2012. november 14., szerda

A közönség és piac nyomában

Régebben azt gondoltam, az írás önmegvalósítás, és nem tagadhatom önfejlesztő, önismereti hatását. Ugyanakkor szinte mindegyik novellámat más és más motiválta. Akadt, amit kifejezetten kihívásnak tekintettem, pályázatra készült vagy írókörös feladatra. Olyan is van, amiben engem aktuálisan foglalkoztató problémát írtam meg. Ezek nem feltétlenül velem megtörtént események, hanem a környezetemben tapasztaltam őket, és egyszerűen foglalkoztattak. És van olyan is - főleg a hosszabb lélegzetűek -, amelyeket ténylegesen a magam szórakoztatására, a kikapcsolódás reményében írtam. Vajon kellene-e olyat írnom, amivel kifejezetten a piacot keresem magamnak? Úgymond, tudatosan figyelve trendeket, ráérezni folyamatokra, változásokra, ki nem mondott kívánságokra. Vagy ezt részben megtettem, amikor pályázatra írtam? Remélve, hogy a kiadó az antológiát - feltéve, hogy bekerülök - majd jól eladja a marketingszempontok szerint kiválasztott közönségnek? Azaz: a kiadó remélhetőleg elvégezte helyettem a piackutatást, és azért írta ki azt a tematikát, amit. Mi lenne azonban, ha a folyamatnak ezt a részét "a játék kedvéért" magam végezném el? (Főleg, hogy annyi antológia és pályázat bukik meg.)

Az SFmagon olvasható Twilightos cikkem írásakor, illetőleg még jóval előtte, amikor először hallgattam meg Katona Ildikó vámpíros SFmeetupon tartott előadását, foglalkoztatni kezdett a gondolat, hogy vajon miként lehet megszólítani minél több embert? Vajon szerencsés ráérzés, marketing kérdése? Vajon sok más potenciális Harry Pottert és Twilightot írtak? Biztosan. Miért éppen ezek lettek sikeresek és nem amazok? A linkelt cikk alatti kommentekben pedig megint megfogalmazódott, hogy a kommersz győzedelmeskedik a mélyebb(nek tekintett) tartalom (az érték) felett, és vészharangokat kongatnak az ifjúság olvasási szokásai felett. Vajon akik e könyveket olvassák, később levesznek-e a könyvespolcról szépirodalmat, költészetet, vagy legalább igényes, felnőtteknek szóló fantasztikumot? Vagy például eladható-e másik, szintén igényesebbnek tekinthető, hasonló jellegű fantasztikus könyv a fantasyt egyébként nem olvasó, de Martinra rácsodálkozó és rajongó embertömegeknek? Vagy ha valaki ír egy nagyon kommersz regényt, amiből hazai viszonyok közt kasszasiker lesz, de a rákövetkező könyve nem kommersz, mégis el tudja majd adni ezt a teljesen más művet lényegében ugyanazoknak? Vagy tudatosan más közönséget (piacot) kell keresnie?

Mikor kezdődik a marketing? Lehet, hogy az első sor papírra vetésétől, csak nem gondolunk rá? Főleg a hosszabb lélegzetű műveknél szeretik az írónak szögezni a kérdést: kinek írod? Ki a közönséged? Ki a te ideális olvasód? Mi egyáltalán a közönség és mi a piac?

Közhelyesek - vagy inkább a kérdéseket megkerülőek - a válaszok, mint a "magamnak írok", vagy hogy "nincs ideális olvasó, mert minden ember más". Esetleg megjelölünk egy viszonylag jól körülhatárolható réteget, hogy én gótoknak írok. Én hard SF rajongóknak. Vagy a II. világháború iránt érdeklődőknek. Én gyerekeknek. Merészebbek egyszerre több csoportot is választhatnak.

A gótok, a hard SF rajongók, a II. világháború iránt érdeklődők és a gyerekek kétségtelenül a közönség egy-egy szelete. A piac pedig közvetíti nekik a művet, pl. nem a gyerekek veszik meg a könyvet, hanem a szüleik. Tehát: az írónak a gyerekeket kell megszólítania, a kiadónak meg a szülőket. A piac hideg marketinggépezet, amely meglovagolja az aktuális trendeket. Mary Robinette Kowal szerint a piac és a közönség tehát nem ugyanaz. Írás közben saját maga a közönsége, de amikor szerkeszti a művet, igyekszik "közönséggé válni". Ez idő tájt gondolkodik el a piacon, azaz: hol adhatná el a történetet.

Kowal gondolatmenetét alapul véve, ha pl. világfüggetlen fantasy novellán dolgozom, hiába tudom, ki lehetne közönség, idehaza bajosan találok piaci szereplőt, aki közreadná nekik. Tematikus antológiák, kötött világok: ha valaki ilyenekbe ír, a piacot tartja szem előtt, és nem a közönséget. El nem ítélhető módon, főleg, ha pénzt akar látni a könyv/novella eladásából. Így lehetséges, hogy fióknak készülnek jó regények, éveket várva a megjelenésre, míg akad egy, a témához passzoló piaci szereplő, ami elviszi a mindig is létező közönségének (mert minden műért rajong legalább egy ember). Így lehetséges, hogy az élelmes szerzők ezeket a fiókregényeket eleve meg sem írják, csak dédelgetik az ötletet, tudván, úgysincs, úgysem lesz olyan piaci szereplő (legalábbis belátható időn belül), amely felkarolná azt a bizonyos típusú kéziratot.

Fantasztikus íróknak nem elég azt mondani, sci-fit írok, fantasy-t írok. Nagyon sokan megírnak különféle SF-F regényeket, mondván, a két irányzat manapság nagyon népszerű. Nem igaz. Az irányzaton belül bizonyos típusú művek népszerűek, mert találkoznak bizonyos típusú igényekkel. Ez marketing, amihez mi, szerzők marhára nem értünk. (Sokszor a kiadók sem.) És aztán nézünk, mint a bocik, hogy fantasyt/sci-fit írtam, ami tudvalevőleg népszerű, mi baj akkor a kéziratommal? A helyzet különösen nehéz, ha szubjektíve úgy érezzük, jobbat írtunk, mint a Twilight és társai (egyesek szerint nem nehéz, de én ebben nem vagyok olyan biztos). Hány ilyen indíttatást olvashatunk a neten: azért kezdtem fantasyt írni, mert úgy éreztem, én ennél vagy annál jobbat tudok. Ez magában hordja a kommersz - és vele együtt a piaci szereplők - lenézését, csakhogy ezek a lenézett piaci szereplők döntik majd el, mi jelenik meg, és mi nem.

Kowal "mintát vesz" a képzeletbeli közönségéből. Azt tanácsolja, ha bizonyos fajta történeten dolgozunk, találjuk meg a környezetünkből azt az embert, akiről biztosan tudjuk, hogy tetszene neki a mű. Ha másféle írásba fogunk, valószínűleg valaki mást kell választanunk. Kowal nem a piac számára ír, hanem azoknak az embereknek, akiket ez a bizonyos kiválasztott képvisel. Az már egy más kérdés, hogy aztán a piacon nekik, a hozzá hasonlóknak próbálják majd eladni ezt a művet, ami viszont már nem az író dolga.
Nem tudom, mennyire kellene írás közben tudatosan tűnődnünk ilyen kérdéseken. Kiválaszthatjuk a közönségünket, de aztán mégsem kell nekik. Vagy inkább a piacnak nem kell? Hol hibáztunk?

Persze, kell hozzá nagy szerencse, nem árt, ha maga az író is megnyerő személyiség, magából is ad valamit az olvasóinak, foglalkozik velük, folyamatosan fenntartja az érdeklődést fészbúkon, blogokon, fórumokon... De már eleve ki kell választani azt a közeget is, ahol blogolunk, fórumozunk - és ez félig-meddig tudatos döntés, a marketing része, a piac, és nem a közönség keresése.

Talán az elutasításokat is könnyebben feldolgoznánk, mi gyámoltalan írók, ha olykor arra is gondolnánk, nem a megfelelő piaci szereplőnek küldtük el a kéziratot, mert a mi lehetséges közönségünkkel ők nem foglalkoznak.
Azt hiszem, Kowalnak igaza van, a két fogalmat külön kell választanunk. Persze az a legszerencsésebb író, akinek nem kell figyelembe vennie piaci szempontokat, mert bármit ír, arra le fognak csapni. A közönség és a piac egyaránt.

2 megjegyzés:

Nibela írta...

Ez most nagyon jól jött nekem! Pont ilyesmin és ehhez hasonlókon elmélkedtem csöndes magányomban: ki tudja, hány történet sose születik meg, mert az írója elveti, mondván nem tudná eladni...

tapsi írta...

"Vagy ha valaki ír egy nagyon kommersz regényt, amiből hazai viszonyok közt kasszasiker lesz, de a rákövetkező könyve nem kommersz, mégis el tudja majd adni ezt a teljesen más művet lényegében ugyanazoknak? "

Nem. Más pályán nézve szerinted a Harry Potter olvasók hány százaléka kíváncsi az új Rowling könyvre, arra, amelyik nem Harry Potter? Oké, a kiadók verekedtek érte, meg nagyot nyilván nem bukott, de nem tudok róla, hogy nagy siker lenne...

Amúgy meg nem igaz, hogy az író nem marketinges. A sikeres írók egy része azért sikeres, mert jól marketingel (Gaiman, Scalzi pl. kiemelkedően), egy része meg jól marketingelhető :) és persze mint mindenhez az életben, ehhez is rengeteg szerencse kell.

A Twilightnál viszont tényleg nem nehéz jobbat írni, én olvastam Twilight könyvet, rosszul van felépítve, borzalmasan van megírva, viszont részint éppez az őszinte, együgyű hozzá nem értéssel kombinált lelkesedés viszi el. Meg az, hogy valaki felkapta és futtatni kezdte rettenetesen. De technikailag nem jók azok.