2013. október 12., szombat

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Dalmácia

Történt szeptember elején, hogy elmentünk egy hétre lazulni Dalmáciába, egy 666 fős, térképensincsrajta falucskába, Rogotinba, 


a Neretva völgyébe, ahol a torkolatvidéket lassan feltöltik a parcellák, melyek közt nem földutakon, hanem a csatornákon, csónakokkal közlekednek a helyiek, sőt, a gyerekek így járnak iskolába, ilyen


jellegzetes helyi csónakokon.


Reggelente kiültünk a szállásunk éttermének teraszára, ahol


kávéztunk és fánkotsonkátsajtotnyanyamvajasropogóskenyeret ettünk, aztán napközben, ha meguntuk az egésznapos városnézést

Dubrovnikban, ahol körbejártuk a várfalat, de egy Trónok Harca sorozatszínészt sem láttunk,
Sibenikben, ahol a templom oldalára faragott sok-sok arc mind különböző, és amely városkának a tízéves útikönyvünk szerint "jót tett" a háború, mert a történelmi óváros körül lerombolták a ronda gyártelepeket (avagy minden csak nézőpont kérdése), vagy
Splitben, amely néhol olyan volt, mint
egy szelet Dél-Amerika, vagy

kínai dobozváros,
és ahol toronyba felmászással
kezelgettük
tériszonyunkat,
szóval, ha mindezek után elfáradtunk, csak leültünk a tengerpartra Gradacban, és


ledöntöttünk némi Karlovackót a tengerparton ülve, vagy csak ámultunk



a tipikus horvát tengerparti kilátáson, miközben arra gondoltunk, hogy este olyan vacsora vár ránk, mint pl.


egészben sült, 2,5 kilós halacska, máskor meg lepényhalak lapultak a tálon, amit technikásan kell enni, ha meg akarod úszni a szálkákat. Az ügyes helyi halászok elől nem menekülhettek


szegény rákocskák sem, pedig tényleg gyorsan iszkoltak a víz felé, sem pedig az apró halak, amiket kapualjban sütöttek Korcula szigetén.


Aztán, ha éjjel kipihentük magunkat, és úgy kisimultunk, mint a Neretva,


ismét felkerekedtünk, hogy a bosnyák határon átkelve megnézzünk egy másik világot, mely térben közelebb van hozzánk, mint gondolnánk, és ezt valahogy félelmetesnek találom. Erre azonban csak akkor jössz rá, ha elmész


Plociteljbe, ahol a háborúban lerombolt mecset helyére újat emeltek, és a belépőjegy megváltása után csak cipő nélkül mehetsz be, és közben arra gondolsz, valaha a pécsi dzsámi is pont ilyen lehetett.


A lepukkant erődbe vezető lépcsősoron szegényemberek kínálják a tökegyforma, töltényből készült golyóstollakat vagy repülőszőnyegmintás szütyőket, és ha veszel tőlük valamit, hajlongva uramoznakhölgyeznek és bocsánatodért esedeznek.


Akkor jössz rá, hogy egy másik világba kerültél, ha ellátogatsz


Mostarba, ahol majdnem minden olyan, mint Csontváry festményén, leszámítva a hömpölygő tömeget. A vallási jelképek háborújában látszólag győzött a város fölé magasodó hegyre állított kereszt, de az emberek lelke mindig sokkal bonyolultabb, mint az őket egyszerűsíteni, tömöríteni, felsorakoztatni, utasítani kívánó bármely jelkép.


Amikből Mostarban van bőven. Nem tudom, Csontváry idejében ugráltak-e a hídról tizenhét éves, minden nyelven csak egy mondatot tudó suhancok,


mint manapság, feltéve, hogy összekalapoztak elég júrót a látványosság végrehajtásához. "Nem a horvát emberek hibája, nem a horvátok hibája", bizonygatja aztán este a szállásadónk felesége tört angolsággal, pedig mi nem vádoltunk senkit a híd lerombolásáért. (Miközben van, aki szerint tényleg a horvátok voltak).


És mivel a muszlimok alkoholt nem isznak (kivéve, ha mégis), a kávé (meg a cigi) az ő szenvedélyük, a bazársoron elárvult csészékhez senki sem nyúl,


és nem tudom, nem is akarom megtudni, mit éreznek, mit gondolnak, amikor a kopár Dinári hegyek lábánál álló,


bombaütötte, golyóverte panellakásaik ablakából kinézve csak fejfák végtelen sorát látják.




A történet azonban kerek, nem csak a Poklot láttuk, az Édenkertet is.


A fügefák övezte úton csak azért nem jött velünk szembe Ádám és Éva, mert már régen száműzték őket. Bizonyára nem bánták, hogy elhagyatott terményeiket kissé megdézsmáltuk.


A Krka vízesés



és Korcula




szépségeivel nehéz felvenni a versenyt. Elteltünk gyümölcsöktől, látványtól, úgyhogy


eljött a szieszta ideje,



csak néztük, amíg mások dolgoznak, pl. szedték a szárított fügét,



vagy elvesztették a józan eszüket:


vagy az elemekkel viaskodnak:


Mi megvártuk, hogy elvonuljon a vihar,

újra pályára ússzanak a vízilabdázók, mert a horvátok bárhol képesek vízilabdázni, ahol van egy kis víz,

addig is ittunk egy kör karob- és fügelikőrt,


meg egy kis bort,


és utoljára még az Ég


és a Víz táguló pupillájába néztünk,


mielőtt a Nap elmerült valahol az ezernyi sziget háttérképe mögött.



Nincsenek megjegyzések: