2014. január 31., péntek

Megjelenés a Galaktikában - A hideg helye

Volt egyszer régen egy novellám, aminek az alapötlete nagyjából nyolc éve kezdett formálódni, el is készült egy változata, átesett némi átíráson, és nem lett jobb. Aztán fogtam ezt az ötletet, és elölről kezdtem az egészet, mert nem igaz, hogy nem tudok vele mit kezdeni! Így írtam meg A hideg helyét, amelyben egy nő keresi a házassága és élete értelmét.

Majdnem azt írtam, hogy ez volt az egyetlen alkalom, hogy egy ötletet kétszer írtam meg, aztán rájöttem, az első két regénykéziratommal is ugyanez történt. (Nem az Ingókövekről van szó). A hideg helyének szerintem jót tett, és még csak nem is a Galaktika lett volna az egyetlen, ahol megjelenhetett volna, csak azon a másik helyen olyan pofátlan szerződést kínáltak, hogy elolvasva konkrétan felröhögtem. (Így is szomorú, hogy sok szerző fejest ugrott egy olyan kötelezettségbe, ami a magyar kiadási viszonyok között, amatőr írók számára gyakorlatilag betarthatatlan. Ha nagy ritkán van szerződés, az komoly dolog, 

O L V A S S Á T O K  E L!).

Úgyhogy A hideg helye maradt talonban, vinyón porosodva. Sokszor gondoltam rá, hogy a fene egye meg, kiteszem a netre, úgysem kell már ez senkinek, ott meg az olvassa, aki megtalálja. Amúgy is, vannak honlapok, ahol többen látják, mint egy némely nyomtatott kiadványt... Mint mondjuk a Tiszteletkör esetén.

Mondanám, hogy érdemes volt várni, de ez valahol a kiadási helyzetnek, a fantasztikus irodalmi periodikák hiányának és az én személyes, több évig tartó kirekesztettségemnek is köszönhető. Most, hogy nagyon-nagyon hosszú idő után nyomtatásban megjelenik, egy kicsit fura érzés. Nagyon eltávolodtam ettől az írásomtól, jobban, mint bármelyiktől, és erre akkor jöttem rá igazán, amikor most, a váratlan megjelenés előtt elolvastam, és ki is javítottam benne valamit.

A hideg helye sok szempontból kilóg a sorból. Újraolvasáskor úgy éreztem, mintha nem is én írtam volna. A párbeszédeket a narrációba ágyaztam, a jelenetek jelzésszerűek, szinte vázlatosak, leírás alig-alig akad, a történetek szorosan egymásra épülnek, mint egy lépcsősor. Nincs még egy ilyen írásom, amiben ennyire hangsúlyos lenne a női szemszög. A szeretet egyenleteiben is az volt ugyan, de itt szerintem nagyobb a tét: egy kismama küzd a kívülről és belülről fakadó hideg ellen.

Manapság már meg sem fordul a fejemben, hogy ilyen jellegű, emberi történeteket írjak, olyan problémákról, amelyek aktuálisan foglalkoztatnak. Pedig talán kellene, és egyre inkább úgy érzem, a regényírás sem lehet kifogás.

Nincsenek megjegyzések: