2016. január 7., csütörtök

Derűlátó évkezdés

Kellemes Karácsonyt, Boldog Új Évet, meg minden, itt az éves beszámoló helye volna, de passzolom, mert nincs hozzá kedvem, és most már nem is frusztrál, hogy alig írok bejegyzést. Addig sajnálkoztam ezen, amíg azt hittem, haldoklik a blogom, de mostanra rájöttem, hogy egyszerűen kevesebb bejegyzéssel is megelégszem. Időnként úgyis vissza-visszatérek ide, ahogy most is.

Van rá okom, kettő is: hosszú idő után végre befejeztem egy nagyobb méretű festményt, amiről később mutatok fotót. Hónapokon át készült, mert ritkán tudtam odaülni elé, és folytatni a munkát, ráadásul végig kétségek gyötörtek. Tudok-e még ilyen képet festeni, és megközelíti-e azt a belső képet, amit látok magam előtt, és amikor rájövök, hogy a belső kép hézagos, homályos, ki tudom-e tölteni a hiányzó részeket? Elégedett vagyok a végeredménnyel.

És ez még nem minden. Ennél is fontosabb, hogy az utóbbi hetek álmatlansága meghozta gyümölcsét. Egyik este felvázoltam a regény befejezését. Most már "csak" meg kell írni, ahogy a nagyok szokták.

Nincsenek megjegyzések: