2013. július 28., vasárnap

Energiavonalak gócpontja: a Káli-medence

Vannak ezek a misztikus magyarázatok erővonalakról, kisugárzásról és hasonlókról, amelyek bizonyos helyeken jobban érzékelhetők, másutt meg egyáltalán nem, vagy éppen "negatív kisugárzásban" lesz miattuk részünk. Vagy valahogy így.

A szívcsakráról már én is hallottam, bár egykori lenyomatát a Pilisben nem vettem észre (állítólag ehhez most Tibetbe vagy Dél-Ámerikába kellene utazni). Ugyanakkor hazudnék, ha azt mondanám, bizonyos helyeken, túrák alkalmával nem éreztem egyfajta melengető vagy éppen borzongató (sőt, mielőbbi távozásra sürgető) érzést, attól függően, hogy a helynek pozitív, vagy negatív "kisugárzása" volt. A Káli-medence határozottan az előbbiek közé tartozik, bár ennek valószínűleg semmi köze a szívcsakrához, főleg, hogy a dalai láma szerint ilyen nincs is.

Egy szó, mint száz, a Káli-medence az egyik legkülönlegesebb hangulatú hazai tájegység, amelyet most igyekszek a kedves blogolvasók figyelmébe ajánlani. Kezdve mondjuk ezzel a fotóval:

Monostorapátihoz tartozó dűlőutak a Fekete-hegyről nézve
Sajátos hangulatú, zártnak tűnő világ ez, különleges adottságokkal, évekig a pincében érlelődő, "ásványos" fehér borokkal. A szőlősorok fel-lefutnak a dombokon, a természet szinte érintetlen, a tanúhegyek vadregényesek. A Káli-medencében a borok, a geológia, a természet rajongói (vagy így együtt) mind megtalálják a kedvükre valót. Ugyanakkor a régi szekérutakat követő országútra ráférne a szélesítés, és a Diszelből Káptalantóti felé tartó szakaszt is csak a legbátrabbaknak ajánlom. (Én inkább kerültem Tapolca felé, miután egyszer megtapasztaltam, milyen is a térképen egyébként rendes útnak feltüntetett, a tapolcai sarkot a Csobánc alatt levágó, szebb napokat látott vonal).

Monostorapátiból Köveskálra menet a dűlőutakon, mielőtt felkapaszkodtunk a Fekete-hegyre
Monostorapátiban szálltunk meg a dűlők mélyén. Lecuccoltunk, a háziak még éppen tettek-vettek, szabadkoztak, hogy a szállás kitakarításával nem készültek el (pedig mi értünk oda korán). Mikor mondtuk, hogy átsétálnánk Köveskálra (légvonalban pár km, míg autóval fél óra legalább, busszal - tapolcai átszállással - egy óra...), a bácsi letette a fűkaszát, beöltözött, hogy rendben, megmutatja az utat a Fekete-hegyen át, aztán elmegy gombászni. Árkon-bokron, benőtt ösvényeken is másztunk, de megérte, a hegyről pazar kilátás nyílt a medencére.


Van az a látvány és érzés, amikor megértem azoknak a döntését, akik egyik napról a másikra fordítottak hátat addigi, nagyvárosi, rohanó, stresszes életüknek, és fogtak bele valami teljesen másba. (Ami nem feltétlenül stresszmentes, de garantáltan másik világ).

A fotó persze nem adja vissza
Monostorapátiból átsétáltunk Köveskálra, olykor úttalan úton ereszkedtünk le, de segítséget kaptunk egy határozottan befüvezettnek tűnő figurától, és egy némettől is, aki bár nem beszélt magyarul, felkiáltott: "á, Odonpince!", és elmutogatta, hol találjuk. Az Ódon Pince meglátogatásához a humorérzék léte erősen ajánlott, és a jókedv garantált. Ja, és a kutyáktól sem kell félni, alapvetően a tisztesség kedvéért ugatnak, majd elhevernek a lábunknál.

Borász-szokás: a szőlősorok elejére a betegségekre érzékeny rózsát ültetik, "jelzőnövénynek". Az Ódon Pince virágai nálam egyértelműen a legszebbek

Sörpados előkészület a házigazda szép kerek számú születésnapi bulijára - szerencsés időpontban toppantunk be, mert másnap zártkörűen tartották a rendezvényt. A rákövetkező napon, amikor bort venni mentünk, a kutyák szeme igen táskásnak tűnt, és gigantikus méretű macskák aludtak a buli romjain


A reklám helye

Az Ódon Pincét elhagyva begyalogoltunk Köveskálra, ahol a remek (és panzióként is működő) Kővirág étteremben estebédeltünk. Büszke vagyok magunkra, mert mindezek után a dűlőutakon, egy A4-es lapra tollal, a Google műholdtérkép alapján rajzolt térképemmel mintegy két óra gyaloglással visszataláltunk a szállásunkra.






Másnap a Scheller Szőlőbirtok borait kóstoltuk - a nedű mellé nem csak sajtformájú borkorcsolya érkezett, de rendkívül alapos, elmélyült tudásról árulkodó történelmi, helytörténeti, borászati ismereteket, érdekességeket is kaptunk. Tóth Virág és édesapja, Tóth Sándor aligha vannak könnyű helyzetben, de az biztos, hogy a boraikat kóstolva gyökeresen változtatják meg a fehérborról alkotott képet. Hozzászoktunk, hogy a fehérborok inkább könnyűek, "egy nyári" frissítők, míg a Káli-medencében akár évekig érlelik tartályban, hordóban, mielőtt egyáltalán palackba és forgalomba kerülnének. A kereklevelűt (chardonnay) kóstolva sosem hittem volna, hogy a szőlőt, amiből készült, hat éve szüretelték...

Azt hiszem, a Káli-medence a fehérboroktól ódzkodó, a testesebb vörösborok kedvelőinek különösen ajánlott - biztosan tátva marad a szájuk

A borozás után átvezetésnek egy kis pipacsmező:



És most érkezzünk meg Szentbékkállára, amely a kőtengernek és egy ingókőnek ad otthont. A különleges képződményre én is rátoppantam, bár ahhoz, hogy legalább egy kicsit elbillentsem, persze kevés voltam.

Olyan, mintha valamiféle kővé dermedt, az idők folyamán eredeti formáját lassan elvesztő szörny volna, de ez a kőtenger számos sziklájára igaz

Ez ilyen nagy...

Morci

Jin és Jang

Düledező részegek. Vagy valami más.

A már emlegetett Tapolcán is tettünk egy rövid sétát, a pontyméretű aranyhalak (koik?) még mindig megvannak, mint nem túl profi akvarista, de halkedvelő, lelkesen fotóztam.



És ha mindez nem elég, ott van még a Hegyestű, amelyen egy korábbi alkalommal jártunk, és ahonnan ugyancsak remek kilátás nyílik a medencére. Felfedezhetjük a káptalantóti piacot (biocuccok, kézművesdolgok és egyebek), kicsinyített piacmását Köveskálon. Számos ismert és kevésbé ismert, de ígéretesnek tűnő borászat szépen ki van táblázva az utak mentén; a vidéket őrzik a jellegzetes formájú tanúhegyek, melyek egy részét azóta szintén érintettük. A felfrissülésre vágyóknak egy köpésre a Balaton.

A medence felett őrködő tanúhegyek közül néhány (elvileg): Badacsony, Gulács, Szent György-hegy
A pókevő pókoktól pedig...


...nem kell annyira megijedni, mi is csak néhány percig sivalkodtunk, és húzódtunk az ellenkező sarokba, amikor távozásunk reggelén összefutottunk vele a konyhában. A pók valószínűleg jobban meg volt rémülve, mint mi, mert dermedtsége akkor sem múlt, amikor behúztuk magunk mögött a bejárati ajtót.

Nincsenek megjegyzések: