Brutal tényleg brutál! -, azonban két tételt nem hozott fel a várba, úgyhogy már csak ezért is el kell mennünk Balatonrendesre! Örömmel mesélt fáradságos munkájáról, az őzekkel folytatott küzdelméről, fejtésről, pohárkönnyezésről (szép kifejezés, a borász saját találmánya), és szívesen várja a kezdődő szüretre az önként jelentkezőket (csak ígérjétek biztosra, mert tényleg munka lesz a munka).

Aminek nem jut eszembe a neve
Ezután egy rövid mátrai kitérőt követően (ha lelőnének sem fog eszembe jutni ez a tétel), következett a legmókásabb címkéket viselő Miklóscsabi. Rajnait ittam, nagyon fincsi volt (Csók a családnak). De akad még Marylin Mórról, Demi Mór, Blanc és Blancné...

A legvidámabb stand
A Villányi-korzón (mert hogy az itteni régióból a villányiak elfoglaltak egy egész utcát) megtudtuk a nullás szondafújás titkát, és meglepően finom bonyhádi borokat (Danubiana rozé és zöldveltelini) tukmáltak ránk, és milyen jól tették. Ungi később a Hunnia teraszára is elkalauzolt minket, és egy pohár pezsgő mellett beavatta csapatunkat a pezsgőgyártás kulisszatitkaiba.

A kallódó Gyöngyöző
(Itt láttam egy kallódó palack Günzer Gyöngyözőt! Két hónappal ezelőtt Villányban, a borászatnál helyben már nem lehetett kapni).

Sült kolbászt is ettünk
Toltunk egy kis tökipompost, megküzdve a darazsak hadával - délután ötre járhatott az idő, és most már érződött, hogy egyre többen jönnek fel a fesztiválra. A Szöllősi Magnus Cuveéjét követően Csillával elvonultunk beszélgetni (a biztonsági őrök pedig másodjára állítottak fel minket, hogy sem itt, sem egy másik helyen nem lehet ücsörögni, persze mindkét helyszínre azonnal visszatelepedtek az újonnan érkező emberhordák, mi meg lecsüccsentünk a virágágyások peremére).

Csinnadratta
Részemről ennyi ivás tulajdonképpen elég is volt - nem volt sem túl sok, sem kevés, be nem rúgtam, nem is volt cél (sosem az :D), sok értékes, emlékezetes bort (és egy pezsgőt) kóstoltunk -, de hátra volt még egy tervem. Újabban kadarka mániám van, legutóbb, a 30 km-es túránkon (fényképes beszámoló coming soon) útba ejtett Vylyannál ittam nagyon finomat, most a Sebestyénékhez tértünk vissza. A "sima" (mazsolás-aszaltmeggyesnyamnyamnyam) kadarjukat választottam, nem bántam meg, nagyszerű zárása volt az estének.

Lefelé menet még készítettem néhány fotót az éjszakai Budapestről (azt hiszem, teljesen érthető, miért szeretik ezt a várost a külföldiek), épp egy futóverseny szaladt át a Lánchídon. Az oroszlánok után úgy harminc méterre egy öngyilkosjelöltbe futottunk, a lány zokogott, meg dülöngélt, az is csak nagy nehezen derült ki, hogy magyar, nosza, visszaszaladtam a hidat még mindig lezárva tartó rendőrökhöz. Ők azonban nem csipkedték magukat, ellenben amikor visszaérve mondtam a lányt pátyolgató fiatal párnak, hogy már szóltam a rendőröknek, az öngyilkosjelölt egy percen belül meggondolta magát. Azért hosszan néztünk utána, míg letámolygott a hídról...

Szóval a várban lehetett szavazni a kedvenc borra, ám ha a fentiek közül választanom kellene, nehéz dolgom lenne. Mert mindegyik másért.

Nincsenek megjegyzések: