2012. április 10., kedd

Elmélkedések a konyhaablakból (nem csak Az éhezők viadala kapcsán), avagy már megint nők és SF

Egyik héten válaszút elé állítottam Woofot, vagy elmegyünk sörözni, vagy elmegyünk moziba, megnézni Az éhezők viadalát. Amikor kijöttünk a plázából (igen, onnan), közölte, hogy "legközelebb a sörözést választom." Én meg elkezdtem nevetni, mert vetítés közben néha azon gondolkodtam, ha már én is unom, akkor vajon ő mennyire szenved?

Szóval nem vagyok lenyűgözve, és mivel több forrásból azt olvastam, a film még így is jó érzékkel vágott ki felesleges-elnyújtott részeket a könyvből, a regényen biztosan halálra unnám magam. Nem állta ki az "agyalás-próbát" sem, azaz be kell valljam, sajnos az égvilágon semmiféle hatással nem volt rám a film, nem jutnak eszembe jelenetek, jó mondatok.

Viszont egészen véletlenül belebotlottam egy blogbejegyzésbe, amelyik azt taglalja, ha az alaphelyzet az, hogy disztopikus jövőben, gonosz, diktatórikus társadalomban, brutális közegben boldogulni akar egy fiatal hős, az lehet szép és jó, de a főszereplőt inkább cseréljük le fiúra. Az indok a régi: SF mozira fiúk ülnek be, csajok nem, viszont fiúk nem fognak beülni olyan SF-re, aminek a hőse nő. Todd Alcott összevitatkozott az executive producerrel (aki nő volt), és példákat hozott, védve a hősnők érvényesülését, hogy igenis, vannak kasszasikerek, SF-mozik, amelyeknek a központi figurája nő. Például Terminátor, Alien vagy Az ötödik elem... és most Az éhezők viadala.

A sort bizonyára elég hosszan lehetne folytatni, meggyőzve magunkat arról, hogy az említett producer(nő) téved.






Valójában mindegy, mennyi sikerfilmet sorolnánk fel, az ilyen producerek azt mondanák rá, hogy az az adott mű egyedi és megismételhetetlen, különleges helyzet volt, ráadásul női főhőst foglalkoztató film esetén az esetleges bukást - ami férfi főszereplővel is ugyanúgy megesik, ugye - azonnal a főszereplő nemének tulajdonítják. Miközben, ha férfi főszereplős film bukik, senkiben sem merül fel, hogy azt a főszereplő nemére fogja.



Csak ez az egész nem ilyen egyszerű, már ami a zsánert és a nemekkel való egyenlő bánásmódot illeti.

A szemfülesek mostanra kitalálhatták, mi a közös a fenti képkockákban. Hogy mi a közös általában (szinte mindig?) azon kaland-SF-F történetek (különösen zsáner sikerfilmek) esetében, amelyeknek (egyik, ha nem az egyetlen) központi figurája nő. Jóval több (szinte kizárólag) olyan tulajdonsággal bírnak, amelyek férfi hősök jellemzői. Csak egy példa: Kara Thrace (Starbuck) karaktere az eredeti Battlestar Galacticában férfi szerep volt. Ahhoz, hogy ezt a közelmúltbeli BSG feldolgozásban ilyen módon (merészen) átírják, kétségtelenül kellett az általános hozzáállásra (női főhőst nem lehet eladni a zsánerben) elementárisan ható Ellen Ripley és Sarah Connor a '80-as években. (És ez most független attól, hogy a BSG-ben jórészt kiiktatták a nemi sztereotípiákra történő utalásokat).


Ezek a nők egytől egyig kemények (mondhatni tökösek), beszólnak, ha kell, ütnek, lőnek, vágnak, rúgnak, némelyikük azt sem bánja, ha férfinak nézik. Gyakorlatilag minden szempontból függetlenek. A túléléshez (egyáltalán, az általuk választott foglalkozáshoz/megoldandó élethelyzethez, ami tipikusan halálos veszedelem, bosszúmotívumokkal) férfias tulajdonságokra van szükség, tehát idomulnak, adaptálódnak, "férfivá" alakulnak. A férfivá alakulást pedig rendszerint tökéletes pofival, sminkkel és dögös testtel "leplezik".




A világ egyik legnőiesebb színésznője nem rég azt nyilatkozta, nincs annál nehezebb, mint egy heteró férfiakból álló közönséget arra rávenni, hogy azonosuljon egy női főszereplővel.* Azt hiszem, Meryl Streep is általános tendenciákról beszélt, én legalábbis biztosan. A "tézis" lényege: amennyiben a női főszereplőt kellően férfias tulajdonságokkal ruházzák fel, úgy a férfi közönség nagyobb eséllyel lesz vevő a történetre.

Kit tudja, mennyire igaz ez a kortárs filmművészetre és irodalomra, mindenesetre hatványozottan igaz a zsánerre.

Ha a nemiség kérdését feszegetjük, mindig akadnak mindkét nemből hozzászólók, hogy ők aztán nem így gondolják, bennük nincs előítélet. Jaj, ne már! Én, a "vérfeminista" is ugyanazzal az előítélettel küzdök, ha a felállás: női karakter, ifjúsági mű, számlálatlan női rajongó, sőt, mindezek tetejébe még a szerző is nő. Az nyálas lesz, uncsi lesz, a karakterek vekengeni fognak, szemük előtt rózsaszín köd lebeg, aztán megint vekengenek, a harcjelenetek is "kislányosak" lesznek (mint amikor Az éhezők viadalában az elvileg kiskoruk óta kiképzésben részesülő fiúk-lányok vaddisznó módjára csörtetnek keresztül az erdőn), és mindez végződik naplementébe lovaglással, miközben a hajukat fújja a szél. A téma itt jött elő legutóbb, kommentekből idézek:

"Szóval ez és az ismertetőbe taglalt szerelmi szál engem már elborzaszt a könyvtől. Valahogy az az érzésem a borzalmas „alkony” sorozat óta meg szaporodtak az sf fantasyba erőltetett szerelmi történetek, amiket én igazából nem szeretek és akkor finom voltam. (...) Nem az a baj hogy belerakják [a szerelmi szálat], ha nem, ahogy, na, az nagy baj. Főleg amikor már az Sf fantasy csak díszlet és nem több, ami előtt megy a szerelmi nyűglődés. Ha netán még is szerepe van az Sf hátérnek, akkor azt is csak arra használja az író (nő) hogy a szerelmi szálat bonyolítsa."

"Elég csak a borítóra ránézni, hogy ne érdekeljen, és hogy tudjam: egy újabb romantikus lányregényről van szó."

"Már az Éhezők viadala ajnározást is túlzásnak éreztem, de úristen, ezt már tényleg ne!!!" 

Az az érzésem, hogy e kommentek tipikusak, és mint ilyenek, olcsó általánosításra rendkívül alkalmas megnyilvánulások. Nem jöttek volna létre akkor, ha a regényt nem nő írja, hanem férfi, ha a borítón nem egy nő látható, utalva ezzel a női főhősre, a női szemszögre, ráadásul úgy, hogy a nő kezében nem látunk sem pisztolyt, sem shotgunt, sem pedig félig elszívott cigarettát. Másfelől egy férfi (SF-F) író "büntetlenül" írogathat ugyanolyan giccses szerelmi szálat (ill. elcseszett harci jelenetet), sőt, egyenesen arra alapozhatja a regényét (tipikusan férfi főhőssel persze), nem fogják felróni neki még akkor sem, ha annyi szerepe lesz az SF háttérnek, hogy tovább bonyolítsa a szerelmi szálat. Ha egy férfi ír románcról, azt szenvedélyesnek tartjuk, ha egy nő, szenvelgésnek; ha egy férfi ír hiteltelen harcjelenetet, könnyen továbblépünk (sőt, talán észre sem vesszük), míg ha nő, ráfogjuk, hogy nem érthet hozzá, mivel nő, és nem arra gondolunk, hogy ugyanazért rontotta el, mint férfi kollégája: egyszerűen nem nézett utána.** Amint elolvassuk a szerző nevét a borítón, rögtön más lesz a tudat alatti tűrésküszöb a tudat alatt az író neméhez automatikusan társított sztereotípiák miatt.

Az SF-F filmek, regények, PC játékok főhősnői (tehát azok, akik központi karakterek, akik mellett a férfi szereplők inkább mellékszereplők) alapvetően férfiasak. Nők és férfiak egyaránt megnézik, elolvassák, játsszák - tehát fogyasztják ezeket, bennem pedig kialakult az az érzés, hogy a nők, mint főhősök, és a nők, mint olvasók, nézők, játékosok egyaránt "idomultak" egy bizonyos férfi nézőponthoz. Avagy ez az, amikor Meryl Streep azt mondja, a nők egyaránt képesek átélni férfi és női karakterek sorsát, ellenben a férfiak - jobbára - azokkal a női főhősökkel azonosulnak csupán, akik "férfias" helyzetben férfias módon viselkednek, cselekszenek. Valójában e nők megjelenése is férfias, amit pedig a férfiak valami döbbenetes módon szexisnek tartanak! (Avagy gúgli keresés: "top 10 SF heroines".)

Most komolyan.

The Xenomorph Killer

Véletlenszerű hölgyek az internetről

Vonatkoztassunk el egy kicsit attól, hogy Sigourney Weaver mint filmszínésznő szexis. Lássuk benne Ellen Ripley-t, mint "top 10 SF hősnőt". A valóságban a független, szép és okos nőktől a férfiak általában menekülnek, pedig hol van ez attól, hogy az illető hús-vér hölgyek kezében shotgun vagy kard villogna, miközben xenomorph agydarabok csorognak a karjukon és a dekoltázsukon. Éppen egy férfi mesélte nekem nem is olyan rég, hogy az ismeretségi körében egy egyedülálló, okos és szép nő idővel már nem közölte alapvetően férfiasnak elkönyvelt foglalkozását, mert amint elárulta, az addig vele szívesen ismerkedő férfiak hirtelen egy lépés távolságra váltottak. Sőt, igazából magam is tapasztaltam ezt (mivel az én foglalkozásomat is férfiasnak tartják). A férfiak a valóságban viszolyognának Ellen Ripley-től, ha Ellen Ripley az ismeretségi körükbe tartozna.

Vissza az azonosulás kérdéséhez, avagy miként viszonyul a férfi közönség általában a többi, nem Ripley-típusú női szereplőhöz? Azokhoz, akik nem hangadók, inkább elszenvedői az eseményeknek, vagy háttéralakok, akik ugyanúgy borzalmas dolgokon mennek keresztül, emberfeletti erőfeszítéseket tesznek, hogy támogassanak valakit, pl. éppen a férfi főhőst? Streep szerint a férfiak egyszerűen kedvelik őket, "beléjük szeretnek", de nem fogják látni a történetet e karakterek szemével. 


Sőt. El sem tudják képzelni (de még nők sem feltétlenül), mi lehet az a "női szemszög". Úgyhogy mondok egy példát.

Milyen volna Az éhezők viadala Katniss Everdeen (névtelen) anyjának szemszögéből? Mielőtt rávágnánk, hogy unalmas, nézzük meg közelebbről ezt a karaktert és a helyzetét.

Egy asszony, akinek meghalt a férje, idegösszeroppanást kapott, az egyik gyermeke tizenkettő, a másik nagylány, előbbi gyámoltalan még, utóbbi eltávolodott tőle, és a legrosszabb, hogy elveszítheti mindkettőt. Igazságtalanul, aljasul, és mindezek tetejébe, ha akarja, még végig is nézheti a halálukat, amelyen majd ostoba emberek milliói fognak roppant jól szórakozni. És aztán Katnisst el is veszíti, és neki - számolva azzal, hogy a nagylány sosem tér haza - szembe kell néznie szegénységgel, magánnyal és a lehetősséggel, hogy a kisebbiket is elveszik tőle akár egy év múlva.

Nincs ebben konfliktus? Nincs ebben tét? Nincs benne a jellemfejlődés, a talpra állás-szembeszegülés igénye (ígérete) nagy adag erkölcsi fölénnyel megspékelve? Nincs benne mondanivaló? Nem küzdenek-e szülők (nők és férfiak!) milliói "hasonló" félelmekkel (gyermek-szülő kapcsolat; megbocsátás; elengedés; gyermek elvesztése; házastárs elvesztése)?

A névtelen anya kezében sem kard, sem pisztoly nem lesz, nem hord trikót melltartó nélkül, amire ráragadt a sivatag pora, meztelen karján sem csorognak xenomorph agydarabok. Ő volna az igazi női főhős, az utolsó porcikájáig, leheletéig, ruhája szegélyéig és a konyhaablakig, amelyben áll, és várja haza a gyermekét. Miért az az általános hozzáállás a zsánerben, hogy ez nem érdekes, hogy e témáról nem lehet jó sci-fit vagy fantasy-t forgatni, írni, nézni, olvasni?

És mielőtt valaki félreértené, nem, nem azt akarom mindezzel mondani, hogy a nőknek vissza kellene térni a gyűjtögető életmódhoz a vadászat helyett, sőt. Itt csak megint arról van szó, ha egy nő érvényesülni akar, akkor kénytelen úgy viselkedni, megjelenni, cselekedni, mint egy férfi (legalábbis általában az SF-F művekben, különösen filmekben), máskülönben tojnak a fejünkre, a problémáink elbagatellizálhatók, lesöpörhetők az asztalról (azzal az indokkal, hogy nem izgalmasak, nem fontosak, nem eladhatók stb., jóval azelőtt, hogy alaposabban megvizsgálnák azokat). És ezt nem csak férfiak, de nők is így gondolják.

Nem vesszük észre, hogy pisztollyal, karddal a kezünkben, hangsúlyozva fényesnek tűnő függetlenségünket, nem jutottunk közelebb az egyenlő bánásmódhoz (a kölcsönös megértéshez, egyáltalán az egymás problémái iránti érdeklődéshez). Ehelyett lényegében mi, nők semmi újat nem teszünk, csak ismét alkalmazkodunk tudatos és tudat alatti elvárásokhoz (most éppen a sci-firől és fantasyről, annak közönségéről kialakult sztereotípiákhoz). Felnő(tt) egy olyan SF-F kedvelő generáció, amelynek nőtagjai alaposan megtanulták ezt (köztük én is), és nem vagyok benne biztos, hogy ez jó, mert ők is éppúgy el fognak siklani a bizonyos másféle nézőpontok felett, mint a férfiak, ahelyett, hogy a másik nemet és saját magunkat is megtanítanánk az átélésre.



*Ennél már csak az volna nehezebb: rávenni ugyanezt a közösséget, hogy azonosuljanak egy meleg férfi főszereplővel.
**Ez az aljas, "hímsoviniszta" hozzáállás fordítási hibák felrovásakor is működik: "Gálla Nóra nyilvánvalóan nélkülöz bárminemű természettudományos vagy mérnöki végzettséget – akkor tudná, hogy pisztoly és revolver az nem ugyanaz, nem írná le, hogy „aknakioldó”. Egy ilyen szöveget talán nem ilyen hátterű fordítónak kellene adni, vagy legalább valakinek XY kromoszómaelrendezéssel."

27 megjegyzés:

Nihil írta...

Ehhez hasonlóról írt nemrég N. K. Jemisin: http://nkjemisin.com/2012/03/theres-no-such-thing-as-a-good-stereotype/

Nihil írta...

Ja, az Éhezőkre meg a húgomat akartam volna elvinni, elvégre lent volt Szegeden, és régen voltunk már... de tanulnia kellett.

sezlony írta...

Egyszerűbbnek látom a problémát. A zsáner (könyv vagy film, mindegy ebből a szempontból) isteníti a kalandot, az izgalmakat, úgyhogy a főhős kalandozzon. Ha nő, ha férfi.
Gondolom, nem kell ecsetelni, hogy férfitársaim 95%-a - magamat is beleértve - épp úgy alkalmatlan lenne a hősködésre, xenomorph-irtásra és a többire, mint a nem hipermaszkulinra fazonírozott nők. A férfi főhősök is eltávolodtak az átlagembertől, nyilván ezért szeretjük olvasni-nézni őket, ha már modern korunkban se kardfogúak, se laposfejű hordák nem fenyegetnek, pedig biológiai igényünk az lenne rá.

Más kérdéskör, hogy a női íróknak-fordítóknak-főhősöknek csakugyan magasabbra teszik a lécet az olvasók-nézők.Fogalmam sincs, hogy lehet tenni ellene, lehet, hogy sehogy.

Sigurney meg nagyon klassz csaj! :)

Névtelen írta...

Most alaposan magamba szálltam és azon kaptam magam, én is benyalom gyakran, egy nő csak úgy érvényesülhet egy sztoriban, ha nagyszájú, vagány, azaz tökös :P Pedig valójában van több oldal is, amin le lehet pörgetni egy sztorit és az sem sekélyesebb ennél.

Előítélet, mit neveléssel adnak tovább nemzedékről, nemzedékre. Szocializációval és évek alatt lehetne ebből a jelenségből (kettős mércéből)kigyógyulni. Már az üzleti világban is azokat a női vezetőket ismerik el, akik férfiasan kemények, következetesek, szívósak. Férfiasan, nehogy véletlenül nőiesen merjenek viselkedni, mert oda a tekintély, a tisztelet :P

Nibela

Nihil írta...

"Ennél már csak az volna nehezebb: rávenni ugyanezt a közösséget, hogy azonosuljanak egy meleg férfi főszereplővel."

Speaking of which: http://hvg.hu/itthon/20120411_jobbik_tervezet

Jud írta...

Sezlony: meggyőződésem, hogy ez nevelés kérdése, méghozzá az első perctől kezdve.

Nihil, nagyon hálás vagyok a Jemisin linkért, sok érdekes más cikkre vezetett el, lehet, hogy kibővítem ezt a bejegyzést.

Ami a homofóbiát illeti:
https://twitter.com/#!/coyotetoo/status/144051325498425344

Attila írta...

Khm.

http://en.wikipedia.org/wiki/Susan_Sto_Helit
http://en.wikipedia.org/wiki/Granny_Weatherwax
http://en.wikipedia.org/wiki/Tiffany_Aching
http://en.wikipedia.org/wiki/Buffy_Summers
http://www.gunnerkrigg.com

onsai írta...

Kaptam egy érdekes linket:
http://www.youtube.com/watch?v=cYvG2SYaVEs&list=UUgP9ETA61mi7UwMbbkVsCSQ&index=3&feature=plcp

A srác stílusa mondjuk fura. :)

tapsi írta...

"A valóságban a független, szép és okos nőktől a férfiak általában menekülnek"

Az általam eddig látottak szerint ez azért így nem igaz, csak ha a a független, szép és okos nő pont ettől retteg, emiatt az emberi kapcsolataiban görcsös, és vagy egyáltalán nem képes nőként viselkedni, vagy erőltetetten "nőcis". De alapvetően egy kiegyensúlyozott, erős és okos nő körül azért bőven meg szoktak maradni a férfiak, akár még idősebb korában is.

Simon Hollódombi írta...

"az lehet szép és jó, de a főszereplőt inkább cseréljük le fiúra"

Tulajdonképpen ez az egyetlen mondat számomra a cikk lényege. Egészen egyszerűen felesleges bármit is elvárni ostoba íróktól és haszonorientált feldolgozásoktól.

Az irodalomnak vannak erős, reális nőábrázolásai, de nem a zsáner legalján kell keresni. Nem olyan művekben, amik plágiumvádaktól nyögnek - talán nem is valódi plágium okán, hanem egyszerűen azért, mert olyan szinten nem tudnak felmutatni semmit, hogy mindenkinek deja vuje támad tőle. Részemről sosem felejtem Anne Rice nő karaktereit a Mayfair boszorkányokból, sem Jordan (RIP) virtuóz nemi szerep paródiáit az Idő Kerekéből.

Summa summarium: jó ábrázolását bárminek csak jó szerzőktől szabad elvárni.

makitra írta...

Csak pár megjegyzés, illetve cáfolat:

A felhozott filmes példáid az én szememben nem állják meg a helyüket (legalábbis a legtöbb). Ellen Ripley valóban férfiasan viselkedik az adott helyzetben, de ha figyelmesen megnézed a filmeket, ennek ellenére nem felejt el nőnek, de legfőképpen anyának lenni. Mert az általános vélekedések szerint nem az anyaság a nő egyik legfontosabb attribútuma? Sarah Connort úgyszintén ez motiválja abban, hogy gyilkológép legyen. A Termitáror első részében például közel sem az a harcos amazon, aminek te itt be akarod állítani.

Starbuck egy teljesen más ügy: katonának lenni alapvetően még ma is férfi hivatás (hogy őszinte legyek, ezen nem feltétlen szeretnék változtatni). Márpedig egy többnyire férfinemű környezetben, ahol ráadásul folyamatosan az életedet teszed kockára, egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy a sminked miatt sírsz.
Egyébként férfiak között, akármilyen munkahelyen is dolgozz, muszáj vagánynak lenned. Lehet, hogy bennem van a hiba, de a szexista jellegű beszólásokat szerintem vagy a közönnyel vagy a vagánysággal lehet leginkább leszerelni, egyszerű képlet. Hogy ez persze mennyire jó vagy rossz, azt most nem tisztem megítélni.

Akár tetszik nekünk, akár nem, a történelmi hagyományok nem fognak elmúlni egy nap alatt. 200 évvel ezelőtt a nők még csak nem is szavazhattak. A hagyományos társadalmi kép még él az emberekben, bár lassan, de biztosan változik. És nem gondolom, hogy csak az erős női kép vált ki változást. De egyébként érdemes azon is elgondolkodni, hogy a férfiakban milyen változást indukálnak ezek a folyamatok. Számos kutatás foglalkozik azzal, hogy a férfiak elbizonytalanodnak a saját szerepükben a női emancipáció révén végbemenő változások miatt. Ez számomra egy átmeneti kor, amikor mindkét nemnek valószínű, hogy újra kell definiálni önmagát, a saját nemi szerepét. Ezt nem lehet csak és kizárólag női szemszögből nézni.
Az nyilván megint egy más kérdés, hogy eddig a férfiak a legkevésbé sem voltak rákényszerítve arra, hogy átérezzék a női karakterek sorsát egy adott műben. Nem csak azért, mert azok férfiasak voltak, hanem mert egyszerűen nem foglalkoztak vele. Mégis, ha belegondolsz, számos szépirodalmi (és nem szépirodalmit is) példát lehetne hozni, ami igazolja azt, hogy a férfiak is igyekeztek meghatározni a nőket és átélhetővé tenni a sorsukat (legutóbb például Ibsen Hedda Gablerjét láttam színházban). Ezért számomra kicsit leegyszerűsítőnek tűnnek azok, amiket leírtál.
Ebben a témában egyébként profitorientált hollywoodi stúdiókat példaként hozni éppen ezért kicsit öngólnak tűnik :). A független filmek között, sci-fi téren is, szerintem könnyen találhatsz olyan alkotásokat, amik árnyaltan foglalkoznak ezzel a kérdéssel is.

Egyébként meg egyetértek azzal a megjegyzéssel, hogy a szerzőn, alkotón is sok múlik, milyen képet tud kialakítani a női vagy férfi főhősről. És szerintem nem csak a női szerzők férfi alakjait érheti kritika, hanem a férfiak is csak nagyon ritkán tudnak hiteles női alakokat alkotni. De a jó szerző, legyen akár férfi vagy nő, általában sikerrel veszi ezen akadályokat is. (folyt. köv.)

makitra írta...

(folyt.)
Az Alkonyatot ebből a szempontból példának felhozni szintén érdekes. Az Alkonyat egy lányregény. Definíciójából is adódóan elsősorban lányoknak szól. Amellett még rossz is minőségileg. De egy regény alapján nem lehet megítélni a teljes női irodalmat, vagy legalábbis nem érdemes. Ha akarjuk vitatni, ha nem, vannak olyan regények, amik stílusuknál, mondanivalójuknál fogva elsősorban nőket érdekelnek, míg vannak olyanok, amik férfiakat. Nem tartom érdemesnek tagadni a nemi szerepek létét, azoknak funkciójuk van az emberek életében. Leegyszerűsítve: a lányok a pöttyös és csíkos könyveket olvassák, a fiúk meg a pelikán és albatrosz kiadásokat. És szerintem ezzel alapvetően nincs is baj. Csak meg kellene tanulni, hogy az élet általában nem ilyen könnyen definiálható.

És egyébként igen: a te szakmádat férfiasabbnak tartom én is, mint a sajátomat. Valószínűleg azért, mert több nőt ismerek a saját szakmámban, mint a tiédben. De ugyanezt nem mondhatom el pl. a bírókról. Azért megnéznék egy bírói kollégiumi ülés a Szegedi Városi Bíróságon, ahol csak elvétve akad férfi bíró… vajon ő hogyan néz szembe a női környezettel? Egy kicsit sajnáljuk őt is, ne csak a nőket és a női szerepek ábrázolását…

Jud írta...

Na, összegyűlt némi válaszra való. :)

Nem azt mondtam, hogy _egyáltalán_ nincsenek _női_ női hősök az irodalomban, filmvásznon, hanem azt, hogy a női szereplők problémáit férfi közönség alapvetően akkor éli át, ha a női szereplő férfias kihívásokkal küzd, és amely kihívásokra tökös megoldást vár el a (zsáner)közönség, jóformán nemtől függetlenül. Hiszem, hogy ez csak neveltetés kérdése, vagyis mindenkit meg lehet tanítani az átélésre, csakhogy manapság a nőket is éppúgy tanítani kellene rá, mint a férfiakat.

Tapsi: szép és okos, teljesen normális (nem erőltetetten „nőcis”) nőkről írtam, olyanokról is, akiket személyesen ismerek, és évek óta látom, mik a tapasztalataik. Furcsa, hogy a minap ismét hallottam ilyen esetekről, akik szintén elhallgatnák a foglalkozásukat… Kísérteties véletlenek volnának mind?
Persze, statisztikai adatokkal nem szolgálhatok a fiatal nők szingliségének okait illetően, lehet, hogy ki kellett volna tennem a demagóg címkét. :)

Simon: én nem tartom a zsáner legaljának az Alien első két részét. :D A gond inkább az, hogy ez a nőábrázolás (nőideál?), ami eddig valamiféle emancipációnak tűnt (avagy most már lehetnek nők is központi figurák, és ők is ugyanúgy tudnak pl. gyilkolni, mint a férfiak), valójában tévút.

Jud írta...

Makitra: a filmes példákban említett anyaszerep szerintem még csak nem is kísérlet arra, hogy azt mutassák, ezek a karakterek „nők” (ha igen, úgy sekélyes). Nem nők, mert a nők jellemzően nem ragadnak fegyvert, hogy anyatigris módján védelmezzék a gyereküket, nem lesz belőlük brutális gyilkos, mert...
...mert a valóságban jellemzően őket is eltiporják.
A filmkockákra pedig, amikben Sarah Connor szerepel, elég ránézni, attól kezdve, hogy még nincs is fegyver a kezében: egy megoldandó probléma tette olyanná, amilyenné (a forgatókönyv írója szerint).
A kihívás: megvédeni a gyerekét (ezt egy férfi is megteszi), de az út, amit választ, férfias. Egy percig sem a női attribútumai miatt (Sarah Connor, mint anya) lesz érdekes a nézők számára, hanem mert tökösen (férfimódra) viselkedik és néz szembe az ellenséggel.

Starbuck tényleg furcsa, nem bírtam végignézni a BSG-t, de azt a részt még láttam, amikor ****SPOILER ON ****őt is gyerek kihordására akarták használni, és egy orvos megvizsgálta, akkor volt bennem egy „jé, Starbuck nőből van” érzés, talán mert akkor és ott ki volt szolgáltatva. ****SPOILER OFF****

Szóval itt sem azt mondtam, hogy nők ne menjenek katonának, és ha katonának mennek, nem viselkedhetnek nőként (ez sem teljesen igaz, a kérdés szerintem ennél bonyolultabb), hanem azt, hogy a zsánerben ez egy teljesen általános, tipizált kép a nőkről. A karakter érdekes lesz, ha elég belevaló (annyira, amennyire azt egy férfitól elvárják sztereotípia szintjén), vagyis a női szereplők adaptálódnak.

Jud írta...

Tisztában vagyok azzal is, hogy a történelmi hagyományok (a berögzült sztereotípiák) nem fognak elmúlni egyik napról a másikra, éppen azért írok néha ilyen bejegyzéseket, mert elgondolkodom, és a kommentekből ítélve örülök, hogy mások is. :)
Ami a férfiak helyzetét illeti, én egyáltalán nem bánom, ha elbizonytalanodnak a saját eddigi szerepüket illetően, főleg, ha megnézem, mik azok (és miféle hagyományok élnek még mindig a Föld bolygó legnagyobb részén... Ha ez „átmeneti kor”, ahogy írod, az igen kevés országra vonatkozik, és jelenleg úgy látom, nem lehet elégszer - végre - női szemszögből is szemlélni a dolgokat. Magyarországon sem.)

A szépirodalmi (ellen)példákba azért nem mentem bele (erről kifejezetten írtam is pár mondatot a bejegyzésben), mert tudom, hogy _léteznek_, éppen Ibsen járt az én fejemben is, a bejegyzésben alapvetően a zsánerről gondolkodtam. A szó, amit használtál, viszont éppen a lényeg: _profitorientált_. Az, hogy ez a kép, amit az előszeretettel (és persze joggal) dorgált hollywoodi kasszasikerek a nőkről általában sugallnak, hamis. (A férfiakról is, de ez más kérdés; a férfiakról bennünk élő sztereotípiák szerint az ő kezükben a fegyver „normális”, míg egy nő esetében ez valahogy „szexi” lett, miközben a nők fegyver nélkül továbbra is alapvetően érdektelenek. A fegyver itt a férfias adaptáció szimbóluma).
És még mindig ott vagyunk, ha van is _női_ női szereplő akár egy független, a zsáner kliséitől mentes(ebb) SF filmben (ill. bármely kortárs alkotásban), az átélés kérdése a férfi közönség részéről nyitva marad.
Lehet, hogy ez az egész sarkítás, lehet, hogy ez az egész leegyszerűsítés (ez azért részben kényszerű, lévén blogposzt), de amióta olvastam Meryl Streep nyilatkozatát (amiben ő több évtizedes tapasztalatát summázta), a cáfolatot keresem. De nem találom, azóta sem, és én egyre inkább hajlamos vagyok hinni neki.

Mindez egyáltalán nem érinti szorosan a jellemzően és eleve inkább nőknek illetőleg eleve inkább férfiaknak szánt „vágykiélő”, „vágyteljesítő” műanyagirodalmat és műanyagfilmeket (ezért nem példálóztam velük). A gond ott van, hogy ebből is kialakult egy kivetíthető sztereotípia (lásd a linkelt Rossi-ismertető alatti kommenteket).

Jud írta...

Bírák, ügyészek, ügyvédek között megítélésem szerint egálban ismerek embereket mindkét nemből, és tapasztalom azt is, miért alapvetően férfias a foglalkozásunk, különösen ami a büntetőjogi részét illeti. A felhozott Szegedi Városi Bíróságot elnézve:
http://www.birosag.hu/engine.aspx?page=courtdata&group=BIR_SzegediVarosi&type=V&content=SzegediVarosi-alapadatok
Nem mondanám, hogy „elvétve” van csak köztük férfi bíró, a vezetők ráadásul mind férfiak. Ha pedig csak a büntetőbírákat nézem, az eredmény, ha jól számolom, 8 férfi és 14 nő.

Tapasztalatom szerint _bármely_ jogászi szakma képviselőjéről alapvetően egy férfi képe ugrik be az embereknek, miközben a jogi pálya szemmel láthatólag elnőiesedik – az egyetemen gyakran láttam, hogy csak nők voltunk bent a teremben (ami nyilván azt jelenti, sok lány, és az évfolyam fiú hallgatói távol maradtak :D). A képet árnyalva: a klasszikus jogi pályák közül a bírói és az ügyészi nőiesedik el, részben azért, mert valószínűleg több nő szerez jogi diplomát, mint férfi, így eleve több a női jelentkező is, és mert jelenleg ez a két szervezet – a mai magyar munka-erőpiaci helyzetet ismerve – rendkívül kismamabarát. (Avagy nem rúgnak ki, ha terhes leszel, és a munkahelyed is megvár, ha visszajössz gyesről). Ugyanez az ügyvédségről már nem mondható el, sőt, az általam ismert példa szerint egy ügyvédnő az alig fél éves gyerekének kialakított egy helyet az irodában, és így fogadta az ügyfeleket. Ennél hosszabb távolmaradást a munkától már nem engedhetett meg magának, különben elveszíti az ügyfeleket (és a megélhetését).
Ezért én nem szeretnék belemenni abba, hogy most akkor kit sajnáljunk és miért.

acélpatkány írta...

Egy kérdés merült fel bennem: most akkor egy nő akkor lesz igazán nőies, ha ki van szolgáltatva? Mert hát ugye, ha jön a baj, és megvédi magát, akkor férfias, ha viszont jön a férfi, akkor nőies, de elnyomják.

De lehet én értelmezem rosszul a dolgot.

Jud írta...

A kiszolgáltatottság jellemző állapot, ami sztereotípiaként is kötődik a nőkhöz, női léthez.

acélpatkány írta...

Kicsit nekem az az érzésem hogy a férfiak ebből a dologból csak rosszul jöhetnek ki...

Névtelen írta...

Egyszer merészeltem egy fantasy novellában hermafroditáról írni, elvágták a torkomat érte.
Pedig a novellában az utolsó pillanatban derült ki a főhős születési rendellenessége, mindvégig férfinak tartotta magát, úgy is viselkedett és mégis.
Női szerző hermafroditáról ír: kuka.
Szóval, egyetértek a meglátásaiddal Jud.

makitra írta...

Hát, köszi a hosszú választ, meg azt is, hogy elgondolkodtattál, hogy miért is nem értek veled egyet továbbra sem :)

Lassan úgy érzem, azt kell tisztázni, alapvetően mit is tartunk férfiasnak, illetve nőiesnek? Ha azt mondod, hogy az anyai szerep nem hangsúlyos a nevezett művekben (meg azon belül is sekélyes), akkor miért ne lehetne őket mondjuk amazonként felfogni? Vagy az amazonok is egyértelműen csak férfias nők? Kit tartasz férfias nőnek? Az anyaszerepre visszatérve, elég sok olyan igaz történet alapján készült művet lehet látni, amiben a nők bizony anyaoroszlánként képesek harcolni a gyermekükért; ez egyértelműen csak férfias magatartásforma lehet?

Továbbá – kicsit revideálva saját korábbi előadásomat - szerintem az is téves, ha úgy kategorizálunk egyes cselekvéseket, munkaköröket, hogy azok csak férfi, illetve női munkák. Úgy gondolom ezt a hozzáállást alapvetően meg kellene változtatni, a fejekben is – ne a nem szerint határozzuk meg, hanem aszerint, hogy milyen tulajdonságok kellenek azok elvégzéséhez. Miért nem lehet a magabiztosság, vagányság női attribútum (pl. Starbucknál)? Van egy nagyon jó ügyvédjelölt barátnőm, aki hihetetlenül kemény, rámenős a tárgyalóteremben, de ennek ellenére soha nem mondanám, hogy férfias. Úgyszintén van olyan fiú ismerősöm is, aki imád az öltözködéssel foglalkozni, mégsem mondom rá, hogy nőies. Ezek a kategóriák csak arra jók, hogy a saját fejünkben bekorlátozzuk magunkat és ne tekintsünk tovább.
A szegedi bíróság ügyében valóban nem néztem utána a pontos számoknak, de empirikus tapasztalatok alapján azt mondhatom, hogy az elmúlt közel 4 évben, polgári ügyekben 2 férfinál és közel 10 nőnél tárgyaltam – ez kicsit más arány.

Meryl Streep nyilatkozata pedig azért is érdekes, mert pont ő volt az, aki erős, független, de cseppet sem férfias női karaktereket formált meg (pl. a Távol Afrikától Karen Blixenje, vagy A szív hídjai hősnője) olyan filmekben, amik sikeresek lettek, nyilván azért, mert mindkét nem körében támogatásra találtak. Persze, az köztudott, hogy kevés kifejezett főszerepet írnak nőkre, én inkább ennek tudom be a művésznő nyilatkozatát.

Egyébként arra vonatkozóan nem tudom, ki tud megfelelő adatokkal szolgálni, hogy a férfiak mi alapján azonosulnak egy női főhőssel, de azt nagyon degradálónak találom a részedről, hogy egy nőt csak fegyverrel a kezében tud értékelni egy férfi. Amelyik férfi mer gondolkodni (és hiszem azért, hogy vannak ilyenek), szerintem ennél tovább is tud tekinteni és képes más motivációkat felfedezni egy hollywoodi történetben is. Egyébként Sarah Connor alakja ebben a tekintetben összetettebb annál, mint amilyennek te akarod ábrázolni: igenis anya, de amellett az emberiség sorsáért is aggódó felelősségteljes ember(!), aki az adott helyzetben nem talált más megoldást, mint hogy a fegyverekhez nyúljon (de ha van más alternatívád, várom) – de amellett megpróbált más módon is cselekedni (pl. a Skynet mérnökét szóban is megpróbálta meggyőzni).
(folyt. köv.)

makitra írta...

(folyt.)
De visszatérve Hollywoodra: szerintem igenis a profitorientáltság a kulcsszó. Abba fektetnek pénzt, ami szerintük visszahozza. Ebben a tekintetben igényeket elégítenek ki (vagy keltenek, de eme tyúk-tojás probléma megoldása meghaladja ennek a beszélgetésnek a kereteit). És itt jutottunk el az egész felvetésed igazi rákfenéjéhez: az igényekhez. És ezen körben szerintem nem a női-férfi szerepekkel van a probléma, hanem azzal, hogy ezen nem tudunk tovább tekinteni. Az kellene, hogy az emberek meg merjék kritizálni azokat a dolgokat, amiket eléjük tesznek, mondjanak véleményt egy blockbusterről is. Ehhez pedig az kell, hogy javuljon az oktatás, a művelődés színvonala, és hogy kényszerítsük az embereket a gondolkodásra. Szerintem ez adhat igazi megoldást az általad felvetettekre.

De hogy a zsánerről is mondjak valamit: szerintem a sci-fiben vannak bőven olyan érdekes női karakterek, amik túlmutatnak a férfiasság-nőiesség kérdéskörén. Ha szétnézek a polcomon, jó pár olyan történet van, ahol a nők nem csak díszletek: az Abarat főszereplője valóban hősnő, de közel sem azért, mert fegyvert hord. De meg lehet nézni a Hyperiont is, vagy nagy kedvencemet, a Dűnét. A Dűne eretnekei szinte kizárólag női karakterekre épül, és a Bene Gesseriteket közel sem tartom férfias karaktereknek. Ezekkel a szereplőkkel úgy gondolom mind a férfiak, mind a nők tudnak azonosulni, úgy is, hogy nincs a kezükben pisztoly.

Szóval maximum respect, Jud, de nem szeretnék találkozni veled a tárgyalóteremben - különösen, mert ez azt jelentené, hogy én is büntetőzök :D

Jud írta...

Makitra, az az érzésem, sok mindenben egyetértünk, amire már utaltam is; hogy nevelés kérdése az egész, hogy történjen végre szemléletváltás, megszabaduljunk a sztereotípiáktól, és valamiféle „semleges” álláspontot foglaljunk el, azaz: minden olyan alkalommal, amikor valaki hibázik, és automatikusan hozzátennénk, hogy „ja, mert nő”, ne tegyük.
Sok olyan helyzet van, amikor ugyanazokat a hibákat követik el férfiak is, mégsem tesszük hozzá, hogy „ja, mert férfi”. Csak egy példa: a közlekedés. Még a nők sem szolidárisak nőtársaikkal, különösen, ha ők maguk jól vezetnek, és a nők közül kivételnek tekintik magukat.
Ha az olcsó, gonosz és téves sztereotípiákat kivetítjük bizonyos helyzetekre, még olyankor is ritkább, hogyha egy férfi hibázik, egyből azt mondjuk: „ja, azért, mert férfi”. Közlekedési példánál maradva: „egy bizonyos típusú” férfire szűkítünk, pl. kalapos, BMW-s, kormányba kapaszkodó tata. Hibázó női vezetőnél már eleve az, hogy nő, „elég”, tehát egyetlen hibázó nőtárs miatt az _egész_ női nemre általánosíthatunk, amihez hozzá lehet csapni adott esetben, hogy – egy bizonyos típus – „ráadásul szőke is”.
(Persze, sok olyan sztereotípia van, amik pedig kifejezetten a férfiak negatív tulajdonságait nagyítják fel, és mérgeznek meg emberi kapcsolatokat, pl. „a férfiak nem tudnak megjegyezni dátumokat” – ebből adódik az általánosításra alkalmas következtetés: a férfiak nem elég figyelmesek. Én nő vagyok, de a dátumok, évfordulók, események elfelejtése rám is igaz, most akkor hogy van ez?)
„Ha azt mondod, hogy az anyai szerep nem hangsúlyos a nevezett művekben (meg azon belül is sekélyes), akkor miért ne lehetne őket mondjuk amazonként felfogni? Vagy az amazonok is egyértelműen csak férfias nők?”
Azt hiszem, félreértesz. :) Nem pusztán az a gond, hogy ezek a nők férfias nőként („amazonként”) láthatók, hanem hogy ebből kialakult egy olyan általános nézet, hogy ez az egész így elfogadható, „normális”, sőt, „szexi”, és közben még „emancipált” is. Mondván, immár főszerepet kapnak kasszasiker zsánerfilmekben nők is, mégpedig nem is akárhogy. Az indított erre a blogbejegyzésre, és egyáltalán gondolkodásra, amikor láttam, hogy férfiak és nők úgy tekintik ezeket a filmeket (és a zsánerben külföldi fórumokon szinte csak ilyeneket soroltak fel!), mint példákat arra, hogy nők is ugyanúgy érdekesek a (férfi) közönségnek (a producernő pedig téved). Érdekesek, mint bombázó filmszínésznők, akik a vásznon férfias problémákat férfiasnak elkönyvelt módon oldanak meg. És ez nem pusztán vagányság kérdése. Sarah Connor lényegében és hangsúlyosan (tudatosan) ugyanolyan, mint az ilyen típusú zsánerfilmek férfi főszereplői.

Jud írta...

Meryl Streeppel kapcsolatban: „pont ő volt az, aki erős, független, de cseppet sem férfias női karaktereket formált meg (pl. a Távol Afrikától Karen Blixenje, vagy A szív hídjai hősnője) (…)Persze, az köztudott, hogy kevés kifejezett főszerepet írnak nőkre, én inkább ennek tudom be a művésznő nyilatkozatát.”
Már az is szomorú, hogy kevesebb kifejezett főszerepet írnak nőknek, de itt nem erről van szó. Éppen azért nem lehet elsiklani a nyilatkozata felett, mert ő is tisztában van vele, milyen sok _női_ hősnőt játszott el, és megdöbbent, amikor több évtized pályafutása után _először_ mondta neki azt egy férfi, hogy mennyire át tudta élni az általa megformált egyik szereplő helyzetét. Olvasd el a bejegyzésben linkelt Streep-interjú utolsó két bekezdését. Egyáltalán nem tartom légből kapott következtetésnek, hogy szerinte a férfiak a nem sorsfordító (és nem férfias) női karakterekbe „beleszeretnek”, de nem érzik át a történetet az ő szemszögükből.
A degradálásról: nem írtam, hogy minden férfi ilyen, azt írtam, általában a férfiak, és azt, hogy általában a zsánerrajongó nők is ugyanígy adaptálódtak ehhez. /Makitra, íróként is érzékelem a problémát az olvasói visszajelzésekből. Hiába volt erős fantasztikus háttér, hiába foglalkoztam sok, szerintem elgondolkodtató kérdéssel, férfi olvasóktól azt kaptam, hogy SF-be ágyazott románcot írtam, csak mert a női főszereplő társat keresett – mintha egy férfi ilyet nem tenne –, vagy szerelmi bánata volt – mintha nekik ez ismeretlen volna. Vagy mit szólnának az olvasók egy olyan fantasy novellához, aminek a főszereplője egy kismama, éppen gallyra menő házassággal? Hogy adom el ezt a történetet olyan kiadványnak, aminek a címlapján nem az szerepel, hogy „paranormális romantikus” (tehát nincs sztereotip női olvasóknak szánt hívószó)?/
OFF: a „hány női és hány férfi bírónál tárgyaltam az elmúlt években” egyfelől empirikus, másfelől megtévesztő, tekintve, hogy a szolgálati helyemen összesen van két büntetőbíró. :D (Polgárit pedig értelemszerűen én nem tárgyalok). Egyébként két érdekes tapasztalat: előfordult, hogy panasznapon a férfi ügyfél nekem nem volt hajlandó elmondani a problémáját, hanem azt kérte, szóljak férfi kollégának. Tárgyaláson pedig, amikor nő volt a bíró, ügyész, védő egyaránt, a férfi tanúkból és vádlottakból szinte harapófogóval kellett kihúzni, hogyan hangzottak el bizonyos becsületsértő-fenyegető kifejezések a kocsmában (teljesen úgy érezték, nők előtt ilyesmit nem szabad kimondani, ami egyfelől mókás, hogy még szorult beléjük ennyi illem, másfelől érdekes, hogy képtelenek voltak minket „hatóságként” szemlélni).

Borika írta...

Előre is elnézést mindenkitől, ha a mondandómmal hangyányit el fogok menni feminista irányba, pedig eskü, hogy nem vagyok egy nagy feminista. :)
Jud: „Nem pusztán az a gond, hogy ezek a nők férfias nőként („amazonként”) láthatók, hanem hogy ebből kialakult egy olyan általános nézet, hogy ez az egész így elfogadható, „normális”, sőt, „szexi”, és közben még „emancipált” is.” – Hajjaj, pedig régen nem így volt, és ha tudni akarjátok, honnan indul az egész, hát, kicsit okoskodok itt, jó? :D Ha ezt valamiféle emancipációnak fogják föl egyesek, hát arra csak azt tudom mondani, hogy az egész világ átesett a ló túloldalára.
Kezdjük az elején: minden a női test megjelenítésével kezdődött – a vásznon (először festővászon, aztán manapság filmvászon).
Két nagyszerű könyv/tanulmány foglalkozik a dologgal, az egyik Laura Mulvey műve, a címe: Visual Pleasure and Narrative Cinema, a másik pedig egy remek kis könyvecske, John Berger: Ways of Seeing (ha bárkit érdekel, szívesen átküldöm őket).
Nos, a lényeg a következő: a férfi tekintete egy vizuális metafora a női nem szisztematikus elnyomására a klasszikus cinematográfiában. Magyarán: Hollywood hímsoviniszta.
The scopohilic gaze (ez freudi alapokon nyugszik, alias objectifying gaze) elmélete kimondja, hogy a nézés önmagában véve az öröm forrása. A férfiak tradicionálisan aktív szerepet vállalnak, ők a film, illetve bármely olyan műalkotás készítői, amely a nőket ábrázolja. A meztelen nő reprezentációja a képernyőn/festményen azért jön létre, mert a férfi tekintete örömet talál benne. A vágy tárgyát látják bennük (ez egy védekezési mechanizmus a női másságtól). Ha pedig nő nézi őket, az minden esetben narcisztikus tekintet. A nő tehát passzív szerepet kap, soha nem kezdeményezhet, ő a csendes imágó, a jelentés hordozója, nem pedig annak kitalálója (a bearer, not a maker of meaning).
A női testre és az arra tapadó tekintetre Mulvey két fajta nézést állapít meg: voyeuristic – ez egy kontrol alatt tartott tekintet, mely a szadizmushoz kapcsolódik. A kukkolás alatt az élvezet a bűnösség tudatából fakad, mely következményként büntetést vonhat maga után. A második fajta nézés pedig a fetishistic – ami a tekintet tárgyát fétissé változtatja, az előzővel ellentétben ez nem veszélyes praktika. Arról van itt szó, hogy a vágy tárgyát, a női testet felidealizálja, mintegy piedesztálra emeli, ezáltal megteremti a tökéletes Hollywoodi női filmsztár kultuszát. Minden a női test tökéletes meztelensége körül forog. Ez a fétis aztán érinthetetlen, abszolút szimbolikus jelentéssel bíró. Ez történik például, amikor King Kong megpillantja a lányt: fétissé emeli. Van aztán egy úgynevezett de-fetishization, amikor a női test elveszíti a tökéletességét, amikor bemocskolódik: mert például méltatlan, elidegenítő helyzetben van ábrázolva (szerintetek az action hero badass amazonok már ebbe a katergóriába tartoznak? Mert szerintem lehet, hogy igen.).
A voyeur látásmód alapjában véve egy tiltott kukkolás, olyasmi, amikor a nő tudtán és engedélyén kívül a férfi meglesi, és ez okozhat úgymond bűntudatot (itt ajánlom figyelmetekbe Berger elemzését a nude (akt) és a naked (meztelen) szavakról. Az akt ugyanis kiállított szépség, amit bűntudat nélkül lehet csodálni, a meztelenség pedig önmagában véve egy privát dolog). Ha rákeres az ember aktokat ábrázoló festményekre, akkor láthatja, hogy az akt nők tekintete majd minden esetben a „tulajdonosukra”, azaz a férfira irányul. És ez a tekintet kicsit kacér, kicsit kihívó, mert a nő nagyon is tisztában van vele, hogy őt most nézik, és ez tetszik is neki (the pleasure that lies in to-be-looked-at-ness)). Tehát a nőnek igenis teszik ez a passzív, tetszelgő helyzet, amelyben eljátszhatja a gyenge, védelemre szoruló lánykát, azáltal természetesen magát a csábítást élvezi. (Bővebben Berger elméleteiről itt: Daniel Chandler: Notes on the Gaze at http://www.aber.ac.uk/media/Documents/gaze/gaze.html)

Borika írta...

Folyt köv.
Ettől a vonaltól válik el a nők szuperhőssé avanzsálása a modern hollywoodi cinematográfiában. És igen, egyet kell értenem, ez a „fejlődési folyamat”, hogy tudnillik kiválnak a csendes imágó szerepéből sok esetben maszkulinizációval jár. És nem is biztos, hogy ezáltal a férfi nézők kedvére akarnak tenni (Azaz, nem szabad általánosítani, hogy tudniillik minden férfi szexinek tartja ezt a fajta női karaktert). Belegondoltatok, hogy mit éreznek a női nézők, ha Sarah Conorra tekintenek, hogyan tudnak azonosulni vele? Szeretik? Megvetik? Megijeszti őket, hogy ilyesmire akár ők is bármikor képesek lennének? Alapvetően arról van itt szó, ki a célközönsége az adott filmnek (mint ahogy Makitra nagyszerűen meg is fogalmazta, például az Alkonyat tini lyánykáknak szól). Szóval egyfajta emancipáció ez a legjavából, és igen, tévúton jár.
Ripley karakterére térve: valóban kimutatható az anyai ösztön, bár szerintem hiba lenne a karaktert csupán ebből a szempontból elemezni. A második részben a kislányért visszamegy (a feltámadó anyai ösztön, ugyebár), lesz ahogy lesz alapon lemerül a pokol kénköves bugyrába, és ott találkozik az idegen lények anyjával. Azért egy furcsaság van itt a második részben, mert egyrészt ugye az anyai ösztönökre van kihegyezve (lásd Ripley és a királynő védelmező viselkedésének egymásban való tükröződése), másrészt meg Ripley hatalmas maszkulinizáláson esik át: apránként lesz belőle férfiakat is megszégyenítő badass, a végén hatalmas fegyverrel rohangál, a harmadik részben kopasz.
Hogy a férfi szemszögből mennyire bejövős egy badass, harcos amazon, mennyire tudja elfogadni bizonyos zsánerekben… hát, nem tudom. Ripley az első részben igazán nő a javából, és sok kritika szerint az a legjobban sikerült Alien film. Ripley éppen azáltal zseniális figura, hogy okos és érzékeny, egy pillanatra sem veszít nőiességéből (nézzétek meg a külsejét is az első részben), a lényt is egy bravúros csellel nyírja ki a végén (eleinte még a fegyvert sem tudja kezelni), tehát a maszkulinizációja szerintem sokkal később kezdődik el, és ebből a szempontból az első rész sikere igenis a nőies nő reprezentációjában áll, aki az ösztöneivel, és egyfajta nőies viselkedéssel felülkerekedik a problémákon. Erős, ügyes, helyén az esze, de szerintem nem férfias.
És végül: az éremnek van egy fordított oldala is, azaz a férfi test esztétikája a filmben, azaz hogyan látjuk mi nők, a férfi karaktereket, mennyire tartunk bizonyos elemeket, viselkedési formákat helyesnek adott szituációkban, szerintem ez is megérne egy jó kis blogbejegyzést.
Bocs, hogy hosszú lettem! :)

Jud írta...

Bori, köszi neked is a kimerítő hozzászólást és a meglátásokat! :)
Az különösen érdekes, vajon mit látnak a női nézők, azonosulnak-e egy Sarah Connorral... jó kérdés. Annyira, azt gondolom, igen, amennyire egy szereplő életben maradásáért drukkol a közönség, feltéve, hogy leköti őket a történet és a konfliktus. Azt nem tudom, mennyire sztereotip azt kijelenteni, hogy ezeket a filmeket is főleg férfiak nézik, nekik szól stb. (ebből indult ki az a bizonyos producernő is), mert női rajongók is akadnak szép számmal. Mindenesetre szerintem az ilyen női szereplők hatással vannak a nőkre is, de erről írtam a bejegyzésben.

(Ja, Bori, könyvek átküldését ne "reklámozd", az szerzői jogsértés.)