Jud naplója

A tudatalattim rejtett önbizalomtartalékai

2012-01-31T17:32:00.000+01:00

Tegnap éjjel álmomban úszóversenyt nyertem, rajt-cél győzelmet aratva. Kétoldalt végig sűrű nádas vett minket körül, azt hiszem, valami holtágban rendezték. Közben szörnyek sem akartak a mélybe húzni, és a lábam sem vált ólomsúlyúvá.

Közlemény SF és F címke alatt

2012-01-30T18:44:00.000+01:00

Mindenki, aki nyakig benne van az on- és offline magyar fantasztikus irodalmi életben, legyen oly kedves, és ne küldjön nekem tovább semmiféle linket, ne továbbítson pletykát, és élőben se akarja megváltani velem a magyar sci-fi és fantasy megválthatatlan helyzetét. Nem megyek SF rendezvényekre (ne is hívjatok, ne is kérdezzétek, ott leszek-e), és Zsoldos-díjra se jelöljön senki (esetleges fantasy megjelenés esetén ez a kérés más díjakra is vonatkozik), a megfelelő helyeken már egyébként is kértem ezt. Külföldi honlapokat olvasok inkább magyarok helyett, két kivételtől és néhány blogtól eltekintve. (És ezek a blogok itt oldalt be is vannak linkelve).

Azt se kérdezzétek, hogy mindez miért. Hosszú, és... és... ehhagyjuk.

Ha már a levél tárgyából megállapítom a témát, az e-mailt olvasatlanul törölni fogom - úgyhogy, ha fontosat akarsz mondani, ne olyan levélben közöld, amiben szó van a magyar SF-F életről.

Mindez nem jelenti azt, hogy felmondanám a tagságomat az SFmagban, vagy a szerkesztést az LFG-n, esetleg felhagyok az írással - éppen ellenkezőleg. Végre több időm jut értelmes dolgokra ahelyett, hogy különféle, engem direkt félreértő vagy más okból nem értő emberekkel vitázzam (értsd: jobbára egyoldalúan és hiábavalóan magyarázzak nekik valamit), baráti hátterüktől függetlenül.

Lesznek ugyan cikkeim, amelyek a fenti közleménynek ellentmondani látszanak, de azok már most készen vannak, vagy megvalósításuk kellős közepén vagyok, mint pl. kritika magyar szerző regényéről (hónapokkal korábban írtam), egyes országok SF életéről.

HungaroCon beszámoló románul

2012-01-28T11:32:00.000+01:00

Nem sokkal azután, hogy a World SF Blogra kikerült a cikkem, Romániából jelentkeztek az ottani SF-F társaságtól, hogy lefordítanák, és kitennék a honlapjukra. A kérés meglepett, nagyon örültem és engedélyeztem. Az ottani kollégák nem aprózták el, már kint is van a honlapjukon! Sajnos a kommenteket nem értem, de majd megkérem őket, hogy fordítsák le.

Hangok

2012-01-26T20:08:00.000+01:00

Az irodai nyomtatónak tök olyan hangja van néha, mint A bolygó neve: Halál detektorának. Természetesen akkor, amikor jönnek a szörnyek.

Gyorsjelentés

2012-01-24T20:55:00.000+01:00

Az SFsignal a "napi hírek" közt linkeli a World SF Blogon olvasható angol nyelvű cikkem a 2011-es HungaroConról...

Kenyérgyár

2012-01-24T20:06:00.001+01:00

Remélem, hogy a kenyérnek tényleg olyan jó lesz az íze, mint amilyennek a kenyérsütőmasinából szivárgó, lakást betöltő illat alapján tűnik...

Ápdét: hát ez nagyon kúúúúl!!! :drool:

Hát ez egészen napiszar

2012-01-24T07:45:00.002+01:00

:facepalm:

Cikk-hegyek

2012-01-23T16:28:00.000+01:00

Múlt héten két cikkem is olvasható volt az SFmagon, az egyik egy "retro" ismertető Herbert Védett nőkjéről, a másik pedig Jared Diamond Összeomlás című könyvéről szól, egy kicsit el is gondolkodva rajta.

Ma pedig Lavie Tidhar szólt rám, hogy kikerült a 2011-es HungaroConról szóló (angol nyelvű) cikkem a World SF Blogra, fotókkal, linkekkel a legfontosabb magyar honlapokra!

Hát, nem lett könnyebb

2012-01-16T18:30:00.000+01:00

Mind a 25 tanács igen jó, és tetszik a szabadszájúsága is, de ez különösen igaz most rám:

"7. Stop Thinking It Should Be Easier

It’s not going to get any easier, and why should it? Anything truly worth doing requires hella hard work. If climbing to the top of Kilimanjaro meant packing a light lunch and hopping in a climate-controlled elevator, it wouldn’t really be that big a fucking deal, would it? You want to do This Writing Thing, then don’t just expect hard work — be happy that it’s a hard row to hoe and that you’re just the, er, hoer to hoe it? I dunno. Don’t look at me like that. AVERT YOUR GAZE, SCRUTINIZER. And get back to work."

Rálátás

2012-01-16T07:55:00.000+01:00

A srácok irigyelték is tőlem

Az elmebaj romantikája

2012-01-13T16:01:00.000+01:00

Onsai cikke az alkotói létről, még pontosabban a hozzászólások alatta, elgondolkodtattak.

Azt hallottam, az orvostanhallgatók (meg úgy általában azok, akik valamilyen "gyógyítói" funkcióra készülnek) tanulmányaik során diagnosztizálják magukon még a legsúlyosabb betegségeket is. Ezt el tudom képzelni, például elég, ha a neten rákeresünk bármely hétköznapi tünetre, mondjuk arra, hogy fejfájás, és az egyszerű frontérzékenységtől kezdve az áttétes agydaganatig bármit találhatunk, amelynek ez tünete lehet.

Ugyanígy szegény íróvannabík is sorra "tapasztalták" magukon a kreatív, ámde sokszor elmekórtani eseteknél megfigyelt jelenségeket. A hideg kiráz ettől a "művészlélek" kategorizálástól (innen eredhet, azt hiszem), attól a sztereotípiától, hogy aki alkot, az "valamilyen szinten nem normális". Már miért is?

Aligha tagadhatnám, hogy alkotó vagyok. Festek, rajzolok, írok, mint rengeteg más ember. Borzasztóan túldimenzionáltnak érzem ezt az egészet, és nevetséges, ahogy egyes kommentezők levezetik, hogy igen, igen, ezt vagy azt ők is tapasztalták a saját bőrükön (elméjükön)! Akkor már tegye fel hozzá a kérdést is, hogy ezek szerint neki is bipoláris meg a tök tudja milyen személyiségzavara lehet? Tényleg igényt tartana bárki ilyen diagnózisra, csak mert azzal "igazolhatóan" művészek lesznek? (Szmájlival vagy anélkül).

Persze, hogy ugyanabban a helyzetben írunk, hiszen a gép helye megvan az asztalon. Persze, hogy mennek néha végtelenített számok, de kinél nem? Egy barátnőm, aki maga nem volt egyébként alkotó, egyszerűen annyira szerette a Scooter Fire című számát, hogy egy 60 perces kazetta mindkét oldalára felvette egymás után. Normális?

"Maga a munka kapcsán úgy tűnik, hogy kétféle alkotó van. Az egyik ”kettős tudattal” rendelkezik, nem csak az intuíció vezeti, hanem jelen van egy erős folyamatos kontroll és kritika is (Jung-féle reflektív-szentimentális-apollói típus), a másik viszont úgy érzi “diktálnak neki” (Jung-féle achaikus-naív-dionüszoszi). Ezt talán lefordíthatjuk az írástechnika nyelvére is; egyes szerzők spontán írnak és csak később szerkesztenek. Mások pedig minden mondatot azonnal csiszolnak."

Akkor én egy harmadik vagyok: hol így, hol úgy.

Az írók kiesnek a valóságból alkotás közben. Hogy a csudába ne, de kiesek a valóságból akkor is, amikor dolgozom, mert... kapaszkodjon mindenki... koncentrálok! Nincs többről szó, mint hogy az alkotáshoz is nyilvánvalóan kell valamekkora összpontosítás. Esetleg ellazulás. Igen, vérmérséklettől függően zabos lesz az ember, ha megzavarják.

Előfordult, hogy reggel kilenckor hirtelen nekiestem egy olajfestménynek. Idővel megéheztem, azt hittem, dél van. Gondoltam, most már úgyis nagyjából kész lettem vele, megyek enni. Délután három óra volt. Milyen messzemenő következtetést kéne levonnom ebből az agyműködésemet illetően?

"Az alkotók egyedien gondolkodnak." - írja valaki. Bár így lenne, akkor sokkal több eredeti művet olvashatnánk, például a magyar SF berkeiben.

Ettől szerintem teljesen független kérdéskör az, amikor a környezet nem tolerálja valaki hobbiját. Mert hogy ez az alkotó emberek nagy részénél igenis hobbi. Szabadidős tevékenység, ami feldob. Más ilyen időtöltésre is "féltékeny" lehet a partner, futballozásra, kocsmázásra, szabadidőben végzett túlórára... Mégsem merül fel, hogy az illető esetleg "nem normális", csak a "hiábavaló" alkotás esetén.

Az alkotás nem pótcselekvés, írja onsai a cikkben, és bizonyára így látják a pszichológusok. Hát, nem tudom. Sokaknak életpótlék, az utolsó mentsvár, amiről úgy gondolják, ha az élet semmilyen más területén nem jött össze, akkor majd itt fog. És ha valaki ekkor is falakba (pl. kritikákba, kiadói elutasításba) ütközik, újabb, ámde valójában ismerős konfliktusforrással találkozik, amiből semmi jó nem szokott kisülni. Szerintem ez pótcselekvés abban az értelemben, hogy már előzőleg, az élete más területén is szembesült nagyon hasonló/ugyanolyan konfliktussal (minden visszavezethető mások egyet nem értésére, ami azért gyakori), az írásba pedig abban a reményben "menekült", hogy itt majd nem kell ezzel szembenéznie. Arra számított, hogy az majd az ő győzedelmes terepe lesz. De sajnos nem.

Mindez nem jelenti azt sem, hogy valóban vannak elmekórtani estek, akikkel az onsai által összefoglalt tanulmány is nyilván foglalkozik. Ez azonban nekem tyúk-tojás problémának tűnik. Rakás elmebajos nem alkot, rakás elmebajos meg igen. Rakás nem elmebajos is alkot, rakás nem elmebajos meg nem. Az igazán nagy művészek, zeneszerzők, festők, írók, költők stb. közül mennyien szenvedtek - nagy valószínűség szerint - valamilyen, a diagnózis szintjét elérő elmebajban, az jó kérdés (és amit nyilván az adott korban még nem ismertek, mint "betegséget"), de az talán még jobb, hogy az "átlagemberek" mekkora hányadát tudnák ugyancsak diagnosztizálni valamivel (vagy csak egy adott életszakaszukban), miközben ők nem is alkotnak. Ráadásul mi van, ha a "nagy emberek" elmebajának a kreativitásához, műveihez nincs is különösebb köze, az életében rá mért sorscsapásoknak viszont annál inkább? (És itt jön be még egy sztereotípia: abból lesz nagy művész, akit megvert a sors...)

Egy szó, mint száz: a kezdő alkotók helyében még poén szintjén sem kérdőjelezném meg a saját elméjük normális voltát. A fejfájás is legtöbbször csak egyszerű frontérzékenység jele. Vagy valami másé.

Bakony plein air

2012-01-13T10:31:00.003+01:00

Tavaly novemberben a Bakonyban olyan jó idő volt, hogy nemesvámosi barátainkkal Farkasgyepű környékén egy tisztáson letelepedtünk, és amíg a férfiak tüzeskedtek és sütögettek, én festettem. Tavaly sok alkalmat kihasználtam, hogy helyben, gyorsan, látvány után, vázlatosan vagy épp pontosabban fessek és rajzoljak. Minden ilyen lehetőség fejleszti a rajzkészséget, vagy valamelyest szinten tart. És minden egyes alkalmat nagyon élvezek, most már az sem zavar, ha ilyenkor esetleg idegenek a papírlapra pillantanak - sokszor észre sem veszem, hogy megállnak fölöttem, csak mások mondják utólag.

Ráadásul - hiába kicsi a méret, és hiába "csak" vázlat - megvan az a megnyugtató érzés, hogy ma is ügyködtem valamit, nem ment el a nap "csak úgy".

Bakony. Akvarell, kb. 15x20 cm

Paranoia SF író módra, avagy "ojjektív" kritikát a népnek III/III.

2012-01-11T14:53:00.000+01:00

Mondjuk hát meg, mi a minőség! Mondja meg a szerkesztőség, miért ezt vagy azt a kéziratot kérték be. Magyarázzák meg – ha már ezek „elvileg objektív szerkesztői vélemények” –, hogy miért kapott X.Y. két negatív lektori jelentést. És különben is, hogy képzeli a szerkesztőség, hogy nem képesek legalább öt mondatban összefoglalni, miért utasították el Y.X. regényét. Irgum-burgum. Mondják meg azt is, miként kerülhetett be a közönségszavazásra ez vagy az a novella.

Csak.

Mert. Személyes. Preferenciák. Döntenek.

Mindenkinek van elképzelése róla, hogy íróként hol tart – ez valószínűleg ritkán van egálban a tényleges képességeivel és megszerzett tudásával, ami csak tovább fokozza a paranoid reakciók lehetőségét. De magamról is tudom, milyen nehéz megérteni, hogy az irodalom, egy-egy mű kiválasztása valamely pályázaton nem tehető párhuzamba egy erőnléten múló sportversennyel. (Kísértetiesen hasonlókat írt mostanság Le Guin).

El kell fogadni, hogy egy jól (mit jól! Zseniálisan!) megírt regény mellett akár huszonháromszor is elmennek (Dűne), mire megjelentetik, miközben annál sokkal rosszabb, rövid úton a süllyesztőbe kerülő irományokat meg nem csak publikálnak, de még ajnároznak is.

A csapda ott van, amikor egy-egy vélemény mögött bosszút vagy éppen pozitív részrehajlást feltételezünk, esetleg tisztában is vagyunk vele. Nagyon nehéz kibújni az ismeretség árnyékából, nagyon nehéz tisztességesnek is látszani, hiába vagyunk egyébként azok. Nem véletlenül van annyi vita a két zsánerirodalmi díj zsűrijét illetően. Az utóbb – jellemzően csak szűk körben – megváltoztatott vélemények (kimondott valódi vélemények) meg különösen rossz szájízt hagyhatnak (pl. utóbb elismerik, másként kellett volna dönteni).

Túl kicsi ez a közeg. Mindenki tudja, ki kivel van jóban és mióta – még csak nem is palástolt módon. Még sincs meg – soha nem is volt meg – a hajlandóság egy forgórendszerű, vagy legalább részben forgórendszerű zsűri felállítására. Ezen a vonalon is születik egy vélemény, és egy azzal teljesen ellentétes a zsáner más fórumain. Szinte évről évre. Az írók paranoiája meg csak fokozódik.

Mi a megoldás?

Olyan nincs, mert mindenkinek magával kell megbeszélnie ezeket a dolgokat, aktuálisan akkor, amikor fölmerülnek. (Ez jó nehéz). Persze, egy paranoiásnak (egy SF írónak) nem mondhatod, hogy ugyan, ne legyél az, ahogy a nátha sem múlik el, csak mert én úgy akarom. A kritikusok ugyanis nem fognak elhallgatni, és olvasók is mindig lesznek, akiket érdemes lesz elriasztani, vagy rávenni, hogy megvegyen valamit. Meg nyilván van, aki csak a beszólás, más a puszta vita, kibeszélés okán írja meg a véleményét.

Lehet, a konkrét paranoiáinkat is össze kéne szedni anonim paranoiás SF írók klubja jelleggel. És mivel anonim lenne, ezért nem írom le a magamét. Több is van. Úgyhogy megyek is, sorba állok a napi adagomért.

Paranoia SF író módra, avagy "ojjektív" kritikát a népnek II/III.

2012-01-10T13:30:00.003+01:00

A hazai fantasy és sci-fi könyvkiadás annyira kis pocsolya, hogy egy negatív kritikára később válaszul – a kritikus saját megjelenése esetén – még akár bosszú motiválta lehúzásra is számíthat (vagy bebeszéli magának, hogy direkt írtak utána rosszat az ő művéről – na ez is paranoia). Azok vannak előnyös helyzetben (rajtuk nincs fogás), akik nem alkotók is egyben (de még ilyen személytől is hallottam már igazi paranoiás felvetést). Ugyanakkor számos külföldi példa van rá, hogy lehet valaki író, kritikus, esszéíró egyszerre. Ha holnaptól kizárólag azok írhatnának kritikát idehaza, akik maguk egyébként nem alkotók, meg is lennénk lőve.

A megoldás az lehet – mondhatják ezután –, hogy rendkívül korrekten kell megírni a kritikát. Mondat szintjén ez működik is. Ám ha a tartalom a szerzőre nézve nem túl kedvező, mindenképp – nem kakaós jellegű – barnaság kerül a palacsintába. Lehet mégoly korrekt a szöveg stílusa, megindul a spekuláció, hogy ezt most miért írta meg... egyáltalán? Kézenfekvő! Azért, hogy ártson nekem.

A minimális példányszámfogyás miatt hajlamosak az írók nagy jelentőséget tulajdonítani a lehúzó kritikáknak – amiben lehet igazság. Ugyanakkor a kiadók az effajta – még nagy mennyiségben, huzamos időn át érkező – negatív olvasói visszajelzésekre is magasról tojnak. (Ez nem jelenti azt, hogy kiadóvezetők nem állnak le veszekedni, személyes sértésnek venni negatív megjegyzéseket, és azokat akár az egész olvasótáborra vonatkoztatni, de olyat még nem láttam, hogy a lehúzások hatására javult volna az általánosan is kritizált minőség). Amíg a gazdasági helyzet bele nem kényszeríti őket a kiadás visszafogásába, addig nem tesznek semmit. Csak ekkor, és csakis ekkor képesek a szimplán haveri alapon kiadott írókkal közölni, hogy bocs, nem megy tovább. A gond az, hogy a zsánerben kiadott szerzők egészségtelenül nagy hányada baráti-ismeretségi-rokoni alapon jelent és jelenik meg ma is.

Firtathatjuk az olvasó „felelősségét”, hogy miért nem veszi a magyar szerzők könyvét, úgy általában. Az én bizalmamat olvasóként már sokszorosan eljátszották közepes és bűnrossz kiadványokkal. És senkinek sem tartozom magyarázattal, miért nem veszem meg a következőt. (Avagy „hülye azért nem vagyok”).

Ám az SF írók sosem adják fel, legalább annyira kitartóak, makacsok, mint amennyire paranoiások. Ez alól még én sem vagyok kivétel.

Újra és újra megpróbáljuk "objektivizálni" a véleményeket, és mi újra és újra elbukunk.

Összehasonlíthatunk két kritikát ugyanarról a műről, és a saját szánk íze szerint kihozhatunk belőle valamit.

Sőt, még matematikai módszerekkel is találkozhatunk. Az egyik, nem csak lejegyzett, de a gyakorlatban kipróbált "megoldás" Antal Józsefé, aki megalkotta az Irodalmi Teret (Stílus, Gondolatiság, Eredetiség*). Az Eredetiség „a rendszer legobjektívebb sarka.” Mert hogy ehhez szimplán a szerkesztő/kritikus olvasottsága szükséges: minél nagyobb mennyiségű SF-F mű ismerete. A rendszer kidolgozója azonban nem vette figyelembe, hogy az teljesen szubjektív, ki mennyire olvasott; szubjektív, hogy az olvasottság ellenére mit tart eredetinek, a számtalan olvasmánya közül mihez mér? (Ez az a bizonyos szint, ami folyamatosan változik mindenkinél, lásd I. rész). Antal József rendszere a Gondolatiság síkján állapítaná meg azt, hogy a sci-fi író mennyire volt képes kibontani, extrapolálni a(z ál)tudományos tételt. Csakhogy ez az eredetiségtől nem választható el, sőt, az SF művek jelentős része éppen hogy egy ilyen (ál)tudományos ötletre alapoz, és ettől függ az egész mű eredetisége is.

„Hasonlóan objektív sík a Stílus-Gondolatiság síkja. Itt ugyanis azokat a kölcsönhatásokat mérlegeli a pontozó, melyek adott mű objektív irodalmi jellemzői. A szakmaiságot, az írás belső egyensúlyát és logikáját elemezheti. Itt kerül mérlegre, hogy vajon a szöveg stílusa összhangban áll-e témájával, szándékolt mondanivalójával, a történettel.”

Objektív irodalmi jellemzők? Mint oldalszám? A szereplők száma? Hányszor élt (van-e benne egyáltalán) metaforával, hasonlattal a szerző?

A „szakmaiság” megítélése teljesen szubjektív. Mostanában példának okáért többször is szembesültem vele, hogy az emberek általában kedvelik a túlírt, ámde roppant felszínes műveket (a nyelvi tűzijáték sokszor sikeresen elfedi a semmitmondást és az ötlettelenséget), és olyan jelzőkkel illetik e műveket, mint „szépirodalmi magasságokba merészkedő”, „költői”, „gazdag nyelvi eszköztárral rendelkező”.

Vagy: meg lehet nézni a Zsoldos-zsűri idei értékeléseit. Anélkül, hogy összevetnénk az SFmag két kritikusa által írtakkal, már magán a zsűrin belül is totálisan ellentétes vélemények születtek ugyanarról a műről. A sajátommal fogok példálózni, nehogy ezzel is megsértsek valakit. A Bach-gépben Vásárhelyi Lajos szerint a karakterek ábrázolása hiteltelen volt. Sárdi Margit viszont éppen a karaktereket méltatta, és teljesen más jellegű hibára mutatott rá (dramaturgia; kérdésfeltevés és az arra adott válasz hiánya). A karakterek kidolgozása és ábrázolása kétségtelenül „szakmai” feladat. Melyik véleményt tekintsem helyénvalónak? Amelyiknek az indokolásával egyetértek? Amelyik dicsér? Amelyik rámutat vélt vagy valós hibára? (Vagyis még az is szubjektív, hogy én a véleményből mit tudok elfogadni).

A „belső egyensúly”: szubjektív, hogy ki mire gerjed, a kínosan szimmetrikus szerkesztésű művekre (ez kétségtelenül egyensúlyban van), vagy esetleg az aranymetszés szabályait szeretné viszontlátni, megint más imádja a rapszodikus dolgokat. Belső egyensúly lehet még a stílus és a téma harmóniája. Tehát, ha pl. egy komoly, súlyos témát ábrázolunk, azt ne tegyük vígjátékba illő módon. De ha én ehhez egy olyan nézőpontkaraktert választok, aki mondjuk félkegyelmű? Vagy – egy jól megmagyarázott okból – egyszerűen disszonánsan viszonyul a komor történésekhez? Annak megítélése, hogy jól oldottam-e meg ezt a leckét, hogy az olvasó egyáltalán felfogja (mert egyáltalán adtam neki esélyt rá), hogy itt most direkt nem olyan a hangnem, mint várná, szubjektív.

Leírás, párbeszédek aránya és harmóniája a témával - nos, ha átlépünk azon, hogy önmagában egy leírás/párbeszéd eleve lehet elhibázott, itt most feltételezzük, hogy önmagában jól sikerültek, még akkor is felmerülhet, hogy az olvasó egyszerűen utálja a leírásokat. Az életben meg nem magyarázom neki, hogy akkor és ott szükség volt rá, hogy több leírást, sőt, hogy egyáltalán leírást alkalmazzak.

A leírás-párbeszéd problémája elvezet egyébként a mutatni és mondani problémájához is. Le Guin A szigetvilág varázslójában egy rakás jelenetbe illő történést csak elmesél. Ha ugyanezt a történetet manapság írná - és nem feltétlenül Le Guin -, valószínűleg sokkal több jelenetből építkezne, ezáltal hosszabbodna, és „filmszerűbbé” válna a mű. És egyáltalán nem biztos, hogy ez rossz lenne, csak más.

Azt, hogy ezt miként helyezem rá egy koordinátarendszerre, végeredményben ugyanúgy nem mond többet, mintha rá sem helyeztem volna.

Ja, még valami: „Tévhit ugyanis (vagy még inkább a rest elme menedéke), hogy ugyanazt a történetet számtalan féleképpen el lehet mondani.”

Hát, nem tudom, a bíróságon a tanúknak ez gyakrabban sikerül, mint szeretném.

Pontozás, orka rendszere. Erről már korábban írtam - a pontozás több zsűritag esetén a pontok összeadásával kihozhat egy győztest, de objektívvé nem teszi a kiválasztást. Főleg, ha fél pontokat is adogatunk. Szeszélyes lesz, mint minden évben a Zsoldos-díj novellakategóriája.

Harmadik rész

Paranoia SF író módra, avagy "ojjektív" kritikát a népnek I/III.

2012-01-09T06:21:00.003+01:00

Minden SF író paranoiás. De legalábbis a hazaiak. Biztosan a mocsár nagysága teszi, hogy végeredményben mindenki ismer mindenkit, személyesen vagy látásból, így a barátságokkal (érdekekkel) is tisztában vagyunk. Ez pedig túldimenzionálásra hajlamosít: egy-egy kritikába vagy blogbejegyzésbe, kommentbe belelátni olyasmit, ami… nincs is ott. Vagy inkább nem úgy van ott, mint azt hisszük.

Az esetek többségében persze van mit látni bennük. Vagy már ez is üldözési mánia?

És persze mi másban nyilvánulna meg legerősebben, mint a kritikákban, díjak odaítélésben, vagy akár egy-egy dicsérő vagy lehúzó kommentben a „megfelelő” honlapokon. Pontosabban abban, amit mindezek mögé látunk, vagy szeretnénk látni.

Vannak egészen a valóságtól elrugaszkodott elképzelések, amiket valamilyen, olykor megfoghatatlan, utolérhetetlen sértettség táplál. Legutóbb az Aranymosás Magazin honlapján láttam erre egy szép példát, miért X.Y. regényét olvassák el/adják ki, de az enyémet (barátét, rokonét) nem; továbbá ilyen az is, amikor azt feltételezik, hogy valamely kritikát megrendeltek (akár pozitív, akár negatív az a vélemény), vagy hogy valamilyen véleményt végül direkt nem tesznek ki/linkelnek be valahová (pedig megígérték/máskor, másét – bizonyos emberekét – mindig kirakják).

A különböző – azonban több-kevesebb valóságmaggal rendelkező – paranoid elképzelések közé tartozhat a kizárólag nemi alapon történő hátrányos megkülönböztetés, vagy akár az angolszász sci-fivel szemben a hazai termés hátrányos megkülönböztetése, vagy hogy miért azok ülnek a Zsoldos-zsűriben, akik, vagy hogy egyes honlapok elitisták, vagy hogy végeredményben nem azért nem fogy egy regény, mert rossz, hanem mert az olvasók tojnak szegény íróra, a művére (és a zsánerre).

A legtöbb összeesküvés-elméletet ki lehet lőni személyes ismeretség kötésével, elbeszélgetéssel, vagy éppen meggyőződni a valóságosságáról (ez a rosszabb). A legtöbb elképzelés azonban bizonyítatlan marad, és csak a gyanú, az az átkozott gyanú lóg a levegőben, mint Damoklész kardja. Aztán ha a fejünkre esik, lesz belőle flém (újabban inkább a biztonságosabbnak ítélt, ámde folyamatos háttérben fúrás).

De a legláthatóbb SF-írók kreálta paranoid elmélet természetesen a kritikákat övezi.

Azt a sirámot, hogy nincs rendes kritikai feldolgozása a hazai fantasztikus irodalomnak, különösképpen, ami a fantasy-t és a sci-fit illeti, számtalanszor hallani. Ehhez azonban irodalmilag értékelhető művek is kellenének, és itt még mindig nem szépirodalmi szintről beszélek, én ezt fantasy és sci-fi esetében amúgy is fogalmilag kizártnak tartom.

Ettől függetlenül olvasói kritikák, ajánlók, ismertetők még léteznek, nem is egy honlapon. Ha van érdeklődésre számot tartó magyar megjelenés, arról általában több helyen is olvashatunk, és akkor még mindig nem számoltam bele a blogokat. Regényekről inkább, novelláskötetekről ritkán írnak az olvasók. A többség persze csak ajánló, kevés az olyan, amelyben a tartalmi ismertetésen és az ahhoz fűzött „tetszik/nem tetszik”-en túl merészkednek.

De mindegy. Akár lenne ezeknél komolyabb, esszé jelleggel, érthetetlen lilabölcsész nyelven megfogalmazott tanulmány (ez minek is), akár nem, az is ugyanúgy szubjektív lenne, mint a többi.

Azt a sirámot, hogy a kritikusok egytől egyik elfogultak, részrehajlók, hátsó szándékkal közelednek a műhöz (annak szerzőjéhez), úton-útfélen hallani. Különösen, ami szegény sci-fi és fantasy műveket (szerzőket) illeti. Némelyikről képtelenek úgy írni, hogy ne gúnyolódnának is rajta egyúttal (mármint a műveken), viszonylag népes közönség legnagyobb örömére. Mondhatnánk, hogy ezt elkerülendő nem kellene bénán írni, de hát ez már más kérdés.

Ha végre sikerül megértetni a mindig, újra és újra felbukkanó újszülöttekkel, hogy a vélemény minden esetben szubjektív, és nem feltétlenül kellene hátsó szándékot és/vagy hozzá nem értést sejteni a háttérben, akkor meg azzal jönnek, hogy állítsunk fel egységes objektív szempontrendszert a művek elemzésére. Jó. Állítsunk. Például: hány oldalas a könyv?

Jópofa ez az OSC-féle kritikusok jegyzéke is, csakhogy az ezekre adható válasz már szubjektív lesz. Hiába állítunk fel „objektív” szempontokat, azok mentén sem fog két egyforma válasz születni. Például a kritikus állapítsa meg, hogy „a karakter megérinti-e az olvasót”.

Nahát, egy tinivámpírregény ostobácska szereplői engem biztos nem fognak meg, de több ezer tinilányt igen. Biztos csak a korkülönbség teszi. Maga a regény olvashatatlan, de csak szerintem, mert – koromnál, olvasottságomnál, ízlésvilágomnál stb. fogva – nem tudom értékelni. Vagy esetleg „objektíve” rossz, mert hogy tíz év múlva a kutya nem fogja olvasni? És ezt miből állapítom meg? Mi van, ha újra kiadnák, és megint több ezer rajongóra tenne szert? És egyébként is, akkor és ott betöltötte a funkcióját, egy rakás embernek örömöt okozott. Hát akkor meg nem mindegy?

Vagy: Martin túlírta a SoIF köteteket. Ez majdnem objektív megállapítás, tekintve a könyvek puszta méretét. Csakhogy ez a durva túlírás zavarja-e az olvasót, vagy sem, már szubjektív.

Jó, jó, tényleg nem lehet megállapítani, jön erre a meghunyászkodó válasz, ami úgy folytatódik: de azért egy bizonyos szinten el lehet dönteni, hogy valami rossz, vagy jó, nem?

Lehetne, ha élő ember meg tudná nekem mutatni, mi az a „bizonyos” szint. Az Aranymosással már példálóztam, megteszem megint. Érdemes megnézegetni időnként a kikerülő részleteket (a kiadó által bekérteket főleg), mert valószínűleg az utóbbi tíz év fióknak írt (pontosabban ott rekedt) kéziratai 80-90 %-a ott landolt, már ami a hazai zsánert illeti (és a többség ki sem került). Zseni nincs köztük, legalábbis eddig, és ha eme durva, szubjektív becslésem nem csal (elnézve a ténylegesen megjelent, és már abból is szűrt termést), egyáltalán nem lőttem mellé a kéziratvadászatos bejegyzésemben.

A kikerült művek között nagy színvonalbeli ingadozásokat lehet felfedezni, és mindig meglep, milyen művekért képesek rajongani – feltehetőleg nem álnéven maga a szerző és barátai – az emberek. A mondatszintű hibákat könnyebb észrevenni, mint a koncepcionálisakat (regényrészletekből, első fejezetekből ez amúgy sem derülne ki), talán emiatt vagyunk hajlamosak azt hinni, hogy „ez az a bizonyos szint”: tud-e magyarul a szerző, és ha nem, akkor valószínűleg maga a tartalom is hasonló lesz. Ennek is megvan a maga csapdája.

Minél többet olvasunk azonban, jót is, rosszat is (utóbbit lehetőleg mértékkel, és lehetőleg észrevéve a hibáit), annál több összehasonlítási alapunk lesz, és a saját belső mércénk is folyamatosan változni fog. Valahogy mindig kiderül, hogy minél többet olvas valaki (és megkedveli a nagyon jól megírt műveket, ha számít neki az ötlet és az irodalmiság, az igényesség, a frappáns párbeszédek, cselekményesség és mondanivaló egyaránt), annál biztosabb, hogy a gyengén megírt művek fájni fognak neki. Ezért, ha valakiről tudom, hogy értő, okos olvasó, de legalábbis nagyon sok könyv megfordul a kezében, attól roppant átlátszó és furcsa viselkedés, amikor nem pusztán szemet huny durva hibák fölött, de még ajnároz is olyan művet, amely valójában bőven alatta marad a legjobb olvasmányai szintjének.

A paranoia pedig ekkor kezdődik, amikor ilyen kritikákat olvas az ember, és óhatatlanul elgondolkodik: miért dicséri, miért nézi el, miért nem látja a nyilvánvaló hibáit? Nem ugyanazt olvastuk? Nem ugyanazokat dicsértük és olvastuk korábban, ami miatt feltételeztem egy bizonyos igényszintet, aminél alább nem adhatná?

Ebben nem csak az én szubjektív megítélésem van (lehet) benne, de a másik ember pozitív (szemellenzős) elfogódottsága a szerző iránt, akit ismer, és aki barátja. Mert hogy az ilyen esetekben általában ez ki is derül. Barátnak pedig nehezebb megmondani, mit gondolunk – ha egyáltalán észrevesszük, amit észre kéne. És ha igen, nem volna jobb inkább… hallgatni?

Második rész

Őrségbe!

2012-01-07T15:52:00.000+01:00

Nem a tájegységbe, hanem az LFG novellapályázatára szólítalak titeket, írjatok fantasy, sci-fi vagy horror novellát őrség idején!

Katt a képre Rembrandt varázslatáért!

Szavazások

2012-01-06T14:54:00.000+01:00

"Voting is the dangerous but essential tool of democracy. In art, voting is dangerous without being essential."

- Ursula K. Le Guin (innen)

Szivárványfa

2012-01-03T05:28:00.001+01:00

Akvarell, kb. 35x40 cm

Multik

2012-01-02T20:06:00.000+01:00

Bájos, ahogy a multik megpróbálnak infókat kicsalni az emberből. Mobilinternet? Nem, köszi, nem kell másik netelérés. Asztali géphez és/vagy laptophoz használják? Nem mindegy az neked? Akkor... ajánlanék egy remek mobil előfizetést! Az... legfőbb vágyam.

Harminc év után is

2012-01-01T00:01:00.001+01:00

"A hatalom alkalmazása megkövetel bizonyos fokú embertelenséget. A képzelőerő fölösleges kolonc, és az ember nem mindig engedheti meg magának, hogy leterhelje vele a gépezetet. Ha kezd úgy gondolni az emberekre általában, mint önálló személyekre, az akadályozni fogja. A néptömeg megformálásra váró agyagdarab. Ez a demokratikus eljárások mögött meghúzódó valódi igazság."

- Frank Herbert, 1982. (Védett nők; Valhalla Páholy, 1993., Kornya Zsolt fordítása)

Instant óévi fotók Pécsről

2011-12-31T19:12:00.000+01:00

Isten ujja és a lángos

A Kovács-Harmat pincészet sokféleségéről

A hideg száraz bor jobban melegít, mint a forralt

F é n y

Marcipánok tobzódása

Radó stand

Jud naplója, 2011-ben

2011-12-31T01:00:00.002+01:00

Januárban több bejegyzésben is foglalkoztam az alkotás folyamatával és végtermékeivel (másokéval - Nyolcak - és sajáttal egyaránt), már akkor nyammogtam rajta, miért és mennyivel jobb a Clarkesworld, mint egy véletlenszerűen választott magyar SF novella, spekuláltam az e-book jelölhetőségén a Zsoldosra, a végéhez közeledtem egy több mint 600 K-s történetnek (amit nem olvastam, hanem írtam), megállapítottam, hogy a nőket kritikaírás terén is bájosan tudják degradálni, és elkezdtem kiásni egy döglött kutyát a szerkesztők udvarából.

Februárban folytatódtak az SFmagos cikkajánlóim, az év eleje ebből a szempontból is sűrű volt, belerázódni szerkesztésbe és mások érzékeny lelkébe. Folytattam és befejeztem az eb exhumálását, valószínűleg kiakasztottam pár embert a lehet-e művészet az SF álláspontommal, fenyegetőztem egy esetleges HungaroConos jelenléttel, elindítottuk az LFG novellapályázatot, és befejeztem a regényt.

Márciusban elkezdtük tervezni a nyaralást, azaz a Camino Portuguést, megállapítottam, hogy mégis csak geek vagyok, és meglepetésemre, megjelentem a Galaktikában (A szeretet egyenletei). Festettem e hónapban is, az SFmagnak egy e-novella borítót, értekeztem a kritikaírásról (még ekkor is erősen foglalkoztatott a szerkesztői lét tömény megtapasztalása), valamint elmeséltem egy régi "túravágyam" teljesülését. Lemondtuk a tévében a műsort. Március egy jó hónap volt.

Áprilisban ismét feltettem egy nemesvámosi beszámolót, értekeztem az erőszak ábrázolásáról a fantasztikus történetekben, melynek következményeképpen a mai napig megtalálják a blogom olyan kifejezésekkel, mint "erőszak történetek". Beindult a tavaszi fesztiválozás Pécsett és Orfűn, a medvehagymás napokkal, és persze áprilist sem hagytam szó, akarom mondani fotóblogolás és festmények, rajzok nélkül.

Még több élménybeszámolóval (és persze sok-sok fotóval) terheltem a kedves blogolvasókat májusban, Balaton-felvidék, Bivalyrezervátum, borkóstoló Szabadkán, a Dibonisnál, a honi SF életnek pedig a finnekkel példálóztam.

Június a bejegyzések számát tekintve termékenyebbre sikeredett, mint az előző hónap, ami nem csoda, mert e hónapot az SFmag is a magyar SF havának titulálta. Felfedeztem a plein air festés örömét, és megjelent egy újabb novellám a Galaktikában (A magány sárga sivataga). Életemben először láttam tiszavirágzást, és ma is olyan jó érzéssel tölt el, mintha ezek a kis apró, érzékeny, tűnékeny lények puszta létezése reményt hordozna. (Ezt a bejegyzést különösen jó volt visszanéznem, ekkor készítettem el életem első - asszem, azóta is utolsó - animált gifjét egy kikelő kérészről). E hónapban sem maradt el a Tüke Borház hangulat, a Tettyén fönt üldögélni mindig öröm, remélem, jövőre is lesz benne részünk. Júniusban öt évesek lettünk Wooffal. Előadtam és kiállítottam a HungaroConon, a Zsoldos-díjon második lettem (ha ezt így lehet mondani) a kisregény kategóriában (életemben először neveztem úgy egyáltalán), és kimerítő, fényképes beszámolót írtam a rendezvényről. Magam is megdöbbenek rajta, milyen optimista voltam. Láttam élőben Roger Waterst. Június for the win.

Waters koncertjéről csak júliusban meséltem a blogon, és még mindig szentül hittem a magyar SF forradalmában. Megismerkedtem és beleszerettem egy valódi Kindle 3-ba, bár e-olvasóm azóta sincs, könyvem és olvasnivalóm viszont igen. Nyakig elmerültem - immáron 160 ezer leütés mértékben - egy önarcképféleségben, amiről már tudtam, hogy félbe kell hagynom a Camino miatt. A szokásos csapattal távolról indítottunk, javarészt Nemesvámoson és Badacsonyban. Górcső alá vettem orca pontrendszerét. Megjártuk Pannonhalmát, az erről szóló cikkem megjelent az Origón. És már egyre éreztem a Camino közeledtét...

Igazi nyaralás volt a Camino Portugués, nagyon más a második út, az egész egyetlen hatalmas, napfényes masszaként él a fejemben azóta is. Megérte várni augusztusig, és úgy jöttünk haza, hogy muszáj harmadjára is (Woofnak negyedjére) caminózni. Majd, egyszer, ha már nem lesz 300 felett az Euró (ha lesz még egyáltalán Euró). Távollétemben azért egy festményem képviselt az Art.Rpg.hu nívós, szép kiállításán, és mire hazaértünk, nem sokkal később Jun nyert 1 millát a magyar SF-nek... (bár eredményhirdetésről azóta sincs semmi hír).

Szeptemberrel ismét elkezdődtek a dolgos hétköznapok és a taposómalom. Várt még ránk azonban - a folytatódó nyári melegben - a borozós fesztiválszezon. A szekszárdi bornapokra jövőre is kinézünk, mintha a nyaralás része lett volna, annyira jó nap volt, koccintottunk a Tükében (és Pécs nyert a maga borváros kategóriájában), poharunk pedig a Budai Várban is könnyezett. Másodjára is bejártuk hosszában a Villányi-hegységet. Kéziratokra, majd olvasókra is e hónapban vadásztam, valamint kalandoztam egyet a fészbúk világában.

Október sem telt eseménytelenül. Megjelent az Új Galaxis 18. száma, benne az Engedd a kondort c. novellámmal. Sokat rajzoltam, ostoroztam a magyar SF szerzők hozzáállását, és csapongtam különféle témák között - amik talán megértek volna önálló bejegyzéseket, de egy kissé elhanyagoltam a blogot e hónapban.

Az októbert végigbetegeskedtem, amiből csak november első hétvégéjén, Nemesvámoson gyógyultam ki, köszönhetően a tiszta levegőnek, erdei sétának, remek ételeknek és nem utolsó sorban a minőségi pálinkáknak. A halottak napját valahogy mindig kényszeresen, "életigenléssel" ünneplem. A hónap első felében kitört a fantasy díjas pörgés, ami miatt lassanként megváltozott a nyári optimizmusom a hazai fantasztikus irodalmi életet illetően. Erre csak rátett egy lapáttal a 12-ei budapesti SF nap, annak minden tanulságával. Csapdába ejtett az e-könyv és a Dance with Dragons, az SFmag pedig megünnepelte első születésnapját. A hó utolsó napján egy őz a kocsi elé vetette magát - a sofőr és én egy karcolás nélkül megúsztuk.

Az ünnep havában megjelent az SFmag első antológiája, jobbnál jobb novellákkal. Ízelítőt kaptam az emberi játszmák legjavából, amiért részben kár, részben várható volt, részben nem baj, hogy így alakult. Neveztem, bár eredménye nem lett, a Tilos Rádió pályázatára. Összeszedtem az SF-F írók megjelenési lehetőségeit hazánkban, és végre, befejeztem a Portugál út caminonaplóját. Betöltöttem a huszonkilencet.

Összességében szép évem volt, tanulságos, sok dologban felemás. Szert tettem új barátokra, ám el is vesztettem őket gyorsan. A régiek megmaradtak. Írhattam volna még sok minden másról, nyakamba szakadt munkákról, belső tépelődésekről, befejezett és elkezdett ötletekről... jövőre azt kívánom, minél többnek tehessek pontot a végére, és minél többet kezdhessek el.

Ez a napló, úgy látszik, marad.

Boldog új évet minden blogolvasónak!

Fiktív hivatali párbeszéd

2011-12-28T21:41:00.000+01:00

- Mi az, mi van már megint? Nem látja, Tóth, hogy elborítanak az aláírandó képeslapok?

- De, főnök. Épp a karácsonyról lenne szó.

- Mi történt már megint, kigyulladt a fa?

- Még el sem kezdtük díszíteni.

- Akkor csipkedjék magukat! Nincs elég gyertya?

- De, főnök, túl sok is. Arra jutottunk, hogy az alsó harmadát szabadon hagyjuk.

- Hát ennek a majomnak mióta küldök karácsonyi üdvözletet? És ez? Ki a tököm ez az ember? Mit is mondott, Tóth?

- Csak azt, hogy... nem tudunk annyira ócska díszeket keríteni alulra, amiket biztosan nem lopnának el, ezért arra gondoltunk az osztályon, hogy a fa ott megmaradhatna a maga... természetességében.

- Pőrén.

- Kizárólag az alsó harmadában. A polgárok majd azt mondják, környezettudatos a hivatal.

- Környezettudatos.

- Igen, főnök.

- Ha nem vette volna észre, Tóth, a város karácsonyfáját kivágták.

- A költségvetésben elkülöníthetünk minden évben egy külön tételt az ellopott díszek pótlására.

- Költségvetés, elkülöníthető tétel és pótlás egy mondatban, Tóth? Inkább egy osztályt kéne létrehoznom, ami a nekünk címzett, átkozott képeslapokból évről évre legyártja a díszeket.

- Ez környezettudatos döntés volna, főnök. Kiszámoljuk a költségvonzatát?

- Úgy tudtam, magának egy fát kell félig feldíszítenie a főtéren.

- Igen, főnök, már itt sem vagyok.

Boldog Karácsonyt!

2011-12-24T16:26:00.000+01:00

ScorpionEntity fotója

Ügyes húzás

2011-12-22T14:59:00.000+01:00

A karácsonyi forgatagban két férfi egy-egy babakocsit tologat, meg-megállnak. A tömeg szétválik, majd ismét összeolvad körülöttük.

Végül hátraszól az egyik a másiknak:

- Te, hová tűntek a tojók?

Camino Portugués - a napló

2011-12-20T18:00:00.001+01:00

Elkészültem a Portugál útról készült fényképes-festményes élménybeszámolóval, ami némileg guide is, hiszen magyar nyelvű, részletesebb útmutatót a Camino Portugál útszakaszáról nem nagyon találni az interneten.

Kellemes olvasgatást, nézelődést kívánok - legyen ez az én karácsonyi ajándékom a blogolvasóknak!

Valami bűzlik Dániában

2011-12-15T13:11:00.000+01:00

Avagy a dán SF-F élet pocsolyájáról itt és most.

Az SF-F írók megjelenési lehetőségei manapság

2011-12-11T20:34:00.002+01:00

A novemberi SF napon a kéziratvadászat ihlette kerekasztal részben érintette ezt a témát, de több okból kevéssé volt mód kitérni rá, milyen konkrét lehetőségek vannak, és azok nagyjából mennyit érnek, mint megjelenés.

Kezdőként valószínűleg hamar tájékozódásomat veszteném a honlapok között. Arra pedig végképp képtelen lennék, hogy némely kiadványt, szerkesztőt, csoportosulást a helyén kezeljek. Egy darabig minden közösség jó, egy lazább íróklub, vagy egy szigorúbb, pusztító típusú, mint az Írókör, egyaránt betölti a fejlesztés szerepét.

Ki a kezdő író? Meghatározni aligha lehet. Akad, aki legfeljebb néhány éve írogat, legfeljebb pár százezer leütés van csak a klaviatúrájában. Ugyanakkor kezdő szinten reked sok ember még évek múltán is, mert vagy nincs igazán tehetsége az íráshoz, vagy olyan ritkán van módja írni, fejleszteni a képességeit, hogy sokkal lassabban halad, mint termékenyebb társai. Megint mások hiába grafománok, hiába kezdenek trilógiákkal és folytatják regényfolyamokkal, nem néznek a felszín alá.

Mindezzel számtalan blogbejegyzés, cikk foglalkozik, azzal viszont már kevesebben, hogy a létező/félig halott/teljesen megszűnt kiadványokat sorra vegye. Nem akarok iránytűt adni, hiszen hogy jövök én ahhoz, hogy megmondjam másoknak a tutit, amiről most írni fogok, az kizárólag az én - nem feltétlenül teljes körű - tapasztalatom, meglátásom. (Mint mindig, csak ritkán teszem ezt hozzá, remélve, hogy értelmes emberek úgyis tudják, hogy ez saját vélemény). Érdekes amúgy, 2007-ben írtam egy hasonló témájú blogbejegyzést, még az Írókör azóta elhagyott felületére. Talán a végén érdemes lesz összevetni vele a mostani állapotokat.

Az első, és talán legfontosabb, hogy manapság még mindig a papír alapú megjelenésnek van "súlya", szemben az egyszerű, honlapokra, blogokra, ide-oda feltett novellákkal, e-könyvekkel. Ezeket követik az ingyenesen, pl. PDF formában megjelenő "kiadványok", amiknek az ad "presztízst", hogy rendszeresen, havonta jelentkeznek, van valamiféle impresszumuk, "szerkesztőségük". Meglepően sok ilyen fanzin, magazin akad még ma is, vagy nem olyan rég múlt ki:

Lidércfény
Kifejezetten amatőr, kezdő szerzők jelentkezését várják a honlapon olvasható beköszöntő alapján. A szerzők még a kiadványban is megtartják nicknevüket. A neten, ingyenesen elérhető, PDF formátumba szerkesztett "periodika" szerkesztői maguk is amatőr szerzők, és az ő munkáik szintén napvilágot látnak benne. Honor - legjobb tudomásom szerint - nem jár.

Téridő Horizont
A honlapot elnézve három okból is szörnyű gyanúm támad, hogy itt valami nincs rendjén. Az egyik ok a hangzatos, villogó mottó: "A harmadik évezred magazinja." Nem egészen így képzelném. A második az fw az URL-ben, a harmadik, hogy a legfrissebb szám 2011 februári (a honlapot e bejegyzéshez 2011.12.11.-én töltöttem le). Vannak még más problémáim is, mint a Lidércfény kapcsán (pl. a szerkesztő egyben szerző is). Elvileg papír alapú, az eladott példányszámok után részarányos honoráriumot ígérnek. Kérdés, hol terjesztik...

Meztelen Ügynök
Azt hiszem, Sheenard már minden negatívumot elmondott, amit lehetett erről a kiadványról, minden más szócséplés csupán (az is, ami itt jön). Elvileg kb. 2500 pld-ban kerül újságárusi terjesztésbe (első látásra egy kezdő írónak több mint kecsegtető). A szerkesztő itt is szerző, sőt, az a benyomásom támadt, hogy a lap alapítása elsősorban ezt a célt szolgálja. Előbb létrehozta a felületet, a honlapot (mely az előző kettőhöz hasonlóan számomra ugyancsak kevéssé meggyőző), majd utána kezdett vadászni szerzőtársakra. Csakhogy kéziratot, főleg jó kéziratot igen nehéz manapság felhajtani. A kiadvány kapcsolódó (hervasztó kinézetű) honlapján körül lehet nézni a beküldött írások között; megjegyzem, volt, ami az LFG jeligés pályázatán a közönségszavazásig vitte, tehát az én durva megítélésem szerint még ilyen kiadványokban/ezek háza táján is feltűnhetnek tehetséges szerzők.

Penna
A Tinta Klub Lidércfényhez hasonló, de némileg más profilú, havonta megjelenő, ingyenes PDF kiadványa. Inkább verseknek szorítanak helyet, de azért néha novellákat is találni benne. Jellemzően a saját szerzőik bemutatkozását teszik lehetővé főként interjúk formájában. Honorról nem tudok.

Terra
Egyszerű blogmotort használ a nyomtatásban eddig egy alkalommal megjelent (2008) Terra (Évkönyv). A rendkívül szimpla honlap nem túl informatív, amikor letöltöttem (még mindig 12.11.), a legutolsó bejegyzés 2010. december 22-i keltezésű. Honorról nincs tudomásom.

Nomád Fanzin
Ugyancsak egyszerűségre és lehetőség szerinti papír alapú megjelenésre törekszik az Írókör néhány tagja által alapított, magát végre nem magazinként megjelölő, alakulófélben lévő "kiadvány". A honlap elvileg frissül, legutóbb 2011 októberében a (kizárólagosan) fantasy novellapályázatukról hirdettek eredményt, decemberben pedig közölték a csúszást. Az még a jövő zenéje, hogy mi lesz ebből, az mindenesetre nem túl biztató, hogy "saját pénzből" készül, mert bizonytalanná teszi a megjelenést. (De legalább szerkesztés-féleségre számíthatunk). Még nagyobb kérdés, hogy ha meg is jelenik, hogy fogják terjeszteni és milyen példányszámban. Honorról nincs tudomásom, de ezek után kizártnak is tartom.

Avana Arcképcsarnok, helyette most: Avana SF Hírlevél
Korábban mindig tematikus pályázatokra érkezett művekkel, olykor kínkeservvel töltötték fel a papír alapú fanzint, a grafikák számomra a nyolcvanas éveket idézték. (A novellák is). Kezdettől fogva az Avana Egyesület pályázati pénzeitől függött, ez lett a veszte is - jelenleg az SF Hírlevél "helyettesíti", az Egyesület saját tagjaitól ebben novellát is közölnek, de talán nem zárkóznak el más írók szárnypróbálgatásaitól. Ha mégis, úgy meg lehet próbálni itt is:

Preyer Hugo Díj és honlap
Mindenki előtt nyitva áll, azonban jellemzően a nem olyan rég írogató, vagy más okból alacsonyabb színvonalon író szerzők célpontja. A díj régebben a Cherubion Kiadó SF antológiáinak "kapuja" volt, számos mai "felnőtt" SF szerző 1-3 helyezést ért el rajta. Presztízse a kezdő/nagyon amatőr szerzők körében vitathatatlan, díjátadóval, kézzel fogható nyereménnyel, hírértékkel, mindennel. A honlapon olvasható novellák engem ugyan nem győztek meg a zsűri kompetenciáját illetően, de ezek nem az első három helyezettek. Ők ugyanis helyet kapnak az egyelőre elpusztíthatatlannak tűnő, de igencsak megroggyant:

Új Galaxisban
Idén mindössze egyszer jelent meg (ÚG 18.), és nem lesz belőle második szám 2011-ben. Ezt is éppen hogy csak sikerült tető alá hozni a második félévre, feltöltve a Preyer pályázat jobbjaival. Ezek mellett csak úgy beküldött novellák is szerepelnek a mostani számban, még tőlem is (avagy szégyentelen önreklám). A kiadvány szerkesztését - a tervek szerint - a következő próbaszám erejéig részben átveszi az SFmag. Honort azonban sem mi, sem az Avana nem fog tudni garantálni (annak idején már az is előrelépés volt az antológia életében, hogy nem a szerzőknek kellett finanszírozni a megjelenést). Az ÚG mélyrepülése valószínűleg a tipó és a koncepció megváltozásával kezdődött pár éve, melynek következtében a 16. szám után az ÚG már nem kerül könyvesbolti hálózatba, ami hosszútávon bizonytalan jövőt sejtet.

Cherubion Kiadó
Már emlegettem a Preyer kapcsán, azonban a kezdő szerzők bástyájának számító Cherubion Kiadó az utóbbi években ugyancsak mélyrepülést vett. A kiadványok minőségét számtalan kritikában ostorozták az LFG elődjén, az RPG.hu-n. Az utóbbi időkben mintha elkopott volna a régi húzónevek gárdája, és egyre-másra ismeretlen, nem túl eredeti álnevekkel felvértezett szerzők jelentek meg helyettük. Nem csak emiatt lehetnek ott gondok: a kiadványok száma is erősen megcsappant, évente jó, ha egy-egy exkluzív antológia, mellettük néhány újraközlés, esetleg még egy-két önálló kötet napvilágot lát. A honor legjobb tudomásom szerint kérdéses.

Cherubion kötődésű az Ammerúnia Kör is, melynek idén megjelent, legújabb antológiájára is éveket kellett várni. Kötött világra nehezebb írni, mint azt hinnénk, aki hozzájuk csatlakozna, ezt is vegye figyelembe. Írókörként bevallottan nem kívánnak működni.

Általánosságban elmondható, hogy a felsoroltak jobbára alacsony presztízsű, honort nem vagy minimális mértékben (egy tiszteletpéldány) fizető magazinok, fanzinok, kiadványok. Még a zsáneren belül sincs különösebb elismertségük, vagy ha volt, a dicsfény megkopott. Visszajelzés szinte nincs, vagy ha mégis, a látogatottabbnak számító honlapokon a kritika jobbára lehúzó (hacsak nem "megrendelt" promó). A példányszám (letöltésszám) alacsony, nincs valódi olvasótábor. Az olvasók maguk a szerzők vagy a leendő "íróvannabík", szinte sehol nincs rendes szerkesztés (maguk a szerkesztők is sokszor kezdő írók, nem olvasnak eleget, így nem tudják érzékelni a minőségi különbséget). Végül, de nem utolsó sorban külsőségeikben igénytelen(ebb)ek, vagy a pénzhiány miatt rendkívül egyszerűek. Ingyen (tiszteletpéldányért) dolgozó grafikust ugyanis még nehezebb szalasztani, mint kezdő írót, akinek egy a lényeg: "megjelenhetett".

De mielőtt bárki elkeseredne, vannak folyamatos, vagy időszakos pályázati lehetőségek is. Vannak még írókörök, amatőr íróklubok, portálok, mint: Karcolat, Moonshadow, a már említett Írókör, Tinta Klub, Ammerúnia, aztán időnként frissül a Solaria, körül lehet nézni a Napvilág Íróklub, Darkcorners honlapokon is. Gyakoribbá váltak az e-könyves pályázatok, mint most az Ulpius-háznál vagy a Kossuth Kiadónál hirdetett regényíró pályázat, de említhetjük a Historium Kiadóét is. Aktuálisan ezeknek érdemes mindig utána járni a neten, de ami tudtommal jelenleg visszatérő, az pl. a Töltőtroll, a Padlástér (KIMTE, folyamatos), az LFG jeligés, tematikus pályázata (negyedévente), az SFmag fantasztikus kéziratok éjszakája, egyes Mágus pályázatok. Nem rég indult útjára az Aranymosás pályázat, nem hiába van körülötte nagy tolongás, ugyanis papír alapú megjelenést, szerződést ígér a kiadó - és ez már át is vezet minket egy másik szintre, amit én "átjáróháznak" hívok.

Átjáróházba tartozik szerintem minden olyan, rendszeresen (évente van egy-két vagy több megjelenése) szerző, akik
- még nem produkáltak regényt, de dolgoznak rajta/házalnak vele,
- első regényesek, akik valamiért nem tudják megismételni a korábbi sikert,
- novellisták, akik magasabb színvonalú szerkesztést és odafigyelést szeretnének, sőt, esetleg honort.

Néhányan közülük esetleg úgy érzik, már-már blama volna az "első szintben" felsoroltak közt megmérettetni, megjelenni. Csakhogy rájuk szabott kiadvány szinte nincs (ilyen volt régebben az Átjáró Magazin, a Delta Műhely sorozat, amikor még évenként antológiákat is terveztek novellapályázattal). Ebbe a szintbe tartozik ma a Galaktika. Ide kéne sorolnom az egyre extravagánsabb, a szűkebb zsánertől eltávolodott Rohamot (működik még?), de a kizárólag online felületet biztosító SFmagot is, sőt, az SFportal E-könyves kiadóját. Csakhogy a szerzők körében továbbra is magasabban értékelt a papír alapú megjelenés, még akkor is, ha adott esetben az LFG-n (figyelemfelkeltő, ügyes címválasztás esetén) lényegesen többen töltik le a novellát, mint mondjuk egy PDF kiadványt. Persze, sem ez a szint, sem pedig a következő nem garancia a minőségre.

Mindezek "fölött" találjuk az utolsó kategóriát. A "befutottak” nagy eséllyel adnak el kb. két-három évente regénykéziratot tetszőleges zsánerkiadónak (kb. 6-8 sci-fi és fantasy íróról beszélünk) azzal, hogy olykor ők is hasra esnek/csak kötött világra írt kéziratot tudnak eladni. A két alsóbb rétegből ide betörni jelenleg lehetetlen, és ez még csak nem is kihalásos, hanem piaci alapokon megy (a kiadók nem feccölnek pénzt új nevek rendszeres reklámozásába).

Még két gondolatom van hátra: szinte kizárólag haveri alapon működik a kiadás, ami részben magyarázatot adhat az általános minőségre (jellemző a közepes, vagy az alatti). A másik, hogy mindezeken kívül áll a magánkiadás, mint az általában legrosszabb út, amit szerző választhat. Ha visszajelzés alig-alig érkezik a rendes kiadványokra, úgy el lehet képzelni, mi a helyzet a magánkiadásokkal. Hiszen még a rendes kiadás is maga a süllyesztő! Egy statisztikus kiszámolhatná, percenként hány magyar SF-F mű kerül a levesbe a megjelenés pillanatában. A magánkiadás ebben a főzetben alaposan felduzzasztja azt az ebédet.

Egyszóval látszólag tobzódunk a lehetőségek végtelen tárházában, valójában a kiadványok nagy része pengeélen táncol, és kiugró minőségi különbséget ritkán találni az egyes szintek között. Ha kiadó lennék, valószínűleg egy, az Aranymosáshoz hasonló folyamatos pályázatot volnék kénytelen indítani, feltéve, hogy tényleg szeretném megtalálni a tehetséges szerzőket, akikből aztán lehet valami. De az olvasó szeszélyes állatfaj, nehéz eladni nekik még az igazán jót is - ez azonban már nem az író feladata, hanem a marketingeseké. (Ha volnának).

(Esetleges kommentekhez: ha tudtok még megjelenési lehetőségeket - itt nem időszakos pályázatokra gondolok -, linkeljétek be. Négy év után ismét készíthetünk egy pillanatfelvételt a hazai amatőr SF-F kiadás életéről).

Közönségszavazás

2011-12-07T21:03:00.000+01:00

Küldtem egy írást a Tilos Rádió és a Galaktika SF pályázatára, és mint kiderült, közönségszavazás is lesz: minden pályamű olvasható, "kedvelhető", köztük az Elvitatás c. történetem.

Az eddig beérkezett novellák.

Az eddig beérkezett versek.

És még zenék is vannak.

Kedveljetek kedv és ízlés szerint.

Ha én egyszer befogom a számat

2011-12-07T10:02:00.000+01:00

Érdekes, de hajlamos vagyok később sem elküldeni leveleket, hozzászólásokat, ha a fogalmazásuk kellős közepén váratlanul leáll a rendszer. Pedig lehet, nincs is benne semmi omen.

Olvassatok SFmag antológiát!

2011-12-06T19:23:00.000+01:00

Katt a képre!

Tartalomjegyzék

Juhász Viktor: A polidori
Lavie Tidhar: A Pók holdja
Jakob Schmidt: Szüret
Csupor Béla: Kontraszelekció
Cat Rambo: A szirének nékem már nem énekelnek
Horváth Norbert: Az elátkozott erdő
Tobias S. Buckell: Tagadd meg Babilont
Steve Stanton: A tökéletes pár
Péterfi András: A pálya
Fehér László: 8 óra
Kij Johnson: Pónik
László Zoltán: Réges-rég
Daniel Pearlman: Óriás a házban
Aliette de Bodard: A Jaguár Háza, árnyékban
Frank Roger: A táncoló fények városa – beszámoló az összművészeti fesztiválról
Ursula K. Le Guin: A segrik ügye
C. C. Finlay: Lábjegyzetek

A kalligráfus bolygója

2011-12-06T09:32:00.000+01:00

Tus, műszaki rajzlap

Modern idők

2011-12-03T20:32:00.000+01:00

Ma legalább húsz mikulást láttunk - de nem rénszarvasok vontatta szánon, hanem motorokon ülve. Integettek, dudáltak a vigyorgó embereknek. Azon gondolkodtam, mi hiányzott róluk? Hát a puttonyuk!

A vad választása

2011-12-01T07:23:00.000+01:00

Azt láttam, hogy bal oldalon, a cserjésből kiugró állat nem nyúl. Hanem annál sokkal nagyobb. Aztán a fényszórók fényében már azt is láttam, hogy őzbak. És nem fog megállni.

A sofőröm ügyes volt, nem kapta félre a kormányt, nem satufékezett, nem adott gázt - egyik sem használt volna. A kocsi eleje behorpadt, a motor rögtön füstölni kezdett, mi pedig félreálltunk a tök sötétben. A mögöttünk jövők is, aztán amikor meggyőződtek róla, hogy semmi bajunk, továbbálltak. Én meg belefogtam néhány telefonhívásba.

A folyónál

2011-11-30T07:07:00.000+01:00

Akvarell, kb. 35x40 cm

A munka hőse

2011-11-24T17:07:00.000+01:00

Fekete tussal szimpla papíron, kb. 35x40 cm. Egy kihegyezett hurkapálcát használtam eszközül

(Mostanában kicsit sok a meló. De még ura vagyok a helyzetnek. :D)

Nimandi az ÚG 18. női szerzőiről

2011-11-23T21:40:00.000+01:00

A Hármaskönyvelés.hu tagjai a 17. számú "Sztahanov" adásban számos dologról beszélgetnek, többek közt a november 12-ei SF nap is többször szóba kerül. A podcast kb. 39. percétől kezdve pedig Kiss Gabriella (Nimandi) emlékezik meg néhány mondattal az Új Galaxis 18.-ban olvasható női szerzők novelláiról, így az enyémről is. Ezúton is köszönöm a véleményt, nagyon örülök, hogy tetszett!

Kaszkadőrök

2011-11-22T21:46:00.002+01:00

A téren néhány tinédzser hangosan visszaszámol, mielőtt leugranak a kőperemről a közhasznú munkások által egy méter magasra tornyozott avarba.

Egyéves az SFmag!

2011-11-22T11:23:00.003+01:00

Miért legyen nálunk toll és papír iszogatós rendezvényeken?

2011-11-18T07:51:00.000+01:00

"Erre nem mehetünk, mert arra vannak a munkatársaim, arra nem mehetünk, mert ott vannak az ismerőseid, akkor most mondd meg, merre menjek?"

- egy nő a férjének, Örökség Fesztivál, Pécs, 2011. szeptember

"Te, a Gyulai Pál írta Vörösmartyról, hogy sose találkozott vele úgy, hogy ne borkóstolásról jött volna."

- egy férfi a Szekszárdi Szüreti Napokon, 2011. szeptember

"-Tibikém, mit kívánsz?

- Ki itt a Tibi?

- Misikém, én olyan jól elvagyok ezzel a vizespohárral!"

- ne tudjátok meg, Nemesvámos, 2011. október

Éjszakai repülés

2011-11-15T14:40:00.001+01:00

Az utcai lámpák fénye elmosódik a leszálló ködben. Felnézek, de az eget nem látni. Hallom a darvak kiáltásait, amint nem sokkal a panelházak felett láthatatlanul elrepülnek a semmibe.

Szolgálati közlemény

2011-11-14T16:48:00.000+01:00

Valami bug van a blogspottal (remélem, csak azzal), mert önhatalmúlag nem tesz közzé beleszólogatásokat, vagy másokat (még az enyémet is) szpemként érzékeli. Ha valami hasonlót érzékeltetek, írjatok, mert aligha moderálás történt.

(Ezúton kéretik - mivel a rendszer most egyáltalán nem enged hozzászólni engem sem - Az e-könyv csapdájában c. bejegyzés alatt, hogy ha lehet, inkább ne..., köszönöm).

SF nap esszencia

2011-11-13T13:24:00.001+01:00

Úgy tervezem, írok majd a szombati SF napról részletesen is (nem feltétlenül a blogra; ÁPDÉT: itt olvashatók az idézetek közötti sorok), mert van sok tanulsága. Addig íme néhány idézet (minimális eltérések adódhatnak, mert gyorsan körmöltem le, vagy pedig a lényeg égett az agyamba).

"Még van hat percem."
- Szélesi Sándor

"Mindnyájan fantasztikum kedvelők vagyunk, mindent el tudunk képzelni."
- Sárdi Margit

"Te, hogy itt micsoda belterj van!"
- véletlenszerű F író

"Merre van a büfé?"
- véletlenszerű SF író

"Horrorfilmekről sem vagyunk híresek, bár a filmek horrorisztikusak."
- Hatvani Balázs

"A középszerűt támogatni kell."
- Antal József

"Hol voltál te, sci-fi nap, baszd meg!"
- egy pincérlány a Trombitásban

Szinkronitás

2011-11-11T11:11:00.001+01:00

A bejegyzés időpontja, avagy ilyen is csak egyszer van.

A Dance with Dragons

2011-11-11T09:14:00.001+01:00

Vannak könyvek, amik hatására írni támad kedvem: íme a szint, talán egy szép napon elérhető. Megihlet, ösztönöz, szórakoztat és elgondolkodtat egyszerre. Egy élmény.

És vannak könyvek - mármint a zsánerben - aminek hatására arra jutok: nincs többé űropera (számomra a Dűne után), és nincs többé fantasy saga (a Tűz és Jég dala után).

Túlírt, önmagába roskadó rendszer, és valamelyik befejezést a rajongók már biztosan lelőtték, így a mester kénytelen valami mást kiötölni. Hát nem. A Dance with Dragons ugyanúgy beszippantott, mint az előző négy könyv. Vannak ugyan részek, amiktől többet vártam (Tyrion annyira nem nyűgöz le, mint vártam), és akad olyan, aminek minden egyes mondata valami döbbenetesen jó (Jon fejezetek). Bizony, össze van ez rakva, az utolsó momentumig. A fejezeteket olvasva már jobban értem, miért volt némelyik kifejezetten nehéz Martin számára. Aminek egyszerűen félt nekiugrani. Egy idő után csak "Kong"-nak hívta a művet a blogján.

Az viszont biztos, hogy alaposan fel kell idézni az előző részeket, még a térképet is többet nézem, mint azelőtt. Annyira szövevényes a történet, és... olyan régen olvastam már az előzményeket. Már előre félek, mennyit kell majd várni a hatodik könyvre...

Versenyen kívül

2011-11-09T07:36:00.001+01:00

Ha már van, időnként megnézegetem a Preyer Hugo díj ún. hivatalos honlapját, ahol ráakadtam a hírre, miszerint megrendelhető az Új Galaxis 18. Nem tűnik túl jó reklámnak azzal indítani, hogy "sajnos könyvesbolti forgalomba nem kerül", legalább a "sajnos"-t húznák le onnan. Na, mindegy. (Mint a kiadványban benne lévő szerzőnek természetesen nem).

De nem erről akarok írni. Megnéztem az ÚG hivatalos honlapját, aztán megnéztem megint a Preyer honlapon lévő hírt, mert feltűnt, hogy a Preyeren a stáblista nem teljes. Az még teljesen érthető, hogy a honlap (egyszemélyes?) szerkesztősége csak a díjra hivatalosan is pályázókkal foglalkozik, a gond inkább az, hogy innen vette át a hírt a Scifi.hu. Ahelyett, hogy a Scifi.hu (szintén egyszemélyes?) szerkesztősége - ha úgyis csak más honlapokról átmásolt tartalmakból áll az egész oldal - inkább az eredeti forráshoz, az ÚG honlaphoz nyúlt volna.

Nem csak az én irományomról (Engedd a kondort) van itt szó, hanem kb. a fél kiadványról, ami így a Scifi.hu-ról lemaradt:

Kleinheincz Csilla: Fehér elefánt

Bányai Tamás: Senki

Boros György László: Hosszú őrségben álomtalan

Halmi Zsolt: Vörös homok (képregény)

Sümegi Attila: Fénytelen járatok

Horváth Zoltán: Tik-tak

Mostanra egy harmadik helyen sem emlékeznek meg e szerzőkről: az Avana Egyesület Hírlevelében. Az ÚG az Egyesület egyetlen saját kiadványa, aminek a preyeres szekció az egyik része. A hírlevélben sem fért volna el a teljes stáblista, valahogy úgy, hogy "ja, igen, versenyen kívül benne vannak a kiadványban még ők is..."?

A munkánkért cserébe tényleg nem vártunk semmit, tudtuk, hogy nincs miből, az egy szem tiszteletpéldányunk is még valahol a magyar posta kifürkészhetetlen útjain bandukol. És ez így most olyan... nem is tudom. Még úgy is, hogy valamennyi, e bejegyzésben linkelt, az egyesület által fenntartott honlap látogatottsága alacsony, és talán nem ezek miatt fognak mélységesen megtévesztődni az emberek.

Az e-könyv csapdájában

2011-11-06T19:54:00.000+01:00

Valaki kérdezte nem rég az SFmag virtuális szerkesztőségében: miért lesz flém mindig az e-könyv témából? Mire én: miért lesz flém egy trashfantasy kritika alatt?

Végül én is elmélkedtem e-könyv témában, az SFmagon. A jelenlegi 80 hozzászóláshoz nem járultam hozzá - végigböngészve (vége felé időhiány miatt inkább csak görgetve) még mindig az a véleményem, amit a cikkben írtam.

Egyelőre túl sok a nyitott kérdés, amikre addig nem kapunk választ, míg az e-olvasók tömegesen el nem terjednek. (Szerintem el fognak).

Ez most így kifejezi

2011-11-03T19:32:00.000+01:00

Hozzá pedig zenehallgatás.

Hazafelé

2011-11-01T19:47:00.000+01:00

A nyíl egyenes, Dombóvár felé vezető út szélén egy kocsi áll. Az ellenfényben messziről látom, hogy egy fekete kabátos nő sétál az úttestre, hogy beszálljon a kormány mögé. Lassítok, a szembejövő, üres sávba húzódok.

Az árokparton koszorúk.

Sci-fi nap Budapesten november 12-én

2011-10-27T19:57:00.000+02:00

Elvileg ott leszek, mégpedig egy korábbi blogbejegyzésem ihlette kerekasztal beszélgetés résztvevőjeként. És kb. ugyanazt fogom tudni elmondani, mint itt. (:-D) Neeem, igazából az élő beszélgetés mindig elterelődik, mások is hozzáfűzik a magukét, találkoztak-e fiókban kallódó csiszolatlan gyémántokkal. Akit a téma nem érdekel, találhat más, kedvére valót, a konkrétumok apránként felkerülnek erre a honlapra!

Témák

2011-10-21T22:19:00.000+02:00

Sok minden történt mostanság, amikről külön nem írogattam, pedig elgondolkodtatott, úgyhogy most vegyesen csapongani fogok mindenféléről.

Sosem festettem önarcképet, illetőleg, amikor megpróbáltam, az csak pitty-putty volt, nem igazán elgondolkodó, kiveséző, arc mögé néző festmény, hanem mondjuk... hasonlít-e a rólam készült fotóra ez az izé itt. Végül csak belefogtam, akaratomon és tudtomon kívül, de nem ecsettel, hanem ezzel az ótvar billentyűzettel, amin most gépelem ezt a bejegyzést. Elejétől végéig ösztönből írtam (mint A szeretet egyenleteit), csak ez nem három oldal lett, hanem több mint 260 ezer leütés. Ha épp nem tudtam, hogy folytassam, nem erőltettem. Néha tudatosan elvágtam a fonalat, hogy csak másnap vegyem fel, és hagytam az agyam kattogni addig is. Volt egy hirtelen jött, vezérfonálul szolgáló koncepció, de az, hogy éppen úgy alakult a cselekmény, és éppen arról kellett írnom, amiről, az jóformán végig rögtönzés. Fogggalmam sincs, jó-e. Mostanság kezdem újraolvasni.

Vannak bizonyítékok arra, hogy valami elsőre, azonnal úgy tökéletes, ahogy van, és utóbb már alig kell alakítani. "Isten feléd mutat", mondta egyszer egy zenész a távoli ismeretségi körömből. Én ezt olyasmire értem, mint amikor Clare Torry felénekelte a The Great Gig In The Sky-t.

Ismét olvasható egy cikkem az SFmagon, a jövő hét a World Fantasy díj jegyében telik, én a képzőművészekről írtam pár gondolatot.

Végül mégis hozzászóltam, elmondtam, mi a gondom a Magyar Fantasy díj jelenlegi szabályzatával. Majd meglátjuk a gyakorlatban, mi mindent kell esetleg átalakítani.

Mostanság foglalkoztatni kezdett az e-könyv téma, régi cikkeket olvastam el, amikre anno annyira nem kerítettem sort (beleértve külföldieket), még egy SFportalos videófelvételt is megnéztem egy kerekasztal-beszélgetésről, sőt, átböngésztem a hazai állatorvosi ló fórumot (e-könyv vs. papírkönyv) az LFG-n. Hát, nem egyszerű a kérdés. Egyáltalán nem vagyok optimista - de itt és most nem folytatom, az SFmagon a tematikus hetünket követően lesz majd egy cikkem erről úgyis.

Hamarosan lezárul a közönségszavazás az LFG "Mágia-maffia" novellapályázatán. Az ízlésekről vitát nyitni botorság, így, utólag sem változtatnék a sorrenden és a kiválasztott novellákon.

Van, amiben jobban állunk a horvátoknál SF terén. Nem rég megnéztem egy angol nyelvű, az EuroConon készült kerekasztal-beszélgetés videóját (az SFmag egy korábbi hírsalátájában linkeltük), amin egy horvát SF író azt mondja végszóként, arra a kérdésre, hogy mit szeretne a következő három évben elérni: ha az orosz kolléga azt mondta, évente 650 új SF regény jelenik meg náluk, akkor ő 650 olvasót kíván a horvát szerzőknek. A horvát sci-fi olvasó réteg ugyanis egyáltalán nem lojális a saját íróik iránt, nem bíznak bennük, ill. nem tartják őket annyira, hogy pénzt adjanak a műveikért - az ingyenes példányokat a SFerakonon persze elfogadják. A fentebb említett magyar e-könyves kerekasztalon elhangzott, hogy a hazai zsánert megmentheti az SF olvasók lojalitása. Nos, ha tényleg ezen múlik, a horvátokat biztosan nem.

Ott leszek a november 12-ei nagy budapesti sci-fi napon, gyertek el ti is! (E bejegyzésben írt témák részben tuti előkerülnek majd, sok más egyébbel együtt).

Hajnal

2011-10-17T09:25:00.000+02:00

Egy régi, magányról szóló festményem és egy tavaly nyári akvarellemen megjelent helyszín egybegyúrása szénnel, akvarellpapíron.

Szeptemberi fesztiválozás Pécsett

2011-10-12T12:54:00.000+02:00

Kora délután még nem látszott, hogy estére alaposan megtelik a tér a Pécsi Bordalfesztiválon

Kitelepült az Enoteca egy standra, az ételek műanyagtányérból is nagyon finomak

Langalló, töki pompos, kenyérlángos - mindenhogy jó

A Radó Vinotéka standja ellenfényben

Miniatűr Széchenyi tér Braille-írással

Ez tetszik

2011-10-10T10:00:00.002+02:00

"Science fiction is more than just a genre of fiction. Hell, it's more than just fiction. It's a mode of thought; because our brains are hardwired and optimized to think in narratives, SF can be seen as a primary means by which we make sense of and plan for the future."

- Karl Schroeder

Láss, ne csak nézz

2011-10-08T10:16:00.000+02:00

"Külföldön haldoklik a sci-fi." - mondta Antal József a Hadik Kávéházban, feltéve, hogy Pasztler Ágota itt-ott tévedésektől, elütésektől sem mentes élménybeszámolójában pontosan idézi a Zsoldos-díjas szerzőt. Valószínűleg valami ilyesmi (haldoklik az angolszász/külföldi SF) hangozhatott el, mert Ágota utána azt jegyzi fel: "Ha mostanában elolvassa (mármint Antal József) az angol nyelvű antológiákat, egyre ritkább a kiemelkedő elbeszélés." Németh Attila (aki a cikkben egy helyütt Antalra keresztelődik át) pedig igyekszik ezt ellensúlyozni, hogy azért még ne temessük, és egy-egy antológia csak a szerkesztők ízlését tükrözi, majd felsorol némely hazai pozitív változást.

Nem tudom, milyen külföldi antológiákat olvasott Balfrász, ami ezt mondatta vele - bizonyosan vannak ilyenek, ott sem minden arany, ami fénylik.

Én mindenesetre mást sem találok a neten, mint olyan cikkeket, összefoglalókat, és nem utolsó sorban eszméletlen novellákat (tök ingyen, angolul, persze), amik cáfolják, hogy a fantasztikus irodalom bármely formája haldokolna külföldön (legfeljebb átalakul). Ebben az angol nyelvű, májusi cikkben kimutatják, hogy újabban kortárs írók szoknak át a zsánerre, ill. egyes felmérések szerint bővül a fantasztikum piaca (a cikkben erre számadatok is vannak).

A tök ingyenes novellákról szólva: én angolul ritkán és lassan olvasok, regényre nem is vállalkozom, csak rövid történetekre. Rendszerint úgy szörfözök a Clarkesworldön, hogy megnézem a novella első mondatát, első bekezdését. Tízből nyolcat végig is olvasok.

Ezzel összehasonlítva: ha véletlenszerűen kézbe veszek egy magyar SF-F antológiát, ugyanezen módszerrel keresve tízből nyolcat nem olvasok végig. (És ennek ellenére sem mondanám azt, hogy a magyar SF tehát haldoklik).

Nyomdában az Új Galaxis 18. száma

2011-10-06T14:43:00.000+02:00

Nyomdába került, és két héten belül megjelenik az Új Galaxis 18. száma, benne az Engedd a kondort című novellámmal. Tartalomjegyzék és borító az ÚG honlapjáról:

Lőrinczy Judit: Engedd a kondort
Bányai Tamás: Senki
Boros György László: Hosszú őrségben álomtalan
Kleinheincz Csilla: Fehér elefánt
Bukros Zsolt: Évforduló
Ladányi József: A kapu
Körtvélyes Ákos: Chang’e, kedvesem
Halmi Zsolt: Vörös homok (képregény)
Sümegi Attila: Fénytelen járatok
Bajzafi Ferenc: Gyerekjáték
Hantos Norbert: Valami zöld
Bora László: Válaszút
Maron A. Andrea: Kísérleti szex
Bukros Zsolt: Nincsen semmi baj
Radics Roland: Karthágó lányai
Dr. Smiri Sándor: A patkányok kora
Horváth Zoltán: Tik-tak

A borítókép Kovács Péter munkája.

Akadálymentesítés

2011-10-05T12:45:00.000+02:00

Áldás

2011-10-05T12:24:00.000+02:00

Minden elismerésem Dórié, aki még áldott állapotban is modellt állt, ült, mászkált nekünk egy egész rajzórán keresztül. Ennek a képnek minden pillanatát élveztem, főleg a kifestést.

Hol vagytok, olvasók?

2011-09-27T21:00:00.000+02:00

Bevallom, egy kicsit nagyobb tolongásra számítottam a jelölések terén. Mármint... a kérdés most egyáltalán nem hipotetikus, hogy az online közönség jelölhessen, ötleteket adhasson egy stáb kérésére: melyik SF regény és novellák képviseljék hazánkat jövőre, angol nyelven angolszász e-book piacon. A tolongás, az ötletek hiánya két szempontból is tetten érhető: miket jelölnek milyen változatossággal, és persze, hogy összesen kb. hányan veszik a fáradságot.

Az hagyján, hogy némelyek figyelmen kívül hagyják a viszonylag egyszerű jelölési feltételeket, tök komolyan ajánlanak a húsz éves határ miatt kieső regényt, és amerikai szerző novelláját... Hja, végülis, utóbbit le sem kéne fordítani. Az is szomorú, amikor valaki azon kesereg, milyen kár, hogy novellát csak az utóbbi bő tíz, regényt meg csak az utóbbi húsz évből lehet jelölni! "Csak".

Egyrészt: az SF gyorsan avul. Jó, tudom, Zsoldos regényei, vagy egy részük nem, vagy nem úgy (legfeljebb van valami varázsa a bájosan túlhaladott, sosem volt technikának). Mindegy. Másrészt, ha egy nem angolszász ország nemzetközi porondra szeretne lépni, én, mint magyar olvasó, nem az évtizedekkel ezelőtti regényeikre lennék kíváncsi, hanem mondjuk az utóbbi öt évben írtakra. Ehhez képest így is két, illetőleg egy évtizedből meríthet, aki ajánl. Ez több mint sok.

Azt sem egészen értem - túl a rajongáson -, miért ajánlanak sorozatok részeit, trilógiákat (amikor egyelőre csak egy, önálló regényt tudnak megjelentetni), külföldön kiagyalt SF univerzumba írt fanfictiont, vagy olyat, amiről maga az ajánló is sejtheti: annyira sok a magyar utalás, a csak nekünk érthető és értékelhető bennfentes poén, hogy azt lefordítani nem pusztán lehetetlen, de tökéletesen értelmetlen is. Talán gesztus az író felé: én olvastam, tetszett, és csak azért is jelöllek! Még akkor is, ha valahol azért sejti (gondolom én), hogy az első körben ki fogják húzni a listáról. (Meglepődnék, ha nem, és ez minőségtől független).

Az is kicsit meglepett, hogy egy-két nevet leszámítva a sok cherubionos, tulajdonképpen ismert, és számtalan regénnyel, novellával jelentkező, évente állandóan Zsoldos-jelölt szerzők nem jutnak eszébe senkinek. Pedig nem mind "komolytalan": Bán Jánostól is az SFmag írt le először egy címet.

Nem rég azt mondta valaki, a jelölések láttán szépen kidomborodik, "ki hova húz". Szerintem semmi ilyesmi nem derült ki, pl. fogalmam sincs, kik jelölték az én két galaktikás novellámat (meglepett, és köszönöm), több más nick sem ismerős. Ők is húznának valahová? Az online SF élet aktív közszereplőiről meg mindenki tudja, milyen az ízlésvilága, aligha árult itt bárki zsákbamacskát.

Szóval elgondolkodtam - így, a határidő végéhez közeledve -, miért is nincs nagy ötletelés.

Sok válasz adható, és talán nem is külön-külön kell vizsgálni, hanem úgy általában egyben.

1) Talán az olvasók tényleg nem találkoztak túl sok eget-földet rengető, briliáns magyar sci-fivel. Amiért ennél egy kicsivel nagyobb intenzitással rajonghatnának, és örömmel beírnák a fórumba újra és újra és újra.

2) Talán prózaibb, és megnyugtatóbb magyarázat lehet, hogy sokan úgy vannak vele, már mások jelölték, amit ők is gondoltak, most akkor minek regisztráljanak? Hiszen nem az nyer, aki a legtöbb jelölést kapja.

3) Talán pszichológiai hatás, de mintha többen úgy hinnék, csak egy novellát és egy regényt ajánlhatnak.

4) Talán, és ez a legrosszabb, és nem is olyan valószínűtlen eshetőség, az aktív online közösség valójában nem is eléggé olvasott magyar SF terén, hogy nagyobb merítést mutasson fel. Volt, aki szívesen látta volna évekre visszamenőleg a Zsoldos-jelöltek listáját, amiből aztán szemezgethetne. Ez azonban egyrészt csalóka lenne, mert pl. az Avana Arcképcsarnokok rendre kimaradtak, máskor maguk a szerzők vonták vissza a jelölést, így a listáról is törölték őket. Másrészt, ha valaki SF rajongó, nem jut eszébe első blikkre néhány olvasmányélmény, amit szívesen ajánlana?

Nincs nagy merítés. Nincs kitekintés a "gettó" falain kívülre sem. Még a legnagyobb hazai SF magazinban megjelent novellák közül is főleg azokat ajánlották, amelyek az utóbbi egy-két évben láttak napvilágot. (Ez a frissesség szempontjából annyira mondjuk nem baj).

Kíváncsiságból megnéztem azt is, hogy első pillantásra vajon mennyire határozza meg a jelöléseket a Zsoldos-díj. Regénynél ez alig számít, mert egy évben amúgy is kevés magyar SF regény lát napvilágot, ezeket könnyebben követhetik az olvasók (úgyhogy ez más miatt beszédes, kit jelöltek és kit egyáltalán nem). Novelláknál azonban más a helyzet, hiszen jóval több az induló, a felejthető futottak még kategória az egy kiválasztottal szemben. Az idei novellagyőztes senkinek sem jutott eddig az eszébe. (Ennek részben szintén lehet az az oka, hogy aki jelölte volna, úgy van vele, témája miatt egy külföldi nem igazán értékelné Lovas Lajos ezen írását, sem pedig a regényeit). Az utóbbi évek győztes novellái szintén elvétve kerültek csak szóba. (Tényleg, aki magát nagy magyar SF rajongónak tekinti, vajon fel tudja-e sorolni öt évre visszamenőleg a novellák győzteseit? A címeket? És a regény könnyebb kérdés volna? De persze az is lehet, hogy ez részben annak szól, hogy az aktív online közösségnek kevésbé tetszettek ezek a novellák, mint az egyébként máskor is díjazott szerzők valamely más írásai - amelyeket viszont díjtól függetlenül jelöltek).

Kicsit olyan érzésem van, hogy az olvasók nem jöttek rá, az SFportal felhívása az ő próbájuk is.

Még maradt néhány nap, az én "listám" sem túl hosszú /lásd 1)-es pont/, tulajdonképpen kész van. Az LFG-s jelölésekkel együtt fogom majd beküldeni az utolsó napon.

Létezem, csak nem ott

2011-09-21T20:13:00.000+02:00

Az lett, amit sejtettem. Napok óta nem léptem be, eszembe sem jutott az egész.

Flaviának hála, viszonylag hamar megleltem azt az opciót, hol a jóbüdösfrancba' lehet törölni magam fészbúkról. Bájos volt, mert amikor rákattintottam a Deactivate ~~yourself~~ your account-ra, random beadott pár fotót, hogy ki mindenki fog misselni. Drágáim! Ugyan, dehogy!

Aztán a rendszer virtuális zokogások közt megkérdezte, miért hagyom én el őt a barátaimat, akik mind misselni fognak, és felsorolt pár opciót megjelölhető indokként. Olyanokra rákattintva, hogy túl sok értesítést kapok, behoz egy külön ablakot, hogy ezt ám lehet menedzselni, te láma júzer. Neheeeeem, ez nem ok.

Kattint: "egyéb".

Aki akar, így is megtalál.

Mert létezem. Csak nem ott és nem úgy.

Túrony - Villány 2x30

2011-09-19T08:00:00.000+02:00

A Caminót "keretes szerkesztéssel" oldottuk meg: előtte is, utána is végiggyalogoltunk a Villányi-hegységen, Túronyból indulva. Azt hittem, kb. 20 km lesz az egész, a jelzésről letérve, végig a gerincen. Tévedtem, miután felkapaszkodtunk a gyűdi zarándoklat útvonalán, találtunk egy táblát, hogy onnan még Villány 26 km...

A túrát mindkétszer nagyon élveztük, és ha el is csüggedtünk, szederbokrok, második alkalomra pedig már érett szőlőszemek vigasztaltak, és persze az ígéret, hogy a táv 2/3-ánál egyenesen a Vylyan mellett haladunk majd el...

A mintegy 30 km-es sétáról íme néhány fotó:

A túronyi templom

Pókhálóegyüttes hanglemeze

Ganajtúrók iszonyatos munkában

Szép lassan magunk mögött hagytuk a siklósi várat

Még kék párába vész a Szársomlyó

A Vylyannál kaptunk egy kis csemegeszőlőt a borhoz, nyamnyamnyam

Pihenő

Az út első harmada erdőben visz, utána végig nappal szemben, szőlősorok mentén. A hegységet kettészelő műútnál tértünk le a jelzett útról (valójában már hamarabb eltűnnek a jelzések), és átvágtunk az egyébként bekerített, de nyitott kapukkal váró Vylyan Pillangó dűlőn. Ez a kép már nem tudom, melyik részen készült augusztus elején...

Irány a mélybe

Kézfogó

Augusztus eleji permetezés

A mókás hordóinstallációk egyike a Vylyannál

Felületek

Retró

Sauska terasz

Félig elpusztított Sauska hidegtál (nyamnyanyam)

Hangulat a Tiffánnál

Most egy darabig létezem

2011-09-14T21:12:00.002+02:00

Sosem kötöttek le a közösségi oldalak, egy idő után az iwiwet is untam, ezer évenként egyszer léptem be, aztán álnévre váltottam, immár tízezer évenként egyszer néztem be, pl. ha valaki ott írt e-mailt (pedig mondtam neki, hogy ne, mert egy nagy szar a levelezőrendszere), és néhány hónappal ezelőtt (van az már talán egy éve is???) töröltem a regisztrációt.

Mindenki mondta, a fészbúk más, a fészbúk hasznos, interaktív, biztonságosabb, szórakoztatóbb, megbízhatóbb, végülis, az adathalászok már a gmailből is megtudtak rólam mindent, amit csak akartak, egyszóval... fészbúk!

A napokban regisztráltam.

Gyerekek!

Néha. Halvány. Lila. F... sincs, ki jelöl be, máskor én gondolkodom, hogy most vajon félrekattintottam, meg mi a tök történt, és arra már rájöttem, hogy van ez az üzenőfal, ahová mindenki felírja az aznapi legfontosabbat, és ha én hozzászólok, onnantól fogva a rendszer minden egyes további hozzászólásról küld e-mailt. Ja, meg lehet lájkolni, meg lehet nemtetszikezni, meg hirtelen megneveződöm mások galériáiban általam sosem látott fényképeken (és erről is kapok értesítést), és én is tölthetnék fel egy rakás képet életem állomásairól, és megnevezhetném rajta a barátaimat, rokonaimat és egyéb lényeket, akik aztán értesítést kapnak arról, hogy megneveztem őket, és odajöhetnek lájkolni meg nemtetszikezni...

Az volt az első dolgom amúgy, hogy minden egyes értesítésfajtát (van belőle vagy HARMINC!! Atyaurisssten) kilőttem a francba (miután Whoisnot megmondta, hol kell kilőni őket, de sajnos nem, nem sikerült maradéktalanul mindet, mert volt, amiről azt gondoltam - én kis naiv -, hogy ááh, ilyenről sosem kapok levelet úgyse! NEM A FENÉT NEM!). A regisztrációt követő öt percben jött vagy NEGYVEN levél, hogy én kit jelöltem ismerősnek, engem ki jelölt ismerősnek, hogy elfogadta a felkérést, hogy üzent az üzenőfalamon, aztán válaszoltam, és arra válaszolt...

Aztán van ez az ablak, hogy ki lehet még ismerősöd, és ez állandóan felugrik, ha valakit ismerősnek jelöltem, vagy visszaigazoltak egy bejelölést, pedig hajahajaahajahajjjj, vannak ott olyan arcok, akiket konkrétan letiltottam gmailen, most még az kell, hogy megint viszontlássam őket. Még akkor is, ha nem leszünk barátok fészbúkon sem soha. (Biztos vagyok benne amúgy, hogy van erre is egy mélyen eldugott opció, hogy nemtetszikezzem a lehetséges ismerősöket).

Ma meg kaptam valami blogkérőfigyelő nem tudom micsodát, Ilona, édes vagy, de fogggalmam sincs, mi ez, mire jó, hogy működik, valamire kattintottam, aztán valami permissiont kért, amitől berezeltem, és inkább kiléptem az egész hóbelevancból.

Tegnap és ma böcsülettel végigpörgettem amúgy az üzenőfalat, 90 % nem érdekel, maradék 5 % még annyira sem, mert politika meg hírek meg számomra alapvetően ismeretlen személyek ismeretlen személyekkel mocskolódnak, miközben csak a hozzászólások egyik felét látom, és van még 5 %, ami érdekel, de azokat meg már olvastam a neten valahol másutt.

Szóval egy darabig még létezem, aztán eltűnök hirtelen.

Feltéve, hogy a Kbszottul Hihetetlenül SOK opció között megtalálom, hogy hol a fenében kell törölni magam. De majd úgyis lesz, aki megmondja - kommentben az üzenőfalamon, amire majd válaszolok, és amit lájkolhatok meg nemtetszikezhetek (rögtön egymás után), és ha sikerül magam törölni, úgy majd biztos azt is lájkolják mások, vagy nemtetszikezik. Ilyen az élet. Fészbúk.

A nagy kéziratvadászat

2011-09-12T08:10:00.002+02:00

Nem, nem az SFportalosé, aminek most már tudjuk a zsűritagjait, illetőleg az antológia szerkesztőit (jelöljetek majd nekik minél jobb novellákat és regényeket - erről később lesznek részletek), hanem úgy általában. Játsszunk el a gondolattal, hogy alapítunk egy zsánerkiadót! Kifejezetten sci-fi és fantasy kötetekre, elsősorban hazai szerzőkre, antológiákra és regényekre koncentrálva. A pénz nem számít. (De, számít, tudom, ezért gondolatkísérlet).

Akit már ettől kiráz a hideg, az inkább görgessen lentebb valamelyik borozós bejegyzésemhez.

Szóval az egész onnan indult, hogy hozzászóltam (első felvonás) az LFG-n az e-bookos fórumhoz (második felvonás), majd Renier válaszát követően meglepően sokan kíváncsiskodtak magánban, pedig semmi "szaftos" nem hangzott el (íródott le). Egyszerűen csak felsoroltam néhány nevet, akik rögtön regénnyel jelentek meg a hazai zsáner piacán az utóbbi öt évben. Aki akar, nézzen utánuk (segítek: főleg Cherubion vonalon). Az érdekesség talán nem is ez, hanem hogy közülük azóta vajon hányan ismételték meg a regénymegjelenést, és ugyanannál a kiadónál? Írtak-e egyáltalán novellát, és az megjelent? Ez pedig átvezet egy másik kérdéskörhöz, amit a hozzászólásaim részben szintén érintettek: kiépítenek-e a kiadók saját szerzőgárdát, segítik-e őket a szerkesztők és kiadóvezetők, vagy csak egy-egy kiadvány erejéig csábítják magukhoz a szabadúszó szerzőket?

Nem régiben egy nem zsánerkiadó egyetlen e-novellamegjelenés kapcsán olyan szerződést kínált fel, ami szerint évekig minden, nyilvánosságra hozatalra szánt kéziratomat előbb nekik kellett volna megmutatnom (sőt, még akár határidő tűzésével átírást is kérhettek volna, majd újbóli bemutatást, végtelenítendő a kört, arról pedig nem szólt a fáma, hogy mi is legyen a már máshová beadott kéziratokkal...). Természetesen nem írtam alá, mert ennyire azért nem fontos a megjelenés. Valószínűnek tartom azonban, hogy sok más szerző igen - az érem másik oldala ugyanis fényesen csillog: "képzeld, mama, egy kiadó szerződést ajánlott nekem!"

Hála az égnek, nem az írásból (és még csak nem is a festésből) élek, így olyan szerződést (és életem nagy lehetőségét :D) utasítok vissza, amilyet csak akarok. Igazság szerint azt is egy kezemen meg tudnám számolni, hogy közvetlenül hányan élnek SF-F írásból hazánkban. Jóformán senki, mert aki mégis, az is csinál mellette mást, pl. forgatókönyvet, újságcikkeket ír, fordít, szerkeszt stb.

Tegyük fel, hogy képzeletbeli kiadónk piacra lép. Honnan és hogyan válogasson kéziratokat? Tegyük fel, hogy nem vettünk meg semmiféle logós kiadványjogot, hanem a semmiből szeretnénk lehetőséget adni eredeti szerzők eredeti műveinek. Nem utasítjuk el a befutott szabadúszókat sem (a zsánerben jóformán mindenki az), korrekt pénzt, szép, modern borítót, nívós szerkesztést és reklámot is ajánlunk, mert valljuk: másként nem lesz normális olvasótáborunk. (Ez továbbra is gondolatkísérlet! :D)

Előzetes piackutatásaink szerint Magyarország a nem egész tízmilló fentezzi és sssci-fffi író országa, több a szerző, mint az olvasó, avagy legalább minden második olvasó egyben műkedvelő író(wannabí) is. Nem kell aggódnunk, kapunk majd kéziratokat dögivel (így is lesz).

Előzetes terveink szerint évente néhány antológiát és néhány regényt, összesen mondjuk tíz kötetet szeretnénk megjelentetni. Ezt a kéziratok minősége láttán már az első negyedévben alább adjuk, és fordítókat keresünk külföldi, menő, még kiadatlan regényekre. Szóval marad mondjuk öt hely a magyaroknak. Három regény, két antológia. Fantasy, sci-fi vegyesen. (Vegyük észre: még mindig erősen garázskiadó vagyunk az évi max tíz kötetecskével...).

Előzetes szerkesztési elveink, mércéink szigorúak: olyan kiadványokat szeretnénk, amelyek az átlagos magyar SF-F kötetek színvonalánál magasabbak. Külcsínben, témában, megfogalmazásban egyaránt. Érdekelnek a kísérletező kedvűek, a már-már szépirodalom felé kacsingató vadhajtások, a nyomokban tartalmazott szürrealitás, eredeti, felszabadult képzettársítások és képzeletvilágok. Ergo nincs logó, ami megbélyegez, befogad és álminőséget garantál, nincs lerágott csont, és közepes-unalmas szöveg. Sarkítva: egyik sem csinnadratta űropera, bár nem zárkózunk el tőle, ha az jó, és egyik sem csinnadratta sword&sorcery, bár a jó fantasy kalandoktól sem menekülünk.

Szeretnénk olyat kiadni, ami megállná a helyét adott esetben egy külföldi kiadás esetén is. (Ez nem feltétlenül cél, mert még gondolatkísérlet szintjén sincs rá pénzünk, ill. megjelentetünk kifejezetten a magyar közönségnek szánt, csak általuk érthető remek történeteket). A szerkesztők teszik a dolgukat, ismerik a mai külföldi trendeket (bármilyen durva is legyen, hogy szempont az ezeknek való valamilyen szintű megfelelés), és szelektálnak.

Találnak-e mindjárt az első évben három, fiókban búvó kéziratot, és két kötetre való novellát magyar szerzőktől? (Novellista előéletüktől függetlenül).

Valójában nem ez az igazi kérdés. Hanem az, hogy találnak-e a rákövetkező évben, meg az azután következőben is? A kiadó indulásától gyakorlatilag folyamatosan? (Gyors átkötés: ha az SFportal nem akarja maga alatt vágni a fát, az utóbbi tíz évből válogat, ami szerencsésebb helyzet a felhozatalt tekintve, mintha csak az utóbbi egy évet-két határoznák meg).

Tavaly bekövetkezett az, ami valahol várható volt: a Zsoldos-díjra nem neveztek legalább öt SF regényt. És ez - egy-két kivételtől eltekintve - a teljes magyar SF zsánerkiadós paletta egész évben! (És hol vannak a minőségtől, amikor már magának az alapvetően retró ízlésű zsűrinek is sokkot okoz némelyik). Megjegyzem, jövőre valószínűleg rekord mennyiségű jelölés várható, hiszen a két év terméséhez hozzáadódik majd az e-book is.

Megtölthető-e jó (de még mindig közel nem kiemelkedő) novellákkal az Új Galaxis (avagy miért nem jelent meg még idén a kiadvány)? Miért bővül olyan lassan az SFportal e-book kiadó kínálata, illetőleg miért látni a kínálatban olyan regényeket, amelyek javarészt korábban papír alapon (vagy a neten ingyenesen) napvilágot láttak? Lenne-e még értelme az AACS-knek, amikor éppen az egyik szám szerkesztőjétől hallottam, milyen iszonyú nehezen talált egyáltalán vállalható(!) írásokat egy-egy röpke füzetbe (a sokadik szerkesztési kör után). Abba pedig bele se merek gondolni, mi lehet a Mágus házatáján, ha a DV megjelentette Boruzs Gergely kéziratát. Sőt, annak folytatásait...

Mióta elindult az SFmag, alább kellett adni azt az elképzelést, hogy minden hónapban magyar novellát is közöljünk. Vajon ténylegesen talál a Galaktika havonta legalább egy minőségi magyar novellát? És ha igen, további szerkesztőségek - pl. az SFmag - válogathatnak még valamiből? Vagy ha egy kiadó antológiát akar összeállítani, ők honnan merítenek?

Elvitázhatunk, hogy mi a jó, hogy mi a szint, mert ez persze szubjektív. Van, ami befér a Galaktikába, az SFmagon elutasítják, és fordítva. Van, amit mindkettő elutasít, bekerül egy harmadikba. De azért valamelyest össze lehet rakni, mi a képzeletbeli kiadónk elvárása. A tisztes iparosmunkánál egy kicsit több, ha úgy tetszik, de minimum az.

Van-e ilyen nálunk, van-e évről évre legalább három író kiadónként, akik megbízható teljesítményt nyújtanak? Vagy pedig, ha összevetem az összes jelenlegi zsánerkiadót, találunk-e három-négy embert, akik legalább kétévente tisztes minőségű regényekkel jelentkeznek?

Avagy: mennyi idő kell valójában egy jó regény megírásához?

Ahány író, annyi válasz. Túl három, egyenként is több százezer leütéses kéziraton, úgy, hogy én azért nem húzom, halasztom az írást folyamatában, és viszonylag gyorsan is gépelek, emberileg nem tartom lehetségesnek, hogy munka, család, háztartás, nyaralás és egyebek mellett valaki fél/háromnegyedéven belül tisztességes kéziratot tegyen le az asztalra. Egyféleképp igen: a cselekmény egyszerű, mint a faék, a szereplők sablonok, a (csikorgó) mondatok alany-állítmány-tárgyból állnak, néha egy-egy jelző, kevés leírás, sok párbeszéd. És a téma alapvetően lerágott csont, vagy ha vállaltan az, újszerű tálalás híján.

És ezek után még azt is hallani, hogy valaki egy-három hónap alatt megír egy regényt... Kérdés persze, hány százezer leütésnél kezdődik nála a nagyepika, de ha mondjuk a határt az igencsak vékonyka 300 K-nál húzom meg, akkor is gyanúsan rövid idő az a néhány hónap. Ha ebből élne, ha egy héten legalább öt napon át napi hat órát gépelne, a fennmaradóban agyalna, visszaolvasna, húzna, csiszolna, nos, úgy még csak-csak. A fizika törvényei felett létező, egyből csiszolt szöveget termő SF-F írózsenik pedig nincsenek köztünk - ez itt a kiábrándítás helye -, ellenben a zsánerszerzők (wannabítól befutott íróig) nem a fentezzi és sssci-fffi könyvek írásából élnek...

Képzeletbeli kiadónk megelégszik kétévente egy antológiával (melyet részben pályázatok győzteseivel, részben neves szerzőket körbekuncsorogva, fogcsikorgatva megírt kéziratokkal tölt fel az egyébként beérkezettek mellett), és két regénnyel. A rákövetkező évben a regényíróink újabb kéziratot - hacsak nem fiókban lapultak évek óta, szinte készen - aligha produkálnak, így kénytelenek vagyunk más szerzők után nézni.

Egyszóval azt gondolom, nincs ma hazánkban annyi, megbízható minőséget produkáló szerző, akiket a zsánerkiadók "befuttathatnának", akikre hosszútávon építhetnének, akikkel olyan szerződést írathatnának alá, mint amilyet az a nem zsánerkiadó nekem kínált. A magyar fantasztikus irodalmi piac annál is kisebb, mint hisszük.

Képzeletbeli kiadónknak az "istállóépítés" nem jött össze. Pedig, mint mondtam, a pénz itt nem is volt akadály.

Pohárkönnyezés a Várban

2011-09-11T18:09:00.001+02:00

Na, hol kezdjük?

Szombaton már egy óra előtt a standok között lézengtünk a Budai Várban, bújtuk a térképet, és főként találomra válogattunk olyan, minél kisebb borászatok közül, amelyek nem a mi borrégiónkhoz tartoznak.

Részben sikerült is tartanunk a "fogadalmat", pécsi, villányi bort nem ittunk, de azért a Tüke Borház standját (egészen pontosan a Dél-Dunántúli Borturisztikai Klaszterét) többször is meglátogattuk. (Barátainkat pedig érkezési sorrendben terelgettük oda, így időről-időre visszatértünk).


A kutyák unták

Valamiféle szervezési hiba (?) okán a NAV-osokat találtuk a DiBonis helyén, a tiszt állítása szerint szerda óta vannak kint, és mindenki itt keresi a határon túli borászokat. Miután nem találják őket, legalább igen értelmes kérdéseket tesznek fel nekik. Mi is megtudtuk, hogy pl. nincs jövedéki adó a boron. További értelmes kérdések helyett aztán inkább távoztunk kóstolni.

Bősz Adrián borai

Két sorral lentebb Bősz Adrián még nem ért vissza szekszárdi (bátai) útjáról, hogy újabb rekeszekkel hozzon nedűt a standjára. (Végül vele este sem találkoztunk, de a prémium rizlinget megkóstoltuk, kitűnő!).

A Sebestyén Pince kínálatából

Elvetődtünk a szintén szekszárdi Sebestyén Pincészethez, ahol - az egyre melegebb idő hatására is - frissítő cserszegi fűszerest ittunk. Ők ajánlották az Orbán Pincészetet, amit (pontosabban akit) az egyszerre több borászatot bemutató Balatoni Borgaléria standján találtunk meg.

Ráböktem az árlapra, hogy nézzétek, ez az, mire megszólalt mellettem egy szimpatikus úriember, hogy "az én lennék". Orbán Gergely végigkóstoltatta velünk az egész repertoárt - a Brutal tényleg brutál! -, azonban két tételt nem hozott fel a várba, úgyhogy már csak ezért is el kell mennünk Balatonrendesre! Örömmel mesélt fáradságos munkájáról, az őzekkel folytatott küzdelméről, fejtésről, pohárkönnyezésről (szép kifejezés, a borász saját találmánya), és szívesen várja a kezdődő szüretre az önként jelentkezőket (csak ígérjétek biztosra, mert tényleg munka lesz a munka).

Aminek nem jut eszembe a neve

Ezután egy rövid mátrai kitérőt követően (ha lelőnének sem fog eszembe jutni ez a tétel), következett a legmókásabb címkéket viselő Miklóscsabi. Rajnait ittam, nagyon fincsi volt (Csók a családnak). De akad még Marylin Mórról, Demi Mór, Blanc és Blancné...

A legvidámabb stand

A Villányi-korzón (mert hogy az itteni régióból a villányiak elfoglaltak egy egész utcát) megtudtuk a nullás szondafújás titkát, és meglepően finom bonyhádi borokat (Danubiana rozé és zöldveltelini) tukmáltak ránk, és milyen jól tették. Ungi később a Hunnia teraszára is elkalauzolt minket, és egy pohár pezsgő mellett beavatta csapatunkat a pezsgőgyártás kulisszatitkaiba.

A kallódó Gyöngyöző

(Itt láttam egy kallódó palack Günzer Gyöngyözőt! Két hónappal ezelőtt Villányban, a borászatnál helyben már nem lehetett kapni).

Sült kolbászt is ettünk

Toltunk egy kis tökipompost, megküzdve a darazsak hadával - délután ötre járhatott az idő, és most már érződött, hogy egyre többen jönnek fel a fesztiválra. A Szöllősi Magnus Cuveéjét követően Csillával elvonultunk beszélgetni (a biztonsági őrök pedig másodjára állítottak fel minket, hogy sem itt, sem egy másik helyen nem lehet ücsörögni, persze mindkét helyszínre azonnal visszatelepedtek az újonnan érkező emberhordák, mi meg lecsüccsentünk a virágágyások peremére).

Csinnadratta

Részemről ennyi ivás tulajdonképpen elég is volt - nem volt sem túl sok, sem kevés, be nem rúgtam, nem is volt cél (sosem az :D), sok értékes, emlékezetes bort (és egy pezsgőt) kóstoltunk -, de hátra volt még egy tervem. Újabban kadarka mániám van, legutóbb, a 30 km-es túránkon (fényképes beszámoló coming soon) útba ejtett Vylyannál ittam nagyon finomat, most a Sebestyénékhez tértünk vissza. A "sima" (mazsolás-aszaltmeggyesnyamnyamnyam) kadarjukat választottam, nem bántam meg, nagyszerű zárása volt az estének.

Lefelé menet még készítettem néhány fotót az éjszakai Budapestről (azt hiszem, teljesen érthető, miért szeretik ezt a várost a külföldiek), épp egy futóverseny szaladt át a Lánchídon. Az oroszlánok után úgy harminc méterre egy öngyilkosjelöltbe futottunk, a lány zokogott, meg dülöngélt, az is csak nagy nehezen derült ki, hogy magyar, nosza, visszaszaladtam a hidat még mindig lezárva tartó rendőrökhöz. Ők azonban nem csipkedték magukat, ellenben amikor visszaérve mondtam a lányt pátyolgató fiatal párnak, hogy már szóltam a rendőröknek, az öngyilkosjelölt egy percen belül meggondolta magát. Azért hosszan néztünk utána, míg letámolygott a hídról...

Szóval a várban lehetett szavazni a kedvenc borra, ám ha a fentiek közül választanom kellene, nehéz dolgom lenne. Mert mindegyik másért.

Koccintók

2011-09-07T10:54:00.000+02:00

Vasárnap mi is részt vettünk (naná) az országos koccintáson, amit a "borvárosokban" rendeztek. Még nem tudom, Pécs hányadik helyen végzett, mi mindenesetre megtettük, amit megkövetelt választott hazánk. A Tüke Borházban, a Tettyén tartották az eseményt, pontban négykor csak úgy csilingeltek a poharak, benne a Matias Borászat cirfandlijával! (Minden helyen csak az ottani borvidék boraival lehetett koccintani, így szólt a kiírás).

Néhány fotó (koccintáskor nem fotóztam, mert... koccintottam):

Felkapaszkodtunk a bejárathoz

Ez még a rozéfröccs volt, de a cirfandliknak előkészítettük a poharakat

Fröccsben úsznak a házak

Teltház, jó hangulat

Tettye

Camino Portugues "trailer"

2011-09-05T20:48:00.001+02:00

Szorgosan gépelem be a naplót, de addig is néhány fotó és festmény (mert hogy minden nap sikerült legalább egy kis méretű akvarellképet elkövetnem!).

Ízelítő

2011-09-02T07:41:00.000+02:00

Elindult a pécsi Belvárosi Rajzműhely bemutatkozó honlapja, amit nagyon hasznosnak találok, mert annak idején, amikor rajzcsoportot kerestem, az interneten nem találtam semmit. Ellenben a Civilháznál elhaladva megláttuk a felhívást egy táblán. Most már interneten is elérhetik az érdeklődők.

A rajzolásnál maradva: nyár eleje óta ugyancsak Pécsett a Tettyén lévő Tüke Borházban megvásárolható néhány kisebb tusrajzom és festményem. Ízelítőül:

Megint egy kis egyveleg e-könyvről, cikkről

2011-08-29T18:53:00.000+02:00

Az SFmagon olvasható a képzeletbeli antológiám első része (neki kéne fogni a másodiknak is), egyetlen vezérelvem az, hogy olyan novellákról írjak, amik megragadtak bennem, amikre évek múlva is emlékszem.

És ha már novellák, borzasztó nehéz lesz összeválogatni, kiválasztani azt a néhány történetet és regényt, amivel a magyar SF végrehajthatja első nagy dobását. Kik, hogyan, nyilvánosan vagy háttérben válasszanak? Azt hiszem, a kérdés sokakat foglalkoztat, mégis, több írótól hallom, nem akarja törni magát ezért az angol nyelvű megjelenésért. Pedig azért biztos jól esne nekik is egy kis felkérés...

Egy biztos, ha olyan novellákat és regényt fordítanak majd le, amit én őszintén kedveltem, fogok róla valami review-t írni. Aztán meg reménykedni, hogy a külföldnek is tessen, hogy ne érezzék úgy, minden szentnek maga felé...

Mert az igazi az lenne, ha egy külföldi írogatna jókat a magyar novellákról.

Aztán ott van még az is, hogy ami itthon jó, nagyra becsült, odakint - tematikailag - nem értelmezhető. Vajon mennyire írnának másként a magyar szerzők, ha már eleve azzal a tudattal állnának az íráshoz, hogy globális (angolszász) közönségnek szánják őket? Biztos, hogy ugyanazokat a témákat és úgy írnánk meg?

Az LFG-n a Valóraváltó pályázat sikerének híre alatt elfajult a vita az e-könyv-hagyományos könyv témában. Főnököm nem rég beszerzett egy Kindle 3-at, amit Jun távsegítségével be is üzemeltünk. Főnököm azóta - saját bevallása szerint - többet olvas, és most, a nyaraláskor roppant hasznosnak bizonyult ez a kis kütyü. Nem tudom, mi kell még? A nyomdafesték illata, az.

A vita egyik leghevesebb pontja volt, hogy az e-könyv vajon kiszorítja-e a hagyományos könyveket a piacról, és hogy ez természetesen nem történhet meg. Dél-Koreában papír alapú tankönyvek helyett e-olvasót kapnak a diákok, ezen a kis könnyű táblácskán lesz rajta minden: tananyag, kötelező olvasmány. Mit nem adtam volna egy ilyenért általános iskolában, amikor naponta cipeltük a suliba és vissza a több kilós hátizsákot! Emlékszem, hogy a nagyi fel volt háborodva (az unokák gerincének egészsége okán), annyira, hogy olykor nem engedte vinnünk az iskolatáskát, amikor hazavitt minket. Fogta, és maga hozta, mi meg öcsémmel versenyt futottunk a járdán, a kapuk mögött szaglászó kutyák "örömére".

Szóval ez az egész nagyon meg fog változni, akár akarjuk, akár nem, akár szeretjük az e-olvasót, akár nem.

Most jön a neheze

2011-08-24T20:26:00.000+02:00

Jun (SFportal) ötlete nyert a Budapest Bank 1 millió forintos valóraváltó pályázatán, amihez nagy-nagy gratula! A szubkultúra ezúttal előnyt kovácsolt szubkultúra mivoltából: kiderült, hogy az SF rajongók, ha még oly különböző hátterűek is, de mozgósíthatóak. Nagy nap ez, és nem csak a pénz, a lehetőség miatt, amit az SFportal elnyert, hanem mert annyian felsorakoztak a közös cél mögé.

A neheze csak most jön. Pontosabban: másféle nehézségek következnek. Meg kell találni azt a magyar SF regényt (és novellákat), amelyekkel nem vallunk szégyent, kudarcot külföldön, aminek lehet fogadtatása, és nem fullad hallgatásba sem. Nem lesz egyszerű a kiválasztás mikéntjének meghatározása sem (a viták aligha elkerülhetők), de az biztos: sarkig kitárult a kapu egy másik világra, ahol sokkal-sokkal magasabb a mérce és a kiadott mennyiség, mint itthon. Még ha sikerül is egy jó regényt találni, a marketing fogja eladni, ez pedig további összefogást igényel. Ne hagyjuk veszni!

Augusztusi ez+az

2011-08-23T16:42:00.000+02:00

Elmentünk, bejártuk a Camino Portugues-t, és ma haza is értünk. Kb. két hét, kb. 240 km, több mint 1600 fotó, sok-sok teleírt oldal egy vonalas füzetben, a végében németek, olaszok, hollandok, lengyelek e-mailcímeivel... A fejemben meg a körvonalazódó terv: pár éven belül jó lenne végigmenni most már a klasszikus francia úton. A korábbihoz hasonlóan a mostani caminón készült válogatott fotókat és a naplót is fel fogom tenni. Egy kicsit informatívabbnak szánom, mert magyar beszámoló nem nagyon van a neten.

***

Véget ért az Art.Rpg kiállítás, Bepe összegyűjtött néhány linket, amit most én is megosztok, köszönöm, hogy képviseltethettem magam én is.

- az Index "enyhén" félrevezető című reklámja

- az Antropos cikke, ahol még videót is közölnek

- rövid promó és Nagy Olívia hegedűjátéka a megnyitón (részlet)

- Nagy Olívia hegedűjátéka

- az SFmag ugyancsak megemlékezett a kiállításról

***

Míg távol voltam, az SFmagon is megjelent egy cikkem az idén Hugo díjra jelölt képzőművészekről. Az irodalmi kategóriák győztesei sokakban csalódást keltettek, itt viszont Shaun Tan győzelme szerintem több mint megérdemelt.

Mintha otthon lennenk

2011-08-14T17:53:00.000+02:00

Fel uton jarunk Santiagoba, tegnap atleptunk a portugal-spanyol hataron, es olyan erzesunk van, mintha otthon lennenk, dos cafe con leche uno bocadillo por favor, sok-sok meselnivalo lesz, az biztos. Szorgalmasan irom a naplom es eddig sikerult minden nap festenem egy kis akvarell kepet is. 15-20 km altalaban egy nap, ugyhogy nem megerolteto, meg csak vizholyagom sincs. Jo sokat beszelunk angolul, sokkal csaladiasabb az utvonal, mint az elozo volt...

Neha gondoljatok rank. :)

Street Art legjava

2011-08-03T07:20:00.000+02:00

A kreativitás határtalan.

(Linkért köszi A.-nak).

Zarándokvédjegy

2011-07-28T12:54:00.000+02:00

Mostanság meg-megnézem mások fényképeit a Caminóról, és annyira bájosak a magyar zarándokok a kis spáros szatyraikkal. (:D)

Pannonhalmáról az [origo]-n!

2011-07-26T17:35:00.001+02:00

Hűséges blogolvasóim megszokhatták, hogy időnként kimerítő élménybeszámolókkal és fotókkal floodolom tele a blogot. Ezúttal csak utóbbira szorítkozom, de nem időspórolás okén. A pannonhalmi kirándulásunkról ugyanis a szöveget - néhány további fotóval - az [origo] utazás rovatában olvashatjátok!

Viator étterem - minimalizmus

Látkép a turisták beléptetőjéről. Előtérben a Viator

Harangtorony

A legrégebbi épület a hegyen

Porta Speciosa

Könyvtár

A Viatorban ülve

Apátsági borászat mélyén

Likőrök

Egy csodás nap vége

Irányzék

Apátság

Én, a serpa

2011-07-22T14:07:00.000+02:00

2 vagy 3 póló
2 nadrág
1 hosszú ujjú
polár pulcsi
hálózsák
szandál
kalpag
3 váltás alsónemű
3 váltás zokni
füzet, amibe a naplót írom
toll, amivel a naplót írom
rajzfelszerelés (alapszínek, 1-2 ecset, akvarellpapírtömb - mini, két darab, vázlatfüzet, ceruza)
ragtapasz
sampon
olló
egyéb pipere
arckrém
naptej
guide
telefon+töltő
fotómasina+töltő
bankkártya
személyi/útlevél
polifoam szivacs
esőköpeny
túracipő (lábamon, szandállal felváltva)
a spéci törölköző
rágó a repcsire
vászontatyó (rajzcuccnak, pénznek, iratoknak városnézéskor)
ruhacsipesz
spagóca
biztostű
aspirinC
algopirin
tű
cérna
bicska
budipapír
kanál
fejlámpa

A rajzcuccot és néhány apróságot kivéve 2008-ban ezek mind elfértek a hátamon. Így, felsorolva eléggé esélytelennek tűnik, hogy befér a zsákba.

Van egy másik listám is, ami jobbára bevásárlást tartalmaz, hogy mi mindent el kell még intéznem az úttal kapcsolatban.

Ma ránéztem a naptárra. Másfél hét múlva irány Portó, és onnan gyalog Santiago.

Teknősökkel álmodom

2011-07-21T21:38:00.000+02:00

Hónapokkal ezelőtt, nagyjából a Martin tematikus hetünk idején megjegyeztem az egyik álmomat, és hiába agyaltam, nem jöttem rá, miért mászkálnak ékszerteknősök a... már én nem is tudom micsodán. De mászkáltak, úgyhogy megnéztem az egyébként hiányos és hasznavehetetlen, és ne is higgyen benne senki álmoskönyvet a neten, és csodák csodája, benne volt a teknősbéka. Valami olyasmit jelent, hogy "összecsapnak a fejed felett a hullámok", úgy érzed, sosem érsz a teendőid végére.

És tényleg.

A Con óta állandóan listákat írok cetlikre. Tegnap megelégeltem, fogtam egy A4-eset, és idekészítettem a gép mellé. Több mint húsz pont van rajta, és van, aminek még alpontjai is akadnak... Novellák, szerkesztési feladatok, fordítás, cikkírás, mit olvassak el feltétlen, és milyen leveleket kéne megírnom, ha már ígértem. Egy részére határidőt szabtam, egész pontosan a camino előtt pár nappal legyek kész vele.

A határidő jó múzsa. És ma végre lehúztam róla négy pontot is...

És most, hogy tudatosítottam magamban ezt is, aligha álmodom majd teknősökkel.

Orka pontrendszere - górcső alatt

2011-07-20T14:07:00.000+02:00

Ha az utóbbi hetekben valamit biztosan a hazai SF online köztudatba sikerült vinnie az SFmagnak, az Bécsi József (orka) pontozási rendszere. Ezt vette alapul SFinsider és Acélpatkány az idei Zsoldosra jelölt írások értékelésekor, ezt veszi alapul az SFmag továbbra is az augusztusi tematikus hét során, amit a Hugo-díjnak szentelünk. Nem tudom, a KIMTE Fantasy Díj zsűrije döntött-e már, de Eve Hconos tájékoztatása szerint ők szintén ez alapján szeretnének majd értékelni; újabban pedig már kritikát is írtak e pontrendszer felhasználásával.

A linkelt kritika alatt több észrevétel is olvasható, de ezektől függetlenül már korábban akartam írni a témáról.

Mindig ellenére voltam - és azt hiszem, vagyok - a pontozásnak. Az LFG novellapályázaton sem pontoztunk, nem is volt rá szükségünk. Igaz, a zsűri sem állt olyan sok tagból, hogy az esetleges nagy véleménykülönbségeket ilyen "objektív" módszerekkel hozzuk közelebb, "fájdalommentessé" téve a végső sorrend megállapítását.

A pontrendszer nélkül ugyanúgy lehet és kell véleményezni, még egy többtagú zsűriben is, főleg, ha nincs sok történet nevezve. (A Zsoldos esetén a "kiesik a legnagyobb és a legkisebb pontszám" elvét sem igazán értem, mi szükség rá, de ezt kritizálták már éppen elegen, és ráadásul nem is ez a legnagyobb gond a díjjal).

Ugyanakkor az SFmagos Zsoldos értékeléseket elnézve a két szerkesztő ízléséről sokat elárultak a pontszámok, talán elvárásaikról is, miközben eléggé "összehasonlíthatóvá" tette kettejük véleményét. Megneveztek néhány művet is, ami szerintük 10 pont (novellának A. C. Clarke: Isten kilencmilliárd neve), és ahhoz mérten adták a magukét. Szinte alig volt nagy eltérés a pontszámaik között. Ugyanakkor kétlem, hogy a szerintük első három helyezett sorrendje másként alakult volna, ha egyáltalán nem alkalmazzák orka pontrendszerét: enélkül is meg tudták volna határozni, melyiket tartják jónak és miért.

A cél a pontozással, azt hiszem, az lehetett, hogy keretet adjanak az 1-10 pontnak (és így egy esetleges jövő évi értékelés is meglehetősen összevethető lesz az ideivel), amit más esetekben más értékelők rendszerint csak "oda vetnek", és nem tudjuk, kinél mit takar egy-egy pontszám, és mik a viszonyítási alapok. A fentebb linkelt kritikánál Gulandro is megadta végül, és így már alighanem érthetőbbek a Zsoldos értékelésekhez képest adott magasabb pontszámok. (Mert azt én sem hiszem, hogy a legalább két évvel ezelőtt egy kötött világ pályázatára írt fantasy novellák 2-3 pont átlaggal túlszárnyalják a tavalyi sci-fi novellákat).

Szóval orka rendszere, ezúttal emelkedő sorrendben:

1. Különösen erőtlen és ötlettelen alkotás, amely kellemetlen emlékeket hagy

Azt mondják, hogy egy írásműre legalább kettest kell adni. Mert hogy dolgozott vele szegény szerző. Orka azonban - helyesen - nem foglalkozik az írók lelkével. Egy pont jár a nulla helyett, mert egyáltalán megírta. Ez is több, mint a semmi.

2. Alapvetően rosszul, gyengén kivitelezett, sablonos mű

És

3. Komolyabb hibákkal és hiányosságokkal küszködő írás

A kettő között én nem érzékelem a különbséget. A komolyabb hibák és hiányosságok = több sebből vérzik = alapvetően rosszul kivitelezett. Csak a pontszám árulja el, hogy a kritikus saját belső érzéke szerint adott mű "egy fokkal" jobb vagy rosszabb annál, mint amit egy tíz pontos skálán adhat. Ugyanis itt aligha lehet viszonyítási alap a legjobb: a tízes olyan elérhetetlen magasságban van, hogy 2-3 pontos írás esetén össze sem hasonlítható a kettő.

4. Az átlagosnál kevésbé kidolgozott, nem túl olvasmányos írás

És

5. Az átlagosnál némileg jobb, olvasmányosabb mű

Talán ez a két pontszám a legérdekesebb, nem csak azért, mert a többség e pontokkal kellett, hogy beérje a Zsoldos értékeléskor, hanem mert valójában a skálát elnézve is ez az ÁTLAG. A középszerűség, amiről négy részes blogbejegyzést írtam hónapokkal ezelőtt (lásd az elhantolt kutyás címkét oldalt). A pontszámokhoz fűzött szöveg azonban ezt kikerüli: átlagosnál kevésbé, átlagosnál némileg jobb. Emiatt a két pontszám között szerintem áthidalhatatlan és indokolatlanul nagy szakadék keletkezett. Ellenben, ha kivennénk belőle az átlagosra utalást, ez a távolság oldódna.

A legnehezebb ugyanis a középszerűn belül értékelni - én ezt valahogy így kategorizálnám:
- ebből jó ugyan nem sült volna ki, de nem is értékelhetetlen mű;
- jól megírt, de unalmas, felejthető;
- ebből lehetett volna már valami, de hiányérzetem van.

6. Kellemes olvasmány, határozottan pozitív összhatással

Főleg oldani volna érdemes a 4-5 pont közötti különbséget, mert valójában ez a 6. pont is még az átlagost (középszerű felső határa) jelöli. Ezek tipikusan olyan írások az én szememben, amiket jó érzéssel tettem le, azonban egy idő után elhalványul az emlék, nem tesz mély benyomást - ezért a 6 pont.

7. Jól megírt, igényes alkotás

Ezt is nehezen tudom elválasztani a 6. ponttól: valahogy az a helyzet, mint a 2-3 esetén, csak a pozitív tartományban (lásd kritikus belső érzékelője). Rendszerint még ez is az a kategória számomra, ami az adott pillanatban szórakoztat, de egy idő elteltével nem tudnám felidézni a művet. Még a hangulatát sem.

És ami innentől jön, az a jelenleg alig elérhető kategória a magyar SF/F-t olvasva. (Látok belőle eleget, hogy ezt meg tudom ítélni, beleértve a saját írásaimat is).

8. Kiemelkedően hatásos és ötletes mű, emlékezetes élmény

Egy kezemen meg tudnám számolni, hány novella hatott így rám magyar fantasztikus szerzőtől (regényről nem is beszélve). De valójában ez nem rossz arány a volument tekintve. Külföldiből (angolszászból) azért van több, mert ők létszámuknál fogva egyszerűen többen vannak, így többet írnak (a szar is arányaiban növekszik persze).

Kíváncsi lennék, hogy akik szerint a magyar SF átlaga eléri ezt a szintet (és nem csak az 5-ös körül mocorog), hány emlékezetes olvasmányt tudnának felsorolni, olyat, amit őszintén tudnának mondani, hogy na, ez minden körülmények között, maradéktalanul és mindent vitt. Aminek a cselekményét, a szereplőit, a mondanivalóját, de legalább a hangulatát fel tudják idézni (és nyilván nem azért, mert annyira félelmetesen gagyi volt). Gúglizni, polcról levenni és beleolvasni nem ér. Azonnal felbukkanó címek, időről időre, akaratlanul felidéződő művek, amik hatására beindul az agyunk, amik akár megihletnek, vagy szívesen, érdeklődéssel olvasnánk újra - na ezek tartoznak szerintem ebbe a kategóriába.

Persze tudom, ez is roppantul szubjektív, és könnyű felsorolni címeket, szerzőket, hogy na ezek. Miközben másik ember számára nem mondanak semmit sem.

Kinél "az igazság"? Aki hangosabb? Vagy a többségbe kerülő azonos vélemény számít? Szerencsére van még két pont ezen a fránya pontrendszeren:

9. A zsáner meghatározó, irányadó írása

És

10. Mesterien megírt, korszakalkotó, szinte hibátlan alkotás

Orka SF-F-re alkalmazott pontrendszerében ez a két kategória egyszerűen nem osztható ki valós időben, és emiatt ez a kettő "már-már valóban objektív" - feltéve, ha a kritikus is belátja ezt a szándékot, hogy szinte ízléstől függetlenül mit kell korszakalkotónak tekintenie. Egy-két évtized távlatából ugyanis már látható, hogy valamely mű hatást gyakorolt-e más írókra, olvasói szokásokra, vagy sem. Mondok egy példát: szerintem ilyen a Hyperion. Tetszett? Nem tetszett? Na és? Vitatja-e bárki, hogy korszakalkotó mű?

(Persze felmerül az is: vajon egy korai, a hazai viszonyokat elnézve kétségtelenül meghatározó Mágus-regény értékelhető-e 10. pontosnak, miközben Martin regényciklusára mondjuk én jelenleg 9 pontot adok, mert még nem tudhatom, valóban korszakalkotónak bizonyul-e, sőt, hogy egyáltalán befejezi-e, és mennyi bakival...).

Egyébként itt sem egészen elválasztható az irányadó-korszakalkotó megjelölés: a kettő jóformán ugyanazt jelenti. Ezt pedig nem lehet azonnal megmondani egy regényről a megjelenése pillanatában. A regény szót használtam, ugyanis egy kisepika aligha gyakorol olyan elementáris hatást, mint egy trilógia, vagy akár csak egy regény. (Úgyhogy a novelláknak e rendszerben adott 9-10. pont már eleve nagyon gyanús).

A 10. pontot továbbá nem szabad úgy értelmezni (szerintem persze), hogy "na, az már művészet", eleve nem győződtem meg róla, hogy a zsáner képes ilyesmire, ha igen, akkor azt már nem hívják sci-finek vagy fantasy-nek. (Erről én már nem akarok vitázni, inkább lásd a 4 részes SFmagos cikkemet). Ugyanakkor talán elférne a 10. pontra egy olyan jelző, ami időtlenségre utal, arra, hogy újraolvasva sem fog enyhén avíttnak tűnni, amit csak azért nézünk el, mert egyébként a megjelenése hatalmas változásokat indukált.

Azt gondolom, ha bárki a jövőben alkalmazza ezt a pontrendszert, akkor azt valószínűleg nem úgy érdemes tennie, hogy megjelöli, neki személy szerint mi áll a 9-10. ponton, hanem ezek mellett legalább részben érdemes fejet hajtani az évtizedek óta elismert és nem véletlenül etalonnak, alapoknak tartott írások előtt. Mert ha a zsáner irányadó írásáról szól a 9. pont, akkor magasabb pontszámok érdekében nem vihetem lentebb a lécet (pl. egy antológiát a saját kiadója más könyveihez hasonlítok csupán). Az irányadó/korszakalkotó megjelölés nem (csak) a kritikus belső meggyőződését tükrözi, hanem tőlünk független, kevésbé vitatható időbeli és térbeli irodalmi hatást.

Az alkalmazáshoz pedig - a korrekt véleményezés érdekében - elengedhetetlen a szöveges értékelés.

Aki pedig a majdani véleményekből le akar magának szűrni valamit, akár olvasóként, akár íróként, az ne szemlélje önmagában a kapott pontot, külön az értékelést és külön a ponthoz fűzött mondatot, hanem mindhármat összességében értékelje.

Az SFmagos alkalmazás bizonyosan következetes lesz, főleg, hogy a Hugo-hét során főleg ugyanazok a szerzők fognak kritizálni; akik pedig csatlakoznak, igyekeznek hasonlóként gondolkodni a mércéről, így alighanem a pontszámok ténylegesen összehasonlíthatók lesznek a Zsoldos-jelöltekével. Azt még nem tudom, tanulságos lesz-e, tekintve, hogy az olvasások-kritizálások még folyamatban vannak. Ami szinte biztos, ismét elő fog kerülni az állandóan kiforgatott "angolszász SF, mint példa" vitája.

Jódos kesernye

2011-07-18T06:51:00.006+02:00

"Kortyban is széles spektrumon támad."

Szóval ez úgy volt, hogy megint összeállt a távolról indítós csapat, de most nem Villányba mentünk, hanem mind kocsiba vágtuk magunkat, és meg sem álltunk Nemesvámosig, a jól bevált, imádott helyünkre. (Az utóbbi években kizárólag ide cipeljük az összes barátainkat. Eddig még senki sem bánta meg).

Péntek este bográcsozást rendeztünk a házigazda, Csaba hathatós segítségével, elfogyott egy rakat habzóbor és rozé (Ebner Borzongás, Riczu rozé rulez), és persze - főleg a többiek - az interaktív pálinkamúzeumot is meglátogatták.

Beesteledett, mire mind asztalhoz ültünk - a pörkölt istenien sikerült, hiába a szabad tűz egész más, mint odahaza a gázon. (Odahaza a gázon nem állunk neki marhapörköltnek. Amúgy sem álltunk még neki soha. Woof ki akarta próbálni, és senki sem tiltakozott).

Másnap reggel nem voltam benne biztos, hogy felébred a csapat, és eljutunk Badacsonyba (Csopakon szálltunk fel). 8.45-kor még az udvarban zajló véres eseményeket néztük, Brainoiz pedig csak azért nem alakult át szuperhíróvá, ugrott le az erkélyről, landolva a sövényen, hogy megmentse a baromfiakat, mert otthon felejtette a szuperhíróköpönyegét. A tyúkok aztán forróvízbe kerültek, majd később még, ha valaki hozzájuk ért, holtukban, félig fejetlenül rángtak egy kicsit. (Ennyit a vidéki élet horrorisztikus momentumairól).

"Sokrétegű és izgalmas illat. Szájban először az alkohol és a nagy test

taglózza le a kóstolót, itt is idő kell,

hogy előbújjon a csokikrém,

meg a sűrű, vastag gyümölcslekvár."

Elértük a vonatot, Csopakig megváltottuk a hazai SF-F életet, aztán rögtön behanyatlottunk az első hamisítatlan balatoni vendéglátóipari egységbe. Azt nem tudom, hogy a rétes meg a kávék milyenek voltak, a két gombóc fagyi finoman szólva is felejtős. Legalább bajom nem lett tőle.

A helyek, ahol valahogy sosem állunk meg

Ezután nekiestünk a szőlőhegynek. Igen, a 35 fok melegben. A pince előtt húsz méterrel a többiek szóltak, hogy lassítsunk, lassítsunk. Mire én: de hát már mindjárt itt vagyunk. Így értünk a Léránt Pince hűvösébe, annak is a legmélyebb bugyrába, ahol...

Léránt Pince

...előkerült a Zombie Dice.

Itt nem túlélő vagy, hanem zombi. És vagy agyat dobsz, vagy lábakat (menekülés), vagy bekapsz egy golyót. Három életed van.

A Léránt Pince hűvösében

"Nem a tanninos, vastag iskola növendéke,

savai nagyon jól eltaláltak, szinte haraphatóak,

és jól állnak a közepesen izmos testnek."

Nagyszerű játék, bár sem a kockázást, sem a zombikat nem komálom, lehet tőle beszélgetni, konstatálni a másik szerencséjét/szerencsétlenségét, sok derültséget okoz, és mivel kizárólag a szerencse dönt, így igazán nem is haragudhatunk magunkra a döntéseinkért. (Miért, miért, miért kockáztattam, amikor már begyűjtöttem NYOLC AGYAT!!!)

Ritka balatoni tükörvíz

A Léránt pincét (ittam kéknyelűt, isteni volt) hátrahagyva immár csak lefelé csorogtunk (föntebb nem igen érdemes menni - bár legutóbb a kólagépes olaszrizlinges hely zárva volt, új helyek iránt ilyen melegben nem indultunk felfedező útra), a Szeremleybe.

Brainoiz és Woof bevállalták a halászlevet, de a többség jobbára salátákig merészkedett. Felettünk döngtek a szőlővirágtól bódult méhecskék, a ház másik oldalán cigány zenészek húzták a talp alá valót. Igen, délután háromkor, a 35 fok melegben. Át is ültünk egy távolabbi asztalhoz, mert erre lelkileg valahogy egyikünk sem volt kész. A zenészeknek ugyan nem tetszett, de hát ez van. (Én amúgy is átültem volna, mert más körülmények között sem rajongok a nótákért).

"Már az illata is nehezen körberajzolható..."

A partra le sem jutottunk, mert kitaláltuk, hamarabbi vonattal megyünk vissza, és Csopakon beülünk az állomástól kb. 100 méterre lévő Jásdi Pincészethez. Rizling-fröccsöt és hideg bodzaszörpöt ittunk - egyikért sem néztek ki minket.

Még itt is átalakultunk zombivá (szó szerint, meg a játék kedvéért is), kókadoztunk még egy kicsit az asztalnál, aztán hazaindultunk. (Házigazdánk eljött értünk kocsival).

Mire összeszedtük magunkat némi zuhany segítségével, addigra Csabáék olyan terülj-terülj asztalkámmal vártak minket a kertben, hogy azt elmondani nem lehet. Inkább csorgassátok ti is a nyálatokat:

Nem tudtam sokáig fent maradni (kb. tízkor kidőltem), ráadásul másnap vezetnem is kellett, és már bor sem igen fért belém.

Mint mindig, remekül éreztük magunkat Nemesvámoson, és továbbra is csak ajánlani tudom mindenkinek a helyet.

Reggel érzékeny búcsút vettünk házigazdáinktól és egymástól, aztán Wooffal nyakunkba vettük a Balaton-Felvidéket. Két helyen álltunk meg: felmásztunk a Hegyestűre...

...és a szentbékkállai ingókövet (kőtengert) is megnéztük.

Fantasy írók, kérem, mozgassák meg képzeletüket, miféle jószágok kövülhettek itt meg

Megállapítottuk, hogy ide vissza kell jönni, mert rengeteg más látnivaló van, és ezeket is csak kutyafuttában tudtuk megtekinteni.

Kilátás a Káli-medencére, a Hegyestűről

A Káli-medence tényleg medence, ez látszik a Hegyestűről, és az ottani falvakban autózva is furcsa érzésem volt, van a helynek egyfajta megmagyarázhatatlan hatása. (Ennyit a misztikusságról).

"Mögötte egy vegetális,

vadas-zöldséges világ is felsejlik,

amitől még izgalmasabb."

Utunk következő állomása a Kis-Balatonon túli Bivalyrezervátum volt. A bejáratnál két csacsi kunyerálja a zoo-eledelt, később kecsék rohanják meg a gyanútlan látogatót... De a bivalyok, hát, azok az igazán jópofák. Hogy lehetnek ezek a nagy melákok olyan édesek, ahogy heverésznek a pocsolyában? Egyébként ürgéket is láttunk, ott rohangáltak tőlünk méterekre, és tűntek el járataikban.

Következzék egy kis bivalytünc:

A Bivalyrezervátum után a nagy melegben Balatonszemesre gurultunk, hogy elköltsük ebéd-ozsonnánkat a Kistücsökben, majd az egy hétnek tűnő, élménygazdag hétvége után dögfáradtan, ragadva-sósan hazaindultunk.

(Idézeteink továbbra is a zseniális Pécsi Borozó bormustráinak szövegéből származnak, nem mi agyaltuk ki őket. Mi ilyet nem tudnánk. :D)

És akik még bloggerhagyományunk szerint távolról indítanak:
Anngel
Brainoiz
Tapsi

Önarckép

2011-07-15T10:36:00.001+02:00

160 K. Ennyinél tartok egy végeláthatatlan irományban. És paráztam, mert beláttam, hogy nincs klasszikus (elvárt) értelemben vett története, cselekménye, íve. Nem is lesz, ha azt akarom kihozni belőle, amit eredetileg gondoltam. És már nem is törekszem rá. Nick Mamatas posztja "feloldozott".

(Igen, megint valami olyat írok, ami se nem SF, se nem kortárs, hanem valahol egy meghatározhatatlan, elvont sávban leledzik).

Életem első e-bookja

2011-07-14T16:46:00.000+02:00

Főnököm vett egy Kindle 3-at a testvérének ajándékba, és Merras hatékony távsegítségével (köszikösziköszi!) sikerült megoldani, miként konvertáljunk pofonegyszerűen e-könyvet pdf-ből, doc-ból, rtf-ből. Kicsit ugyan sokáig tartott (különféle technikai problémák miatt), de a fáradozásunkat siker koronázta, átkonvertáltam életem első e-könyvét! Ráadásul stílszerűen SF-t (a Galaxis Útikalauzt), valamint Mikszáth-ot.

Jelentem, az e-olvasó nagyon, nagyon, nagyon jó dolog, belegondoltam, hogy még kéziratokat is simán lehetne rajta olvasni. Egy könyvtárat hordanék a táskámban.

Eddig sem voltam igazán ellenére az e-booknak (nincs durva érzelmi kötődésem a nyomdaszag iránt), és bár a kütyük, mint az iPhone, iPad, okostelefonok és társaik továbbra is hidegen hagynak, a Kindle 3 határozottan felkerült a kívánságlistámra. Még akkor is, ha ősszel valószínűleg sütőt veszünk. Előbb.

A magyar SF lassú forradalma

2011-07-13T21:28:00.001+02:00

A HungaroCon óta sem csitul a kérdés az online magyar SF életben, van-e baj a magyar SF-el, és ha igen, micsoda? A viták fel-fellángolnak, időnként az online vitákban egyébként részt nem vevő emberek is hallatják az álláspontjukat.

Mondanak sokfélét. Mint: a magyar SF lépést tart a korral. A magyar SF az angolszász hagyományokat majmolja - és ez jó/nem jó. A magyar SF megállja a helyét nemzetközi összehasonlításban. A magyar SF sem irodalmi eszközeiben, sem ötleteiben nem veheti fel a versenyt más kortárs kiadványokkal. Egyébként meg magyar égre magyar UFÓ-t.

Bizonyára vannak félreértések. Meg nem értések. Talán hitvita az egész. Példákat vég nélkül lehetne sorolni pro és kontra. De felesleges.

A magyar SF is végig fog rajta menni. Apránként. A cyberpunkon, a feminizmuson, a new wave-en, az SF meghatározásán és a meghatározások elvetésén, a hard SF-hez visszataláláson - hogy aztán újra elveszítsük és megint rátaláljunk -, a valódi, sziporkázó ötletekkel teli űroperák korszakán, meg a többin. Másként, máshogyan, és mégis olyan furcsán hasonlóan, mint odakint, azokban a távoli, súlytalan országokban, de meg fog történni.

Priceless

2011-07-11T17:52:00.000+02:00

Szerdánként táncház van Pécsett, mint ilyenkor rendesen, múlt héten ír népzene volt, de nem énekeltek, csak az egyébként magyar együttes húzta a talp alá valót, míg a táncoktató bevont egy rakás embert (akiknek egy jó része biztosan eleve a tánc miatt ment oda). Mi a közelben ücsörögtünk, és söröztünk.

"Ír népzenére barna sört inni - priceless." (Woof)

Meghívó az Art kiállítására

2011-07-08T10:03:00.001+02:00

Nem is tudtam, hogy felkerült a 3000. kép, és azt sem, hogy immár 9 éve töltenek fel alkotók az Art-ra képeket; jóformán megfordult és megfordul itt minden hazai SF-F alkotó, borítófestők, rpg illusztrátorok, szürrealisták, saját kedvtelésre festő emberek.

Nem egészen ez az első kiállítás, a legutolsó nagy RPG.hu találkozón ugyanis többen kiállítottak, de az is igaz, hogy ez nagyobb szabású lesz. 20-25 alkotó eredeti és reprint képei, szobrok és más relikviák - ha a megnyitóra hozzám hasonlóan nem juttok el, a kiállítást nézzétek meg!

Én egy vagy - hely nagyságától függően - két festménnyel képviseltetem magam.

Részletek itt.

Székhely

2011-07-05T11:39:00.000+02:00

Fotó: F.T.

Thank you, Roger!

2011-07-04T20:00:00.000+02:00

Nem, nem a teniszezőre gondolok, ráadásul ki is esett Wimblendonban, hanem a Pink Floyd egykori frontemberére, Roger Watersre. Elmentünk A Fal koncentre, mert tudtuk. Hogy. Ezt. Látni. Kell.

Igazság szerint, amikor először volt szerencsém A Fal c. filmhez, arra gondoltam, ez milyen jó lenne már színházban. Aztán évekkel később olvastam valahol, hogy a Pink Floyd régi két nagy arca, Gilmour és Waters összefutott valami strandon, vagy mi, és ez olyan jól sikerült, hogy elkezdtek kibékülni, és közös fellépéseket tervezni. Meg szóba került A Fal, hogy jó lenne ezzel is kezdeni valamit. Színházszerűt.

Aztán csönd. Néha láttam új felvételeket a jútyúbon, live aid koncerteket, ahol Watersnek besegített Gilmour (mivel előbbinek hangja konkrétan alig volt), aztán Waters Magyarországon is fellépett, de nem mentem el. Vizsgaidőszak volt, első éves egyetemista koromban. És apámon kívül nem is ismertem más PF rajongót. Sőt, azt hittem, én vagyok csak ilyen csodabogár a velem egyidősek között.

És megint évek teltek el, amikor is eljutunk a jelenbe. Roger Waters "színre" vitte A Falat. Ott volt a helyünk.

Emlegetem a színházat idézőjellel és anélkül, de miután vége lett az előadásnak, tényleg ez járt a fejemben, hogy ez csak félig volt koncert, ellenben egy gigantikus színi előadást láttunk a sportarénában.

A Fal amúgy sem "csak egy album", van eleje, közepe és vége, a szövegek sem csak úgy vannak, hanem mondhatni versek, és amikben benne van Waters - az együttes széthullásához is vezető - politikai állásfoglalása, fegyver- és háborúellenessége. A zene sem az a könnyen emészthető, meghallgatom naponta, ill. beteszem, hogy szóljon valami a háttérben. Nem. Erre figyelni kell. Olyan, mint egy kötelező olvasmány. Mint mondjuk a Hobo B.B.-től a Mesél az erdő.

(Mondjuk én mindkettőt viszonylag gyakran hallgatom).

A film szürreális, brutális, talán az öncélúság határán, és igazság szerint a koncerten jöttem rá igazán, hogy ez az egész olyan, mint egy óriási önvallomás, Waters személyes dilije. Ha nem is teljesen, de részben biztosan.

Ha valaki ismeri az albumot, az tudja, "hol jár le a kazetta". Na, ott van vége az első felvonásnak. A színpadon hosszában, elválasztva a zenészeket a közönségtől, eddigre (tehát kb. 45 perc alatt) épül fel egy fal, amelyre az egész előadás alatt - egy számot kivéve - folyamatosan vetítenek (a filmből vett animációkat is). A második felvonás a "B oldal", az első szám a Hey You, ekkor nem történik semmi a színpadon. Woof szerint még másik két szám is üresjárat volt, egyik az első felvonás utolsó száma, amikor helyére kerül az utolsó tégla, és Waters elköszön, hogy "good bye", másik a Hey You-t követő akusztikus rész, akkor két téglát bontottak ki, amelyeken át látszott két gitáros.

A második felvonásban ezután, nagyjából a csúcspont, a Comfortably Numb alatt kb. fél perc alatt átkerülnek elénk a zenészek, és a színpadon ismét több a mozgás, ismét mozgalmasabb a vetítés is. Az első felvonásban több volt a báb, egy nagyon picit ezeket funkciótlannak éreztem, de azért jól fokozták a szürreális élményt.

A szünetben folytatódott, ami már rögtön az előadás elejét is meghatározta: a közelmúlt és a 20. század más háborúiban, terroreseményekben elhunyt személyek fotói, neve - és néhány sor róluk - jelennek meg a falon. Megrázó. Iraki polgári áldozat éppúgy szerepel a képeken, mint az ikertornyok összeomlásakor embereket mentő tűzoltó. ("We are all equal in the end", énekelte Waters egy másik albumon, '83-ban). A szünetben a sok-sok név között felfedeztem egy magyar katonát is a '40-es évekből.

Az előadás sokkal elementárisabb, mint a film, sokkal komorabb és aktualizált ezekkel az üzenetekkel, mintha kevésbé szólna Watersről és a dilijéről, és mégis, végeredményben ott áll az egész közepén ő. És jobban értettem, miért is ment szét a Pink Floyd, hogy mi az, amit ő felvállalt, a többiek érthető módon nem, és arra is rájöttem, hogy Waters bármit megtehet, talán az egyik legszabadabb ember a világon. Például minden egyes országban, ahol fellépett, a Mother c. szám egy bizonyos soránál - egy kérdésre válaszul - kiírták a közönség anyanyelvén, hogy "No fucking way". Vagy pl. az egyik animációban repülnek a bombázók, amikből először bombák hullanak, és amik aztán különféle jelképekké változnak. Kereszt, Dávid-csillag, Shell-logó, dollárjel, McDonalds logó... és ezek aztán jó sokáig pattognak és hullanak az ember szeme előtt, majd egyetlen véres masszába olvadnak. Waters pedig ránk bízza, hogy gondoljunk, amit akarunk.

Sok-sok momentum volt még, amiről írhatnék (pl. ügyes volt a magyar gyerkőcök kórusa, a színpad előtt felnőttek vezényelték őket, gondolom, a tanáraik), nekem 100 %-osan tetszett, Waters hangjára sem volt panasz (félplayback?), minden flottul ment, látszott, hogy így, a turné utolsó állomására már iszonyú rutinosan tudják, mikor ki hova lép és kerül tégla.

Mivel Waters nem tiltakozott, hogy bárki felvételt készítsen az előadásról (a táskákat sem kutatták át belépéskor), az említett videómegosztón gyakorlatilag az összes szám fent van (némelyik felvétel egész jó minőségben). Tehát lehetett volna fényképezni, de örültem, hogy nincs nálam a gép, így nem kötött le a gomb kattintgatása, ellenben így csak az előadásra figyeltem.

A jútyúbon a különböző turnéállomásokról is lehet vadászni. Ha valaki szerette az albumot, és különösképpen a Comfortably Numb-ot, akkor ha mást nem, azt feltétlenül nézze meg. (Utána a többit is meg fogja. :D)

Én, a házalóügynökök réme

2011-06-30T18:23:00.000+02:00

- Jó napot kívánok.

- Jó napot kívánok, blablablavagyokamagyartelekomtól. Elnézést a zavarásért, hadd adjak át egy propektust a blabablablablabla...ról.

- Nem, köszönjük, nem kívánjuk...

- A bablablablabla a legmodernebb technika és nem kívánja?!?!?!?!?! Hallott már erről a technikáról?

- Nem, köszönöm, nincs tévénk sem.

- ...

- Viszlát.

A XXXI. HungaroConon jártam

2011-06-28T21:27:00.001+02:00

Ha jól emlékszem, 2005-ben jártam először a HungaroConon, Salgótarjánban, és így, visszatekintve nagyon sok minden átalakult - ugyanakkor mégsem. Kívülálló voltam, még csak novellám sem jelent meg, nem ismertem tulajdonképpen senkit. Az idei Conra előadóként, kiállítóként mentem, és olyan tervekkel, amik felérnek egy összeesküvéssel.


"Lázas" készülődés

Izgultam, odaérünk-e Csillával 11 körül, mert 13-ra volt betervezve a megnyitó, és addig fel kellett tenni a festményeket, elfoglalni a koliban a szobát, átvedleni, felkészülni, hogy itten most szerepelni kell. Nem csak a megnyitó során, de aztán a Literátor Műhelyben is.

Előző este egy kicsit boroztunk, és másnap enyhén punnyadtan érkeztünk meg a melegben… az idő aztán lehűlt, a teremben is bekapcsolták a légkondit, és a Frei Café jobbnál jobb kávékülönlegességei is magunkhoz térítettek. A képek – Marcóéknak köszönhetően – flottul felkerültek a helyükre; egyébként Csák Tamás éppen akkor hívott fel, hogy hol vagyunk és mennyi festményt hozok, amikor leállítottam a kocsit a Frei Café melletti utcában.

Pénteki hallgatóság

A kávézóban lévő belső terem tökéletes választásnak bizonyult, nagyon örültem neki, mert szép nagy, homogén falfelületre kerülhettek a festmények, volt hangosítás (bár szerintem senki sem használta), pódium, kényelmes székek, és vetítési lehetőség is rendelkezésre állt (ha ez nem lett volna, úgy legalább három előadást húzott volna keresztül).

Felkerültek a festmények a falra

A rendezvény és aztán a kiállítások megnyitását követően először Hanna beszélt az SF írók által kevéssé preferált nyelvi leleményekről, az előadás anyaga a Boncnokon olvasható lesz. Aztán én következtem a leírással, ami három részletben az LFG-n található majd meg. Minket Vásárhelyi Lajos követett, aki e-olvasóján tárolt rémes idézeteket, a közönség mulattatására. (Muszáj megjegyeznem, milyen ötletes tokot talált ki az e-readerjének: egy keményfedeles iskolai tolltartóba helyezte bele, amit össze lehet zipzározni).

Fazekas Attila képregényes előadása tanulságos volt és nagyon érdekes, nem különben az illusztrációs pályázatra érkezett meglepően nívós munkák, amelyeket az előadása végén bemutatott. Sajnos másnapra már nem tudott maradni.


Hanna előadása

Estefelé a jelenlévő SFmagosok – Hanna, Acélpatkány és Makitra, a később érkező Adeptus és jómagam – beültünk az Avana közgyűlésére. Egy idő után észrevettem, hogy élvezettel nézem – mint jogász – a száraz törvényszövegben írt rendelkezések életre keltését, de ez másnak bizonyára aligha bír jelentőséggel.


Avana közgyűlés

A megbeszélés „kiadványok” pontjánál jöttünk mi a képbe; a létrejött megegyezés szerint az Új Galaxis 19. száma Avana-SFmag közös próbaszám lesz, a szerkesztés oroszlánrésze ránk fog hárulni. Én nagyon bizakodó vagyok, és remélem, sikerül valami jót összehozni. A most következő 18. szám még várat magára, a novellák egy része már megszerkesztve (köztük várhatóan az enyém is) várja a megjelenést, a még szabad helyeket valószínűleg a Preyeres győztesekkel és a pályázatra érkezett jobb írásokkal töltik fel. A közgyűlés más „történelmi” döntéseket is meghozott: új vezetőséget választott, eltörölte a példányszám minimumot a Zsoldos-jelölésre, és jövőre már e-bookok is indulhatnak a Zsoldos-díjért. A kgy jegyzőkönyve nyilvános, az egyesület remélem, mi hamarabb közzéteszi a honlapján.

Szavaz az Avana közgyűlése

A közgyűlés éjszakába nyúlt, végül a tagokat legyőzte az éhség és a szomjúság, ők is utánunk jöttek a tábortűzhöz. Néhányan nagyon magyarázták nekem, miként kell nyársat sütögetni, amit már csak azért sem értettem, mert rajtam kívül mindenki más is ugyanúgy csinálta, és egyébként is, a hangulat ugyanolyan fontos, mint a zsírral csepegtetett kenyér. A végén megsült szépen a szalonna, és maradéktalanul el is pusztítottuk.

Szalonnasütés

Szombaton annyi előadásra igyekeztem beülni, amennyire csak tudtam, de a program sűrűnek ígérkezett, és a közeli fogadóban annyira sokára hozták ki az ebédet, hogy kora délután két teljes előadást is elszalasztottam. Viszont Chellovek vetítésére bejutottam: kár, hogy nem osztanak díjat a legjobb előadásra, szerintem Kollárik Péter simán elvitte volna a werkfotókkal és filmes anekdotákkal. Mi sem jelzi jobban az érdeklődést, szerintem mindenki bent volt, aki később a díjátadón is.

Baranyai Judit tüzes forgatása

Egyébként már pénteken is meglepően "sokan" voltak, én legalábbis jóval kevesebb érdeklődőre számítottam. Ez persze relatív, hiszen húsz éve bizonyára több százan jöttek volna a Conra, míg mára ez a szám száz fő alá apadt... Alighanem az Avanának el kell gondolkodnia a miérteken, és alaposan megrágnia, hol rendezzék jövőre a Cont.

Eve előadása a KIMTÉ-ről, Karcolatról (szétválásról) és a Fantasy-díjról érdekes és informatív volt; a két tudományos előadásra, és sajnos Fonyódi Tiboréra viszont nem jutottam be. Tulajdonképpen csak ez volt az én gondom a szombati nappal: egyszerűen nem kalkuláltak be ebédszünetet.

Ebédnél maratoni SFmagos megbeszélést tartottunk, mondták is a többiek, miért rendelek olyan nehezen és sokára elkészíthető kaját, mint a milánói makaróni, aztán a Frei-be visszatérve András, Botond és Hanna beszéltek az SFmagról, céljainkról.

Ami utána jött, nem csak Bea szerint történelmi, de tulajdonképpen szerintem is. Asztalhoz ültünk jó páran, akik közül aligha gondolta volna bárki, hogy egyszer megtörténhet. (El tudtok képzelni egy asztalt, ami körül egyszerre ott ülnek az Avana, a KIMTE, az LFG és az SFmag, valamint az SFportal képviselői? Ezúton is köszönöm mindenkinek a türelmet és a pozitív hozzáállást – én, bevallom, izgultam). A beszélgetés nehezen indult, de aztán belerázódtunk, és ha nem is kell először nagy dolgokat várni, én bízom benne, hogy jó útra léptünk. A következő hetekben sok-sok e-mailt kell megírnom, csak győzze kivárni mindenki.

SFmagosok

Késő délután a díjátadóra aztán megtelt a terem (na jó, majdnem megtelt), Kósa Katalin érzésem szerint egy kissé többet beszélt a Preyer-pályázatról, mint "illett" volna; Pampalini frappáns beszédet tartott az illusztrációs pályázatról, majd Sárdi Margit hipp-hopp kihirdette a Zsoldos-díj novella és kisregény díjasait. (Itt is gratulálok Szélesi Sándornak és Lovas Lajosnak, valamint Körtvélyes Ákosnak a Preyer-ért). Nagy taps közepette Pocsai László egy, többünk által közösen vett virággal köszöntötte Bódi Ildikót, az Avana eddigi elnökét, valamint maga is bemutatkozott a jelenlévőknek, mint az egyesület új vezetője. Jó munkát és kitartást kívánok neki, Ildikónak pedig ezúton is köszönjük eddigi tevékenységét.


Norbi és a Rubik

Zsoldos-díj nincs anélkül, hogy mindenki maradéktalanul elégedett lenne, és ez tulajdonképpen másnap „csúcsosodott ki”. A díjátadó után a vendégsereg átvándorolt a Galcsik Fogadóba, ahol valami hihetetlen sokára hozták a kaját (mintha legalábbis akkor kezdték volna kergetni a malacokat és a baromfikat a kertben), úgyhogy addig Hantos Norbi félelmetes memóriáját teszteltük. A Rubik-kocka mutatványt később a kérésemre a tábortűznél is megismételte, és mondhatom, Norbinak mindegy, ki „kavarja meg” a kockát, sfmagos, sfportálos, avanás. Szombat este a tűznél éjszakába nyúlóan beszélgettünk, Juntól kaptam egy Guinnest, aztán mikor kiderült, hogy nem karika, hanem műanyaggolyó van a sörben, a fiúk minden elfogyasztott sörösdobozt felvágtak, hogy eltegyék a golyókat a csocsóhoz, az augusztusi Szefantorra. (Kedvem lenne amúgy kinézni, de akkor éppen Spanyolországban fogom taposni a második Caminóm. Majd talán jövőre).

A zsűri értékel

Vasárnap előbb a Zsoldos-zsűri beszélt a nevezettekről, a beszélgetést Bea moderálta jó arányérzékkel. Vásárhelyi Lajos hosszan beszélt A Bach-gépről, majd csatlakozott hozzá Pusztay István – van, amiben egyetértünk, van, amit hallva úgy tűnt, mintha valami egészen mást olvastak volna. (A Bach-gépnek sok hibája van, de az eddigi összes többi olvasó-szerkesztő visszajelzések alapján nem azok, amiket a két zsűritag felhozott. Sárdi Margit is teljesen mást – kb. azt, amit a kétségtelenül szigorú SFinsider, Acélpatkány – fogalmazott meg, úgyhogy most legyek okos, kinek van „igaza”. De mindegy, végeredményben nem számít, azt meg majd úgyis nekem kell eldönteni, kire "hallgatok").

A többiek, még a győztes is megkapta a magáét, ha felkerülnek további értékelések, remélhetőleg mind „okosabbak” leszünk. (Egyébként mintha a zsűri a kritizálásban akkor engedte volna el magát nagyon, amikor olyan szerzők írásairól volt szó, akik nem voltak jelen).

András vitaindító interaktív előadása ugyancsak Bea moderálásával felszínre hozta az ellentétes véleményeket. Sheenardnak igaza lehet (van) abban, hogy a kisregénye nem ültethető át pl. a nagy földrajzi felfedezések korára, mert – ahogy elmondta – a célja éppen az volt, hogy megmutassa, az emberek (és a gyarlóság) a távoli jövőben sem változnak. Acélpatkánynak igaza lehet (van) abban, hogy a zsűriben a fiatal, az új generáció szempontjait is meg kellene jeleníteni. Amit pedig én látok: nincs meg a formanyelvünk, hogy a tetszik-nem tetszik szintjénél egy kicsit mélyebben tudjunk beszélni az SF irodalomról. (Anélkül, hogy a lilabölcsészet talajára lépnénk). Azt hiszem, kellene egy kifejezetten tematikus cikk is, amiben sorra vennék, mely időszakban mi volt a „trend” az SF-ben, hogy mi a hard SF és milyen más vonulatok fedhetők fel…

Összességében jól éreztem magam, a képeim sokaknak tetszettek, és jól esett, hogy odajöttek, érdeklődtek (köszönöm a vendégkönyvbe írt kedves szavakat is); jót beszélgettem Varga Józseffel - a tűéles, sosem volt és sosem lesz, különleges űrhajók precíz rajzolójával - is, aki remélem, felteszi a képeit a festomuvesz.hu-ra, valamint az illusztrációs pályázat második helyezettjével, Gracza Balázzsal, aki, reméljük, legközelebb is eljön a Conra.

Eredményesnek és tanulságosnak tartom az idei Cont, szeretnék jövőre is menni, és bizakodom, hogy találnak helyet Budapesten, hogy esetleg összehozható egy közös rendezvény a KIMTE, az Avana és mások révén; hogy egy nagy banzáj keretében osszák a fantasy és a sci-fi díjat. Mert ha voltak, vannak és lesznek is viták, kritikák és elégedetlenség, SF-F "szembenállás", a más véleményen lévők nem zárkózhatnak elefántcsonttoronyba, nem maradhatnak távol a hazai SF offline életétől.

Azt gondolom, lehet és kell kritizálni egymás munkáját, díjakat és bírálatokat, de korrekt beszélgetés formájában, online és élőben egyaránt (korábban ez is elképzelhetetlen volt). És ami még biztos: a magyar SF olyan, mint a magyar foci. Mindenki azt gondolja, ért hozzá. Hát, nem. Annyiféle érdek, pénzügyi bukta, olvasók távolmaradása és szokásaik megváltozása, a kiadók közötti ellentétek, emberek közti félreértések nehezítik, hogy végre lássuk a fától az erdőt. És ha kinézünk a fa mögül, akkor is, mintha mindannyian egy másik erdőt bámulnánk… Radikálisan változtatni nem lehet, ez már évek óta világos számomra, de lassanként átalakulni mindenkinek érdemes lenne.


Twitter

Az SFmag végig közvetített a twitteren, valamint Brod is megírta a maga alternatív és roppant szórakoztató, fiktív közvetítését a fészbúkon. (Mivel én ott nem vagyok fent, mások mutatták, így linket sem tudok adni, viszont elolvasni érdemes).

Végül, de nem utolsó sorban köszönöm a szervezők munkáját, és a lehetőséget, hogy én is felléphettem, kiállíthattam.

Ápdét: további Hconos beszámolók (Rhewa gyűjtése).

Zsoldos-értékelések (Hcon élménybeszámoló később)

2011-06-26T20:57:00.000+02:00

Rendkívül hosszú hetem volt, kezdve a szerdai Roger Waters koncerttel, amiről még nem volt időm élménybeszámolni. (Istenkirályistenkirályistenkirály!) A hétvégi háromnapos Hungarocon pedig mintha önmagában egy hét lett volna, sűrűnek tűnik és tanulságosnak. A napokban - amíg még friss az élmény - igyekszem fényképes-rajzos beszámolót készíteni. Addig is idemásolom Sárdi Margit értékelését A tűz középpontjábanról:

"A novella rendkívül eredeti és érdekes ötletet vet föl: a most még csak szórványos ezoterikus próbálkozások után, amelyek az előző életek föltárását ígérik, a jövőben ez tudományos alapokon, világszerte, a párválasztáshoz kötelezően működik. De a múlt – és a sors megismerése révén a jövő – ismerete befolyásolja az emberi sorsot, és elveszi a szabad akaratot. A jövő megismerése önbeteljesítő jóslattá válik. A novella részben narratívan, részben epikusan mély és érdekes gondolatokat ébreszt vagy mond ki sorsról, szabadságról, eleve elrendelésről, ártatlanságról és bűnhődésről. A cselekmény lezáratlansága szabad teret hagy az olvasó gondolatainak. A figurák jó megtestesítői a hordozott törekvéseknek. A vázlatos leírások épp csak a legszükségesebbeket mondják el a szereplőkről és helyszínekről."

(Ehhez csak egy nagyon rövid zárójeles megjegyzés, azon túl, hogy köszönöm az értékelést, hogy a párválasztáshoz nem volt kötelező a "profil" megadása; érdekes, hogy SFinsider is úgy írta, a Központ "egyfajta randitanácsadóként" működik - a novellában ez így, ebben a formában nincs benne).

Pontozótábla itt.

És most már hivatalosan is, Sárdi Margit A Bach-gépről, ami a kisregény kategóriában a pontok alapján második lett:

"A kisregény (inkább elbeszélés) különös új földolgozása a „robot ember-szerepben” történettípusnak. Az androidok egyenjogúságáért vívott harc itt fordított eredményt ér el, azt bizonyítja, hogy az emberi élet végességének reflektált tudatával és így hatalmas alkotásvággyal nem rendelkező mesterséges intelligencia csak utánozni tudja az emberi alkotást, de alkotásra képtelen. Az ember, az intelligencia és az alkotó erő bonyolult gondolatköre azonban csak összetartó hálója az ennek kapcsán összeköttetésbe került sorsoknak: a cselekmény voltaképpen egy ifjú ember (Sue) ismerkedése apja generációjának törekvéseivel, életútjával, az androidok egyenjogúságáért küzdő férfi nézeteivel: ez annyira dominál, hogy a feltáró út ürügyéül szolgáló vizsgafilmkészítésről, a film fölépítéséről, mondanivalójáról a későbbiekben sem értesülünk. A két generáció megjelenítése a kisregény legnagyobb erénye, a figurák plasztikusak, elevenek, egyszerre tipikusak és egyediek külső megjelenésükben, cselekvéseikben és életútjukban egyaránt. Az „igazsághoz” vezető út föltárása arányosan fölépített, meglehetősen feszült, a színhelyek élettelien és szemléletesen leírtak. Ügyes a jelenetezés, a döntő helyzetek drámai szituációkban való kibontása; a figurák beszéde személyhez illő. Némi csúsztatás a történetben, hogy a mozgalom elindítója nem azt akarta bizonyítani, hogy az MI ugyanolyan, mint az ember, hanem hogy egy más irányú evolúció csúcsaként joga van az emberéhez hasonló méltósághoz, vagyis a művészi alkotásra való képesség (a Bach-gép) bizonyítékként nem releváns kísérlet; vagyis az epikus lezárás nem a föltett kérdésre ad választ, emiatt nem oldja föl a feszültséget, hiszen nem oldja meg a fölvetett problémát."

Az értékeléseket itt is köszönöm, van, ami több mint hasznos belőle. Azt nem tudom, későbbi bírálatok felkerülnek-e, ami az élőszóban Vásárhelyi Lajostól és Pusztay Istvántól elhangzott a kisregényről, tulajdonképpen ennek szöges ellentéte. (:D)

Na, nem baj, próbaolvasási/szerkesztési időszakban az ilyesmit már megszoktam. Az SFportálon a többi értékelés is elérhető, a napokban elolvasom őket apránként.

Azt még nem tudom, hol, hogyan, de felteszem a netre A Bach-gépet. Majd belinkelem.

SFinsider A Bach-gépről (SFmag)

2011-06-23T09:24:00.000+02:00

SFinsider és Acélpatkány értékelték a Zsoldosra jelölt kisregényeket is, A Bach-gépről SFinsider írt a második részben:

"A történet egy nyomozásról szól, melynek során a főhős a néhai Aristes Henahháról forgat vizsgafilmet egykori kollégái, ismerősei beszámolói alapján. A szóban forgó személy a 22. századi androidemancipációs mozgalom vezéralakja volt: azt kívánta bebizonyítani, hogy mi és a robotok jogilag nem különbözünk egymástól, ezért őket is ugyanaz a méltóság illeti meg.

Ez a kisregény az intellektuális vonalat képviseli, nem az űrcsatázósat, és ezt máris a javára írhatjuk. Amiért nálam mégsem ért célba, az pont a témában rejlő lehetőségek kiaknázatlanságában rejlik (és nem elsősorban abban, hogy az ábrázolt 23. század világa olyannyira ismerős, és emiatt unalmas). A címbeli Bach-gép ugyanis sokat sejtető, izgalmas felütés, hiszen az emberiség egyik kultúrhéroszáról van szó. Érdekelt volna, hogy Bach ihletettségét pontosan (mondhatnám: tudományosan) hogyan próbálta meg utánozni az androidagy. De mire a túlságosan is bő lére eresztett, helyenként ritmusából sokat vesztő kisregény végére érünk, a megoldás sajnos nagyon nagy Golden Age-es közhely lett: a robotoknak nincs lelkük, ezért nem olyanok, mint mi. De miért, hogyan, milyen tudományos tapasztalat alapján állítja ezt a kisregény szereplője? Ezzel az elbeszélés adósunk marad.

Értékelés: 5/10"

Őrségi házikó - akvarell

2011-06-20T21:44:00.000+02:00

Nem skanzen. Valódi. Akvarell, kb. 35x45 cm

Meghívó kiállításokra és előadásokra - Salgótarján, XXXI. Hungarocon

2011-06-19T17:29:00.000+02:00

Jövő pénteken, tehát 2011. június 24-én Bódi Ildikó megnyitja a XXXI. Hungarocont Salgótarjánban. A helyszín a Frei Café, ahol három kiállítás is megtekinthető a hétvége alatt: Varga József képei és az egyesület illusztrációs pályázatára érkezett legjobb művek, valamint az én néhány festményem. Lesz egy negyedik ráadás-kiállítás is a magyar SF klubélet ereklyéiből.

Azt még nem tudom, mennyi fog elférni a falon, azért én több mint tíz képet elviszek; aminek nem jut hely, azt csomagtartóból kiemelve külön kérésre megmutatom.

A képeimről Hanna mond majd pár keresetlen szót, aminek két okból is örülök: egyrészt már egyszer megnyitotta egy kiállításom (a Szellemlovasban), és tök jól sikerült, másrészt nem nekem kell beszélnem róluk.

A héten évzáró "terítést" tartottunk rajzórán, és furcsa volt az alkotás folyamatáról, a "mi munkál benned festés közben" témáról beszélni - persze kérésre, mert magamtól nem szoktam ilyesmiről szövegelni. Az a kérdés, hogy "mit fejeznek ki a képeid?", szerencsére nem hangzott el, ez kb. annyira rossz, mint amikor az írótól azt kérdezik, miről szól a regénye.

A Conon - ahogy azt már itt is írtam - előadást is tartok a Literátorműhelyben. Ez meg azért érdekes, mert immár hat éve, hogy először jártam a rendezvényen, és az íróknak szánt "kurzusra" is betoppantunk. Egy nagy kerek asztalnál két íróvannabí jegyzetelt szorgosan (egyiküket sem láttam viszont a hazai SF rendezvényeken), az előadást pedig Vásárhelyi Lajos és Bihari Péter tartotta. Ha akkor nekem valaki azt mondja, néhány év múlva te állsz ki, nem hittem volna neki. Kíváncsi leszek, hányan és kik jönnek le pénteken, és közülük mennyien fognak beülni a délutáni szeánszra. Remélem, minél többen.

Az én témám - és szerintem már erről is tettem említést - a leírás lesz. Az ötletet a saját regényem írása adta, amiben ez az elem dominál, és ahhoz képest kevés benne a párbeszéd. Ennyi leírást még az életben nem írtam, ugyanakkor csak utólag jutottam hozzá Monica Wood rendkívül hasznos írástechnikai könyvéhez, a Descriptionhöz. A téma nagyon tág, végül úgy döntöttem, a félórácskában a mutatás-mesélés fogásairól és a nézőpontokról beszélek, és ha marad idő, akkor néhány érdekességet is megemlítek, pl. flashback használata, időjárás, gyermek nézőpontja, névadás fantasztikus művekben. Meglátjuk.

Gyertek a XXXI. Hungaroconra, ha nem is a Literátorműhely (ahol rajtam kívül Hanna és Vásárhelyi Lajos tart majd fejtágítást) vagy a kiállítások miatt, ugyanis lesz még program ezeken kívül. Akit pedig semmi sem nyűgöz le, annak ajánlom a Frei Café süteményeit. Meg az esti tábortüzet a koli udvarán. És a társaságot.

Öt éve együtt

2011-06-17T08:00:00.001+02:00

Pécsi kortyolgatások

2011-06-16T07:58:00.000+02:00

Igazából nem csak kortyolgattunk, de ettünk is grillezett pisztrángot a kedvenc kilátóhelyünkön:

Tüke Borház Hangulat

És ha már nálam volt a rajzfelszerelés, kicsit ügyködtem is. Rég rajzoltam akvarellceruzával, és ezután a festmény/rajz után sem döntöttem még el egészen, vigyem-e a Caminóra a vízben oldódó festékceruzákat. Másként viselkedik, mint az akvarell, és a festékmennyiséget is nehezebb korrigálni. Megszoktam a hagyományos módszert, aminek sokkal több előnye van, mint az akvarellceruzának: száraz felületre felviszem, miközben próbálom belőni a mennyiséget, aztán vizes ecsettel elkenem. Végül itt is előkerült a rendes festék, amivel el lehetett mélyíteni a színeket.

A ceruza kétségtelen előnye az, ha majd a Caminón megállunk valahol, és nincs sok idő, talán egyszerűbb egy gyors vázlatot készíteni, és később, a szálláson elkenegetni.

A hétvégén visszaszereztem öcsémtől az egyébként mindkettőnknél kölcsönben lévő hátizsákot, és amikor kézbe fogtam, rögtön megrohantak a caminós emlékek. Belegondoltam, ennek a táskának (tenksz tu Rita) az idei lesz a negyedik útja. Meséltem is tegnap öcsémnek, mire ő: "De jó neki!" És hozzátette, hogy szerinte rengeteg időm lesz a Portugál Úton festeni. Úgyhogy lehet, mégis itthon marad az akvarellceruza?

Ezek pedig már a Sétatér Fesztiválon készültek tegnap, a Tüke standnál kezdtünk. Nincs kint túl sok pincészet, de azért van miből választani. Járjatok Pécsett, igyatok borokat, egyetek sajtokat! (Az is van kint). Nézzétek a szabadtéri előadásokat! (És a POSZT miatt itt mászkáló sok színész-hírességet). Sajna a kézművesek már nem voltak kint, pedig elterveztem, hogy veszek megint tűzzománcos nyakbavalót.

Acélpatkány és SFinsider A tűz középpontjábanról

2011-06-15T14:04:00.001+02:00

Folytatódnak az SFmagon a Zsoldos-jelölt novellák értékelései, a szerdai részben olvasható Acélpatkány és SFinsider véleménye A tűz középpontjábanról:

"Élő karakterek élő interakciói, egy érdekes ötlettel, még ha az nem is biztos, hogy mindenki számára sci-fi ötlet. A szöveg gördülékeny, könnyen olvasható. A konfliktus átélhető, még ha nem is óriási mértékű (és kicsit ez is ismerős). Ami viszont nagy baj az írással, az az erőtlensége. A végére kifullad, a csattanó, amire már korán rájövünk, túl gyenge, és valahogy hiányérzetünk marad. Kiderül az igazság, felfogjuk a szereplő szenvedését, de mindez kevés. Valami hiányzik, amit inkább csak érzünk, mintsem tudnánk, mi az. Ettől eltekintve ez egy kellemes írás, ami kiemelkedik az átlagból.

Értékelés: 5/10 (acélpatkány)

Az emberek előző életében történteket tudományosan igazoló Központ egyfajta randitanácsadóként működik. A tépelődő nő figuráját kevésbé érzem át, illetve a férfi figurájában több potenciál lakozik, pont az előző életei miatt. Magyarán ebben a történetben nagyobb konfliktus, megoldás, csattanó, sztorivonal rejlett. A legnagyobb problémát számomra mégis az az elképzelés jelentette, hogy a lélekvándorlás bizonyítása a kereszténység erősödését vonta maga után. Mivel két szögesen eltérő koncepcióról van szó, ez eléggé hihetetlen, hiszen a történelemben eddig minden olyan felfedezés, ami a hivatalos egyházi álláspontnak ellentmondott, gyöngítette a kereszténységet (kopernikuszi világkép, evolúcióelmélet stb.)

Értékelés: 5/10 (sfinsider)"

A novella itt elolvasható (Avana Arcképcsarnok 2010/2. sz. PDF)

Tiszavirágzás

2011-06-14T17:43:00.001+02:00

Évekig éltem a Tisza mellett, és gyerekkoromban afféle legendaként mesélt nagymamám a tiszavirágzásról, amit el sem tudtam képzelni. Sokáig azt sem tudtam, hogy rovarokról, ráadásul önmagában annyira nem is szép jószágokról van szó. Soha nem láttam egyet sem.

Tiszai csönd

A hétvégén Szegedre látogattunk, és kimentünk a Tiszára, mert barátunk azt mondta, hatkor kezdődik a kérészrajzás. Kicsit később, a nap hanyatlásával valóban furcsa, szitakötőre emlékeztető rovarok kezdtek kiemelkedni a vízből, és ha szerencséjük volt, nem kapták be őket a halak. Ha még nagyobb szerencséjük volt, eljutottak a partra, ahol ismét vedlettek, immár utolsó alakjukba, hogy tovaröppenjenek, végig a folyó fölött. Néhány órás életük során párosodnak, lepetéznek és elpusztulnak. Miközben jóllakatják az erdei pintyeket (a környező fákon állt lesben egy hím), a sirályok tömegeit, és sok-sok halat.

A csapat elvarázsolva bámulta a vizet, és időnként hangos "nézd, ott egy, ott jön egy" kiáltásokkal instruáltuk a kamerázókat, fényképezőgéppel lesben állókat. Aztán az egyik kérész a borospoharam szélén kötött ki, és rövidesen kígyózó mozgással kezdett kibújni a bőréből. Alátartottam a tenyerem, amibe kisvártatva bele is pottyant. Nem sejthette, mennyire kiszolgáltatott, de azt sem, hogy valójában egész életében ekkor volt a legnagyobb biztonságban.

A levedlett bőr, amit "bugyinak"
kereszteltünk el

Amint kiszabadult az új szárnya, már ott sem volt, még a "bugyiját" is magával vitte, amiből egyébként később többet is találtunk a parton. Ha nem válik le róluk, később a víz segítségével húzzák le.

Nem mindnek sikerül kibújni a bőréből, ami még üresen is sokáig meg-megmoccan, de kárba nem vész egy sem. Még akkor sem, ha egy idő után a sirályok már annyira jóllaktak, hogy csak mélán köröztek a magasban. A természet mindig a nagy számok törvényében gondolkodik. Az ember nem.

Azt mondták, régen a kecsege kedvence volt a kérész lárvája, és szó szerint felkaparták a folyómedret a lárvákért, hogy aztán horogra tűzve fogják vele ezt az ízletes tiszai halat. Mindkettő jóformán kipusztult. Ráadásul még levonult az a frankó ciánfertőzés is a folyón (emlékeztek még?) - és mégis, azt megelőző nap, hogy kint voltunk, tiszai barátunk mesélte, felhő mennyiségű rovar keringett a víz felett, a csöndben hallani lehetett a milliónyi szárnyak csapkodását. A rajzásból szinte csak hírmondók maradtak ehhez képest, amikor mi voltunk, de még így is fél órán át néztük a folyó közepét, ahol a sodrás irányában, mint megannyi repülő virág, indultak első és egyben utolsó útjukra a kérészek.

Ez csak látszólag könnyű

Acélpatkány A Bach-gépről

2011-06-13T14:20:00.001+02:00

Sorra került az én kisregényem is az idei Zsoldosra nevezettek közül Acélpatkány blogján, Kasztovszky Béla és Szigethy András művei után. Duplán örülök, mert egyrészt nem bánt el vele annyira, mint arra lelkiekben készültem, másrészt tényleg kezdem úgy érezni, teljesen megérte a jelölés. (Kb. most először nyílt rá módom egyébként is, gondoltam, ezért sem hagyom ki). Egy szó, mint száz, köszönöm a véleményt!

Majdani díjazástól függetlenül, ha nem jelöltem volna, most senki nem írna A Bach-gépről, sem A tűz középpontjábanról. Utóbbi a novellák mezőnyét gazdagítja, és mivel SFinsider és Acélpatkány ABC sorrendben halad a kritikákkal, szerdán arról is olvasható lesz majd vélemény. Az első adag már fent van az SFmagon.