2012. április 1., vasárnap

Ki itt a legény?

Múlt hétvégén ismét Villányba látogattunk, és megállapítottam, hogy a legjobb szombati ledolgozós munkanapon menni, mert kellemesen szellős a város, nem parkíroznak autók a Baross Gábor utca teljes hosszában mindkét oldalon, és minden pincében lesz bőven üres hely.

Woof és barátaink Villánykövesd felől, míg én Siklós felől közelítettem
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy kicsit megszívattuk barátainkat, mert Villánykövesden semmi sem volt nyitva, ellenben gyalogolhattak egy órát porzó torokkal Villányig, ahol én már javában ittam a rozém az Agancsos Pince előtt. Nagyjából öt centin múlott, hogy valami jószág nem rondított bele a nedűbe, egy pötty a szakmai lapot érte, amit éppen olvastam (pedig a cikk nem érdemelte meg e bánásmódot).

A tavalyi remek évjárat miatt aligha lehet tévedni bármely villányi pincében, emiatt sok jó rozét ittunk már idén, az Agancsos mindenképpen az elsők közé kívánkozik. Woof meg én könnyebb dolgokat ittunk, így a rozén kívül nekem különösen bejött a Portugieserjük. Barátaink a mélyebb színek kedvelői, mi csak később követtük példájukat a Kánon Cuveével.
 
"Úgy látszik, már én vagyok a legény...
1/4-ed kettőkor."* 

Átlendültünk a szemközti Maul Pincébe, barátaink külön kívánságára. Régóta terveztük ezt mi is, mert a villányi városnézésben valahogy mindig a végére maradt ez a remek hely, ahol a konyhát is érdemes kipróbálni.

"Ehető bujaság."

Maul borok sorakoznak. A feliratok mókásak, mint a Pécsi Borozó mustráján születő szövegek (avagy lásd pl. a Távolról indít címkét oldalt). Persze nem egész üveggel ittunk fejenként, csak ott hagyták őket, hogy nézegethessük


Padlizsánkrémes kenyér
A Maul után nekivágtunk az "emelkedőnek", betértünk Czékmány Vera elvarázsolt kerámiaboltjába, ahol rögtön kóstoltattak velünk kétféle borlekvárt, barátaink vásároltak másnapos kinézetű kerámia madárpárt, mi meg villányi pince hűtőmágnest, mert az egyszerű, de nagyszerű. (És pincesor gyűjthető belőle).

A Günzernél előkerült a festőfelszerelésem, hogy mit alkottam, arról majd később (volt mostanában pár ilyen), addig is íme egy csendélet az asztalunkról, rozéval és az örök kedvenc Schiller Cablerrel:


"Kezdem mosni a szavakat, pedig
még be sem basztam." 
 
Enyhén megfáradva és éhesen, az eredeti tervnek megfelelően tértünk be az újonnan nyitott Halasi Pincébe (amely nem csak pince, de panzió, étterem és hamarosan tán wellness is lesz egyben).

Baloldalon a legszélső volt a mi asztalunk; később körbevittek minket az épületben, egyszerűen minden a helyén van, a miliő, az ételek minősége és ötletessége, a kiszolgálás - még a próbanapos, remegő kezű felszolgáló fiúk is

Azt találgatni sem mertük, mekkora pénzt tolhattak bele az utóbbi években (csak most februárban nyitottak, de az első évjáratuk 2009), ráadásul közvetlenül a csúcsgasztro, villányi "nagyágyú" wellnes-étterem-panzió-borbár-látványpince stb. Gere Attila-féle Mandula mellé települtek.

"De mi ez, egy kibaszott nagy járólap?"

Pont mint a szórólapon: libamáj és kacsamell


A közelgő Húsvét jegyében: tormakrémleves lágytojással és eszméletlen sonkachipsszel


Báránycsülök. Degeszre ettük magunkat, még jó, hogy nem kértem levest, desszertre is csak Woof vállalkozott

Ilyen lett volna, ha bent ülünk le. Azaz ilyen is, mert vannak más hangulatú helyiségeik is

Mielőtt az utolsó előtti vonathoz kiballagtunk volna, az Agancsosban és a Maulban "visszakóstoltunk", barátaink először nem hitték, de mi mondtuk, kell egy üveg bor a hazaútra is.

"Pumpáld az orrodba!"

A Villány-Pécs vonal valamiféle féregjárat, gyorsabban fogy a bor, mintha pohárból innánk, és így valahogy Pécs is közelebb esik, mint kifele menet. Szóval ez a vidék még mindig egy elvarázsolt helye a világnak.


*Zeneszöveg itt. Hogy miért ez, az hosszú, elég, ha mi négyen értjük. (:D)

Nincsenek megjegyzések: