2013. november 13., szerda

Megjelenés - Az arabica íze - Galaktika Magazin 284. szám

A kávéra úgy két éve szoktam rá, bár ez is relatív, mert itthon sosem főzünk, legfeljebb ha vendég kéri. A kávét sosem iszom magamban, de csak magában: a kávéhoz társaság kell, de a kávéba nem teszek se tejet, se édesítőt, se cukrot. Némileg utánaolvasgattam azért, mi fán terem (majdnem szó szerint) a kávé... Az arabica drágább, finomabb, lágyabb, ám a klímaváltozás miatt eltűnőben van a Föld színéről. A robusta - ahogy a neve is mutatja - erőteljesebb, "ütősebb", elterjedtebb és olcsóbb. Egy nap talán mindenkinek meg kell elégedni ezzel is, egy nap a kávé, a csokoládé megfizethetetlen luxus lesz. A kávé szimbólum volt, az ma, és a jövőben is az lesz.

A világ átalakulóban van. A novemberi Galaktikában (284. szám) megjelent, hosszabb lélegzetű novellámban, Az arabica ízében alábecsültem a jelenleg Európa felé tartó menekültek számát. Megjelenés előtt szokás szerint elolvastattam egy rakás emberrel, és egyikük azt mondta, nagyon jó, csak eléggé lehangoló, főleg, hogy tényleg efelé haladunk. Nos igen, tisztában vagyok vele, hogy milyen fájdalmat tud okozni ez a történet, függetlenül attól, hogy jól sikerült-e megírnom. Ez pusztán a témából adódik, és emlékszem, én hogyan viszonyultam az első néhány olyan olvasmányomhoz, amelyek igazán szembesítettek a világ romló kilátásaival. Hogy nincs hova menekülni előlük, és még így is a Föld jobbik felén lakunk itt, Magyarországon.

Kialakult bennem egyfajta beletörődés, mának élés - még ha nem is hedonista, herdáló módon. Inkább a jelenlegi helyzet végességébe törődtem bele, ezért gyakran tudatosítom magamban, most milyen jó, és olyan dolgokban keresem és találom meg az örömöt, amikben azelőtt eszembe sem jutott volna keresni. Néha arra gondolok, képes lennék-e - pontosítok -, képes leszek-e majd sokkal egyszerűbben élni, mint ma. Képes leszek-e bármilyen, akár alantasnak tartott munkát is elvégezni, bármikor váltani, semmihez sem ragaszkodni, és olyan dolgoknak örülni, amelyek most magától értetődőek (pl. hogy tiszta víz folyik a csapból). Mert idővel, ha megérem, és ez szerintem csak néhány évtized, egyre nehezebb, egyre rosszabb (másmilyen) lesz.

Nem hiszek benne, hogy a világ élhetőbbé tehető (legalább számunkra megtartható annak), nem indultak be olyan folyamatok, amelyek hatnának a globális felmelegedés, az olaj- és energiafüggőségünk ellen, nem adunk alább kiváltságainkból, álmainkból, elvárásainkból. Lekapcsolhatom a folyosón a villanyt, nyomtathatok kétoldalasan, használhatok energiatakarékos égőket, de amíg a világ másik felén tavak, folyók fogynak el szó szerint, ha minden nap akkora mennyiségű háztartási és ipari hulladék keletkezik, hogy hosszútávon nem tudjuk hova tenni, az én kis helyi cselekedetem nem sokat ér. (A jelmondatot talán mindenki ismeri: gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan).

De nem adom fel, és rá kell jönnöm, hogy Az arabica íze része a lokális cselekvésemnek. Aki olvassa, ha nem is hiszi el, hogy ez a forgatókönyv konkrétan így megtörténhet, akkor is motoszkáljon benne, hogy valami rémesen hasonlóra igenis és sajnos van esély.

A helyszín Szeged és egy nyugat-európai nagyváros. A mi világunk, a mához képest nem is olyan messze.

Még annyi érdekesség, hogy különösen három zeneszámot hallgattam rongyosra írás közben, a Youtube-ról. Mivel nehezen ment az írás, és néha fejtörést okozott, hogyan lépjek tovább a történetben, általában úgy "kényszerítettem" magam a fehér lap megtöltésére, hogy addig nem hagytam abba a gépelést, amíg az adott szám le nem járt. A szegedi jeleneteknél főleg a Led Zeppelin Kashmirja szólt (de csakis ez a koncertfelvétel), máskor pedig: Sunlounger A Balearic Dinner, aztán főleg a végkifejletnél Alanis Morisette Thank You c. száma.

1 megjegyzés:

Nibela írta...

Én egy ideje leszoktam arról,hogy globálisan gondolkodjam. Mivel nem a Föld azon részein élek, nem kerülök közvetlenül kontaktusba vele, fel sem fogom (el sem hiszem) igazán, mi folyik arrafelé, milyen a napi valóság.

Szelektíven gyűjtöm a hulladékot, de nem jelmondatok hatására, hanem ha tényleg újra fel tudják dolgozni, miért is ne járuljak ezzel hozzá?

Osztom azt az elgondolást, hogy a kicsiben történő változtatások kevesek ahhoz, nagyobb és tartósabb hatást keltsenek, vagy hogy megoldást adjanak azokra a problémákra, amikről cikkeznek. Idealista próbálkozásoknak tűnnek, amiken át ismét vannak szervezetek, amik az öko-propaganda mögött megszedik magukat, de hogy ez ne legyen olyan feltűnő, néha tesznek is megmozdulásokat a Föld megmentésének zászlaja alatt. Bár ez utóbbi felvetésem merő sikkasztós agyjártatás.

Nem tudom, milyen lesz a jövő - jó vagy rossz, katasztrófa vagy megújulással, reménnyel teli -, és nem is érdekel. A jelen érdekel, abból akarom kihozni a legtöbbet. Minden más csak spekuláció, amivel néha el lehet játszani.