2013. június 30., vasárnap

Rovarhorror a Villányi-hegységben

A Villányi-hegység olyan békés. Zümmögnek a rovarok, az igazak álmát alusszák a kis cifracsigák, lepkék nyalogatják a nedvességet a lassan felszáradó tócsákból:



Ezt a különösen ostoba, igen lomha lepkét röptében is könnyen el lehet kapni. Virágportól elbódult állapotában azt sem nagyon veszi észre, ha az ujjbegyünkre vesszük, majd visszatesszük a virágra
A Villányi-hegység igazán idilli táj. A távolban birkák-kecskék közelednek vegyesen, lábunk elől úgy ugrálnak félre a sokszínű sáskák, hogy már-már attól tartottam, rájuk lépünk. 


A "magyar kolibri", azaz óriás szender
Ez a kamilla az enyém. Csak. Az. Enyém.

A réteken útba igazítottunk két bringást, hol is van a kék túra meglehetősen eldugott, gerincre vezető ösvénye. Úgy tűnt, egy kissé hezitálnak a kaptató miatt, de a Vylyan-terasz említése valószínűleg megtette hatását, mert velünk együtt nekivágtak.

Felérve ráláttunk Siklósra, a szőlőindák - ahol még nem metszették vissza őket - békésen hajladoztak az enyhe szélben. A Nap sem tűzött, ideális túraidőnk volt. A bokrokban, fák tetején rázendítettek a kabócák. Nem igazán láttam még élőben - vagy legalábbis régen -, ezért amikor az egyik szőlősorban igen közelről jött a reszelős hang, odalopakodtam...


...és először nem tudtam eldönteni, hogy ki gyilkol éppen kit, a jó nyolc centis zöld lombszöcske a jó öt centis, kövér kabócát vagy fordítva. Miután összeszedtem a bátorságom, és félrehajtottam a szőlőleveleket, már igen.


A zöld lombszöcske élve ette a kabócát. 

Szép meg jó dolog ez a ne avatkozz a természet dolgába, meg amúgy is, ha nem jársz éppen akkor arra, nem is tudod, hogy ez megtörténik, nem először és nem is utoljára. De. Egyrészt éppen akkor arra jártam. Másrészt addig bírtam nézni (meg hallgatni), amíg a szöcske konkrétan lerágta a kabóca egyik lábát...

Ebből a szorításból nincs kiút

Úgyhogy bevallom, elvettem a prédát, megöltem, és visszatettem a szöcskétől kb. öt centire. Gondolom, odáig azért ellátott és megtalálta.

A horror az öt centis lények világában is horror, na. (Ennél már csak az rosszabb, amikor a természetjáró/caminós zarándok lényegesen fejlettebb idegrendszerű állatok szenvedésének/eredményének lesz tanúja, főleg, ha azokon semmilyen módon nem segíthet, de most inkább egyiket sem mesélem el).

A Vylyan-terasz ismét idilli volt, még a festőfelszerelésem is előkerült. 


A borús időben könnyedén vettük a Villány előtti nagy emelkedőt is, állomásunk a Sauska-terasz volt, aztán az újonnan nyílt 7773 Borbárba néztünk be (ez Villány irányítószáma), mielőtt hazavonatoztunk.

Nincsenek megjegyzések: