2012. december 31., hétfő

A kettősségek éve

Ezzel a maival együtt 122 bejegyzést írtam 2012-ben, ami valamivel több, mint 2009-ben és 2010-ben, és ez azt is jelenti, hogy a blogom mégsem halódik, nagyjából gondját viseltem, és bár évközben voltak hosszabb szünetek, távol állok a bezárástól, de még a hónapos csöndektől is. A legkevesebb bejegyzést (3) szeptemberben írtam, a legtöbbet (22) januárban, októbertől kezdve pedig minden hónapban 10 fölé ugrott a számuk, részben a montenegrói fotóblogolásnak is köszönhetően. Sok bejegyzést megírtam, de nem tettem közzé. Nem kár értük.

Januári bejegyzéseimen látszik, hogy rendkívül elfoglalt voltam - ez valahogy az egész évemre olyan jellemző volt -, egyszerre sok minden zúdult rám, ennek megfelelően a bejegyzések sokszor villanásszerűek: gondolatok, idézetek, festmények. Le Guinnak még mindig igaza van, tervezem, hogy kezdek valamit ezzel az esszével. Megjelent több cikkem az SFmagon, egy pedig külföldön, a World SF Blogon, ennek hatására össze is állítottam az eddigi soványka, de azért számomra kedves külföldi megjelenéseimet.

Aztán elszaladt velem a ló, és még volt kedvem megírni három részben az SF írók paranoid vonásait. Ez már azt hiszem, nagyon a vég lehetett, eléggé ki voltam akadva. A véleményem egy betűt se változott, csak az a különbség, immár nem írom meg újra és újra. A gettónak hátat fordítani könnyebb volt, mint hittem. Időnként még ma is kapok linkeket tunkolni, de untat, és már odáig sem jutok el, hogy megírjak egy hozzászólást. 

Februárban posztoltam az első akrillal készült festményeimet, fél év alatt egész sokat fejlődtem. Az SFmagon disztópikus hónapot tartottunk, megjelent egy rakás cikkem; fotóblogoltam pálinka- és húsfesztiválról; e hónapban is becsúszott néhány igen releváns idézet, és hó végén még egy hosszabb írói eszmefuttatásra is telt tőlem álnév témában. Belekezdtem a Trónok harca újraolvasásába, de a terv meghiúsult, még a sorozatot sem néztem végig azóta sem... Mindeközben folyamatosan kerülgettem a forró kását, folyton húztam az időt, még angol nyelvű írástechnikai anyagot is olvastam, csak ne kelljen elkezdeni a következő, a negyedik regényt. Végül pont ennek köszönhettem. (Mostanra megírtam 250 K-t).

Márciusra kezdtek beérni a hónapokon át tartó egyeztetés gyümölcsei a romániai SF írókkal, melynek eredménye lett egy interjú velem a Nautiluson, és egy teljes román SF hét az SFmagon, amiről még a Prae.hu is megemlékezett. Posztoltam festményeket, szekszárdi és tavaszodó pécsi fotókat. Kifejtettem, mi a különbség a mágikus realizmus és a fantasy között.

Áprilisra raktam össze a március végi, fergeteges villányi élményünket (kár, hogy ősszel a vörösborfesztiválon ugyanez a pince-étterem teljes mértékben összeomlott az éhes tömeg nyomása alatt), és írtam egy igen hosszú eszmefuttatást nők és SF témában (amiből azóta is cikket kéne írnom).

Május hozta az év igazi kettősségét: szolgálati hely váltással, várható új, más kihívások előszelével, a környezetemben összeomló kapcsolatokkal. Talán ez volt az a pont, amikor hagytam, hadd kapjon el az év sodrása, úgysem tehetek ellene semmit. Mert közben azért történtek velem jó dolgok is, mint a borzsongás, amiből néhány hónap múlva címketerves megbízás kerekedett. Az Aranymosáson közreadták az egyik novellámat, az LFG-re pedig megírtam az Őrség idején pályázatunk szomorú tanulságait.

Júniusban a kettősségek folytatódtak: új helyemen még mindig úgy éreztem magam, mint egy csálén berakott tégla a falban, immár se ki, se be. Az év legszebb túráját tettük Horvátországban, a nap végére pedig csodálatos fáradtság és megnyugvás lett rajtam úrrá; Nemesvámoson távolról indítottunk. Egy extrán rövid novellám megjelent angolul, az ISF-en. Fogadást kötöttem, kié lesz a Zsoldos, és nyertem egy csokoládét. Elhunyt az én legkedvesebb íróm, Ray Bradbury.

