2012. február 21., kedd

A jel

Ez az időszak most elég durva, már ami a munkát illeti, sokkal kevesebb a szabadidőm, és olyankor is nehéz nem a munkán agyalni. (Most már konkrétan azt sem tudom elképzelni, miként férne még ebbe bele az madjar SF élet... Átfogalmazom. Miként fért bele eddig?!).

Kikapcsolódást kellett találnom, és bár a sport jónak tűnik, az időjárás ezt most kevéssé teszi lehetővé, ráadásul nálam nem működik, hogy majd "kifutom magamból". Fizikailag lefáraszt az intenzív mozgás, ami alapvetően kellemes, de futás közben is hajlamos vagyok elkalandozni. (Tudom, figyelhetnék pl. a légzésre, meg az erőbeosztásra). Ugyanúgy elkalandozok festéskor is (ahelyett, hogy jobban figyelnék a színkeverésre, fényekre - csak olyankor kalandozok kevéssé, ha beállítást festek, míg ha fejből, a veszély jóval nagyobb).

Egy valami van, ami megfigyeléseim szerint olyan mértékű, folyamatos koncentrációt igényel, amikor is lehetetlen az elkalandozás. Ez pedig a regényírás.

Ehhez képest állandóan kifogásokat keresek (és persze találok), most takarítani kell, most mosogatni, most elpakolni, ma már épp eleget ültem monitor előtt, blogot kéne írnom, mert elhanyagoltam stb. Pedig ezek általában, akkor és ott, amikor írhatnék, mind nagyon ráérnek. Az egész abból a belső ellenállásból táplálkozik, amin elvileg a Brande-féle gyakorlatok segíthetnek, de a gyökere az a "para", hogy jaj, vajon sikerül-e úgy, ahogy szeretném, nem kéne még egy kicsit tovább forgatnom magamban az ötletet? És egyébként is... REGÉNY, több százezer leütés, amit tervezni kell! Nem lehet csak úgy elkapkodni...

...így hát kivonatolni kezdtem (igen, ez is csak kifogástalálás) Ansen Dibell írástechnikai könyvét (Plot), és vannak hasznos részei, és van, amit már ismerek (némileg más megközelítésben) Monica Wood Descriptionjéből, és már nem is gondoltam, hogy ez a könyv nekem annyira hasznos lesz, amikor váratlanul szembejött a JEL...

"You'll hardly be able to wait to start working out your ideas on paper, embodying them in scenes, listening to your characters talk.
Don't wait.
Start now."


...és akkor megnyitottam egy új doksit.

2 megjegyzés:

Hanna írta...

Figyi, a plotos előadássorozat az a Plot kivonata tulajdonképpen, megfejelve a Nancy Kress-féle Beginnings, Middles & Ends-zel. Ne végezd el újra a munkát! :) Ha nincs meg, elküldöm majd...

Jud írta...

A kivonatolást nem viszem túlzásba, ill. emlékeztem én rá, hogy ebből a könyvből is dolgoztunk anno. :P
Viszont van kedvem elolvasni angolul. :D
A plot kivonat nincs már meg, sem a kiegészítés (valahová eltüntettem az összes régi írókörös workshopot...), szóval küldd el. Köszi!