2012. március 18., vasárnap

Filmes gondolatok

Több nagyszerű filmet is láttam mostanság, íme néhány gondolat róluk.

Volt egyszer egy vadnyugat
Valójában egyszer (kétszer) régen láttam már, és most megállapítottam, hogy bizony, időnként újranézendő. Fájó, hogy ma már nincs igény erre a stílusra nagy amerikai szupermoziprodukciók esetén, mármint a lassú, leíró jelenetekre, a minimál (ámde frappáns) párbeszédekre... Ami különösen tetszett, a felépítettsége, hogy mindent olyan szépen és alaposan átgondoltak, kiforgattak tipikus western alapötleteket, az információ adagolását pedig tanítani lehetne belőle. És közben a poros arcokban csillogó, világos szemek közel képei az ember agyába égnek.

Brokeback Mountain
Egy barátnőm azt mondta A zongorista láttán, hogy a nagy tanulság az, ha eljön a legsötétebb perc, hagyj hátra mindent, és menekülj. Ez a film viszont megmutatja, hogy vannak helyzetek, amelyekből nincs kiút. Ez a film két ember története, akiknek - foglalkozásukból, örökségükből, szegénységükből stb. adódóan - nem volt választási (menekülési) lehetőségük a társadalomnak és az országnak abból a(z intoleráns) szegletéből, amelybe születtek. Választásukkal azonban ugyanúgy boldogtalanná tették közvetlen környezetüket is. Két dolgon nem lepődtem meg, az egyik, hogy a film alapjául szolgáló novellát írta, és hogy Heath Ledger tényleg nagy színész volt.

Bibliotheque Pascal
Többszörös hátrányból indult nálam ez a film, aztán nem rég az Index Indavideójának hála egyszerűen kattintottam, és... ott ragadtam a monitor előtt. Az eleje lassú volt, de a jelenetekben mindig akadt valami, ami miatt nem bírtam abbahagyni, a közepétől pedig már teljesen magával ragadott. Gyönyörűen fényképezett, szépen felépített, jól adagolt történet ez is, olyan módon, amit (talán, remélhetőleg) érthet nyugat- és kelet-európai egyaránt. Az SFmagon Adeptus írt a filmről. A zenéje is nagyon tetszett, semmi sem lógott ki, és hiányérzetem sincs, az utolsó jelenet pedig egyszerűen letaglózott. Azóta is sokszor eszembe jut.

A hatalom árnyékában
George Clooney és az aktuális szépfiú (okát még nem fejtettem meg) Ryan Gosling főszereplésével készült színmű adaptáció olyan, mintha Az elnök emberei sötét oldalát néztem volna. (Az említetteken kívül két másik kedvenc színészem is játszik a filmben, Philip Seymour Hoffman és Paul Giamatti). A makulátlannak mutatkozó, leendő elnökjelölt és a szimplán csak törtetőnek tűnő választási szakember egyáltalán nem azok, mint amiknek látszanak, ugyanis sokkal aljasabbak. (Az elején valószínűleg mindkét színész láttán feltételezi a néző, hogy ők csakis jófiúk lehetnek, pont, mint Fonda esetében a Volt egyszer egy vadnyugatban, aztán tessék). A vége itt is üt.

1 megjegyzés:

acélpatkány írta...

Na, akkor egy film ami választ ad két kérdésedre: Drive. Megtudod, hogy vannak még lassú, leíró, ámde brutális erejű filmek napjainkban is, és hogy Ryan Gosling miért az aktuális nagyágyú (itt mondjuk nem a szexiségére építenek, az a Crazy Stupid Love romkomja vagy a Blue Valentine).