Júliusban és augusztusban a fővárosba mentem dolgozni, két élményekben gazdag, csudajó hónap volt. Napközben rengeteg munka, délután-este pedig mindig találkoztam valakivel, remélem, senkinek sem lett belőlem elege. :) Mindez azzal járt, hogy a blogon jobbára csak röpke gondolatokat, hangulatokat, idézeteket és fotókat, festményeket osztottam meg. Augusztus elején tiszteletemet tettem az írótáborban (csak egy délutánra és estére), a hónap végén pedig nekiláttam a KakasCímkéknek, amelyek szeptemberben útjukra is indultak. Miközben a való élet tennivalói maguk alá temettek, az SFmagon közreadták A szeretet egyenleteit. Szeptemberben írtam egy fontos számvetést is. A hónap elején egy csodálatos hetet töltöttünk Montenegróban, az ott készült fotókat az év hátralévő részében apránként közzétettem a blogon (és még mostanra sem végeztem...).

Október a dokumentálás hónapja volt, SFmagos megjelenéssel, bortémás fotóblogolással (Addo, SopronSzekszárd). Az időjárás kegyéből remek túrát tettünk a Villányi-hegységben. Ez pedig azóta is háttérképem.

Mintha az egész eddigi év azért lett volna olyan kettős, hogy valahogy kibírjam, valahogy felkészítsen a novemberi történésekre. Nagyon sok mindenről nem írtam, nem írhatok bejegyzést, viszont sokat tanultam belőlük, és megerősítettek abban, hogy igen, ha akarom, meg tudom oldani a kihívásokat (amik azért kihívások, mert a léc mindig eggyel magasabbra kerül, és nekem fel kell nőnöm hozzá). Kellettek az olyan rendkívüli, felemelő pillanatok, mint az, amikor keresztszülők lettünk. A blogon végre elkezdtem közzétenni a montenegrói képeket is; az SFmagra megírtam a majdnem sutba dobott esszémet Twilight és családon belüli erőszak témában, a blogon pedig a közönség és a piac nyomába eredtem.

Decemberben folytattam a montenegrói fotóblogolást. Végre újra elmentem hosszabb szabadságra: Wooffal meglepetés utat tettünk Sopronba, pontosabban Ausztriába (a fotókkal és meséléssel vészesen elmaradtam, viszont később karácsonyi videóban megörökítettem a lényeget). Jártunk Bécsben, burgenlandi falvakban és Ruszton. A csodának azonban még ekkor sem volt vége, az út apropójául a 30. születésnapom szolgált, Woof pedig a hazafele menet "mellékesen" útba ejtett Nemesvámosra már hónapok óta szervezte a meglepetésbulit: az emeleten kb. húsz ember várt a sötétben, hogy a nyakamba boruljanak. Érdekes, hogy az előtte lévő napokban egy barátunk azt kérdezte tőlünk, szerintünk mi a barátság?

Karácsonykor is részem volt örömkönnyekben, amikor öcsém háromnegyed év angliai tartózkodás után meglepetésre hazajött 24-én. Délután volt, anyával éppen feltettük az utolsó díszt a fára, amikor csöngetett.

E hónapban kikerült néhány festményem a Siklósi várba; az Ad Astra Kiadó honlapján pedig megjelent a hír: jövőre egy novellámmal szerepelni fogok a Falak antológiában, és megjelenik első regényem, az Ingókövek.

2012 a kettősségek és a változások éve volt, a Gondviselés mondhatni apránként, fokozatosan adagolta a nehézségeket, hogy a végén megugorhassam a lécet, és elnyerjem jutalmamat: decemberben annyi sok jó dolog történt, feldobódtam, és örömmel vetem majd bele magam az évkezdésbe. Jövőre azt hiszem, a folyamatok beérnek, sok minden végére pont kerül. Rengeteg a vállalás, szakmai cikkek, SFmag cikkek, írás ötletek és még fel sem vázolt, leendő festmények, szerkesztés... Valaki feltalálhatná már végre azt az időbankot!

Nem emlékszem, tavaly miként éreztem, bizakodó voltam-e, most az vagyok. Csak el kell hinnem, hogy sikerülni fog, amit akarok, és ne sajnáljam egy percig sem azt, ami végül nem a terv szerint alakult, vagy egyáltalán nem jutott rá idő.

Boldog új évet, kedves blogolvasók!

Nincsenek megjegyzések: