2011. október 17., hétfő

Hajnal


Egy régi, magányról szóló festményem és egy tavaly nyári akvarellemen megjelent helyszín egybegyúrása szénnel, akvarellpapíron.

9 megjegyzés:

Abdul írta...

ez egy egész történet. kalap le. :)

Jud írta...

Szokták ezt mondani a rajzaimra. :)
Írd meg, Abdul!

brainoiz írta...

Valóban, kalap le! Hangulat, város, történet egyben.

Vaszilij írta...

Ez nagyon tetszik, gratulálok!

Jud írta...

Örülök, köszönöm! :)

fairylona írta...

Nagyon szép!

Rhewa írta...

Ha megengedsz egy bevillanást; ahogy nézem a festményt, mintha a figura szívesebben lenne a városon kívül, egyedül, mint odabent a toronyházak között. A város sűrű levegőjű, zsúfolt, zárt és fojtogató. A nő tartása azonban, zsebre dugott keze ellenére, oldottnak tűnik vagy mintha nem tudná még eldönteni, hogy felszálljon-e a városba vezető buszra -ha jól láttam, egy megállóban támasztja a korlátot-, vagy inkább visszaforduljon. Nekem ez önként választott magány szabadságát sugallja, illetve a saját döntés felelősségének tudatát és súlyát.
Csak úgy eszembe jutott :)

Jud írta...

Andi, nagyon örülök az ilyen "elemzéseknek", és pont ugyanez az oka, amiért nagyon nem szeretem, ha arra kérnek, én mondjak valamit a képeimről. Meséljék el a nézők, mit látnak!

Rhewa írta...

Remélem, amint az időm engedi, sort keríthetek még hasonló megnyilvánulásokra :)