2013. február 15., péntek

Ködbe vesző utakon

Most még nincs bennem "caminózhatnék", de amint tavaszodni kezd, előhívódik majd a gyaloglás, a hosszú út iránti vágy. Pedig idén nem megyünk, talán csak jövőre. A régi utak, főleg az első, másfél hónapig tartó gyaloglás álomszerűvé vált. Felrémlenek helyek, ahol tudom, hogy áthaladtunk, de azt már nem, honnan, hová tartottunk. Pont úgy, mint amikor utazósat álmodom (ami viszonylag gyakori).

Hosszú egyenes országút előttünk, mögöttünk, egy buszmegállóban ücsörgök, szárítom a lábam. Árnyas, reggeli harmattal borított völgybe ereszkedünk. Éjszakai sötétbe vesző erdei ösvényen haladunk, homlokomon fejlámpa, percenként söpröm magamról a finom pókhálót. Tűlevelű erdőben üzemi úton gyalogolunk végig egy ismeretlen hegygerincen. Ragyogó zöld kukoricatáblák és kietlen, sárga szántóföldek váltják egymást, fejünk felett magasan tűz a nap, a távolban házak fehérlenek. Hajnali városkép: bezárt ablakok, néma sikátorok, gyér fényű lámpák, mint Bradbury A gyaloglójában. Minden helyszín olyan valószerűtlen, hogy néha azt hiszem, tényleg csak álmomban láttam őket.


Egyik este hosszan törtük a fejünket, melyik város melyik után következett, puskázni persze nem ér a blogból. Sokat felejtettünk, de azért nagyjából fel tudjuk idézni a városok, falvak nevét, és általában azt is, melyik tartományban fekszenek. Tavasszal, ha jön majd a gyaloglás iránti vágy, azt hiszem, újraolvasom majd a blogot.

Nincsenek megjegyzések: